Kutatói körökben bombaként robbant az a hír, miszerint az erdei nünükeszúnyogok és Erzsébet királyné közt a genetikai állomány egyezése több mint 95%-os. A tudós világot már régóta foglalkoztatja ezeknek a különc lényeknek a származása, erre az eredményre azonban nem számítottak.

Állítólag VII. Edward nyarait rendszerint Marienbadban töltötte, ahol megtetszett neki egy fürdősnő. A légyottokat a helyi erdőben titokban tartották és eközben csíphette meg a királyt az erdei nünükeszúnyog egy korai őse. A vérszívás eredményeként a gének keveredtek és nemzedékek sorának adódtak át. Valami Isteni szerencse folytán a gének mutációja a királyi és a rovar családban is egy irányban történtek (millió az egyhez az esélye az ilyen jellegű összehangolt evolúciónak). Ma a két fajt már csak az epigenom „szekvenciája” alapján és persze szabad szemmel, ránézésre különíthetjük el.

Most folyik az egyezkedés a királyi család jogászai és nünükeszúnyog küldöttek közt arról, hogy a szúnyogok esetleg erre az erős kapcsolatra hivatkozva megkapják Sherwood erdejét. Továbbá Erzsébet királynő gondolkozik azon, hogy a nünükéket megfelelő oktatásban részesítse-e. Ezügyben már konzultált is a University of Cambridge rektorával: tánc-, etikett-, angol nyelv-, irodalom és történelem órákat tartanának a kis lényeknek, hogy méltóak lehessenek királyi örökségükhöz.

Csodaszámba megy az ilyen nemesi leszármazás felfedezése, de ha mélyen magunkba nézünk, mindannyiunkban ott lapul egy nemesebb Én. „Minden emberben ezernyi másik ember van eltemetve. (…) Tízezernyi. Azok, akikké válhatott volna. Mindannyiunkban ott rejlik a költő is és a tolvaj is, a haramia is és a szent is, a tengerész is (…) Nem adatott meg, hogy ezernyi életet éljünk, kiválasztunk ezek közül egyetlenegyet, gyakran hibázva közben. De ha egyszer meghoztunk egy döntést…emlékeznünk kell arra is, kivé válhattunk volna. Magunkba kell olvasztanunk minden meg nem élt életünket.”-Szergej Vasziljevics Lukjanyenko

Budapest, 2015. május 7.

Egy korábbi cikkünkben már utaltunk arra, hogy a biotechnológiai kutatások nyomán a tudósok új szaporodási viselkedésű nünükeszúnyog hímeket alkottak. Az első  tapasztalatok, miszerint a génmódosított állatok nem akarnak szaporodni, arra sarkallták a kutatókat, hogy tovább fejlesszék a mintapéldányokat.

Több éves kísérletezés eredményeképp rávették a GM állatokat az utódnemzésre, de ekkor egy újabb problémával találták szembe magukat: az ilyen hímek nem hajlandók gondoskodni az utódaikról, helyette inkább visszaköltöznek a szüleikhez és szingli életet élnek. Ezt a jelenséget nevezték el „full nest” szindrómának.

A nem kívánt „mellékhatások” sora ezzel nem zárul le, hiszen az év folyamán az első generáció tagjainak szülei már nem élnek, így az ilyen hímek gyakran megzavarodnak és a kutatósegéd háztartásába, vagy a bambább PhD hallgatók köpenyzsebébe költöznek be.

Az alap probléma nyilván onnan eredhet, hogy mint a rovarvilágban általában, a násztánc-utódnemzés-családgondozás génjei egy genetikai clusterban helyezkednek el, ahol a gének meghatározott sorrendben és kaszkádszerűen aktiválják egymást. Ha az egyik gén működésébe beleszólunk egyértelmű, hogy az utána következő gének és az azok által kódolt magatartás is zavart szenvednek.

Valószínű, hosszú út vezet még oda, hogy a tudósok kényükre-kedvükre úgy manipulálják a természetet, hogy annak ilyen és hasonló utóhatásai ne legyenek. Addig is érdemes szem előtt tartani, hogy a Természet tart életben minket és ezért tisztelettel és alázattal tartozunk Neki.

