Adi shakti, adi shakti, adi shakti
Namo namo (namo namo)
Sarab shakti, sarab shakti, sarab shakti
Namo namo (namo namo)
Pritham bhagvati, pritham bhagvati, pritham bhagvati
Namo namo (namo namo) *

Ez a szöveg az utolsó előtti napon talál meg. Gondolkoztál már azon, hogy a mai nem egy átlagos nap? Mi van, ha egy nappal azelőtt nap előtt vagy, amikor minden megváltozik? A változások lehetnek fokozatosak, kumulatívak, de lehetnek villámcsapás szerűek. Holnap minden megváltozhat. Bejön a hívás, amit annyira vártál, az a lehetőség, amire nem is gondoltál, az az ember, aki örökre megváltoztatja az életedet, újraírja a jövődet és a múltadat is. Mert értelmet nyernek az eddigi események. Kinyílik az az ajtó, ami hét lakattal volt zárva. Rángathattad. S mikor már elmentél mellette, kitárul. Csak le kellett róla mondani. Minden könnycseppnek, minden imának, minden át nem aludt éjszakának, minden fájdalomnak és gyötrelemnek ezért volt értelme. Minden pillanatban, amikor megkérdőjelezted, hogy az álmaid realitássá válhatnak. Amikor elhazudták az életed. Pont elkezdtél tudatos álmodást tanulni. Az áttörés előtti pillanat az a pillanat, amikor már majdnem feladtad, vagy teljesen feladtad. Sok ember mellett elmegy a csoda, mert a csöndet kudarcnak gondolja, a késedelmet visszautasításnak, a zárt ajtókat végleges döntéseknek. Nem értik, hogy az Univerzumnak van egy olyan furcsa szokása, hogy letesztelje az embert, kész van-e arra, amit kért. És a teszt lehet nagyon kemény, húsba markoló, kétségbeejtő, kimerítő, letaglózó. Mielőtt életed legnagyobb áldása megérkezik a hitedet próbára teszik, helyzetek megváltoznak, régi kapcsolatok eltűnnek, az életed átrendeződik, mert a régi helyzetek, s kapcsolatok nem vihetők át az új életedbe. Az új életed nem akkor kezdődik, amikor megváltozik valami körülötted, hanem amikor megváltozik valami benned. A külvilág változásai csak a benned lévő rezgéseket tükrözi. Te változtál. Minden próba a karakteredet, minden visszaesés a resilienciád építi, minden csalódás alkalmassá tesz arra, hogy értékeld azt, ami végre a tied lehet. Mondják, hogy napfelkelte előtt legsötétebb az ég. Láthatatlan előkészületek, a színfalak mögött dolgozó kezek, fénymunkások beavatkozása történik. S a madzag, ami eddig rángatott, elszakad. Pinokkióból valódi kisfiú lesz. A sötétben elültetett mag lassan gyökeret ereszt és szárba szökken, áttöri a talajt, és virágot, gyümölcsöt hoz. Furcsán csendes minden, a telefon sem csörren meg már egy ideje, nincsenek események, lehetőségek tolódnak, válaszok megtagadják magukat, úgy tűnik, mintha a Világ elfelejtette volna, hogy létezel és hogy mért jöttél ide. Mi van, ha ez a csönd nem üres, hanem láthatatlan előkészületek helye? Az üresség lehet a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy a színfalak mögött valami készül. Minden áttörő változás a szem számára láthatatlan helyeken készül elő. A földbe vetett mag sem látható, míg a növény át nem töri a földet. Ha a mag tudna beszélni és gondolkodni mikor elvetik, úgy hinné, örökre elfelejtették. A földben nem lát, csak sötétséget és csendet hall. De az elvetés nem a vége volt a történetnek, hanem az eleje. Mielőtt a nagy átalakulások megtörténnek régi rutinok értelmét vesztik. Ami eddig lázba hozott, elveszti értelmét. A növekedés gyakran veszteségként mutatkozik meg, mielőtt nyereség lehetne. Az elme ellenáll a változásnak, mert az ismerős biztonságosnak tűnik. De az átalakulás gyakran azt kéri tőled, hogy engedd el, ami kényelmes mielőtt a rendkívülit magadhoz ölelhetnéd. Minden valódi, áttörő és hosszú távú változás előtt nem a külvilág változik meg, hanem belső átalakulás történik. A türelem nem passzív, hanem aktív bizalom. Láthatatlan előmenetelben bízik látható bizonyítékok nélkül. Az ember, akivé válsz sokkal fontosabb, mint az az eredmény, amit el akarsz érni. Ha az álmaid előbb érkeznek meg, mielőtt a karaktered el tudja hordozni őket, akkor inkább tehernek fogod gondolni, nem áldásnak. Ezért az Univerzum a türelmedet építi fel mielőtt előmenetelt indítványozna, a bölcsességedet mielőtt befolyásod lehetne, és a rezilienciádat mielőtt jutalmakat osztogatna. Az előkészületek nem büntetések, hanem védelmek. Biztosítják, hogy, amikor amit neked szánt az Élet megérkezik, elég érett leszel, hogy fogadd, elég fegyelmezett, hogy megtartsd, és eléggé hálás, hogy értékeld. Ahelyett, hogy azt kérdeznéd, mért nem történik semmi, kérdezd azt, mit tanít nekem ez az időszak! A késleltetéseket börtönnek élted meg, de iskolapadok voltak. A kihívások edzések, nem szenvedések. Minden akadály egy tananyagot tartogat, ami megerősíti a hited. A lehetőségek, amik nem váltak be valami sokkal jobban hozzád illőnek engedtek helyet. A csenddel kezdődik minden nagy esemény. Ma van az a nap. Az utolsó előtti. Enjoy the silence. Már a Depeche Mode is megmondta. Hallgass rájuk, hallgasd őket! Minden, amit valaha akartam, minden amire valaha szükségem volt, itt van a karjaimban.**

*Adi Shakti – Bhakti Mantra

**Depeche Mode – Enjoy the Silence részlet fordítás

kép: AI generált

Budapest, 2026. október 15-16.

