Ma is, mint minden hétvégén elmentem úszni. De valahogy nem olyanok voltak a dolgok, mint lenni szoktak. Kezdődött azzal, hogy letört a nagylábujj körmöm, és a többit hozzá kellet vágni. S csak eztán indulhattam neki. Én általában az uszodába meditálni járok. Ilyenkor rakom össze a heti történéseket fejben. Főleg hátúszáskor tudok gondolkodni, mert nagyon szép a mennyezet, ablakok vannak rajta, kilátni, vagy be, attól függ.

Persze az úszás sport is, de azt a részét annyira nem erőltetem. Szerintem ez az első mozgásforma, amit bárki megtanul, és visszatérni ide inkább természetes, mint megerőltető, pláne nem teljesítményre sarkalló. Néha azért persze figyelek, hogy nyújtsam meg kellően a rotátor köpenyt, meg a csípő tájéki izmokat, de annyira nem kell erre figyelni, megy az meditálás közben is.

Ezeket csak azért mondtam el elöljáróban, hogy értsük, mért szeretek úgy úszni, ahogy. Már úgy, hogy a sávban egyedül vagyok. Nekem ez nem szociális tevékenység. Persze az zavarna, ha az uszodában senki nem lenne rajtam kívül, és úgy járnék, mint Bástya elvtárs, aki miatt lezárták az uszodát, ha ment és még megmerényelni sem akarta senki. Szóval legyenek az uszodában, de ne az én sávomban. Ezt azért kevesen tudják elérni, de nem lehetetlen. Például, tudni kell, mikor van vége az edzésnek, és csak aztán kell megjelenni, kb. 11-12 közt, amikor a gyerkőcök már kiedzették magukat, a felnőttek meg épp ebédelnek otthon. Sajnos erre más is rájött rajtam kívül, szóval azért ilyenkor is vannak.

Ma valami Isteni szerencse folytán a bal 3-as pálya üres volt. Boldogan elkezdtem úszni, mire a harmadik hossznál bejött a pályára egy kigyúrt barom, és úgy úszott, mintha fulladozna, és meg kéne menteni. Teljesen természetellenes volt amit csinált, csapkodott, és hozzá veszett gyors is volt, állandóan rámúszott. Az egyik ilyen rámúszásnál megszólítottam: szerintem ússzunk fonalban! Az mi? - kérdezte. Az, hogy maga is kiválaszt egy sávot a pályán, meg én is, és nem hagyjuk el, így nem kell kerülgetnie, és pláne nem úszik rám. Azt már nem mertem mondani az ürgének, hogy a mellettünk lévő pálya – a jobb 3-as - a gyorsúszó, direkt az ilyen őrülteknek van fenntartva. Ott aztán csapkodhatnak, használhatnak tenyérlapátot, és úgy száguldozhatnak, ahogy erejükből kifér. Aki a fonalban úszást nem tudja, az először van itt. És amilyen stílusban úszott, valószínűleg egyedül szokott úszni otthon.

Mondanom sem kell, a fonalban úszás sem segített. Úgy pocskolt a barom, mint valami kacsa nász szezonban. Állandóan nyeltem a vizet miatta, vagy csak arcon csapott a vízzel, de bárhogy is, így nem lehet gondolkodni, úgyhogy sávelhúzással átmentem a bal 2-esbe, ahol egy nő volt, kevésbé pocsolós, és a következő hossznál ki is szállt. Egyébként ez gyakran történik. Az emberek megérzik valahogy, hogy én nem azért vagyok ott, hogy ússzak, és kimennek a pályámról, mert azt nem értik, amit csinálok, pláne nem tudják utánam csinálni.

Sajnos, sokáig nem élvezhettem a kiküzdött magánpálya előnyeit, új emberek jöttek. Az egyiknek - épp hátúszásban voltam - csak a pacsuliszagát éreztem. Gondoltam, hogy férfi, és nem értettem, az uszodába mért kell kiparfümöznie magát, pláne mért ilyen tolakodó illattal? Mindenki udvarolni jár ide? Nyilván csak én nem tudok erről. A hossz végén azt is megláttam, kihez tartozott ez a szag. Bár ne láttam volna meg! Akkor már inkább a szag! Lehet is, hogy ez a szag azt üzente: fuss, ahogy a lábad éri, itt persze: ússz, ahogy a karod. Szóval a szag tulajdonosa egy puding testű vén kéjenc volt, aki, amikor meglátott közeledni, rám vigyorgott: csak tessék, magácska úgyis gyorsabb. Két foga hiányzott. Itt ment ki a maradék románc is a történetből számomra.

És akkor olyanra vetemedtem, amire még nem volt precedens, bementem a bal 1-esbe, amit nem szeretek, mert az az uszoda széle. Ott egy fiú volt, aki ahogy meglátott, el is ment. S maradtam egyedül egy olyan pályán, amit nem is szeretek.

Így lehet ez máshol is az életemben. Válogatok, válogatok, pályát váltok, s a végén egyedül maradok ott, ahol igazán nem érzem magam jól. Talán lesz valaki, akivel lehet fonalban úszni, nincs nyomasztó szaga és nem pocsol. Hagy gondolkodni, amikor arra van kedvem, de ott van, ha szólnék hozzá. Talán már jövő héten!

Budapest, 2018. október 27.

Képen Diana Nyad