Budapest, 2015. április 25-27.

Már hosszú idő óta ismert az a tény, hogy az erdei nünükeszúnyog monogám, választott társához az egész szaporodási cikluson át hűséges faj. A XX. század végén azonban elharapódzott a szúnyognőstények körében a láncdohányos magatartás, ami a hím állatokat meglehetősen irritálja, főképp mert a nőstények gyakran hamuznak a szárnyukra, megégetvén azt.

Ez a viselkedés a hímállatok hordáiban a kiválasztott nőstény elhagyásának gondolatát plántálta el. Populáció szinten "erdőtűz" szerűen terjedtek el a válóperek, maguk után vonva olyan „cutting edge” kérdéseket, mint például, hogy mi lesz a nászokból származó utódokkal, vagy a közös élőhellyel.

Természetesen a legégetőbb gondot az utódok elhelyezése okozza, olyannyira, hogy a rovarvilág bíróságai kénytelenek voltak párkapcsolati mediátorok segítségét kérni a köztudottan impulzív és vehemens állatok vitáiban.

A szakemberek állítják, hogy a peték és lárvák, illetve kikelt fiatal egyedek kommunikációja szüleivel meghatározza az egyedek testi és lelki egészségét. Az anyákkal mindkét nemű csemete jól megérti egymást, de az életben való helytállást az apaállatoktól tanulják. Sokan beszélnek még a nagyszülők facilitáló hatásáról, lévén a faj egy évben két generációt is kikelt. Azon túl, hogy a nagyszülő ki tudja javítani a szülők nevelésben vétett hibáit az ilyen kapcsolat egy teljesen új dimenziót nyit a gyerekek felé.

Ahogy Müller Péter írja: „A nevelés nem csak elveken és okos taktikán múlik, mert elsősorban lényünkkel neveleünk. A nevelés: titkos metakommunikéció. Ami jó benned és tiszta, és ami rossz és koszos, továbbadod. A gyerek remegi félelmeidet, aggódja az aggodalmaidat- de éli nyugalmadat és derűdet is – ha valódi.”

Épp ezért próbálják a mediátorok a nünükehímeket inkább arra ösztökélni, hogy nyíltan vállalják fel érzéseiket és a beszélgetések során ítélkezés nélkül feltárják a konfliktust kiváltó okokat, a motivációkat, a hibás kommunikációból eredő félreértést és ha lehetséges a feleket békés megegyezésre jutatják, nem egy esetben a párok rekonciliációjára.

Annyi hasonló gond van a Világban, ami új kommunikációs csatornák megnyitásával, a nézőpontok közelítésével orvosolható lenne. Mért ne vehetnénk példát a nünükeszúnyogokról és azok békésebb megoldásairól?

Budapest, 2015. április 25.

Köztudott, hogy az erdei nünükeszúnyog a rovarvilág egyik lelkileg legkifinomultabb, legérzékenyebb állata. Freud már korai munkáiban megemlíti, hogy a nünükeszúnyog nőstény párzási időszakában és különösképp peterakáskor igen irritábilis, már-már hiszteroid vonásokkal jellemezhető. Freud nem restellt Aczél Márton, magyar entomológussal és Kodály Zoltán zeneszerzővel is konzultálni az esetről.

Kodály jól ismert frázisa, miszerint: „ Vannak a léleknek régiói melyekbe csak a zene világít be.” csengett a fülébe a korai pszichoterapeutáknak, amikor a nünükék segítségére igyekeztek. Egyértelmű volt ezen lények esetében egy a nonverbális kommunikáción alapuló terápiás eljárást keresni. És mivel a rajzterápiával nem boldogultak-mindig kicsúszott a rajzeszköz az állatok lábai, csápjai és szárnyai közül-így ebben az irányban indultak el. A zene nyugtató, harmonizáló, lélekemelő tulajdonságain túl fejleszti a kreatív fantáziát, olyan emócionális emlékeket dolgoz fel, melyekhez más utakon nem érhetünk el.

