• „put your picture on my wall,
• it reminds that it’s not so bad”* 

Ha már nyomi vagyok, legalább keressek rajta, de mindenképp írjam ki! Ez volt a segítő instrukciója 10 éve, amikor ezt a blogot elkezdtem írni. Na még azt nem találtam ki, hogy lehet vele keresni, de majd a mentor megmondja, reméljük.

Ma megint Biusról van szó természetesen. Láva már családtagként fogad. A szokásos lelkiélet óriási röhögésekkel. Anyám napi beszólása: -” Az nem elég, hogy ilyen kis semmilyen bizonyítványokat rakosgatsz ki, attól te még nem vagy író, ahhoz tudni is kell írni.” - mondja ezt úgy, hogy egyáltalán nem ismeri a munkáimat, nem egy korosztály, nem egy ízlés, és még csak azt sem tudja, miről formál véleményt. A nárcisztikus személyiségzavar lecsap, kell neki az a napi tüske. Annyira beteg, csalódott és annyira fél, hogy én jóval tehetségesebb vagyok és nincs olyan szar életem, mint neki, hogy muszáj neki lehúznia magához, mert természetesen energiát nem akar befektetni abba, hogy oda eljusson, ahova én, vagy csak a közelébe. Egyébként szerintem mindenki író, még az is, aki nem tud róla, csak esetleg közönsége nincs.

Na szóval Béla eltűnt, és ez már a kóros elkerülő kötődési minta eredménye. Egyszerűbb lenne átbeszélni, kezetrázni, elbúcsúzni. Én tuti nem fogom meggyógyítani, pláne hogy nem is engedi, elkerül. Világos. Julia Roberts szerint „mi nők nem rehabilitációs központok vagyunk, nem projektet, partnert keresünk.” Én speciel szeretem a projekteket, de igaza van, férfiban az nem jó, vagy csak egy ideig. Nem tudom, erről most inkább nem döntök hirtelen, hátha olyan projekt jön, akivel leesek a székről röhögés közben.

Biuséknál is zajlik az élet, de a beleegyezése nélkül azért azt most nem teregetem ki, annyi legyen elég, tele van tartozékokkal, amit a mozaikosodó családja innen-onnan hoz. Felújítanak, s a családfát többet nem látom. Ezzel kapcsolatban Bius kijelentette, ő teret akar a nappaliban, ha már ideje nincs. - „Drágám, tőlem karácsonyra a tér-idő kontinuumot megkapod!” - mondtam, s itt már fájt a hasunk a röhögéstől. Alig várom az új rendet!

Mikor hazaértem még folytattuk. Ugye én csak itthon látom a messengerem, butatelefonom van. Inkompatibilis vagyok az okosokkal.

- Béla válaszolt, jelekkel kommunikál, de legalább valahogy – írom Biusnak.

- Ezt hány nap után sikerült neki? Lehet, eddig tetszhalott volt. Óvatosan vele, ha feltámadt! - válaszol.

Igaza van Biusnak, még közel a Halloween, ilyenkor bármi megtörténhet…..vagy az a Szent Iván éj? Ezeket az angolszász ünnepeket mindig keverem.

- A múltkorira egyáltalán nem válaszolt, most 1 nap, az egész jó – írom. 

- Ja, az nem is rossz.

- Anyám még az elején mondta, lehet, hogy csak hallucinálom a Bélát. Most meg a fantomférfi feltámad.

- Lehet, anyádat is hallucinálod.

- De elég stabilan. Ilyeneket az Einstein mond: „Reality is merely an illusion, albeit a very persistent one.”** És úgy tűnik te.

- Mert mindenki az ő gondolatait viszi tovább a könyveiben.

- Abban az időben rajta kívül bizonyára senki nem gondolkodott, legalábbis úgy, ahogy ő, nem.

Hát így kerültem Einsteinnel egy csetablakba, mint ahogy Coelhóval múltkor egy konyhába. Erre mondják, jó körökben forog. Sky is the limit! Csak a lumbágóm múlna már el, és akkor ígérem nekifutok a felszállópályának. De meredeken.

*Eminem - Dido: Stan

**A valóság csupán illúzió, habár tartós. - Albert Einstein

Budapest, 2024. november 16.

„Freedom comes when you learn to let go
Creation comes when you learn to say no

...

Pain is a warning that something's wrong
I pray to God that it won't be long
Do you wanna go higher?

