Daisy Fullbright's mental ruminations

Műanyag-hormon

2024. február 29. 19:00 - Daisy Fullbright

Bárcsak már tegnap lett volna!” T.B.

Azt mondják minden 400 évben van február 30-dika is, az utolsó 1712-ben volt Svédországban, utána tértek át a gergely naptárról a julián naptárra. A Szovjetúnióban pedig a forradalmi naptár idején 1930-ban és 31-ben volt ilyen hosszú ez a hónap. A 30 napos február egészen az ókori egyiptomig vezethető vissza. Nyilván ezek ilyen szuper-szökőnapok. Egyesek szerint szökőmásodpercek is vannak. De akinek annyi ideje van, hogy ezt számolgatja, az menjen Kukutyinba zabot hegyezni!

A Világon úgy tudom egyedül Magyarországon február 24-dike a szökőnap - máshol február 29. - lévén az gregorián naptár bevezetésének elrendelése (inter gravissimas) ezen napon volt 1582-ben. És így ebben az évben az októberbe besúvasztottak + 11 napot, 1582. október 4-dike után azonnal 15-dike lett. Erre igen nagy szükség volt, hiszen az év 365 nap helyett 365 nap 5 óra 48 perc 46 másodpercből álló szoláris év miatt tulajdonképpen 365, 242199 nap. És így a mezőgazdasági munkálatok elvégzése érdekében muszáj volt korrigálni a naptárat. *

green_angel_avasi_pincesor.jpg

Na, de tulajdonképpen nem erről akartam beszélni. Hanem, hogy ki mit kezd azzal a + egy nappal? Én például megpróbálom eldönteni, hogy inkább műanyagból igyak szénsavas, vagy mentes ásványvizet, amiből ugye a műanyag kioldódik, vagy a csapból klórozott vizet, amiben ugye hormon- és gyógyszermaradványok vannak. Nyilván, valami forrásra kell lemenjek üvegkorsóval, ha ennyire faxnis vagyok.

Azt gondolom, az emberi szervezet sok mindenre fel van készülve, de ennyi méreganyag igencsak megterheli a szervezetet, és akkor még csak a vízről beszélünk. A toxikus szülőket már nem is merem mondani. Szerintem toxin mindenki életében van, az a kérdés, ki hogyan szűri meg. Hát én azt mondom: 1. rumináljunk (kérődzzünk), 2. ventilláljunk (vegyünk levegőt), 3. és írjunk (teregessük ki a szennyest). Szennyese mindenkinek van, majd az életet adó Napocska kiszárítja, a szellő meglengeti és fújja vissza a helyére, mint a radioaktív hulladékot Hiroshima támadásakor az USÁ-ra. Apám szerint nem tudta olyan messze visszafújni, de a pillangó-effektus szerint igen.

Jól gondoljuk meg, hogy, s mit cselekszünk-érzünk-gondolunk. Mindennek lenyomata van a energetikai világhálon, amiért valamikor valaki majd felelősségre von minket. De elvitte a szekerünket ez a két bokros ló! Namaste!

*adatok a wikipédiáról-szabadenciklopédia

Téma ihlet: Petrács Barbara

kép: avasi pincesor- zöld angyal

Budapest, 2024. február 29.

Szólj hozzá!

Vérnyomás központú világkép*

2024. február 28. 17:48 - Daisy Fullbright

'"Lámpád vagyok, ha látsz engem.
Tükröd vagyok, ha gondolsz rám.
Ajtód vagyok, ha zörgetsz rajtam.
Út vagyok néked, a vándornak."
Apokrif János-evangélium: Jézus tánca

Béla

Karnyújtásnyira vagyunk attól, amit tulajdonképpen akarunk, és mégis hátat fordítunk neki, rükvercbe kapcsolunk, S kanyarokat írunk, majd a körforgalomnál észbe kapunk, és ha kis szerencsénk van, mégis a jó irányba sodor minket a forgalom. Ja, két éve, az gáz volt. A tetőteraszig ugrott a vérnyomásom. Esetkocsi vitt kórházba. Majdnem otthagytam a fogam. Ami azért morbid, mert már az egész fogsorom implantátum. Szóval művi úton tartanak életben. Ha ez a szólás-mondás valami alapot képez. Már úgy értem, életbenmaradásügyileg. Csókolom az összes kacsóját, az írónőnek!

Emőke

Percenként megmérem a vérnyomásomat. Van, hogy éjszaka felkelek pisilni, és akkor is a biztonság kedvéért mérek. Ez lett az életem központjában. Senki nem törődik velem annyit, mint a vérnyomásom. Állandóan kérdezi, hogy vagyok és persze nem jól, mert se család, se barátok, se jövőkép, se önbizalom, se önértékelés. Csak az a vacak nagy magány, a macskám, meg a vérnyomás-ingadozás. A piros pipacsos mezőt akarom már látni újra, na az majd helyrerakja a lelkemet, az tuti. Novembertől márciusig alaphangon csak vegetálok. Köszönöm, kérdését, szarul vagyok, egyelőre!