Végül a megoldást Sáry László zenepedagógus és zeneszerző találta meg. Ahogy önéletrajzi munkájában írja: „1976-ban pszichiáter barátom kérésére az akkor frissen készült kompozíciómat – Kotyogó kő egy korsóban –lejátszottam a tatai elmeosztály rovarrészlegének. Meglepetésemre ugyanazt a pozitív hatást és eredményt tapasztaltam, mint a koncertlátogató közönség, vagy egy zenészekből álló hallgatóság esetében.” Sáryt ez az eredmény arra lelkesítette, hogy kis pártfogoltjait is zenélésre ösztökélje. Rengeteg „zenemű” született ezen kezdeményezés égisze alatt. Az ismertebbek közt találunk olyanokat, mint a Like a virgin, az Ice-ice baby, vagy a The way you look tonight eredeti változatai.

Elmondhatjuk, hogy hosszú út vezetett oda, hogy egy oly nagy populáció oly hosszú ideje sajgó sebére találtunk írt. A sikeres kezelési módok ritkán ilyen termékenyek, örömet szerezve mind a terapeutának, mind a betegnek és ebben az esetben a közönségnek is. Még számos mű várat magára. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket!

Budapest, 2015. április 11.

(Köszönet az ötletért Vámos Nikolettnek!)

- Hans, hol van a Szent Kehely?

- Drágám, a fagyasztóban, rögtön jobbra a zacskó borsó alatt.

- Mindig olyan ellenséges vagy, ha komoly dolgokról beszélünk!

- Nem vagyok ellenséges, csak nem haladok az új kerámiámmal.

- Az a hibrid nyúl?

- Ne cikizd a munkáimat! Ez kérlek egy Wolpertinger!

- De mért van szárnya?

- Ezt te nem értheted, Bella, ez művészet! Az ilyeneket nem lehet megmagyarázni! Bajor mitológiai alak.

- Nem szeretem, ha valaminek nincs értelme. Olyan bizonytalanná tesz!

- Mert a Szent Grál keresése értelmesebb elfoglaltság? Mindenki tudja, hogy a női méhről van szó. Ez egy lerágott csont. Mit ragozzuk még?

- Mert a rágcsáló dinoszaurusz nem? Már rég kihalt!

- Bella, te igazából szexelni akarsz!

- Végre, azt hittem sosem találod ki!

Debrecen, 2014. július 16.

Namost kérem, van itt ez a Repülős Gizi.

     Sokat gondolkoztam azon, miért is olyan érdekes Ő. Valjuk be, irígykedünk rá! Meglett korára is túljár gyakorlott detektívek eszén. Neve pedig visszaidézi Magyarországnak azt a romantikus aranykorát, amikor még Budapest és vidéki városok -Pécs, Szeged, Miskolc, Debrecen- közt naponta voltak repülőjáratok.

       Bevallása szerint soha életében nem ült repülőn, csak a szalagcímek kedvéért kreálták neki az újságírók ezt a ragadványnevet. Így dőlnek össze a mítoszok.

       20 alkalommal ítélték el szabadságvesztésre, összesen 40 évnyi börtönbüntetésből 17-et töltött le. És most itt van megint, újra elfogták. Az öreg korral járó vasúti ingyenjegyek beláthatatlan távlatokat nyitottak a karrierjében. Kora nem hogy akadályozza, inkább iniciálja az újabb bűncselekmények elkövetésére.

       89 éves. Nem lenne egyszerűbb megérteni mért csinálja? Lehet, hogy kalandra vágyik, vagy társaságra, vagy csak arra, amire mindeki-szeretetre és így adja tudtunkra, hogy figyeljünk már végre rá. Figyeljünk rá jól! Figyeljünk egymásra jól!

Budapest, 2015. március 12.

Kutatók már évtizedek óta figyelik az erdei nünükék párzási szokásait. A téma kifejezetten a tudomány egyik főütőerévé vált, mióta kiderült, hogy a nünükék az erdőben szaporodnak, de vizekben rakják le petéiket.