There's nothing left to try
There's no place left to hide
There's no greater power
Than the power of good-bye”*

Csütörtök van. Ülök a hármas metrón, kávézni és dumálni megyek egy régi barátnőmhöz, aki valahogy eltűnt Kanadában, majd most újra felbukkant itthon. Szemben velem egy negyvenes nő, jól szituált, tökéletes smink, mani-gondolom-pedi and all, és nézd mi van abban a makulátlan kezében, a Szentesi könyv**, ami sehol nem kapható már! Nem nyomja senki újra, gondolom Évának kisebb baja is nagyobb annál, hogy most ezzel foglalkozzon. Már csak antikvár példánya érhető el. Azt a jó kurva életbe, ott van a kezében 15 rugó! És olvassa! Már azon is fennakad a szemem, hogy könyvet olvas, nem mobilozik. Nem mindennapi tapasztalás. Nekem, akinek okostelefonja sincs, szóval én sem simogatom a képernyőt, hanem magam is könyvet olvasok, csak egy Háy János, szintén díjnyertes, de nem annyira értékelik még az antikosok. Majd ha a Jánosnak is nőgyógyászati rákja lesz, talán. Ha az lesz, nyilván a Guinness-rekordok könyvébe fog bekerülni. És nem csak én fogom a metrón olvasni, hanem ország-világ.

Tegnap egy barátomat, Ferencet elkísértem a helyi könyvtárba, ahol a fenn nevezett könyvet meg is találtam, s halkan a fülébe súgtam, el kéne lopni, vegye ki nekem és „veszítsük el”, csak rögtön eszembe jutott, hogy eszmei értéket fognak behajtani rajtunk, nem vételárat, tehát így is 15 ezer. Mikor kiválogattuk a kívánatos könyveket - Háy János is jött velem – a Szentesi könyvet nem akarta beolvasni a rendszer, egyszerűen nem akarta kiadni nekünk a gép. Most ez a könyv vagy valóban ennyire értékes, vagy az algoritmus „hallotta”, hogy le akarjuk nyúlni. Aztán csak kiadta. S másnap látom a metrón a nő kezében. Összeesküvések még vannak, vagy mi a csoda? A könyvtárból kijövet Ferenc mesélte, hogy van ebben a könyvtárban érték, ő például Rákosliget történetét találta meg, s figyelmeztette az ott dolgozókat, vegyék be a példányt, mert ő is majdnem lenyúlta, csak az úrifiús neveltetés fogta vissza.

Hát pénteken már én is rátértem a könyvre, s vittem magammal családállításra, ahol mindenki el volt ájulva, hogy nekem megvan ez a könyv, mert hogy nem lehet kapni. Szabadkoztam, hogy csak könyvtári, nem örök. Egy lány még mondta is, hogy neki is vannak Szentesi könyvei, tudja, hogy jók, de nem meri olvasni, mert annyira fél a ráktól. Mire én mondtam, hogy attól még nyugodtan olvashatja, a könyvek többsége nem arról szól, és ami arról szól, is olvasható.

A tortán a hab az volt, hogy egyik segítő állást keres, s nem tudja merre menjen, nem tudja mit akar. Mire én mondtam, hogy ilyenkor nem azt a kérdést kell feltenni, hogy mit akarok, vagy mit akarok, hogy történjen, hanem, hogy ki vagyok én ebben a helyzetben, ki vagyok ebben a szerepben, ebben a történetben, s hogy akarok-e az lenni. Mert ha nem, akkor már azt meg sem kell kérdezni, hogy akarom-e. Nyilván nem akarom. Most nyugalom van. Szentesit egy nap alatt buszonutazgatás közben kiolvastam. Harmadszorra is jó volt. Nem lopom el. Megvárom, hogy újranyomják. Mert én csak a könyvet akarom, de nem akarok helyi könyvtár szarkája lenni. Egyszerű kisstílű rabló, hacsak nem szívrabló.

SZÍV A RAB LÓ. KACSKARINGÓS A HAJCSAVARÓ.*** 

A történetek és szereplők valósak, utólagos elnézést kérek, ha bárkit megsértett volna az írásom, vagy olyan információ szivárgott volna ki, aminek nem szabadott volna. De valahol minden történetet el kell kezdeni, s a legjobb a valóságban. 

*Madonna: The power of Good-bye

**Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál – az elérhetetlen könyv

***HATÓERŐ

kép: pinterest.com.mx

Budapest, 2024. november 10.