József

Ez a vérnyomás egy faramuci dolog, kérem. Nekem 75 éves koromig viszonylag semmi bajom nem volt, de azóta zuhanórepülés. Szorul rám a testem, már ahogy a Popper Péter mondta vala, az Isten áldja, de kár, hogy meghalt ő is! Mindenki meghal, ha kell, ha nem. Én ezt sasolom szinte függéshatárig. Haragszom magamra, ha kicsit korábban ébredek, a sógornőmet veszem feleségül ehelyett a hárpia helyett. Akkor nyugalom lenne, megértés, kaland. Így meg a vérnyomásom a megmondhatója, hogy nem jól vagyok lelkileg. Ha kicsit figyelnék már a test jelzéseire, tudnám végre mit kell tennem. De nem túl késő ez? Ilyenkor is van még élet? Van-e élet a halál után, és ha igen, lehet-e ott jókat röhögni és naponta lezuhanyozhatok-e, ahogy a Woody Allen írja. Na, megyek, vigyázok a kutyára, az legalább nem ugat vissza! Köszönöm kérdésed, kislányom, mindegy lófasz, ahogy a tata mondta volna, az Isten nyugosztalja őt is! Szegény papika, sose fogom megnyerni a lottó-ötöst, pedig több, mint 50 éve ugyanazokkal a számokkal játszom! De búvalbaszott egy monológ lett ez, kérem szépen!

István

Lementem az orvoshoz, mert azt hittem, kipurcanok. A szívem zakatolt, a fülemen jött ki a gőz, levegőt se kaptam. Szó szerint meghaltam. Nem is tudom, hanyadszorra már ebben az életben. Ez a hülye kontár meg frontint írt föl. Tudom én kérem, mi az, hát pszichológus vagyok, és egyáltalán nem rossz a házasságom! Ne személyeskedjen már ez a felcser! De persze két év múlva csak elváltam és a vérnyomásprobléma maradt. Szóval jut is, marad is az orvostudományok doktorának. Azért a xanax kistestvérét nem fogom bevenni. Szedjék, akiknek két anyja van! Köszönöm kérdését, Ritám, jól vagyok! Rendben vagyok, ahogy mifelénk mondják.

Éva

A vérnyomás még csak hagyján. De ez a szívtáji izgalom. Mintha a mellkasom megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsárát játszana. Ritmuszavar, úgy mondják. Ne is kérdezd, gyerekem, mert már nem emlékszem mikor kezdődött! Amíg mozogtam, nem volt énnekem semmi bajom, az agyi-katasztrófa, trombózis, úgy mondják, óta vannak bajok. Rettenetes, hogy a napi rutin része a vérnyomás. Reggel ez az első, este ez az utolsó, amit csinálok. A szívem meg még éjszakánként is rákezdi, akkor felülök, iszom egy kis galagonya-teát, az megnyugtat, esetleg némi betaserc, de lófaszra se jó az se. A karil, amit ópapi szedett, az ért még valamit. Azóta se sose semmise elég jó!

*Cím ötlet: Tavaszy Ferenc

farsang.jpg

Az emberek, nevek és történetek valósak, ha valaki magára ismer, az nem e véletlen műve. A monológokat önerőből írtam. Vezetékneveket a személyiségi jogok miatt kihagytam. A képet is a közösségitől loptam, szóval, summa cum laude szarka. Ha valaki beperelne, tudja, hol talál meg. Köszönöm a tapasztalatokat!

Budapest, 2024. február 28.

 

Szólj hozzá!

A férfi, aki SOS mogyorót szűlt (genre: szilánkos szürreális sci-fi dartsosokkal spékelve)

2024. február 06. 00:48 - Daisy Fullbright

Az ember életében két évig tart, míg megtanul beszélni és 60 évig, míg megtanul hallgatni.*

kecsus.jpg

A megfelelő eszközöket igen nehéz megtalálni, pedig csak bele kell nyúlni a Plüsspilóta farzsebébe, és rögtön jobbra a körte-képű izom felett lesz egy kapocs. Na, most ne értsük ezt félre kérem! (5 éve nem tört el kiszedő, addig adj egy nyilat!)

A kapocs árnyékában valamilyen tarantula nézés születik, joggal, és azt a nyomozati anyagból sem lehet kihagyni, hogy ebbe a kocsmába igen gyanús elemek is járnak-kelnek. (Megy a férfiak rommá-gyalázása, Adrika vezet ezerrel! - később szülni fog, én leszek a birth coach-a, azt mondja, ilyen baromságra nem költ, majd veszi a levegőt, meg fújtat és nyom, amikor köll, hagyjam én őt ezekkel az idegen szavakkal, de ameddig szépen van.)