Ez a kettősség a rovarvilágban nem egyedülálló és az entomológiai vizsgálódások hot-spot topic-ja már Linné óta. 

Különösen érdekes ezen állatok násztánca, mely a következőképpen zajlik: a nünükeszúnyog nőstényei a lakhelyül választott erdő egy sűrűbb, árnyékosabb részén kört alkotva letelepednek a faágakon, majd feromont bocsátanak ki, ezzel odavonzván a hím állatokat. A hímek megérkezvén, párokat alkotva a nőstények elé járulnak és jobb szárnyukkal előre, bal szárnyukkal hátra körözve a „Komámasszony, hol az olló?” játékot kezdeményezik. Ha a kiválasztott nősténynek tetszik a mutatvány, a nász megtörténhet, ha nem a hím újabb nősténynél próbálkozik.

Biotechnológusok kísérleteznek olyan transzgenikus nünükehímek előállításával, akik az „Ej, mi a kő, tyúkanyó, kend”, a „Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék” és a „Csiga-biga gyere ki” kezdetű versek, mondókák kántálásával csábítanak.

Az eredmények egyelőre nem konzekvensek, főleg mert a transzgenikus nünükehímek nem akarnak párosodni. Teljesen megelégednek azzal a ténnyel, hogy ők valami új memetikai formaként jelennek meg a populációban és inkább a mémjeiket szaporítják, mint a génjeiket, lévén az lényegesen gyorsabb, nagyobb hatásfokú és kevésbé költséges.

Ezen kutatások természetesen bioetikai kérdéseket is felvetnek, melyek taglalására a cikk keretein belül nincs lehetőségünk.

Debrecen, 2014. március 23. 

         Ma reggel csúcsforgalomban szálltam fel a buszra, ami amellett, hogy tömve volt utasokkal, trópusokra emlékeztető izzasztó kánikula hőmérsékletűre volt felfűtve. Úgy határoztam, nekivetkőzöm. Tudtam, hogy a lúdtoll kabátomban nem bírok ki 20 percet ilyen időjárás viszonyok mellett.

         A kabát alatt olyan ejtett nyakú póló volt rajtam, aminek a nyaka redőkben aláhullva dekoltázst képez. A kabát levétele nem mindennapi erőfeszítésembe került. Lássuk be, tömegben nem lehet igazán szabadon vetkőzni. Bármennyire is elővigyázatos voltam, meglöktem a mellettem álló, egyértelműen Marfan szindrómás, telefonáló férfit, aki erre egyenesen a dekoltázsomba ejtette a mobiltelefonját. Az úr kissé elpirulva ezt mondta: - Onnan azért nem szedem ki! Én előhalásztam a telefonját és kedvesen így válaszoltam: - Remélem a kamera be volt kapcsolva. Ha igen, nem lesz nagy élményben része! Körülöttünk néhány szemtanú elmosolyodott. Én meg arra gondoltam, hogy saját magammal sem vagyok olyan intim viszonyban, hogy bármilyen tárgyat tartsak a dekoltázsomban, mások meg első  látásra ennyire feltétel nélkül megbíznak bennem.

         Állítólag nincsenek véletlen találkozások. Még akinek az ember az utcán a sarkára lép, vagy akibe belesodorja a tömeg, azzal is szerződést írt alá a két lét közötti térben és engedélyt kért ezekre a találkozásokra. Ha így van, kíváncsi vagyok, hogy ennek a találkozásnak milyen karmikus előzménye volt és mit tanultunk belőle.

Budapest, 2015. február 9.

         Hogy a férfi mit jelent, az korról-korra, személyről-személyre változik.

         Hajdanán a lovagkultúrában a férfi mindig megküzdött egy elérhetetlennek tűnő, vártoronyba zárt, nádszál derekú, törékeny és némileg meggyötört nőért. Azt azonban kevesen tudják, hogy ennek a lovagnak otthon már rendszerint volt egy jól bejáratott, méretes déli fertállyal és 6-8 gyerekkel rendelkező felesége. Nyílván a feleség kezdetben tetemes hozományát a gyermekek számának növekedése jócskán megapasztotta. A gyermekáldások számbeli növekedésével arányosan azonban a nő méretei is méltán növekedtek. Ezek az aránybeli változások a férfit határozott cselekedetekre ösztökélték. Tudta, hogy ilyen körülmények közt sem anyagilag, sem szellemileg és, gyanítom, hogy szexuálisan sem lehet és érdemes élni.