• „I remember who am I
• I remember who am I
• I’m a masterful manifestor
• I’m a powerful manifestor”**

No amount of time will change your surroundings. Your past doesn’t affect your ability to recover, but you gonna take the inside out route, rather than the other way around. I tell you how in a jist. „You hear my voice, you hear nothing, but my voice.”***

Shut down all your social media, turn down all your lights, switch off all your electronic equipments-except for the fridge, open the window, now if it’s in the bloody city centre, close it! Sit down, not on the cat’s head! Thank you! Take a bigger breath and you can start.

Close your eyes, on a count of ten imagine, that you are in a wheatfield - not the van Gogh painting, just generally- and you are longer than the other poppies. What would you do? Will you think, that you will be cut? Poppycock! You actually will grow closer to the sky, that’s all. You’ll have different perspective. You see over and around. You see higher. You reach higher. You get more light, hence you are lighter. You get more air. That’s all, falks!

Really starting to think that turgor might not support you. People might think, that these scientific facts and clichés elude me after a while. But not! There is a reason why poppies are at a same size. There is nothing unspiritual or restricting behind it. There is a unifying force that makes them grow at a same size. We can call that force God, genom, erosion or habit. Same sized poppies can protect each-other, mainly from wind and heavy rain. Poppies don’t want to stand out, however outstanding they are. They are contended with their situation.

Of course it’s just a metaphore. I’m just pulling your chain. You can grow as high as you want personally, spiritually. You can be as abundant as you wish, you can manifest even new universes, as long as your purpose universal, it can be supported by a benevolent Universe. Keep practicing. Go inside, be creative. Freedom, abundance, love, health are your birthrights. Nobody can take it from you, unless you have given to them….sometime in the past. Grab hold, your destiny is in your hand. Be present, be diligent, do a little every single day. It will soon materialized in your physical reality. Have fun with it! And welcome!

Also for some weird coincidence we appear in harmony with Brithish poppy campaign. Nothing targeted though.

*Marisa Peer’s hypothesis

**Regan Hyllier’s leading sentences

***Bob Proctor

Ispired by MindValley, special thanks for them

Budapest, 2024. október 29-30.

„How could I be so blind to this addiction?
If I don't stop, the next one's gonna be me

Only emptiness remains
It replaces all
All the pain”*

Az megvan, hogy egy kapcsolatba vannak bevezető jelek? Olyan a keze, mint az exemé; pontosan azt a mondatot mondja, mint ebben a filmben, amit úgy szeretek; úgy néz, mintha álmot látna; 58, de 20-nak, ha kinéz; amikor lassúzunk, mintha kihúznának a testemből és persze a teljes szagvakság is ilyen jel. Kell a léleknek, hogy ismerje, akivel összejön, ha nem ismeri, félredobja, mint az Irish Guardiant, amikor megint az unatkozó brókerfeleségekről ír ahelyett, hogy kezét a közvélemény ütőerén tartaná.

De azt is meg kell mondani, hogy ezek a bemenő jelek egyáltalán nem garancia a sikeres hosszú távú kapcsolathoz, ezek csak jelek, hogy itt valamit tanulni fogunk, vagy jobban mondva: ismételni, hiszen már tudjuk, különben nem ismertük volna fel. S persze olyan, mintha 6000 éve ismernénk egymást, az első adandó alkalommal, amikor elkezdünk magázódni, mindenki furcsán néz, nekünk meg olyan természetes. Hol ez jön, hol a tegeződés, és valahogy egyszerre, mintha a szemünk sarkán megcsillanó fénysugár jelet adna, melyik formát használjuk.

Aztán a test, szem jelez, hogy vége, de a lélek még húzza. Itt jönnek a kivezető jelek. Lemondja a randikat, csak szeretőnek tart, de még annak se, olyan távol tartja magát és családját tőlem, amilyen távol csak lehet, s ő sem keveredik az én családommal, mindenki mással csinál programot kivéve engem, eddig olyan volt a teste, mint egy 20 évesé, most hirtelen, mint egy 70-é, és még én dönthetem el, hogy hóhér legyek, vagy áldozat, hogy szakítok-e. Világos, miután így ezzel az elkerülő személyiségzavarral megterhel, örülök, ha kilátok a Stockholm szindrómából, de legyen, ha ő akarja. Nagy az Isten állatkertje, s toxikusságból is annyiféle van, ember legyen a talpán, aki számon tudja őket tartani.

