ZEON, 2836. október 25. 20 óra (helyi idő) 

Mona: - Mi az az iloz? Tisztára úgy hangzik, mint valami csehszlovák nagyteljesítményű ipari oldószer az 1960-as évekből.

ABABA: - És 2916 pontot ér!

Mona: - Azt meg hogy? Oké, háromszoros szóértéken van, de az csak 12*3=36 pont. Megint a trükkös szabályaid alapján. A franc, az 12*3*3*3*3*3. Ezeket a hatványozós furmányaidat nem tudom sose követni!

ABABA: - De, ha kitalálod mi ez a szó, te is megkapod ugyanezt a pontértéket.

Mona: - Most scrabble-özünk, vagy Barchobázunk?

ABABA: - A kettőt együtt, sabbath van!

Mona: - Oké, de akkor segíts! Lövésem nincs. Valami dereng? Nyomon vagyok egyáltalán?

ABABA: - Igen, elég jól belőtted a korszakot, és a bolygót is, még a régiót is! Ügyes vagy! Most találd ki, mért hatványozódott ennyiszer a szó, az majd segít!

Mona: - Oké, szóval, ha egy szó háromszoros szóértéken van, akkor még 3-al annyiszor hatványozódhat, ahányszor a scrabble szabályai szerint tilos lerakni ilyen szót. Ilyen baromságot is csak te tudsz kitalálni!

ABABA: - Jól van. Mit tilos a scrabbleben?

Mona: - Helység -, vagy személynevet lerakni, becézni, vagy rövidíteni a szavakat, fordítva letenni a szavakat + ABABA féle tiltás: mindezt sabbathkor.

ABABA: - Jól van, Mona, fejtsük vissza!

Mona: - Szombat van, szerintem az az első hatvány. Azt mondod 1960-as évek? Valami név lesz, ez a második hatvány. És biztos fordítva! Zoli, ez a harmadik. Már, ne is haragudj, de milyen név az, hogy Zoli?

ABABA: - Mindenesetre kreatívabb, mint tegnap a te Freud-od! Ráadásul a pénteken tilos pszichiáter nevet letenni szabályt már tavaly töröltem! Nem tudom, mit ragaszkodsz hozzá?

Mona: - Csak megpróbáltam, hátha elfelejtetted, hogy betiltottad a tiltást. De ami elmúlt, az elmúlt. Na, szóval eddig jó?

ABABA: - Jó! Mi a negyedik hatvány?

Mona: - Szerintem becenév. De mit becézünk így? És vezetéknév, kereszt, vagy helység?

ABABA: - Ebből csak az egyiket érdemes becézni. Pláne, lehet, vagy fogalmazzunk úgy: nem tilos.

Mona: - Tudod, hogy cefettül idegesítő vagy? Imádsz tiltani! Hát még nem tiltani! Ez valami komplexus lesz. Az a szerencséd, hogy tegnap raktam le Freudot. Ha ma raknám, kitekerném a tudatalattidat!

ABABA: - Ne pöccenj be! Már közel vagy! Szóval, milyen név?

Mona: - Akkor kereszt.

ABABA: - Összefoglalok. Tehát egy keresztnév becézve, az 1960-as években gyakran adták a KGST országok egyikében. Eredeti formájában milyen név? Megengedem, hogy a tárban megnézd!

Mona: - A tár azt mondja: Zoltán, magyar férfinév. Az életben ki nem találtam volna! Mit jelent?

ABABA: - Szultán.

Mona: - Az meg mi?

ABABA: - Török fejedelem.

Mona: - Na, jól van. Kérem a 2916 pontot! Haladjuk már, mert éhes vagyok! Mi lesz vacsorára?

ABABA: - Itteni tofuízű kolbászkrém utánzat, meglepő csicseriborsó csapatokkal, cukrozva!

Mona: - Ez rosszabb, mint maga a játék volt! Részemről passzolok! Kinyitok inkább egy konzerv ionizált plazmát, azzal elleszek reggelig. Night-night!

ABABA: - Aludj jól, Mona!

Budapest, 2018. október 28.