10.10.10-es átjáróban 

• „Anger kills wisdom
• Fear kills freedom
• Ego kills love
• Jealousy kills peace
• Doubt kills faith
• Now read that again right to left”* 

Az álmok 99%-a az álmodó pszichológiájának, tudatalattijának kivetülése, ezért a tudatos álmodás jól használható traumaoldásra, az árnyékoldal integrálására, öngyógyításra, tanulásra, önterápiára. A tudatos álmodás azt jelenti, hogy az álmodó tudja, hogy álmodik és tudja is az álmot befolyásolni. 6 és 16 éves kor közötti gyermekeknél természetes. Előtte is valószínű. Utána tanulható. A populáció 0,01%-a tudja. Tanulja, vagy magától is tudhatja. Léteznek álommal kommunikáló törzsek.

Van azonban az álmokban 1% olyan tartalom, ami nem az álmodó tudattartalma. Ezek a kollektív tudatalattijának archetípusai, halott felmenők és rokonok tudatalatti, vagy tudatos tartalmai, fénylények, felemelkedett mesterek vagy álomjárók tartalmai. Ők rád szólnak, ha nem tetszik nekik, ahogy alakítod az álmaidat: – ne befolyásold, nem szeretjük!

Már a harmadik héten tartok a tudatos álmodás tanfolyamon**, sikerült bevinni tudatosan álomjeleket magamnak és már a Gestalt-Buddhista módszerrel fel is tudom fejteni az álmaim jelentését. Azt ígérték, a harmadik héten már tudatosan fogok álmodni. Azóta azonban a tudatalattim valahogy ezt nem akarja engedni. Mindent megtesz, hogy megzavarja az álomfolyamatot. Este 11-kor még kávét iszom, ami tudvalevő az egész alvást megzavarja, nem enged egyáltalán be még a mély alvásba sem, hát még az álomig elérjek. Nem engedi bevinni az álomjelet az álomba, és nem is emlékszem semmire az álomból, ha álmodok. Van valami, ami túl súlyos, amihez nagyon rá kell készülni, vagy egyszerűen lehet, hogy nem az álomban fog megoldódni, hanem a valóéletben ébrenléti állapotban.

Kicsit úgy érzem magam, mint az Eredet (Interception) című filmben. Lassan nem tudom, mit álmodok, s mi a valóság. Vagy mi nekem a valóság. A körülöttem levők valósága nem tetszik. Soha nem tetszett. Mindig magamnak teremtettem világot. Könyvek-filmek-álmok. Nem álmodni megyek amikor alszom, hanem felébredni.*** Nekem ezek nem fikciók. Be tudom részeiket vinni az ébrenléti állapotba. Hogy valami reális, nem reális, vagy szürreális engem nem mozdít ki. Szeretem őket kombinálni. Azt vettem észre, hogy ezek nem egymást kizáró, hanem inkább egymást segítő valóságok.

A tudatos álmodás számomra az elfogadás útja, veszteséghozomány, nyírfaberek zuzmótelepekkel, ahol álomparalízis mindennapos, annak ellenére, hogy mindannyian sóoldatok vagyunk némi rezgéssel, a középrészt másodszorra már nem tudják kicserélni, így garanciálisan lecserélik az egész keretet szürkésbarnára az eddigi ciklámen helyett, így átmegyek monokrómba, pedig pont most jöttem ki színesbe a fekete-fehérből, amit ma megtudtam, hogy úgy kell mondani, hogy fehér-fekete, csak nem lehet megmondani a jövőt, az álomjáró ennek ellenére azt mondja, tüntess el minden halott embert a környezetedből és örökre boldogan élhetsz, de azt is kérdezi, mi szabadít meg hamarabb az átoktól? – klub, biznisz, új partner? BOTMIXER, GÉPEMBER, ÚTHENGER, VADKENDER****

*Idézet ismeretlen szerzőtől

**Információ és idézetek Experience lucid dreaming with Charlie Morley @Mindvalley kurzusáról

****HATÓERŐ

kép: Interception, 2010, Christopher Nolan

Budapest, 2026. október 10.

arató teliholdkor a Kosban 

"I've got to stand up for myself, This society don't care about nobody else, I've got to be strong, Even if I know that this feeling is wrong, I've got to not care, Even if I know that this world is meant to share, wait a minute, This is wrong, even the birds sing their faithful song, And your beauty lies within you, Look in the mirror, Baby"*

lábnyom

Lányom még nem nőtt fel

De mégis ő az Univerzum legnagyobb ereje

Felesleges máshol keresni, kérni, hinni

Amikor az ikerláng üldözője befejezi az üldözést, az üldözött elveszíti az erejét? Mi történik akkor? Befejeződik az utazás, vagy igazából akkor kezdődik el. Az ikerláng egy olyan kapcsolat, ami a logikát és az összes párkapcsolati mintát felülírja. Mert nem kapcsolat. Egy egység. Egy lélek két testben. Az üldöző kerget és elhagyatott, az üldözött fut és leterhelt. Az üldöző rájön, hogy az állandó hajszával csak az egyensúly felborulását tartja fenn. Azért mert befejezi az üldözést, nem felejti el a kapcsolatot, mert azt nem is lehet. De az üldöző maga felé fordul, befele. Magát választja megannyi adás és adás helyett. Visszalép a saját erejébe. Az üldözött az üldöző energiájából táplálkozik. Az üldözésből tudja, hogy az mindig ott lesz neki. A csöndből táplálkozik. A csönd egy tükör. Az üldöző energiája nélkül az üldözött kénytelen belenézni. És akkor megkezdődik a valódi felébredés. Az üldözött kezdi érzékelni a hiányt. És visszatér. De valójában kész van a visszatérésre? Az üldözöttnek meg kell tanulnia, hogy ez a kapcsolat miről szól. Hogy ez nem romantika, nem szerelem, ez egy lélek. És ezt a tanítást a csönd és a hiány adja neki. Önreflexió és személyes fejlődés. Az üldözöttnek be kell lépnie az autentikus énjébe, azzá a személlyé kell válnia, aki mindig is kellett volna, hogy legyen. A szétválasztás nem büntetés, hanem előkészítés az egységbelépésre. Míg az üldözött fejlődik az üldöző elvonul és magán dolgozik. Valós egység csak akkor történhet, ha mindkét lélek eléggé fejlett hozzá. Mindketten tudni fogják, mikor. Az erő nem igazi. Az ikerláng kapcsolat nem a kontrollról szól, hanem a felébredésről. Hogy egység van. Egység bennem. Egység benned. Egység mindenkiben és mindenben.