Barbi boldogsága a következő: > A férfinek 47 -féle pénisze van. > Az mi? Hét meggyötört törpe? Az apa hét tulajdonsága, a hét törpe szimbolikája. Mások szerint 7 kicsi Oscar. Vagy 7 kintsugiOscar. > A Kintsugi, tulajdonképpen cserépgyógyászat, amikor az eltört cserepeket arannyal forrasztják újra eggyé. Az arany igen jó kötőanyag. > Nekem azért nincs aranyam, mert arany-allergiám van. És aranyered nincs? > Arra is van magyarázat. Régi magyar gyógyászati könyvekben: aranyér, azért arany, mert a véna nem az agyban vérzik, hanem (a kanon) hátul. Elvezeti a feszültséget tulajdonképpen. Megműteni igen veszélyes. Régi megfigyelés, hogy az aranyérrel műtöttek, kb fél éven belül agyi-katasztrófát szenvednek.> Nem jön szembe hajó se. > (Vékony keret: csak páros számmal tudsz kiszállni!)

A szeretet himnusza*** (Zolika utalt rá)

Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, Ha szeretet nincs bennem, Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak, Ha szeretet nincs bennem, Mit sem érek. Osszam el bár egész vagyonom a szegényeknek S vessem oda testem, hogy elégessenek, Ha szeretet nincs bennem, Mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, A szeretet nem féltékeny, Nem kérkedik, nem gőgösködik, Nem tapintatlan, nem keresi a maga hasznát, Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, Nem örül a gonoszságnak, De együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, Mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha el nem múlik. A prófétálás megszűnik, A nyelvek elhallgatnak, A tudomány elenyészik. Tudásunk csak töredékes, Töredékes a prófétálásunk is. Mikor azonban eljön a beteljesedés, Ami töredékes, véget ér. Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, Akkor majd színről-színre. Most csak töredékes a tudásom, Akkor majd úgy ismerek, Ahogy én is ismert vagyok. Most megmarad a hit, remény, szeretet, Ez a három, De köztük a legnagyobb a szeretet.”

Öntsünk tiszta vizet a torzszülöttek közé, mert azzal sokat lehet keresni. Big Fish. Big finish. Finnish.

Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé. Karinthy, csak úgy, mint az Adósom a mosoda. Ingovány-Nyávogni. Palindróm. Géza, kék az ég!

Otthon még ez is: Fölfele telefon, lefele vibrátor. Mosógép leállt. Én úgyis megyek dolgozni. Oldd meg! Egyél, mert rádgyújtom a házat!

  • Nevetsz, de átsüt rajta a szomorúság,
  • Örülsz, de legbelül bánatos vagy,
  • Csinálod amit elvárnak tőled, de legszívesebben új úton járnál,
  • Meg kell felelned mindenkinek,
  • miközben magadnak sem felelsz meg,
  • Nyugodtnak mutatod magad, de közben belül feszült vagy,
  • Gondolsz valamit, de másképp cselekszel,
  • Csinálsz valamit, de másképp gondolod.
  • És milyen sokan vannak ezzel így…”***  kortársak. kór-társak. elv-társak.                                                                                                           VÍRTUÁLIS TÁRSAK. ****

*Eredeti gondolat: Ernest Hemingwaytől

**Pál első levele a korinthosziakhoz (Irodalmi stílusában a logika, szarkazmus, kérlelés, feddés, költészet, elbeszélés egyaránt megtalálható.)

***Idézet Gácser Györgytől

**** HATÓERŐ, DF

Köszönet a Bázis sörözőnek, a mondatfoszlányok ott kerültek gyűjtés alá!

Fotó: Himalayan tahr sitting on a cliff edge by Ankit Singh Bisen

Budapest, 2024. február 5-6.

 

Szólj hozzá!

Smuggling the Moon (Roots in teaching)

2024. február 03. 23:30 - Daisy Fullbright

i cant move, id rather die, here alone, without anybody recognizing me. there is no hope. shall resurrect meself.”*

moonsm.jpg

Days can go by unrecognized, unwanted, unloved. Twist shall help. That what is real. Twist in the Univerze, twist in DNA, twist in dance. Twist in magnetic poles. That shall confuse the cat. ** Schrödinger’s cat.*** There was a poison in the box. Now that we opened it, can see what happened. Life and death at the same time. That was predicted.

Teaching is an intersection between education and entertainment. The student needs to feel relaxed, accepted, listened to, connected to herself-himself-material-language-collective conscious and subconscious. She or He should be HERE and NOW. She/He should feel comfortable, to be in the illusion that nothing is impossible (even double negative :)). I’d like to breed individuals that make a good community who can work together, cooperate rather than compete. A good experience is while learning should feel like a present for Christmas. I believe in the so called LONG-TAIL PRINCIPLE****(see graph), or Stand-development*****, if you like. You need to take your time, agitate as little as possible: it is better to express themselves with mistakes than an idea to kept unexpressed. Especially students who were taught by Prussian method in their original countries need to be themselves at last.