Ma is, mint minden hétvégén elmentem úszni. De valahogy nem olyanok voltak a dolgok, mint lenni szoktak. Kezdődött azzal, hogy letört a nagylábujj körmöm, és a többit hozzá kellet vágni. S csak eztán indulhattam neki. Én általában az uszodába meditálni járok. Ilyenkor rakom össze a heti történéseket fejben. Főleg hátúszáskor tudok gondolkodni, mert nagyon szép a mennyezet, ablakok vannak rajta, kilátni, vagy be, attól függ.

Persze az úszás sport is, de azt a részét annyira nem erőltetem. Szerintem ez az első mozgásforma, amit bárki megtanul, és visszatérni ide inkább természetes, mint megerőltető, pláne nem teljesítményre sarkalló. Néha azért persze figyelek, hogy nyújtsam meg kellően a rotátor köpenyt, meg a csípő tájéki izmokat, de annyira nem kell erre figyelni, megy az meditálás közben is.

Ezeket csak azért mondtam el elöljáróban, hogy értsük, mért szeretek úgy úszni, ahogy. Már úgy, hogy a sávban egyedül vagyok. Nekem ez nem szociális tevékenység. Persze az zavarna, ha az uszodában senki nem lenne rajtam kívül, és úgy járnék, mint Bástya elvtárs, aki miatt lezárták az uszodát, ha ment és még megmerényelni sem akarta senki. Szóval legyenek az uszodában, de ne az én sávomban. Ezt azért kevesen tudják elérni, de nem lehetetlen. Például, tudni kell, mikor van vége az edzésnek, és csak aztán kell megjelenni, kb. 11-12 közt, amikor a gyerkőcök már kiedzették magukat, a felnőttek meg épp ebédelnek otthon. Sajnos erre más is rájött rajtam kívül, szóval azért ilyenkor is vannak.

Ma valami Isteni szerencse folytán a bal 3-as pálya üres volt. Boldogan elkezdtem úszni, mire a harmadik hossznál bejött a pályára egy kigyúrt barom, és úgy úszott, mintha fulladozna, és meg kéne menteni. Teljesen természetellenes volt amit csinált, csapkodott, és hozzá veszett gyors is volt, állandóan rámúszott. Az egyik ilyen rámúszásnál megszólítottam: szerintem ússzunk fonalban! Az mi? - kérdezte. Az, hogy maga is kiválaszt egy sávot a pályán, meg én is, és nem hagyjuk el, így nem kell kerülgetnie, és pláne nem úszik rám. Azt már nem mertem mondani az ürgének, hogy a mellettünk lévő pálya – a jobb 3-as - a gyorsúszó, direkt az ilyen őrülteknek van fenntartva. Ott aztán csapkodhatnak, használhatnak tenyérlapátot, és úgy száguldozhatnak, ahogy erejükből kifér. Aki a fonalban úszást nem tudja, az először van itt. És amilyen stílusban úszott, valószínűleg egyedül szokott úszni otthon.

Mondanom sem kell, a fonalban úszás sem segített. Úgy pocskolt a barom, mint valami kacsa nász szezonban. Állandóan nyeltem a vizet miatta, vagy csak arcon csapott a vízzel, de bárhogy is, így nem lehet gondolkodni, úgyhogy sávelhúzással átmentem a bal 2-esbe, ahol egy nő volt, kevésbé pocsolós, és a következő hossznál ki is szállt. Egyébként ez gyakran történik. Az emberek megérzik valahogy, hogy én nem azért vagyok ott, hogy ússzak, és kimennek a pályámról, mert azt nem értik, amit csinálok, pláne nem tudják utánam csinálni.

Sajnos, sokáig nem élvezhettem a kiküzdött magánpálya előnyeit, új emberek jöttek. Az egyiknek - épp hátúszásban voltam - csak a pacsuliszagát éreztem. Gondoltam, hogy férfi, és nem értettem, az uszodába mért kell kiparfümöznie magát, pláne mért ilyen tolakodó illattal? Mindenki udvarolni jár ide? Nyilván csak én nem tudok erről. A hossz végén azt is megláttam, kihez tartozott ez a szag. Bár ne láttam volna meg! Akkor már inkább a szag! Lehet is, hogy ez a szag azt üzente: fuss, ahogy a lábad éri, itt persze: ússz, ahogy a karod. Szóval a szag tulajdonosa egy puding testű vén kéjenc volt, aki, amikor meglátott közeledni, rám vigyorgott: csak tessék, magácska úgyis gyorsabb. Két foga hiányzott. Itt ment ki a maradék románc is a történetből számomra.