árnyék

Szervezet belseje elnyomva-megfosztva tőle

Keresem magam, de nem találom csak nálad

Te én vagyok, én te

ébredés

– azért jöttél ide, mert szerelmes vagy egy férfiba, aki eltaszított magától és ezért hozzámész egy másik random férfihoz, akit nem szeretsz igazán, egy jó emberhez és szülsz neki egy gyereket, hogy bebizonyítsd, minden rendben van? ezt ne tedd, a szüleim is ezt tették, a gyerek funkciógyerek, a szeretetkapcsolat teljes hiányát reprezentálja. ne azért szülj gyereket, hogy bárkinek bebizonyítsd, hogy te aztán mennyire boldog vagy, és pláne azért, hogy magad mellett tarts olyan embert, aki már menne! az emberek változnak, a kapcsolatok változnak, csak az egység állandó, de még az is változatos, de egy. most nem vagy egyben. egyben kell, hogy legyél, hogy igazán jól érezd magad. ez apaprobléma. apád mindenáron le akart beszélni a szeretetlenségről, de nem hagytad magad. azzal akart lebeszélni, hogy elhagyott, amikor kicsi voltál

jelen és múlt

Bármit tesztek, tehetitek jobban is

Bármit tudtok, tudhatjátok jobban is.

Amit viszont nem tudtok, azt hibátlanul nem tudjátok.

Vagyis tökéletes a nemtudásotok.**

Ha dühös vagyok és domináns, akkor nem látják meg, hogy mennyire szánalmas vagyok legbelül, hogy mennyire egyedül vagyok, és hogy mennyire félek az egyedülléttől. Agresszív vagyok, mert félek. Beteg vagyok, de csak tettetem, hogy rám figyeljenek. Mert nem tudok ennél kreatívabb módot kitalálni arra, hogy rajtam legyen a fókusz. Két hónapja a lakásból sem léptem ki, s két hete nem voltam a pénztárcámban. Csak azt tudom, mi megy a TV-ben, mit írnak a helyi hírek, mit rendelt az orvos, mi olcsó az aldiban és mi a lidlben. De kb. ugyanaz. Napi rutin nincs. Már a fogamat sem mosom. Minek? Műfog. Csak beáztatom, azt az pont elég. Elromlani nem fog. Már jó régen elromlott. Akkor, amikor ehhez a Józsihoz mentem feleségül. Még ezt a sört lehúzom. Akkor átszakad a gát. A Filatori gát. Ez búza sör? Mért nem szűrt? Vagy éppen hogy mért az? Szűz, avagy szűretlen. De én így szeretem. Freud nem tudom, mit csinálna velem, ha hozzá járnék analízisbe. Az hogy most veled vagyok, Ferenc, nem garancia semmire. Ez egy régi etruszk mondás. Mért? Mikor? Ki? Hol? Hogy?

gumicukor

15 éves vagyok. Busszal utazunk az énekkarral Barcelónába. Nem eszem. Már egy ideje. Reggelire egy korpovit keksz, citromos víz. Az ebédből eszem valamennyit, vagy csak a levest. Estére megint egy korpovit. Nagyon büszke vagyok magamra, hogy így tudom tartani. Amikor Barcelonába érünk már egy-egy gyümölcs is belefér. És akkor elvesztem a kontrollt, mert a boltban lehet kimérős édességekből kóstolni. Végigkóstolom az összeset. Gumicukrok, csokik, magvak, aszalványok. A boltsegéd már néz és rám is szól, hogy vegyek valamit. Gondolom, mert spanyolul nem értek. Végül veszek egy zacskó gumicukrot, amit a táborban egyszerre befalok. Hirtelen olyan éhes leszek, mintha sosem ettem volna. Átszakad valami. Ami eddig tilos volt. Most egyszerre mindent lehet. A nagytemplomi karének után végigfalom az állófogadás édességeit. Nem tudom, mért csak az édes hiányzott, de az nagyon.

*Simply Red – Your Mirror

**Lin-csi

Téma és cím ötletek a Magyar íróképző kurzusáról. A nevek és történetek valósak, ha valaki magára ismer az nem a véletlen műve.

kép: pexels.com

Budapest, 2026. szeptember 26.

azonnal mielőtt Újhold lesz a Szűzben és Mérlegben 

a jó

Fekszem a nagy ágyon anya mellett. Jéghidegek a lábfejeim. Kiflizünk és én bedugom a combjai közé. Ott tűzforró. Nem visít fel. Már megszokta, hogy mindennap ezt csináljuk. Nem tudom, hogy lehet ennyire forró. Vagyok vagy hét éves. Amikor megszületem, akkor is ilyen hideg volt? Nem tudom. Lehet. Érdekes, hogy télen, amikor a kezem fázik, akkor apa melegíti meg. Felosztották egymás közt a végtagjaimat?

az igaz 

Először vagyok én, aztán jönnek a lovak, aztán egy nagy űr, és utána a többiek.** 

Hát ezen a nagy űrön kellett átverekednünk magunkat, hogy mi jöhessünk. A szenvedés bizonyítja, hogy spirituális?

