A Coco Chanel azt mondta, hogy nem a ruha a fontos, hanem, akin a ruha van. Vagy valami ilyesmi. Ma is a rózsaszín pólóhoz zöld zoknit vettem. De, csak mert nálunk nehéz bármit megtalálni. Ahova nyúlok, azt veszem. Tavaly például pizsamanadrágban mentem ki az utcára. De én azt hittem nem az, és nagyon tetszett. Most meg nem merem hordani, mert a vumensíkretben csak alsóneműk vannak állítólag. És onnan van, pedig szerintem szép. Pont utána jelent meg a pidzsamaluk divatirányzat. Engem koppintottak. Jövőre biztos a zöld zokni lesz a divat! Káversztorinak majd azt mondom, ápoló vagyok, és most jövök műszakból. A Coco Chanel még azt is mondta, hogy: „Mindenki röhögött az öltözködési stílusomon, de ebben rejlett a sikerem titka. Más voltam.” Velem is biztos így van. Más vagyok. Voltam. És leszek. Nekem a metrón mutogatni sem kell, pont elég, ahogy járok! Ma is azt mondta az ellenőr bácsi, amikor mutattam, hogy: „Köszönöm. Jobbulást a lábának!” Pedig az én lábam aztán tökéletesen egészséges. Az agyamban van a hiba. Kevés volt a zoxigén. Dühös is leszek, ha valaki őstulok módjára kérdezgeti: „Te mér’ jársz így?” Kinek van kedve állandóan magyarázkodni? Hát ezért például nem is sietek soha. Döntésekkel se. Egyébként szeretek sokáig aludni, a kávét csak kevés tejjel iszom, de azt sokszor. Minap is mikor a barátnőmmel mentünk a Rómaira, csak míg odaértünk útközben vagy három kávét betoltam, hogy begyorsuljak. Hiába. Ez a lajhár-üzemmód difolt. Amikor ott voltunk már jó volt. Láttunk szupposokat. Mondtam is, hogy jé, én ilyet még sose csináltam! Mire a barátnőm rákontrázott, hogy te nem is fogsz. De csak röhögtem, mert tényleg nem. Ez ilyen vicces lány. Amikor felvételiztem a zeneszakra, és anyukája kérdezte, hova. Rögtön rávágta, hogy a táncművészetire, de nem elég harmonikus a mozgásom, ezért kiestem. Jót röhögtünk akkor is! Szerinte nem is Nyilas vagyok, hanem Kígyótartó. Nem hiszek az Asztrológiában. Olyan szerintem nincs. Csak ZENE van! Meg belga meggyes sör. Csak az ritkábban. Azt is mondta, amikor úszni voltunk egyszer, hogy a vízben olyan áramvonalasan mozgok, mint valami delfin. És hogy ott igazán gyors is vagyok, gyorsabb, mint ő például. Meg hogy olyan átszellemült az arcom, pont mikor énekelek. De ahogy elhagyom a medencét, minden megváltozik. Szeretek úszni. Meg énekelni. Úszva énekelni az nem jó ötlet! Gyakran kiszárad olyankor a szám, meg begörcsöl a lábam, ha hideg a víz, meg az úszószemüvegem is bepárásodik. Kórusba is járok még. De az Ifjúságiban a vének tanácsát ülik, a Csíkos az kockás, és a többi se profi, ahogy pedig kéne lennie. Nálunk otthon olyan sok minden van, és semmi sincs a helyén. Például a cipők padlótól plafonig tömött polcokon a wc-ben laknak. Meditálok néha rajta hogy mért, meg hogy egyik se jó rám. Szerintem egyébként én gondolom jól, de nem úgy van mégse. Az embereknek is másmilyeneknek kellene lenniük, és mégis olyanok, amilyenek. A’sszem, nem hagytam ki semmit. Megyek, benyomom a szpottifájt! Meg egy kávét!

V.N.-nek

Budapest, 2018. szeptember 16-17.