És akkor olyanra vetemedtem, amire még nem volt precedens, bementem a bal 1-esbe, amit nem szeretek, mert az az uszoda széle. Ott egy fiú volt, aki ahogy meglátott, el is ment. S maradtam egyedül egy olyan pályán, amit nem is szeretek.

Így lehet ez máshol is az életemben. Válogatok, válogatok, pályát váltok, s a végén egyedül maradok ott, ahol igazán nem érzem magam jól. Talán lesz valaki, akivel lehet fonalban úszni, nincs nyomasztó szaga és nem pocsol. Hagy gondolkodni, amikor arra van kedvem, de ott van, ha szólnék hozzá. Talán már jövő héten!

Budapest, 2018. október 27.

Képen Diana Nyad

Kedves gyerekek, ma a premenstruációs tünetekről fogok nektek mesélni. Aki nem bírja az ilyet, az most menjen ki focizni az udvarba! Egyszer az életben kell erről is beszélni, úgyhogy elmondom, de csak ha hátszélben álltok!

Szóval az úgy van, hogy a menstruáció előtti napokban lezuhannak a hormonszintek (főleg ösztrogén, progeszteron), és ettől meglepő tüneteket észlelhetünk a szeretett nőn. Egyesek falnak, mintha jönne a világvége (a tüsző és méhnyálkahártya szempontjából jön is). Mások elejtenek dolgokat, főleg olyat, ami törik, szilánkosra. Jómagam kifejezetten az instant kávés/darált kávés bödönt dobálom nyitva, hogy majd csak a legközelebbi festéskor a piktor, vagy rosszabb esetben régészeti feltárás során a kihelyezett kutatócsoport találja meg a kávédarát a hűtő mögött, aminek még a közelébe sem voltam. Megint mások, elég sokan, köztük én is, puffadnak. Ez igen kellemetlen. Azon túl, hogy az ember úgy érzi magát - és úgy is néz ki -, mint egy terhes egér fialás előtt, a bélgázok belülről feszítik a bélfalakat. Továbbá még a belek ilyenkor csavarodnak is, ami kibaszottul fáj, de csak míg finom vagyok, és nőies. Na most, az a bélgáz ki kell hogy jöjjön, ki is fog! De nem valami kontrolálható, befutok a másik helységbe eregetni jelleggel, hanem csak úgy nyilvánosan, amikor legkevésbé számít rá az ember. És recseg, mint a régi Karády lemezek Csorváson kislány koromban. „Hamvadóóóóóóóóóóó-gggreccccs-cigaretta-gkreccs-vég-gricsgrecsgrucs”. Egyetlen megnyugtató van ebben, hogy szaga nincs különösebben, mert nem emésztési probléma van, csak a szelek bántják a nőt. Amely szelek hormonálisak.

Lehet ez ellen tenni: köménymagteával, teherbeejtéssel, vagy klimax-szal. Az elsőt javaslom, mert a másodiknál a terhesség alatt is van puffadás, plusz, ha a gyerek megszületik másban sem lesz hiány. A klimaxról meg jobb nem is beszélni!

Vannak még a vizesedő nők, no meg a hangulatingadozók. Az előbbi túl nagy odafigyelést nem igényel, polcolni kell a lábat, kávét inni. Az utóbbit pedig vagy egyszerűen elkerüljük, lemegyünk a kocsmába, míg kimenstruálja magát, vagy úgy teszünk, mintha láthatatlanok lennénk. Ha mégis szeretjük, csak bólogatunk, átöleljük, megmasszírozzuk a lábát, csinálunk neki egy pohár gyógyteát és türelmesen várunk, míg a hormonok helyreállnak. Hát, sok sikert, és kitartást kedves gyerekek! Búcsúzik mára Rita néni.