– Gondolsz még rá?

– Igen, hogy boldog-e így.

Órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket, életeket tölthetsz el azzal, hogy youtube, tik-tok, insta oldalakat látogatsz. Akár terapeutához is elmehetsz, de nem fogja érteni, mi bajod. Ha nem fordulsz vissza és csatlakozol a saját lelkeddel – ami az enyém is, mellékesen – akkor csak loopingolni fogsz. Mindig visszatérsz a beteghez, a traumához, a sötétséghez, az ürességhez, az egóhoz és érzelmekhez. De most nem ezek vesznek részt az utazásban, hanem a lelked. Ezekre nem támaszkodhatsz. A nagy realitásérzékedre sem. A lelkedre kell figyelni. Mert az egy. Egy velem. Lélekillesztés, ahogy az angol mondja: soul alignment. A lélek belső egysége. S ha ott vagy, a huzavona megszűnik, a hajsza véget ér, a rohanás önmagad elől befejeződik. Mert minden lehullik rólad, amit magadra vettél. Rájössz, hogy apád mért ment el. Rájövök, hogy anyám mért mérges és irigy rám. És ha a lélek egységben van elkezd vonzani. Magnetizálni. Arra az első érintésre gondolok, ami olyan volt, mintha kihúztak volna a testemből. Te nem tudom, mit éreztél, lehet lejjebb valamit. Arra, hogy minden rögtön olyan otthonos volt. Fél szavakból is megértettük egymást. Órákat tudtunk eltölteni egymással. Minden egyértelmű volt. Húzott. De a jó értelemben. És minden lehetséges volt. Befejeződik a távolodva közeledés. És közeledve közeledés kezdődik. De csak ha egyben vagy. Egyben vagy magaddal, egyben a lelkeddel, egyben az Univerzummal. Nincs több FOMO (fear of missing out: attól való félelem, hogy kimaradok valamiből), mert te vagy az a valami, ami történik. Én vagyok, ami történik. Mi vagyunk, ami történik. 

a szép

Ha boldoggá akarsz tenni, van három dolog, amit tudnod kell. Egy: nem értékelek ragyogó, fényes dolgokat, annál inkább a békét, amit te hozol az életembe. Nézd, én nem akarom látni azt a részt, amikor nem az egész szíveddel szeretsz. Azt editáljuk ki. Mintha sosem lett volna. Csak a tanulságokat tartsuk meg belőle. Kettő: csókolj meg! Csókolj meg, amikor az egész Világ szeme van rajtad. Tudasd mindenkivel, hogy itt csak két embernek van helye. Nézd, én nem tudok feltételekkel szeretni. És nem fogok szelektíven szeretve lenni. Az egész kell. Minden sebbel és traumával. És minden fénnyel és gyönyörrel. És három: fogadj el és szeress úgy, ahogy vagyok, fejtetőtől a lábujjakig. És ha megfogod a kezem, kérlek, soha többet ne engedd el! Nagyon sokféle boldogság van, de a mienk az igazi. Szerintem mindenki ezt mondja a magáéról.***

*Utalás Ken Wilber integrálpszichológiai elméletére

**Anyai nagyanyám, Ómami mondta, amikor arról kérdezték, milyen a család.

***Leftsleeve irodalmi fordítás saját gondolatokkal

kép: stockcake.com

Budapest, 2026. szeptember 11.

 „visszafordulni nincsen már idő, újrakezdeni nincsen elég erő, folytatni kell, engem is vigyen el az út, elengedem az összes háborút, keresem, a keresem, a keresem az átérzett pillanatok igazát, jaj, Istenem, ugye megkapom a továbbhaladás jogát, egyetlen szó, van, amikor az is elég, fény kell nekem éjjel, amikor harcolok a sötéttel, jön a rossz álom, kikalapálom, hogy legyen ez most elég”* 

táplálékpiramis

Szóval Rafaelről kiderült, hogy mindenevő:

– Azóta volt egy kapásom. – mondja büszkén, de amikor a nő nevét kérdezem, nem emlékszik rá.

– Nem vagyok én szerelmes, és nem fogok Gyömrőre kijárkálni hozzá, nincs annyi benzin a világon. Kapcsolatot meg aztán pláne nem akarok.

A nő igazán speciálisnak érezheti magát ilyen férfi mellett. Ilyen dolgokat akar egy nő csak hallani. Nem értem. Persze kiderült, hogy az apja festő és bakrabló volt még a 80-as években, így tőle nevelést nem kapott. Hol lettem volna ebben a táplálékpiramisban, ha anno a baromságaiba belemegyek.

– Válogatós fasznak a kutyában a helye. Tudod, ez egy régi mondás? – mondja hanyagul. És áldom az egomat, a kismókust, vagy bárkit, hogy megvédett tőle. Így dőlnek össze a tündérmesék.

– Át kell mennünk anyámékhoz polcokat fúrni. – mondja. És ennek végre örülök, én eredetileg is csak az Ildivel akartam találkozni. Nem értem mért dobott oda resztlinek a fiának. Úgy érzem magam, mint valami húsdarab, akivel incselkedik az Univerzum. Mesebeli tájakon kocsizunk át Pomázra, mintha nem is Magyarországon lennénk. Jó ennek a résznek az energiája. A Meggyfa utca felejthetetlen. Olyan meredek, mintha a mennybe mennénk.

– Legközelebb már tudod, hova kell jönni. – mondja Ildi. – Minél meredekebb, az az útirány.

És kezdem úgy érezni, mintha az életemről beszélne.

