Barátaim egy kellemes sörözés alkalmával említették meg, hogy van a facebookon egy velencei-tavi ponty, Hínárossy Alajos néven. Ezen elgondolkoztam: hova tart már a Világ, hogy halak is vírtuális közösségre vágynak? Persze egyelőre nincsenek vízi társai, úgyhogy a szárazföldi élőlények társaságában próbál szocializálódni.
Ahogy már korábbi bejegyzésemben említettem a halpszichológia egy nagyon újszerű tudomány. A jelenségen elindulva érdemes lenne foglalkozni a halak társas életével és annak hatásával a humán társadalomra.
A facebook oldal nem sokat árul el gazdájáról. Tudjuk, hogy nős, nem meglepő módon szereti a vízi sportokat és vagy nagyon unatkozik, vagy nagyon jó a humora, vagy a kettő együtt, különben nem deperszonalizálná magát egy hallá.
Azt gondolom, igaza van, léteznek olyan aspektusai az életnek, amit az ember jobb, ha más látószögből szemlél, vagy történhetnek olyan dolgok, amiket csak álca mögött lehet megemészteni. Ezeken a hasábokon is gyakran jelennek meg az emberiség nagy kérdéseit feszegető „tanulmányok” az eredeti környezetükből kiemelve és egy szép, új Világba ültetve, ahol minden lehetséges.
Mért ne találhatna barátokra Alajos? Mért ne mehetne Händel Vízizenéjét hallgatni a Duna partra esősebb időben? Mért ne úszhatna versenyt Hosszú Katinkával? Mért ne lehetne boldog itt is csak annyira, mint a Velencei tóban, vagy bárhol, ahol előtte élt?
A jelenség tehát nem egyedülálló és egyértelműen annak a trendnek az indikátora, hogy a dolgokat egyre kevésbé lehet néven nevezni, hát még mindenki számára megfelelő megoldásokat találni rájuk. Mindazzal, hogy váratlan, kiszámíthatatlan és meghökkentő felhívja az emberek figyelmét, s elmélkedésre bíztat.
Eredeti információ: Pálmai Zsuzsanna és Buskó Tibor
Budapest, 2017. április 30.