         Azt, hogy a lovagszerelem indítóokai mik voltak, tehát már tudjuk. Ettől persze ezek az érzelmek lehettek valósak, erre bizonyíték a lovagköltészet megannyi műve. Az is elképzelhető, hogy ez egy vagyonszerzési forma volt. Hiszen, aki vártoronyba van zárva, annak a szülei esténként nem levesgyöngyös köménymaglevest vacsoráznak és a Dallast nézik ingyentévén. Számolhatunk ezek után azzal is, hogy a kiszabadított nő kiteljesedvén el kezd szaporodni. Ne is részletezzük! Látjuk, hogy az eredmény ugyanaz. A férfi 6 év múlva ugyanabban a kátyúban csücsül és újabb portyára gondol. Világos, ez ilyen korabeli vetésforgó. Az otthagyott nőket is csak megmenti valaki.

         Na, de beszéljünk a mostról! Most nem tudom, mi van. Azt fel tudom vázolni, hogy én hogy képzelem a férfit, de lássuk be, ez egy igen szubjektív vélemény lesz, mely kizárólag az én személyes eddigi tapasztalataimon, élményeimen, fantáziáimon alapul. Ezért inkább azt írnám le, hogy milyennek szeretném látni a férfit. Ezt pedig azért nem teszem, mert mire megfelelő körültekintéssel jellemzem és meghatározom, ő annyit sem mond, hogy viva la France és elillan, mintha sosem létezett volna.

Budapest, 2014. október 1.

             Fülbe aplikálva, fülön-fejen, zsemle nagyságú. Antenna lóg ki belőle. Rádióhoz, cd-lejátszóhoz, walkmanhez, walkie-talkiehoz, de leginkább okostelefonhoz csatlakoztatva.

         Nyilván azért szaporodtak el ennyire, mert az emberek macskaszerű közönnyel viseltetnek a városi természet nyújtotta képek és hangok befogadása iránt és inkább egy belső világba menekülnek.

         De nem is erről akartam írni. Amikor az omnibusz bejött a divatba, ősanyáink hosszú romanisztika korabeli rokolyát öltve, egyenes derékkal, hercegei tartással utaztak ezeken a járműveken. Ezt a pozíciót egy gondosan megválasztott és az öltözéket kitűnően kiegészítő ernyőre hanyag eleganciával való támaszkodás tette teljessé. Ebben a korban, ha egy úr le akart szállni a járműről, főhajtással a következőt rebegte: - Nagyságos asszonyom, elnézését kérem, le szeretnék szállni. Kérem, arrébb vinné az ernyőjét, hogy ebbéli szándékomat jelezhessem a kalauznak?

Mire a válasz emígyen hangzott: -Természetesen uram, a legnagyobb örömmel.

         A minap, mindehhez képest a buszon egy izomagyú, napszemüveges, kopasz gorilla csak hanyagul megkocogtatta a vállam és ujjával jelezte, hogy az útjában vagyok és engedjem már ki, mert ő le akar szállni.

         Hogy a verbális kommunikáció kezd kihalni korunkból, már rég észrevettem, de hogy a non-verbális is már-már a zen-minimál kategóriát súrolja, az lesújtó. Geszusnyelvről nem is beszélhetünk, hiszen faarca volt, vonal szája és a Bono által oly népszerűvé vált átláthatatlan napszemüveg a kézenfekvően merev tekintetét is eltakarta.

         Merem állítani, a siketek és hallássérültek jelnyelve is szofisztikáltabb. Félek, ha a kommunikációnk tovább degradálódik, nagyon unalmassá válik majd az élet.

Budapest, 2014. szeptember 28.