– Mi még megjátsszuk magunkat valameddig. Vigyázz, ha elkezded csinálni, aztán nem megy. – mondja és kacsint. Még mindig az életemről beszél. Ez a nő mindig átlátott rajtam. Vagy csak nagyon egy rezgésen vagyunk. Mutatja a kertet: – Itt már a fű se nő, tavaly ilyenkor tízszer nyírtuk, idén kétszer.

– Azt tudod, hogy Polo Zoli meghalt kb két éve. Állandóan plazmázott és rengeteget ivott. Nem pótolta vissza a folyadékot, meg a sókat. Ez a plazmázás szétbarmolja a vízháztartást, a vénákról nem is beszélve.

– Na, én meg rá nem emlékszem. Tudom, hogy nála voltunk egy buliban. De nincs meg az arca sem. Annyi mellettem szól, hogy nekem nem volt meg, mint Rafaelnek a névtelen nő.

– Ez a polc meg a leforrázott lelkésztől van, aki nagyon morcos volt, hogy csak úgy az udvarra raktuk az ajándékát. Örülni fog, ha jön, hogy végre a falon van, és átjutott a küszöbön a házba.

– Te Ildi, ezeket az embereket csak kitalálod. Leforrázott lelkész. Az agyam leszakad. – mondom és már röhögünk mindketten. Papírcetlire írom az aranyköpéseit. Nem vagyok úgy diszponálva, hogy ezekre emlékezzek.

Nehezen szakadok el tőle. Anno vele reparentáltam magam. Semmit nem változott. Szemén a ráncok kicsit felgyűltek, de a lelke ránctalan maradt. Anyukája demens, de mintha most újraéledne. Lehet, hogy már a terminális luciditás. Azt mondják ezekről a betegekről, hogy haláluk előtt még utoljára összeáll a szétcsúszott tudat. Persze nem minden betegnél, de gyakran. Szerintem még nem az, mert rám sem emlékszik. Mondjuk, ha az unokájával lefekszem most ő sem emlékezne rám és oda lenne a fontos kapcsolat Ildivel. 

ördögugrás

– Tinédzserkoromban, amikor gerendagyakorlatot kellett csinálni a gimnáziumban egy ördögugrásnál ráestem a pubis-csontomra. Libegett a gerenda. – mesélem kezelés közben Szergejnek nem tudom mért.

– A lábam-köze görcsbe rándult. Rita, ne mesélj ilyeneket! – mondja és látom, hogy torzul az arca.

– Emlékszem az akkori szerelmem ezt kukucskálva végignézte az ajtóból. Szóval nem mutathattam, hogy fáj. De többet a gerendára nem mentem fel.

Azt mondják, ha lerúg a ló, azonnal vissza kell rá ülni. A Tűz Ló? Abban az évben is vagyunk. Meg volt ilyenhez szerencsém. Hát ez nekem nem mindig jön össze. Pláne ha teljesen összetöröd magad, azért regenerálódni kell. És lehet, hogy már csak egy pónira mersz legközelebb felülni. Vagy csak megsimogatod a nedves orrát. Esetleg almaszelettel kínálod. A lovaglás nem tudom szóba jön-e. Az ördögugrás meg már csak biztonságos talajon. 

műtünet

– Ó, Rita, ezek csak műtünetek. Amit az allopátiás gyógyszer okoz. Ha elhagyod őket, eltűnnek. Nem érdemes homeopátiásan kezelni. – mondja homeopata barátnőm éppen fennálló panaszaimra.

Most ezzel nem biztos, hogy beljebb vagyok. A spirituális börtönből is ki kell törni valahogy, ahova a legutóbbi csontkovács rakott, mert ez is spirituális csaló és ellenfelet látott bennem. Hogy Icus hol találja ezeket az embereket, nem tudom. Megint fel kell jelentenem az Univerzumnál. A legutóbbi veserákos lett. Ennek mit csinál majd a Karma? És mikor veszik végre észre az emberek, kivel van dolguk?

 A pöttyös bögrében tejszínes kakaó csábít.

Tűzoltó marihuánás cigivel kábít.

Az űr az árnyékba fut.

És minden lélek a fénybe jut.**

*Kaukázus – Egyetlen szó

**Köszönet a versért Szandinak, Ferinek és Jánosnak

kép: lovebscott.com: Simone Biles

Budapest, 2026. augusztus 12.

teliholdkor a Vízöntőben

• „You just slip out the back, Jack
• Make a new plan, Stan
• You don’t need to be coy, Roy
• Just get yourself free
• Oh, you hop on the bus, Gus
• You don’t need to discuss much
• Just drop off the key, Lee
• And get yourself free”*

Paul Simon szerint ötven módja van annak, hogy elhagyd a szerelmed. Nem tudtam, hogy ez az egyik. Jobban kellett volna figyelnem Paul-ra. A probléma a fejedben van. A képzeleted játszik veled. Az egész csak elképzelés, rávetítés. És még nem is vagyunk a filmben, csak a te filmedben. Vagy pont most lépünk ki belőle. És bele egy másikba. Unalmas mindig mások tripp-jét élni. Én értem, hogy indigó vagyok, de ami sok a sok. A válasz egyszerű, ha logikusan gondolkozol. Csak szeretnék neked segíteni, hogy hamarabb szabadulj. Valójában nem szokásom beleavatkozni mások életébe. De hatok anélkül is, hogy igazán akarnék. Ismétlem a durvaság kockázatát magamra véve, hogy legalább ötven módja van, hogy elhagyd a szerelmed, vagy hogy ő elhagyjon téged. Tudod, olyan, mint a szürke 50 árnyalata, csak bírja a papír elpirulás nélkül. Szomorú téged így látnom. Aludjunk rá egyet. S ha másnap kapsz egy csókot, ne értsd azonnal félre. Csak rebound. Ha a 80-as évek béli Simon lenne a rebound-om, abban simán benne lennék*