Budapest, 2018. október 26.

A láma

A végtelenből lángnyelvek csapnak fel, de egy erős vonal megállítja őket. Visszatér a végtelenbe, majd több szálon egy imádkozó alakba fut, ami lámafejben végződik. A láma hátrafele néz, és a fején egyensúlyoz egy zellert. A láma teste vonalszerű, négy lábából kettő pamacsban végződik, mint ahogy a farka is, amit csóvál.

Barátságosan kukacos, hozzá mereven hanyag. Csodálkozó.

A tengeralattjáró

A hajócsavar és az kormánylapát össze van kötve. Messze elnyúlik a hajótesttől. Ezt a kettőst egy lefele néző periszkóp kémleli. A hajó a török szultán papucsához hasonlít, fordítva. Szám szerint öt periszkópja kémleli a külvilágot fölfele, melyből hármat virágcsokornak álcáz a kapitány, egy maga a tű foka, egy pedig a tű feje. Önmegfigyeléseket a hajó belsejébe logó szerkezettel végez, és alulról, ha a tengerben bárki kíváncsi, szintén betekinthet az orrba.

Kíváncsian vidám. Felelőtlenül kecses, félelmetes. Szigorú. Mély.

A szúnyogkirálynő terhes

A szúnyogkirálynő a felvont lobogó mellett áll. Hosszú, stólaszerű ruhája sem tudja palástolni áldott állapotát. Szúnyog ország apraja-nagyja hét határon innen és túl összegyűlt a nagy hír közzétételére. A nem mindennapi alkalomra leterítettek egy jetit, kicsavarva. Az udvarban táncolnak, zümmögnek, csipkelődnek, s örülnek a királyi sarjnak.

Tavalyi kancsal kalap, közben heted alkar.

Szállt a lóasszony

Kilépett a barkón a szélkavaróba. Ott hevesen fölszállt a végállomásig, ahol zabos vakolóra ült. A csigolyás vajasasszonyok már itt voltak a gyógyuló Szívben. A képcsőn feljött a kikötőig.

Zabos csigolya szélhevesen vajazva gyógyul.

Budapest, 2018. október 20-22.

Kedves telefonáló, Ön az Asztrobazár hivatalos Kígyótartó segélyvonalát hívta. Kérem, ha Ön a Skorpió-Kígyótartó metszetben született, az egyes gombot válassza, ahol mélytranszformátoraink válaszolnak kérdéseire. Tegye le kezéből a kést! Ne forgassa szájában a pengét, mint valami baka, és jöjjön be az erkélyről, ha elszívta a szivart! Igyon egy utolsó kortyot a brandyből, és vegye végre észre, hogy vannak olyan dolgok, amiket még Maga sem tud megoldani, vagy ne adj isten, nem a Maga fennhatósága alá tartoznak!

Kérem, ha Ön a Nyilas-Kígyótartó metszetben született, vegyen le a polcról egy Nietzsche kötetet és random módon üsse fel, a harmadik mondat vonatkozik Magára. Kérem, gondolkodjon el rajta, s ha ezzel megvan, hívjon újra! Ne álmodozzon tovább, s ne késlekedjen! Kívülről a dolgok még soha nem oldódtak meg igazán jól. Sajnos Magának kell a kezébe vennie a dolgokat! A helyzet nem kedvez, de soha nem is fog. Nincsenek igazán könnyű helyzetek már. Azért kár is lenne testbe inkarnálni embereket, hogy itt a semmire eltékozolják ezt a lehetőséget. A Földön kívül nem nagyon van olyan hely, ahol test és lélek együtt van! Lélek az mindenhol van dögivel! De azoknak mind testet szerezni nem kis feladat. Úgyhogy ne vacakoljon tovább, lépjen!

Kérem, ha Ön van olyan szerencsés és a Skorpió-Kígyótartó-Nyilas közös metszetben született, maradjon vonalban, egy nemzetközi specialista csoport készséggel várja kérdéseit!

Budapest, 2018. október 19.