Azt mondják az Univerzum nem azt adja neked, amit akarsz, hanem amire szükséged van a fejlődésedhez. Meglátásom szerint az Univerzum engem most sématerapeutává képez, mert ennyiféle toxikussággal, amivel eddigi életem során találkoztam, csak egy rendelőben tehetnék megfelelő jártasságot. S nyilván családtagok, vagy szerelmek, esetleg jó barátok, hogy nagyon fájjon. A fájdalomnak meg persze evolúciós jelentősége van. Én már kérem túlevolválódtam, ha nem vigyázok, emiatt szelektál ki a természet. ”Állítsátok meg a Világot, ki akarok szállni!”** Köszönöm, most már valami mást is szeretnék megtanulni! Nem kell már tovább kínozni, ennél jobb író már nem leszek, vagy mégis? Lassan itt az ideje, hogy ezt a közönség is megmondja nekem és körülöttem mindenkinek!

Please help thy toxicity to disappear from my life, it doesn't support my story anymore! THNX UNIVERZE!

to you-know-who....no, not from harry potter :)

*Martika – Toy soilders 1988

**American musical 1961

Budapest, 2024. szeptember 14.

„Néha meg kell halnod ahhoz, hogy élni kezdj.” Pauo Coelho

Állunk Biussal a konyhájukban. 10 éve nem találkoztunk és mintha semmi sem változott volna. Ugyanazokat a köröket futjuk, csak öregebbek lettünk. Ez érdekes módon nem látszik. A családfa, amit 10 éve elkezdtek festeni mára már kész, meg rengeteg állat lett, de nettó a problémák nem változtak.

- A tökmagot héjastól, vagy héj nélkül eszed? - kérdezi. S látok a szeme sarkában egy csintalan felvillanást, de akár komolyan is kérdezhetné, mert Láva, a kutya csak úgy falja hántolatlan.

Nem ő az első, aki kutyának néz és ez még a jobbik eset. Béla, a kellékes, szerintem kelléknek, bár a tárgyakhoz jobban kötődik, mint az emberekhez. Szóval nehéz meghatározni, hogy minek néz. Majd ha lesz ideje, megkérdezem.

Van két spirituális tanítás. Az egyik: Az Univerzum nem azt adja neked, amit akarsz, hanem azt tükrözi vissza, ami vagy. Nekem ezzel mindig az a bajom, hogy közben én is tükrözök, meg körülöttünk ugye mindenki, s talán mindannyian kicsi tükrök vagyunk, kicsi Univerzumok. A másik tanítás jobban tetszik: Ahhoz hogy újat teremts az életedben vákuumot kell előállítani. Gondolja ezt úgy a tanítás, hogy a felhalmozott, felesleges, 10-20 évre visszamenőleg nem használt dolgokat, akár emlékeket is ki kell dobni, oda kell ajándékozni, el kell adni. A feng shui-ban ez a de-cluttering. Sokáig nem vettem komolyan ezt a tanítást, nagyon ragaszkodtam dolgokhoz, tárgyakhoz, ruhákhoz. Ezt a barátnőmtől kaptam, ezt a nővéremtől, ezt a szerelmemtől. De ezek az emberek már nem is emlékeznek arra, hogy odaadták, sőt nagy része, a nővéremen kívül, már rám sem emlékszik. Hát úgy egy hónapja nekiálltam, és ha a II. világháborúból itt ragadt katona nem került elő a szekrényekből, dobozokból, akkor semmi. Kinek van szüksége 100 darab szerelmes levélre egy olyan embertől, akihez még csak baráti szálak se fűztek, versekkel együtt kuka. Egy barátnőm javasolta, adjam ki, de olyan silány minőség, hogy akar vele a hóhér foglalkozni. Még nem végeztem, de ahogy haladok, azt érzem, egyre több a helyem, egyre több levegő jut a tüdőmbe, egyre tisztább az elmém és egyre könnyebb vagyok. Nagy érdeklődéssel várom, hogy a vákuum, amit teremtettem mit-kit fog bevonzani.

Azt javaslom hát mindenkinek, ha elakadás van az életében, szelektáljon, ne érdekeljék semmilyen érzelmi szálak, vagy pláne, hogy ez még jó lesz valamire. Ha 20 évig nem volt jó semmire, tessék tőle megválni és ez olyan teremtésspirált indít meg, amire sosem gondoltunk volna. Ha csak folyton ragaszkodunk, gyűjtögetünk, akkor leblokkoljuk azt a sok áldást, ami most és mindig felénk áramol. Már nem azok vagyunk, mint 10-20 éve, más a testünk, más az elménk, más gondolataink vannak, új tapasztalatokkal gazdagodtunk, a régi csak akadályoz. Természetesen kivételt képez ez alól az antik-árus, de nem neki írom ezeket a sorokat! Ő csak gyűjtögessen! Neki az a dolga.