Táncolsz velem a tűzben? Nem kell mindig a kikövezett úton járni. Lehet, hogy a tűz csak megtisztít minket. S ha fémből vagyunk, amit gyanítok, csak megerősít. Szagolsz velem pipacsot? Tudván, hogy nincs kifejezett illata. Legalábbis elenyésző egy fréziához képest. Rózsákkal ne bíbelődj! Elég volt belőlük eddig is. Nem jönnek be. Szerintem senkinek. Csak a hétköznapiaknak. Takarózol velem hideg estén? Nézel velem amerikai futballt, annak ellenére, hogy nem szereted és egyikünk sem érti a szabályokat? Iszol velem kócosan reggel kávét, míg a fél pár zoknimat keresem, ami valami csoda folytán a tükör mögött landolt? Egyáltalán mért van ebben a hálószobában tükör? Teljesen feng shui ellenes akt. Na ez a mondat erősen félreérthető, mert az angol act-et magyarosítottam, de az már magyarul valami mást jelent, és pirulhat a papír, ha nem a képernyő látná. Ez a firedancer nem is rossz ötlet. Valami jó underground zenekar neve lehetne, ha már nem az. A hátam a hastánctól kezd jobb lenni, nem értem az összefüggést. De lévén minden mindennel összefügg és hogy holisztikus entitások vagyunk mindannyian, érthető. Kezdek megszabadulni a parazitáktól fizikailag és lelkileg is. Ez is a hastánc? Meg a thai chi? Hát a chi az biztos. Nem is tudom, hogy voltunk meg a 80-as években chi nélkül. Még a Zoliék is engedték, hogy scrabble-ban lerakjam hogy, csí. Így, magyarosan. Hagy-juk. Voltak még a csiborok, de azok röviddel írták a nevüket. Na majd legközelebb őket rakom le, ha hozzám kerül a csé. Papíron, mert elveszett a betűk közül.

TŰZ SÁRKÁNY KACÉRAN KACSINT ÉS FÖLRÖPÜL**

*Paul Simon – 50 Ways to Leave Your Lover részlet, majd irodalmi fordítás saját gondolatokkal

**HATÓERŐ

Cím ötlet: Sonia Choquette@Mindvalley

kép: firestomtalent.com

Budapest, 2026. július 29.

a Szaturnusz retrogád kezdetekor

fagyva

Függetlenül attól, hogy bárki bármit mond, ettől a pillanattól magamhoz vagyok fagyva. Nem tudok harcolni, sosem tudtam. Senki nem látja, hogy nem találtuk meg az utunkat. Honnan fogom tudni, hogy már nem vagyok szerelmes? Lesz egy jel? Biztos, hogy helytelen? Ha senki nem látja, akkor nincs? És akkor fájdalom sincs? Ezt a harcot magammal vívom. És erre senki nem figyelmeztetett. Érzem, hogy vihar jön. Ma reggel azt álmodtam, hogy költözködök, és túl sok cuccom van, a felét hátra kell hagyni. Ezt már álmodtam, de akkor csak a cipőmet húztam fel, s mentem.*

tartsd a kezed

Nem fogod fel? Csupán annyit akart, hogy tartsd a kezed. Nem akarta, hogy vezess, vagy hogy vezessenek. Nem. De csak azért, mert nincs olyan hely ezen a csodálatosan romlott bolygón, ahol inkább lenne. Nem volt rád szüksége. Választott téged. Téged választott. Mégis engedted, hogy a múltad fesse a képet, amit ketten kellett volna festenetek. Olyan nevet adtál neki, ami nem hozzá tartozott. Rávetítettél egy képet, ami már megvolt a táradban. Ráprojektáltad, ahogy szépen ma mondanák. És most. Most megrekedtél. Megrekedtél egy befejezetlen önarcképben. A kezed üres. A szíved nehéz. És a múlt kísért minden nap. Mikor mindaz, amit tenned kellett volna, hogy tartod a kezed.**

bércsetelők

– Akkor azt, hogy bércsetelők elfogadjuk? – kérdem bizonytalanul scrabble közben Zolit és Böbét.

– Hát persze, szleng. – mondja biztatóan Böbe.

– Olyan, mint a bérgyilkos. – kontrázom, hogy meggyőzzem Zolit.

– Tőlem mehet. – bólint rá Zoli és számolja a pontokat. A franc, nem jól összesítek. – fogja a fejét.

– Mióta számolod rosszul? – kérdezzük, s már mindketten Böbével a földön fetrengünk.

– Nem tudom. – mondja és feladja.

– Pont most rontod el a számolást, amikor vezetek? – kérdezem és röhögök, mert már mindenki taccs részeg. Ők holnap dolgoznak, nekem meg el kell érni haza a vonatot. S arra gondolok, ha Bélának lett volna annó bércsetelője, aki lefoglal, míg ő dolgozik még mindig együtt lennénk. Vagy a bércsetelővel lennék együtt? Ezt most már sosem tudom meg. Mindenesetre új szót találtunk ki, és erre inni kell. Híj, a fagyasztóban a söröm, megyek is nyitom. S végre nem magamhoz leszek fagyva, hanem a sörös dobozhoz.

képzeletben

Képzeletben már voltam szerelmes, s ez most valahogy igazinak tűnt. Lehet, hogy pont a bántalmazás miatt. Ahhoz vagyok szokva. Akkor nyilván nem tűnik fel eleinte. Hogy lehetne nappal éjszaka nélkül? Veled egy új könyvet nyitottam ki. Tudod, milyen könyvbuzi vagyok? De rám csaptad a fedelét. Pedig már kezdett érdekes lenni. Már sokkal többre vagyok kíváncsi. Elme nélküli lélek. Test szív nélkül. Minden részem hiányzik. Nálad maradt. Mint a tárgyak. Azok beszélnek. Vagy legalábbis te azt hiszed. Neked mondanak valamit. Nekem már azok sem. Nem tudom, honnan jött ez.***

*Portishead – Roads irodalmi fordítás erdetei feldolgozásban

**Left Sleeve irodalmi fordítás saját gondolatokkal 

***Massive Attack – Unfinished Sympahty irodalmi fordítás saját gondolatokkal

Köszönet svéd barátaimnak, a kefír isteni volt. Ingrid és Bergmann terméke.

kép: wargamer.com

Budapest, 2026. július 26.

azonnal a harmadik 10 millószoros nap után

Aznap nem mertem ilyet írni, mert csak hálás lehettem, meg kedves mindenkivel, és csak jóra gondolhattam, de ma már lehet anyázni.