Minden gubó szűk. Belülről. Ha azt érezzük, feszít, nyom, szorít, csavar, tör, vagy szakít, az nem véletlen. Ilyennek kell lennie. Elsősorban akadályoz. Még szerencse. Ha a gubóban vagyunk, még nem lennénk kész arra, amit oly nagy hévvel megvágytunk. S a gubóban tanuljuk meg hogyan kell elég erősnek, ügyesnek, szemfülesnek, kitartónak, eszesnek, engedékenynek, bátornak, pontosnak, s függetlennek lennünk ahhoz, hogy mindaz, amit valaha elképzeltük nem csak, hogy a mienk legyen, de meg is tudjuk tartani. A gubóban leszünk szépek, és teljesen másmilyenek, mint előtte. Olyanok, akik a vágyálmokat fizikai síkra tudják hozni. Aki a szabadságot túl korán kapja meg, mert kivágják a gubóból, nem tud vele mit kezdeni. Rászakad, nagyképű lesz, hanyag, felvágós és tékozló. Nem tudja értékelni, amije van, így megtartani sem tudja. Nem fejlődött ki hozzá az ereje, nem küzdött odabent, hát idekint sem fog boldogulni. Boldog pedig biztos sose lesz. Örökre fogoly marad. A hasztalanság és tehetetlenség foglya. Aki pedig nem lép idejében, úgy marad. Tesze-tosza, tutyi-mutyi, anyámasszony-katonája, folyton elégedetlen és panaszkodó. A nagy elszalasztó. Gubóban ragadt, nem tud szállni, szárnyalni. Örökre fogoly marad. A gyávaság foglya. Így hát, amikor megvágyunk valamit, készüljünk fel arra, hogy ezzel bábállapotba hajtjuk testünket-lelkünket. Ahhoz, hogy az az elképzelés megvalósuljon, megannyi életnek kell változnia, s megannyi összetevőnek kell együttállnia. Mi magunknak kúszni, növeszteni, visszahúzni, tekeredni, felszívódni, eltűnni és más alakban újra megjelenni, tapogatózni, gömbölyödni és engedni kell megtanulnunk. Mindezt úgy, hogy közben többnyire fáj is. S csak amikor az utolsó fűszál is úgy áll a réten, hogy mi feltörhetjük a gubónkat, akkor kaphatunk szárnyra, s tekinthetünk le az álmainkra a magasból. És amit így teremtettünk, az valódi, értéke van, nemes és számunkra örökké él.

Budapest, 2018. október 13.

Prédikátor 9.2.

Minden, ami előttük van, hiúság,
mert mindenkire egy sors vár:
az igazra éppúgy, mint a gonoszra,
a jóra ugyanúgy, mint a rosszra,
a tisztára éppúgy, mint a tisztátalanra;
arra, aki áldoz, és arra, aki az áldozatokat megveti;
a jóra ugyanúgy, mint a bűnösre,
s a hamisan esküvőre éppúgy, mint arra, aki igaz esküt tesz.

Nincs. Tulajdonképpen nincs olyan. Talán amikor az ember még csak a betűket tanulja írni. Kerekíti az at, hasítja a zét, csücsöríti a csét. De aztán hosszan semmi. Úgy is volt az élet, hogy írni még nem tudtunk. A történetek már akkor is velünk voltak. Hiszen a történetek korábban keletkeztek, mint a nyelvek, s a nyelvek idősebbek a szavaknál. Minden a világon azért van, hogy a történetek megjelenhessenek, élhessenek, megmutatkozhassanak. Mindegy, hogy mik a szabályok. A történetek élnek így is, úgy is. Lehet, hogy itt van egy vessző, és kell is de most lehet hogy néhányat kifelejtünk. Ez attól még van, lesz, és mindig is volt. Azért születünk, hogy történetünk legyen, és az élhessen. Az életünk megy valamerre, néha nem tetszik, ezért kikerüljük, de ezzel csak késleltetjük az eseményeket. Az élet visszatér, hosszú távon elkerülhetetlen. Ezt úgy is hívják: Sors, vagy Végzet. Persze így nem teljesen pontos, mert úgy hangzik, mintha egy külső erő hajtana minket. Holott nem így van. Ha bármilyen gondunk van, dilemmánk, szeretünk, boldogok vagyunk, vagy szomorúak, azt mind-mind mi írtuk magunknak, csak nem emlékszünk rá. Ha emlékeznénk, talán túl unalmas lenne, és persze úgy tűnne, nincs szabad akarat. Mert azt a kanyarokba írjuk, a cikkbe, meg a cakkba, a vargabetűbe, a díszítésbe. De a motívum adott. Visszatér. Ezeket a vonalakat már meghúztuk. Nem itt. Előtte. Hogy mennyivel előtte, az attól függ, mennyire nehéz nekünk az a vonal. Írni hát nem kell tanulni, tudunk. Emlékezni kell rá csupán. Ennyire egyszerű.