De Bius nem így értette, azt akarta kérdezni, hogy hajlandó vagyok végre az életemet egyben megemészteni, nem lehéjazni, s csak a csillogó mázt csodálgatni. Hát így kerültem Coelhoval egy konyhába. És a szelektálás most a héj eltávolítása, vagy valami esszencia előhívására kísérlet? Ha az elixír lepárlódik, majd tudatom. Mindenesetre én jobban vagyok tőle.

Barátnőmnek, Biankának

Budapest, 2024. augusztus 25.

„These mountains that you are carrying, you were only supposed to climb.”- Naywa Zebian

Van egy spirituális tanítás, mely szerint a valóság, amit élünk: EGY valóság és nem A valóság. Ez a tanítás arra ösztönöz minket, hogyha nem tetszik az a valóság, amit éppen élünk, hát cseréljük le, hiszen ez csak egy a sok közül, amit élhetnénk. Cseréljük le egy olyan alternatív valóságra, ami a; jobb, mint amit élünk és b; el tudjuk képzelni és számunkra elfogadható. És ha lecseréltük, kezdjünk úgy élni, viselkedni, cselekedni, dönteni, mintha az a valóság lenne A valóság. Lesznek az úton olyan tapasztalatok, amik megcáfolják ezt a valóságot, azokat kukázzuk ki, nincs rá szükség, az eredeti rossz valóság próbál visszarántani minket a lelki-nyomorba, s lesznek olyan tapasztalatok is, melyek alátámasztják az általunk teremtett valóságot, ezt mindig gondosan jegyezzük le. Ne mondjuk zuhanyzás közben, hogy most nem tudom leírni, majd emlékszem rá. Én speciel arra sem emlékszem, mit ettem tegnap reggelire, mért emlékeznék pont erre? Ugorjunk ki a kádból, s kezdjünk írni. Hamarosan, ígéri a tanító, minden sejtünk azt a valóságot fogja élni, amit saját magunknak teremtettünk.

Egy barátnőm és párja ugyan nem tud erről a tanításról, de ők egyenesen úgy élnek, hogy egyszerre több dimenzióban vannak párban és minden dimenzióban más a kapcsolatuk állapota, s attól függően, hogy éppen mire van szükség, ha éppen egy kis feszkó van, akkor beugranak abba a dimenzióba, ahol verik egymást, bunyóznak egyet és mehet tovább a kapcsolat. S ezen fellelkesedve egy kávézás közben kreáltam nekik egy svéd vegán dimenziót, ahol Grabovoj számok² vannak a hűtőn és pránán³ élnek és az mindent megold. Egy hétre rá megtaláltam a debreceni barátnőmtől kapott Grabovoj számos képeslapokat, nagyot röhögtem, s továbbítottam a svéd dimenzióba, ott a helye. Nagyon remélem, barátaim nem töltenek sok időt ebben a valóságban, de azért néha meglátogatják, ha egy jót akarnak mulatni.

Az élet egy játék, csak nem mindenkinek mondják el, hogy most melyik játékban van, kik a csapattársai, kik az ellenségei, s mik a játékszabályok. Azok néha a játék közben derülnek ki és alakulnak. Minden a képzelőerőn és kreativitáson múlik. Egymás tükrei vagyunk. Kiben jobban szeretjük magunkat nézegetni, kiben kevésbé. Úgy kapcsolódj, mintha minden élő béklyóban lévő Isten lenne.

"Ki minek gondol, az vagyok annak…
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.
 
S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.
 
Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.
 
Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod. "⁴

1, Alternate reality- Srikumar Rao

2, Grigorij Petrovics Grabovoj kazahsztáni származású orosz szélhámos, csaló, szektavezér, aki a követői szerint tudós, feltaláló, tisztánlátó, gyógyító, tanító; A tudományos közvélemény szerint áltudományokat terjeszt és kuruzsló. Egyik ilyen tanítása a számsorokkal való gyógyítás. (Wikipedia)

3, Prána (szanszkrit): szél, az élet lehelete, univerzális életenergia, amely mindenhol jelen van.

4, Weöres Sándor-Ki minek gondol, az vagyok annak...

Barátnőmnek, Katának

Budapest, 2024. augusztus 18.

Felvettem a fűzőmet. Mióta megcsináltattam a mellem, nincs egy perc, hogy ne fájna a hátam. A kis csigolyák, mintha homokszemcséket rejtenének, s tűszúrás-szerű érzetet keltve folyamatosan éberen tartanak. Itt a D-s zónában fel kell venni a versenyt, de azt senki nem mondta, hogy ez ennyire fog fájni. Hogy ennyire fog fájni, hogy elfogadjanak. Amikor odakinn elfogadnak, akkor már idebenn elviselhetetlen az élet. Érdemes volt? Kétlem.