’Cause you’re hot then you’re cold, You’re yes then you’re no, You’re in then you’re out, You’re up then you’re down, You’re wrong when it’s right, It’s black and it’s white, We fight, we’re break up, we kiss we make out, You don’t really wanna stay, But you don’t wanna go – énekli Katy Perry a Hot N Cold-ban. És értem, hogy a bipoláris depressziós pasijáról énekel, én már rég máshol vagyok. De ilyen roller coaster-ben ki nem volt? De csak az zuhan bele, aki felszáll rá. Csak nekem tűnik fel, hogy olyan, mint a DNS kettős spirál? És egy ideig lehet egyensúlyozgatni benne, de a végén mindenki kiszáll és marad a… Mi is marad? A szellemvasút. Végül is azon nem féltem annyira. Kommunizmus szellemvasútja. Hál Istennek annak is vége és még sok mindennek. Arról hogy az egész ország Stockholm szindrómában szenved már egy magyar film is beszél. Van, aki családtagok miatt, s a többiek politikailag. Gondolom. Na most a nemzetbiztonság biztos megint megtalál. Anyám a hullámvasút, papa meg a szellemvasút. Ha valaki nem tudta felfejteni az allegóriát. Papa állandóan azt skubizza, ki halt meg. Ezért gondolom, hogy szellemvasút. Biztos büszke, hogy ő még él. Azontúl, az sem nem biztos, hogy ő az apám.

A léleknek szabadságra van szüksége. Ott érzi jól magát. S bárki bármilyen szörnyű tényt el tud viselni, ha az igaz. Sokkal jobban, mint az állandó titkolózást. Mert a titok összezavarja a spiritet. Hogy ilyen szépen fejezzem ki magam. Az csak az igazsággal tud együtt élni. Ipso facto az igazság elrejtése – a titok – egy hazugság. Ameddig hazudsz, hazudsz magadnak is. Nem tűnik fel, hogy csak álkapcsolataid vannak? Mindenki mindenkinek hazudik. És ezt hívják realitásnak. A bardóban biztos nem fog ez menni, és ahogy a dolgok állnak, hamar odakerülsz, faszfej.

Szóval arról akartam írni, hogy ma már a petesejt donáció miatt néha nem csak az apa nem biztos, hanem az is elképzelhető, hogy nem az az anyád, aki annak mondja magát. A reparentációt javaslom mindkettőre. Ha az igazi apa, vagy anya nem vállal fel, hagyd őket megrohadni a kitekert lélekfoszlányokban, amit maguk után húznak, mert tuti, hogy felettes énjük fogta a kalapját és hazament az övéihez. Ebben a családterápiában meg nem annyira bízom. Csak abban, amit mi magunk rendezünk magunknak. Úgy értem a sors úgyis olyan embereket fog köréd sodorni, akikkel újrapróbálhatod az életed, addig míg majd valódivá nem írod végre. Olyan valódivá, amit már két lábbal beletaposva nagy lelkesedéssel élhetsz.

KRUMPLIS LÁNGOS, BÚZASÖR, NEM FÉLHETSZ*

*HATÓERŐ

kép: freepik.com

Budapest, 2026. július 19.

Kacskaringózok lefele a kihalt utcán, a fejem tiszta, de egy hullát vontatok a lábammal. A saját holttestemet. Ez egy újabb örült nap. Ma is egész éjjel inni fogok. Sehogy sem tudom lerázni a hullám. Az érzelmeim hullája. A többi részem rendben van. A testem folyton fájdalmat jelez. Innen tudom, hogy nem a testtel van baj. Hiszen az jobban tudja, mint a lélek. A lélek olyanokba is belemegy, ami nem biztonságos, vagy egyenesen veszélyes. Az adrenalin? Addikció? Paranoia? Ki tudja? Csak a test. Nem véletlenül vagyok beleinkarnálva. Valamit üzen. Folyton. Nem kussol. Pláne, ha elnyomom. Akkor még jobban fáj és már máshol és máshogy is. Mi lenne, ha mindent el lehetne felejteni. Na igen, az könnyű lenne. De a karma nem így működik. Arra is emlékszik, amit tíz élettel ezelőtt csináltam. Nem hülye. Ez a városi sivatag oly jeges félelmet kelt bennem. Sok itt az ember, de lelke egynek sincs. Hol felejtették. Ők is a hullájukat húzzák. De agyuk nincs. Csak, mint a robotok. Milyen hely ez? Én az Androméda-ködből jövök, ott nem így mennek a dolgok. Oly sokáig tartott, míg rájöttem. Azt hittem, mindent megtalálok benne. Holott csak elvesztettem magam. Régen azt hittem, minden olyan könnyű. Azt mondtad, minden olyan könnyű. Még egy év és boldog leszek. Bármit is jelentsen a boldogság. Mindenkinek mást. A kihalt utca végén van egy fénycsík az ő helyén. Ott állt. Ott ment el. Mindig tudom, ha erre jár. A felhők máshogy rendeződnek el. Olyan harmonikusan. Ahogy csak valami magasabb hatalom rendezheti. Mint ahogy minket is. S kár ezt letagadni. Volt egy álma. Hogy kocsmát vegyen. Felhagyjon az egyéjszakás kalandokkal. Letelepedjen egy kisvárosban. És elfelejtse az egészet. De ezt nem lehet elfelejteni. Ez kísérteni fog, ha máshol nem az álmaidban, a zenében, amit hallasz, a felhőkben, ahogy bodrozódnak, az esőben, ahogy kopog, az esőszagban, az avar illatában, a dohszagban, egy mozdulatban, ami lehetne akár az övé is, egy tekintetben, egy ruhadarabban, egy szalvétában. Most mért sírod el magad egy kibaszott képeslap láttán? Nézegeted a képeit, de ez nem hozza vissza. Fel kell ébredj! Ez nem az életed. Holnap egy újabb nap. S végre a fényre ébredhetsz. S végre vele lehetsz. Vége a hazugságnak. Mert minden az, ami nem ő. Jó reggelt! Mikor minden szereplő fogoly, végre érdemes vallani, de nem a hatóságoknak, hanem egymásnak. Az felszabadít.**