Bari, 2018. október 7.

Csaputa a sziksót csak vajjal-mézzel szemezi. Laza, könnyeden kába. Juhtúróba tuszkol ecetes lazacot. A kakaót fölesen csorgatja szanaszét a spájzban. S ha rászólsz, nyelvével csettint egyet, perdül, és kikapja a sodronyinget a kredencből. Szemtelen, szaporán szaglászó, s néha suta. De mégis bájos, kíváncsi, s töpreng naphosszat, ha engeded. Gömbölydeden írja a T betűt, mégis szögletesen olvassa. S mire meghallod lépteit, már rég messze jár. Kering, de csak úgy ímmel-ámmal. Szalmakalapot hord télen, s nyáron zoknit, puhát, pirosat. Pipacsos keszkenőbe köti a kenyeret, s magvaváló dinnyét szitál tubusos sajtkrémbe. Sószobában alszik, zúzmarát horgol reggel, ebédre szabadon versel, siet, keres, szeret. Takarosan kerek, kócosan álmos, s rendetlenül szabályos. Ha kacsint, ne tétovázz! Végy egy nagy levegőt, s menj vele!

Majonézes burgonya a füstös úton, svéd időcserép a szatyorban. Duzzadnak és táncolnak a szalonna szándékai és álmai. Az első az korai, a kereszt az víz, s a logos pörög, majd szendén elpárolog. A szeretet Keletről Nyugatra emelet.

Budapest, 2018. szeptember 29.

Az ember gyanútlanul kivesz egy könyvet a könyvtárból ezzel a címmel. És mit talál? A könyv fele hiányzik! Pont a Béke fele! Valaki kitépkedte. Bizonyára egy békétlen.

A kapcsolatok is pont ilyenek. Amikor találkozunk egy emberrel, gondolatban adunk neki egy címet. Ha könyv lenne, ez illene rá. És tetszik nekünk ez a cím! Vagy valamiért megérint. Szeretnénk olvasni végre. Először a „könyvtárban” csak a borítót látjuk. Elolvassuk a fülszöveget, az ajánlásokat. Belelapozunk, egy-egy mondatot elkapunk, ízlelgetjük, beleszippantunk a lapok közé. Megnézzük, nem törött-e nagyon a gerince. De a „könyvtár” lassan bezár, és nekünk hamarjában kell dönteni, kivegyük-e.

Kivesszük. Hazavisszük, és ott vesszük észre, hogy hiányzik belőle valami. Éppen az, amit kerestünk benne. Nem olyan, amilyennek mutatta magát! Felesel, pöröl, vagy lusta, hanyag. Itt egy szakadás, ott egy szamárfül, emitt kávéfolt, ami pont a lényeget takarja ki. Nem szeretjük olvasni, de mivel hiányos, vissza nem vihetjük. Ott ragadunk egy félkész történettel örökre. Hacsak mi magunk nem tudunk beleírni olyan fordulatot, amivel megmenthető, akkor vagy a libegő asztalláb alá tesszük, vagy végső esetben lomtalanításkor kidobjuk. De ezzel kidobunk egy álmot, és azt a rengeteg időt, amit rááldoztunk az életünkből.

Mégis kutatunk tovább, hogy majd valami Antikváriumban az eredetit hiánytalanul megleljük. Vagy egy teljesen más című könyvet választunk. És, ha az sem jön össze, felkötjük a gatyát, és mi magunk írunk egy könyvet sajátmagunknak. Olyat, amilyenben megleljük végre a Békét! 