Kiszolgáltatottak vagyunk mindahányan. Vannak ideák, elvárások, vannak normák. De nem vagyunk egyformák. És ha a kis mell nem tetszene senkinek már rég kihaltunk volna. Most attól, hogy megnövesztették, a gének nem viszik tovább. És egyáltalán nem biztos, hogy ide tartozok, ha itt nem fogadnak el. Lehet, hogy teljesen máshova.

A karakteremből sem adódik a nagy mell. Azt viselni kell tudni. Én meg szeles vagyok, ugri-bugri, vagy más napokon mélázó-szellemeskedő, de semmiképp nem az a dögös bombázó. Bárki is akart olyanná változtatni, tévedett.

Mindenkin van valami szép, ha más nem, a lelke. Persze van, hogy pont az nem. De mindenkinek van egy története. S ezek a történetek szövik át, meg át a kozmoszt mióta világ a világ. S mindenkinek van egy ellensége, amitől igazán fél. „A vadkan fejében a nyúl, a nyúl fejében a galamb, s a galamb fejében a darázs.”**

EZ VOLT A MAI SOKKHATÁS

*A történet meg nem történt eseményeken alapuló gondolatkísérlet, ha bármilyen hasonlóság van a valósággal, az a véletlen műve. (Nagy mell, mint metafora szerepel.)

**Testen kívül elrejtett mitikus erő/lélek/ellenfél ereje

Budapest, 2024. július 23.

A kék pietersites Tiborral és egy fokhagymaszagú úriemberrel úszom a gyors sávban. Egyáltalán nem úszok gyorsan, csak ebben a sávban voltak a legkevesebben és itt úsztak kb. a tempómban. Mindeközben Mónika Montenegróban lefulladt a kocsival, kicsit aggódom mert a jelnyelven kívül magyarul tud és kétlem, hogy az út közepén pont egy siket autószerelőt le tud szakítani, továbbá ő magyar ameslamot beszél, nem nemzetközit. Hagyjuk. Lányával, Flórával utaznak ketten. Szépek, szóval nem aggódom. Mutogatással annyi mindent meg lehet érteni. A kék pietersit azért most lehet segítene.

A pietersit, más néven viharkő. Az biztos. Ma találkoztunk, azóta, hogy hazajöttek. A kocsi háromszor fulladt le, Mónikát megbüntette egy rendőr, és két szandálja elszakadt. Volt, hogy reggel sírtak, este meg egy sör mellett sírva röhögtek. Ezek a nagyon távol lévő érzések sokszor ugyanúgy jelentkeznek, mint amikor a jeges vizet tűzforrónak érezzük, érdekes módon az igen forrót sosem érezzük jéghidegnek. Magas rezgésű kő, amely aktiválja és egyensúlyba hozza a Harmadik Szem és Korona csakrát. Fokozza az intuíciót és betekintést. Hasznos lehet azok számára, akik mélyen eltemetett, múltbeli problémákkal küzdenek, amelyek a jelenben konfliktust okoznak. Mónika intuíciójával eddig se volt baj, szerintem mégis inkább a múltbéli probléma manifesztációja. De melyiké? Lelőhelye Namíbia.* Mónika az útszélen mosollyal összeszedett szerelővel azóta is csetel, hát ránézésre több államban körözik, Ildi szerint nem havi fix-ből él. A Balkán az Balkán.

A köveknek, ásványoknak, drága és fél-drága köveknek számos hatást tulajdonítanak. Meg kell, hogy mondjam, egy időben én is úgy gondoltam, hogy van hatásuk, de soha nem tapasztaltam, így először egy nagy marék fél-drágát odaajándékoztam barátnőm kislányának, azzal a felkiáltással, hogy varázskövek a többi ékszert pedig darabonként ajándékként adogatom oda olyanoknak, akik tudom, hogy szeretik, vagy benne vannak a „na majd ez az ásvány megváltoztatja az életem” kétséges spiráljában.

Persze vannak külső események, tárgyak, amik megváltoztathatják az életmenetet, de én mégis azt gondolom, hogy az igazi változás mindig belülről jön, s az arra való igény is. Én például kifejezetten ellenállok, ha valaki megmondja nekem a tutit, hogy mit kellene máshogy csinálnom, inkább a rávezetést szeretem, akikor magam jövök rá, az persze lehet külső segítséggel. Tükrök pedig kellenek. Néha torzak, néha görbék, néha szilánkosra törnek, de nélkülük nem megy a felismerés. 

