Az ember gyanútlanul kivesz egy könyvet a könyvtárból ezzel a címmel. És mit talál? A könyv fele hiányzik! Pont a Béke fele! Valaki kitépkedte. Bizonyára egy békétlen.

A kapcsolatok is pont ilyenek. Amikor találkozunk egy emberrel, gondolatban adunk neki egy címet. Ha könyv lenne, ez illene rá. És tetszik nekünk ez a cím! Vagy valamiért megérint. Szeretnénk olvasni végre. Először a „könyvtárban” csak a borítót látjuk. Elolvassuk a fülszöveget, az ajánlásokat. Belelapozunk, egy-egy mondatot elkapunk, ízlelgetjük, beleszippantunk a lapok közé. Megnézzük, nem törött-e nagyon a gerince. De a „könyvtár” lassan bezár, és nekünk hamarjában kell dönteni, kivegyük-e.

Kivesszük. Hazavisszük, és ott vesszük észre, hogy hiányzik belőle valami. Éppen az, amit kerestünk benne. Nem olyan, amilyennek mutatta magát! Felesel, pöröl, vagy lusta, hanyag. Itt egy szakadás, ott egy szamárfül, emitt kávéfolt, ami pont a lényeget takarja ki. Nem szeretjük olvasni, de mivel hiányos, vissza nem vihetjük. Ott ragadunk egy félkész történettel örökre. Hacsak mi magunk nem tudunk beleírni olyan fordulatot, amivel megmenthető, akkor vagy a libegő asztalláb alá tesszük, vagy végső esetben lomtalanításkor kidobjuk. De ezzel kidobunk egy álmot, és azt a rengeteg időt, amit rááldoztunk az életünkből.

Mégis kutatunk tovább, hogy majd valami Antikváriumban az eredetit hiánytalanul megleljük. Vagy egy teljesen más című könyvet választunk. És, ha az sem jön össze, felkötjük a gatyát, és mi magunk írunk egy könyvet sajátmagunknak. Olyat, amilyenben megleljük végre a Békét! 

Budapest, 2018. szeptember 16-18.