Budapest, 2018. szeptember 16-18.

A Coco Chanel azt mondta, hogy nem a ruha a fontos, hanem, akin a ruha van. Vagy valami ilyesmi. Ma is a rózsaszín pólóhoz zöld zoknit vettem. De, csak mert nálunk nehéz bármit megtalálni. Ahova nyúlok, azt veszem. Tavaly például pizsamanadrágban mentem ki az utcára. De én azt hittem nem az, és nagyon tetszett. Most meg nem merem hordani, mert a vumensíkretben csak alsóneműk vannak állítólag. És onnan van, pedig szerintem szép. Pont utána jelent meg a pidzsamaluk divatirányzat. Engem koppintottak. Jövőre biztos a zöld zokni lesz a divat! Káversztorinak majd azt mondom, ápoló vagyok, és most jövök műszakból. A Coco Chanel még azt is mondta, hogy: „Mindenki röhögött az öltözködési stílusomon, de ebben rejlett a sikerem titka. Más voltam.” Velem is biztos így van. Más vagyok. Voltam. És leszek. Nekem a metrón mutogatni sem kell, pont elég, ahogy járok! Ma is azt mondta az ellenőr bácsi, amikor mutattam, hogy: „Köszönöm. Jobbulást a lábának!” Pedig az én lábam aztán tökéletesen egészséges. Az agyamban van a hiba. Kevés volt a zoxigén. Dühös is leszek, ha valaki őstulok módjára kérdezgeti: „Te mér’ jársz így?” Kinek van kedve állandóan magyarázkodni? Hát ezért például nem is sietek soha. Döntésekkel se. Egyébként szeretek sokáig aludni, a kávét csak kevés tejjel iszom, de azt sokszor. Minap is mikor a barátnőmmel mentünk a Rómaira, csak míg odaértünk útközben vagy három kávét betoltam, hogy begyorsuljak. Hiába. Ez a lajhár-üzemmód difolt. Amikor ott voltunk már jó volt. Láttunk szupposokat. Mondtam is, hogy jé, én ilyet még sose csináltam! Mire a barátnőm rákontrázott, hogy te nem is fogsz. De csak röhögtem, mert tényleg nem. Ez ilyen vicces lány. Amikor felvételiztem a zeneszakra, és anyukája kérdezte, hova. Rögtön rávágta, hogy a táncművészetire, de nem elég harmonikus a mozgásom, ezért kiestem. Jót röhögtünk akkor is! Szerinte nem is Nyilas vagyok, hanem Kígyótartó. Nem hiszek az Asztrológiában. Olyan szerintem nincs. Csak ZENE van! Meg belga meggyes sör. Csak az ritkábban. Azt is mondta, amikor úszni voltunk egyszer, hogy a vízben olyan áramvonalasan mozgok, mint valami delfin. És hogy ott igazán gyors is vagyok, gyorsabb, mint ő például. Meg hogy olyan átszellemült az arcom, pont mikor énekelek. De ahogy elhagyom a medencét, minden megváltozik. Szeretek úszni. Meg énekelni. Úszva énekelni az nem jó ötlet! Gyakran kiszárad olyankor a szám, meg begörcsöl a lábam, ha hideg a víz, meg az úszószemüvegem is bepárásodik. Kórusba is járok még. De az Ifjúságiban a vének tanácsát ülik, a Csíkos az kockás, és a többi se profi, ahogy pedig kéne lennie. Nálunk otthon olyan sok minden van, és semmi sincs a helyén. Például a cipők padlótól plafonig tömött polcokon a wc-ben laknak. Meditálok néha rajta hogy mért, meg hogy egyik se jó rám. Szerintem egyébként én gondolom jól, de nem úgy van mégse. Az embereknek is másmilyeneknek kellene lenniük, és mégis olyanok, amilyenek. A’sszem, nem hagytam ki semmit. Megyek, benyomom a szpottifájt! Meg egy kávét!

V.N.-nek

Budapest, 2018. szeptember 16-17.