• JÖVÉS-MENÉS,
• KACSAFARKÚ SZENDER ÉS HULLÁMVERÉS,
• NA EZ ÉDESKEVÉS
• ANYÓSÜLÉS*

*forrás: Pietersit termékek | Kárpát Gyöngye (valodiasvanyekszer.hu)

**HATÓERŐ

Budapest, 2024. július 16-17.

• „i do not know what it is about you that closes
• and opens; only something in me understands
• the voice of your eyes is deeper than all roses
• nobody, not even the rain, has such small hands” ** 

Tegnap még úgy gondoltam, tudom, s mára semmivé lett. Ha meglátom, s beszélek vele, más, mintha nem látom, s mások beszélnek róla. És már több, mint egy hónapja nem is láttam. Az analízis mindig könnyű volt számomra, de rengeteg dolog van a racionalitás felett, amiket nem lehet számba venni. Két félig kész történet találkozik két emberben, s annyi tekervényes gondolat, s esemény siklik ki, el nem mondott, elhallgatott érzés. Annyi biztos, a történetnek mindig csak a felénk eső oldalát látjuk. S amit mi 6-osnak látunk, a másik velünk szemben nyilván 9-esnek. S csak akkor látom úgy, ha átmegyek az ő oldalára, ha belebújok egy napra az ő cipőjébe. De ezt senki nem akarja. Még ha két emberrel ugyanaz is történik, az egyik összetörik valami alatt, míg a másik, csak legyint és azt mondja, végre vége, csinálhatok mást. A kérődzés is csak addig érdekes, míg el nem jött az ideje annak, hogy vagy lenyeljük, vagy végleg kiköpjük, amit éppen rágcsálunk.

Az életben sok minden történik és sok minden belefér, és nincs az az iskola, ami felkészíthet arra, ami tulajdonképpen a mienk. De ha eljön, érezzük. Azt érezzük, hogy nem akarunk tovább menekülni, és végre kibontakoztathatjuk eltitkolt képességeinket. Egyszerre 8-10 nő akar életre kelni bennünk és akar különböző dolgokat tanulni, alkotni. Felfedez magában, s maga körül olyan dolgokat-embereket, amik-akik mellett eddig elment. A biztonságosnak látszó toxikus kapcsolataiból kitör, ez a környezetet nagyon zavarja, de már több, mint 40 éve minden zavarja, szóval semmi új.

És akkor bekövetkezik, amit sose hittünk volna, a terhesség alatt felszívódott iker lelke, ami eddig bennünk volt, mert nem akartuk elengedni és állítólag ez egy betegség, amit kezelni kell (szerintem egy képesség, amit kamatoztatni), szóval eltávozik. Egy egyszerű, de igen rosszul sikerült vérvétel miatt, ami olyan szöveti traumát okoz, hogy kis híja, hogy nem az SBO-n kötünk ki. De mégsem halunk meg, viszont az ikert végleg kiűzi. És akkor most itt maradunk tök egyedül. Ez rendkívüli módon érdekes. Nincs az a feszülés az agyunkban. Nincs két akarat. És vannak, nyilván még majd lesznek emberek-dolgok, amik már nem érdekelnek, mert az az iker érdeklődési köre volt. De hogy magyarázom meg ezt a barátaimnak, a pasimnak, akihez most egyáltalán nem tudom, hogy köt-e még valami, nem én választottam, hanem az iker. Az a golyó, az egy kibaszott fecskendő volt, és semmi mást nem gondolt, csak, hogy add kisanyám a véred, mert nekünk arra szükségünk van, meg akarunk menteni egy embert. És lehet, hogy két embert mentettek meg. 47 évig kihordani egy ikerlelket az már patológia. El nem tudom képzelni, hogy most ezután mi lesz, így egyedül. A novelláim tuti megváltoznak. Most az olvasó nyilván fellélegez: - „na csak ír már a kiscsaj valami olvashatót is!” S még zárszónak annyi: senki ne keresse az ikerlelkét, nem olyan nagy buli az, mint amilyennek az ezo-spiro-asztrológus oldalak, jósnők beállítják.

let the dead would be with the dead and the living with the living

to TB

*utalás 2 műre: Mérő László- Mit gondol a golyó, Péterfy Gergely- A golyó, amely megölte Puskint

**E.E. Cummings- Somewhere I have never travelled, gladly beyond

 Budapest, 2024. június 6. és 9. Újhold és azután

Mióta a trollok visszavették a Föld nevű bolygó felett a hatalmat azóta a vírus-influenszerkedésből próbálnak megélni. Járkálnak lápról-mocsárra, hol ilyen, hol olyan akár biofegyvernek látszó élőnek nem mondható dolgot összeszednek, s nem átallnak azt továbbadni. Mióta otthagytuk őt a lápban még szaporodott is, és most már egy egész troll családdal kell kucsmagombát vadászni a bükkösökben.

