Köztudott, hogy az ízeltlábúak körében nyílt keringési rendszer van, melyben a testfolyadék „kering”. A nyiroknünükéket Gibson Lavery (született: Reich Jenő, közismert nevén: Rejtő  Jenő) 1940-41-ben fedezte fel, amikor a Líbiai-sivatagban előtanulmányokat folytatott nagysikerű művéhez, a Csontbrigádhoz. Mr. Lavery ebben az időben súlyos anyagi gondokkal küzdött, amiért is egy kutató laboratóriumban vállalt munkát, amely a Faráfra-oázis mellett állomásozott és az első transzgenikus állatkísérletek színhelye volt.

Ebben a laboratóriumban fejlesztették ki a nyiroknünükéket, melyeknek-nevükhöz híven- nyirokrendszerük is volt. A kísérletek célja az volt, hogy olyan ízeltlábú törzset fejlesszen ki, mely a szélsőséges időjárási viszonyokban is képes élni és szaporodni, esetleg bevethető a háborúban, mint felderítő alakulat.

A kísérlet nem teljesen váltotta be a belevetett reményeket, mert kiderült, hogy a nyiroknünükék elsősorban esős időben aktívak. Megfigyelték, hogy csak nyírkosabb időben szeretnek tevékenykedni. Legkedvesebb elfoglaltságuk pedig az őslakos beduinok által adott Schubert koncert látogatása volt, amikor is legfelső kitinrétegüktől megszabadulva spirális köröket írnak le a levegőben, fúrcsa nyávogó hangot adva ki tetszésnyílvánításuk gyanánt. Szó se róla, ezek az állatok bajosan lennének alkalmasak felderítő katonáknak.

Azóta a biotechnológiailag módosított állatkísérletek sokkal szofisztikáltabbak és körültekintőbbek, de még ma is azt mondhatjuk, hogy amit a Természet nem akar, azt nem hozza létre, vagy ha erővel létre is hozzák, sokáig nem tartja fenn. Figyeljünk oda, hogy mit kívánunk az Univerzumtól, mert ott rend van!

Köszönet Buskó Tibornak, aki a címet és ezzel az inspirációt adta.

Budapest, 2016. június 26.