ÉLESZTŐS GRISSINI TAPAD ÉS MEGHARAGÍT***

*@játékelmélet – Fogolydilemma: nem zéró összegű játékok egy fajtája. Lányege, hogy két súlyos bűnténnyel gyanúsított fogoly közül vallomást tesz-e az egyik a másik ellen.

** @inspiráció: Gerry Rafferty – Baker street

***HATÓERŐ

Budapest, 2026. július 11.

Steve mint minden reggel megcsinálta a japán tornagyakorlatait. Radio Taiso. Tulajdonképp unta őket, főleg, hogy csak a rádión lehetett hallani, s látni nem. Mondjuk ez kevésbé zavarta, már húsz éve nem látott. Pszichoszomatikus vak. Ezt találták ki neki az orvososok, mert a szemével és a látókéreggel sem volt semmi baj. Pedig egyszerűen csak elvesztette Kate-et és a gyászt nem tudta feldolgozni. Legalábbis nem úgy, ahogy mások. Mindegy is. Annyi mindent látott már életében, most pont a japán gyakorlatok nem hiányoztak neki.

Kate nem volt mindennapi lány. Éjszakákat lehetett vele átbeszélgetni, s ha nem, akkor rángatta mindenféle kiállításra, színházba, erdőbe. Az a felszabadult lónyerítés szerű kacaj hiányzott a legjobban neki. Meg a hangja. Ahogy énekelt. Meg az érintése. Kirázta tőle a hideg. Vagy nem is, olyan bizsergés járta át, mint utoljára gyerekkorában a spenót után kiérdemelt csoki láttán.

Shaftesbury-ben a Gold Hill-en volt egy házuk, aminek a tetőtere össze volt nyitva mindkét irányban a szomszédokkal. Az emberek átjárhattak egymás életébe. S át is jártak. Valószínű tűzvédelmi okai voltak ennek az elrendezésnek. De erre csak túl későn jöttek rá. Steve arra menekült, amikor a gázsütő fölrobbant, de Kate nem. Ő az ajtót választotta. Az egész ház ráomlott. Steve ezt már a szomszéd ablakából nézte végig. S azóta filmszakadás. Minden tekintetben. Filmes vágó volt. Annak is annyi.

A vakság nem fáj. Akarod érezni, milyen? Akarod tudni? Akarod hallani, vagy szagolni? Én egyedül nem létezem. Csak te meg én vagyunk ketten. Mint az ikrek. Egyenként elveszettek vagyunk. Alkudtam Istennel, hogy vegye el a látásom, de adjon téged vissza. A kómából is ki lehet jönni. Ez a Joe Dizpenza azt mondja, meg persze a te hülye homeopátiád, amihez én nem értek. Ha felrohanunk azon az úton, azon a dombon, azon a hegyen, azon a csigalépcsőn. Ha ellopom a pillanatot lecserélhetjük az élményt. Vagy kicserélhetjük. Adtam annak a varázslónak egy marék rozst, hogy cserélje ki a lelked egy olyanéra, akire úgysincs szükség. Aki úgyis szenved. Nem tudja élvezni az életet. Te tudtad. Alkudtam Istennel, s mégsem látlak mozogni. Bárcsak te is a tetőtéri átjárót választottad volna. De tériszonyod volt. Tériszonyod van. Azt mondta az ügyeletes orvos jelen időben beszéljek veled, mert hallod, amit mondok mindezek ellenére. Mi kell még, hogy lecseréljük az életünket arra, amit a sors eredetileg írt. Hogy együtt kell lennünk és megöregednünk. Vagy soha nem kell megöregednünk, ahogy a human eclipse* megjósolta. Eternal life. Eternal love.**

„Álmaimban mindig meghalok, amikor felébredek kaleidoszkópszerű az elmém. Sosem akartalak bántani. Sosem akartam hazudni. Szóval ez a búcsú. Ez búcsú. Mondd meg az igazat, sosem akartál igazán engem. Mondd meg. Álmaimban féltékeny vagyok. Ahogy felébredek, kiszállok a józan eszemből. Nem egyedül vagyok bennem. És sajnos nem te vagy az egyik. Gyűjtöm az embereket. Gyűjtöm az élményeket. Gyűjtöm a tárgyakat. Nincs, amit ne gyűjtenék. Csak téged veszítettelek el. Nem volt már hely neked is. Valaki másnak adtam át. De az sem bánt vele jól. Mint ahogy eddig senki. Rajtad kívül. Mikor leszek egyben? Talán majd veled.”***

*Human eclipse – 2026 és 2030 közé jósolt energetikai változások az Univerzumban, ami kettészakítja az emberiséget, szenvedőkre, s azokra, akik az Aranykorban akarnak élni

**Inspiráció és néhol eredeti gondolatok: Kate Bush – Running up that hill című számából.

***Moby – Porcelain irodalmi fordítás saját gondolatokkal

Budapest, 2026. július 4.