- Csatold fel a kulcscsontodat és nézzük meg, mi van most Balatonmocsokon! - mondtam Dobraynak nem túl nagy lelkesedéssel.

- Már fogat mostam, muszáj ma? - mondta miközben takonygalacsint gurigatott ujjai közt, s másik kezével a köldökszöszt próbálta kihalászni domború hasa közepéből.

Ez az idilli kép annyira megfogott, hogy hozzávágtam a Derrick ballonkabátját és finoman ráordítottam:

- Na, haladjunk, a kék szemű szamurájra haza akarok érni!

Dodray összekapta magát, mert a sorazat-függőségnél komolyabb indokai neki sincsenek. Azóta sem tanultam meg vezetni, viszont Dobray elfelejtette még azt a kevés tudást is. Nyavalygott, hogy ég a hibajelző a műszerfalon, persze kiderült az autóval nincs baj, a jelző romlott el, s a jelző elromlását semmilyen jelző nem jelzi. (Ez az írás azonban azt jelzi, hogy lassan más elfoglaltságot kellene találnom. Még szerencse, hogy elkezdtem egyvonalas rajzokat készíteni.) Ahogy a Velencei tó mellett elsuhantunk, magunk mögé ültettük Hínárossy Alajost és bájos feleségét, Pákozdi Placidát. Régi barátok Tibóval, még a Fertő tó elfertőzését proponálták körülbelül 10 ezer éve. Így négyen érkeztünk a Balatonra. A tó nyár lévén tömve volt német turistákkal és mostanában oroszok is vannak, de annyian, mint a kínaiak. Ahogy közeledtünk Tibó kuckójához magyar szót alig hallottunk, patakokban folyt rólunk a maró izzadság, s már nem is emlékeztünk, mért is vagyunk itt.

- Dobray, találj ki valami megválaszolhatatlan kérdést!

- Én nem is akartam jönni! - türelmetlenkedett, s idegesen cibálta a szakállát.

- Most a barátai is itt vannak, hátha barátságosabb lesz.

- Reménykedj csak!

Egyszer csak megbuggyant a láp, s három alaktalan paca emelkedett ki belőle. Pillanatokig a híres Rorschach tinta-paca teszt jutott eszembe, de nem volt kedvem személyiség-teszteket csinálni, főleg nem a Dobray-val, meg a halakkal. Mire idáig eljutottam a gondolatmenetben Dobray felsikított:

- Kérdezzük meg azt, hogy mi Srí lanka fővárosa!

- Hülye vagy? Földrajzalapszakos! Kérdezzük inkább meg, hogy mennyi egy töketlen fecske repülési sebessége!

- Afrikai, vagy európai fecskéé?

- Az jó lesz. Ezt nem fogja tudni, nem király, nem kell értenie mindenhez.*

Összeütöttük a sarkantyúnkat, s mire háromig számoltunk hát Tibó, s kis családja előjött. Hatalmasat ordított, riszált egy kicsit, s álmosan megrótt minket:

- Már rég nem lehet kucsmagombát szedni, most a májusi pereszke van mindenfele, az kell a fenének, semmi tápértéke. Gyertek vissza jövőre!

- De ha már itt vagyunk, nem játszunk egy kör ultit? - kérdezte Alajos, hogy ő is mondjon már valamit, ne csak ott álljon tátott szájjal, mint egy sült hal. - Placida, drágám, keverj, s ossz!

Erre már Tibó sem tudott semmit mondani, elővette svájci bicskáját, kanyarított egy szeletet a jobb félteke bal sarkából, megfordította a Föld forgásirányát, s már a lapokat nézte.

Nyarak mennek-jönnek, de vannak olyan barátságok, amik akkor sem változnak, ha a Világ a feje tetejére áll, mint ahogy most pont van.

Barátomnak, Tibornak és családjának.

*Monthy Phyton’s Flying Circus - Gyalog-galopp

Kép: Johannes Kepler: https://hvg.hu

Budapest, 2024. május 30.