Daisy Fullbright's mental ruminations

A Hínárossy Alajos jelenség

2017. április 30. 16:50 - Daisy Fullbright

Barátaim egy kellemes sörözés alkalmával említették meg, hogy van a facebookon egy velencei-tavi ponty, Hínárossy Alajos néven. Ezen elgondolkoztam: hova tart már a Világ, hogy halak is vírtuális közösségre vágynak? Persze egyelőre nincsenek vízi társai, úgyhogy a szárazföldi élőlények társaságában próbál szocializálódni.

Ahogy már korábbi bejegyzésemben említettem a halpszichológia egy nagyon újszerű tudomány. A jelenségen elindulva érdemes lenne foglalkozni a halak társas életével és annak hatásával a humán társadalomra.

A facebook oldal nem sokat árul el gazdájáról. Tudjuk, hogy nős, nem meglepő módon szereti a vízi sportokat és vagy nagyon unatkozik, vagy nagyon jó a humora, vagy a kettő együtt, különben nem deperszonalizálná magát egy hallá.

647_ponty-vs-kutya_horgaszujsag.jpg

Azt gondolom, igaza van, léteznek olyan aspektusai az életnek, amit az ember jobb, ha más látószögből szemlél, vagy történhetnek olyan dolgok, amiket csak álca mögött lehet megemészteni. Ezeken a hasábokon is gyakran jelennek meg az emberiség nagy kérdéseit feszegető „tanulmányok” az eredeti környezetükből kiemelve és egy szép, új Világba ültetve, ahol minden lehetséges. 

Mért ne találhatna barátokra Alajos? Mért ne mehetne Händel Vízizenéjét hallgatni a Duna partra esősebb időben? Mért ne úszhatna versenyt Hosszú Katinkával? Mért ne lehetne boldog itt is csak annyira, mint a Velencei tóban, vagy bárhol, ahol előtte élt? 

A jelenség tehát nem egyedülálló és egyértelműen annak a trendnek az indikátora, hogy a dolgokat egyre kevésbé lehet néven nevezni, hát még mindenki számára megfelelő megoldásokat találni rájuk. Mindazzal, hogy váratlan, kiszámíthatatlan és meghökkentő felhívja az emberek figyelmét, s elmélkedésre bíztat.

Eredeti információ: Pálmai Zsuzsanna és Buskó Tibor

Budapest, 2017. április 30.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://daisyfullbright.blog.hu/api/trackback/id/tr7112469327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alajos Hinárossy 2017.04.30. 21:01:43

Köszönöm szépen Daisy Fullbright kisasszony bejegyzését, őszintén szólva egy kicsit zavarban is vagyok, hiszen minket, velencei-tavi pontyokat eddig meglehetősen kevés figyelemben részesítettek a bloggerek. Cserébe, ha a Velencei-tóban jár, szívesen látjuk feleségemmel egy békalencselevesre. Egy pont(y)on azonban vitába szállnék a leírtakkal. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a szerző véleményében egyfajta implicit rasszizmus bujkál, leginkább ott, ahol a "deperszonalizáció" terminusát társítja hozzánk, halakhoz. Úgy vélem, az efféle gondolkodásmód abban a karteziánus jellegű előítéletben gyökerezik, amely az emberben csak a tiszta értelmet hajlandó elismerni (cogito, ergo sum), s bennünket, állatokat lélekkel nem rendelkező entitásokként - Descartes szóhasználatával: egyfajta automatákként - szemlél. Azt hiszem, a koraújkoriak mellett érdemes lenne modernebb bölcselkedőket is olvasnia, például személyes kedvencemet, a XX. század talán legjelentősebb francia filozófusát, Maurice Merleau-Ponty-t. Ő ugyanis minden kétséget kizárólag bebizonyítja, hogy a testiség (corporéité) a világra nyitottságunk lényegi feltétele. Minden emberben ott él tehát a test, ott él az anyag, sőt mi több, maga a formálatlan őseredeti anyag (materia prima) és annak talán legarchetipikusabb szimbóluma, a magát az iszapba fúró, a tiszta cogito-t a legbrutálisabban dekonstruáló HAL is. Merleau-Ponty akár ki is írhatta volna magára, hogy "Je suis une carpe", ha egy kicsivel több magyarnyelvtudás és még több posztstukturalizmus szorult volna belé. De ez most lényegtelen. Fontosabb, hogy mindannyian schéma corporel-ek vagyunk, még akkor is, ha magunkat a virtuális valóság testetlen univerzumába transzformáljuk. Kérdezem én, Daisy Fullbright miféle redukcionizmus csapdájába esik, amikor arc nélkül - s nagy valószínűséggel álnéven -ír blogokat? Mintha nem csupán a corporéité-n, de magán a cogitón is felül akarna emelkedni, karzéziánusabbá válva az ortodox kartéziánusoknál. A lehetetlen hiábavaló megkísértése mindez. Nem szabadna elfelejtenie, hogy az ontoteologikus marharépa sem csupán az ég felé nő, de emellett a földben is gyökerezik. Hazudhatnám, hogy ember vagyok, ekkor talán a facebook is könnyebben fogadna be, de mit tegyek, ha én is, Ön is - mindannyian a Merleau-Ponty értelemben vett pontyok vagyunk? S ha ezt feledni akarom, akkor mindig visszarántanak a valóságba apám, néhai Hinárossy Nikolasz szavai, aki azt szokta volt mondani nekem: "nem vagy Te egy repülőhal, ezért csakis a saját úszóhólyagod segítségével tudsz felülemelkedni a problémáidon".

Tisztelettel:

Hinárossy Alajos

Daisy Fullbright 2017.05.01. 09:03:50

@Alajos Hinárossy: Kedves Alajos! Azt hiszem, merőben félreértette a blogbejegyzés, vagy akár ennek a blognak a célját. Nem támadásképp szántam eme írást. Ha körültekintőbben olvassa, láthatja, hogy a mű nem Magáról, hanem egy jelenségről szól, amely jelenségnek én is része vagyok (hiszen álnév alatt írok abszurdot). Én csak azt írtam le, hogy Nekem mért fontos így megjelenni a Világ előtt, s a cikk tulajdonképen egy önvallomás, hogy én miért írok így. Ezt az önvallomást Maga ihlette igen eredeti ötletével. Blogbejegyzésekből láthatja, hogy nem gondolom, hogy az állatoknak ne lenne lelke: erdei nünüke ciklus és Magának érdekes halas cikkek. A többit személyesen, amikor a Velencei tóhoz utazok látogatóba! Üdvözlettel: Daisy
süti beállítások módosítása