220px-long_tail_svg.png

* self-reflection to the call-in image in the 9th archetype (subconscious relationship to the mother, actual, projected or reference)

**Confuse the cat: scatch by Monthy Python Flying Circus

***Schrödinger's cat is a thought experiment about quantum physicsErwin Schrödinger suggested it in 1935, in reaction to the Copenhagen interpretation of quantum physics. In essence: if you place a cat and something that could kill the cat (a radioactive atom) in a box and sealed it, you would not know if the cat were dead or alive until you opened the box, so that until the box was opened, the cat was both "dead and alive".

**** Long-tail disambiguation: Power law for micro-finance: This is used to describe the retailing strategy of selling many unique items with relatively small quantities sold of each (the "long tail")—usually in addition to selling fewer popular items in large quantities (the "head"). Sometimes an intermediate category is also included, variously called the bodybellytorso, or middle. The specific cutoff of what part of a distribution is the "long tail" is often arbitrary, but in some cases may be specified objectively; see segmentation of rank-size distributions.

*****Stand-development: is a photographic development process where film is left in a very dilute developing solution for an extended period of time, with little or no agitation. The technique dates back to at least the 1880s, and results in fine grain, increased perceived sharpness, and smooth tonality, but is time-intensive and runs the risk of producing certain processing defects.

inspired by photos by jacop knowless and preparing for CELTA course

Budapest, 2024. február 3.

Szólj hozzá!

The 9th archetype* - Universal mother**

2024. január 25. 07:21 - Daisy Fullbright

anna1.jpg

CALL-IN ima***GE (imagination): you are in custody, walls everywhere, your hands and legs are in chain, you are out of breath, tired, old, alone and lost all connections to the world

sense there is not in the universe- you have to create your own relationship with it- breath, play, act, dance-these are my main strategies

*archetype: Greek, the original model of something from which others are copied (Jungian archetypes are a concept from psychology that refers to a universal, inherited idea, pattern of thought, or image that is present in the collective unconscious of all human beings. The psychic counterpart of instinct, archetypes are thought to be the basis of many of the common themes and symbols that appear in stories, myths, and dreams across different cultures and societies. Some examples of archetypes include those of the mother, the child, the trickster, and the flood, among others. The concept of the collective unconscious was first proposed by Carl Jung, a Swiss psychiatrist and psychoanalyst. They are, in order they’re commonly listed; Hero, Mentor, Ally, Herald, Trickster, Shapeshifter, Guardian and Shadow.)

**Universal mother: Sinéad Marie Bernadette O'Connor, full album, Universal Mother is the fourth studio album by Irish singer Sinéad O'Connor, released on 13 September 1994. "That album was the first attempt to try to expose what was really underneath a lot of the anger of the other records"

***ima: Hungarian, prayer

dedicated to Ferenc Tavaszy with all my heart

Fotós: Pozsgai Anna Flóra (önarckép)

Budapest, 2024. január 25.

Szólj hozzá!

Soles of your feet (A láb lelke) 

2024. január 16. 17:14 - Daisy Fullbright

However hard it gets never late to start afresh. Kind words might change your attitude, but not your past. Nobody’s past is perfect, except for the silly Britons, past perfect, moreover past perfect countinous. Fuck them!

We all wanderers of fate or for faith. „I can’t get no satisfaction! But i try, but i try”*

There are so many things I wanted to say. Let the soles to talk at last! Their silence was humble. Root down deep, spread your wings out wild. Trust in life, seek and you will rise! Humble and wise...this heart beat is not so far**...Lokah samastah, sukhino bhavantu***

Cherish every moment you spend in this reality, you might not have a second chance to heal all your wounds. Pretend. Act stupid. Shake hands. And run as far as you can. Or you can even fly. Mi bajunk lehet?****

This is just a short introduction. Stand-development. Light comes through the cracks of our hearts. Let it be.*****

It’s leap year, take a leap!******

talp-tukor.jpg

dedicated to the most secret CR

picture: broken sole-mirror or mirror soles (homophone with Hungarian miről szólsz: what is your story, what are you talking about)

  • * Rolling Stones- I can’t get no satisfaction
  • ** Sam Garret – Root down deep
  • ***sanskrit mantra: may everyone in the world, be happy
  • ****hungarian family idiom: what might it hurt?
  • ***** Betales - Let it be.
  • ****** Frasier, the series

Budapest, 2024. január 16.

Szólj hozzá!

Színrelépés (Írói gyökerek)

2024. január 09. 10:03 - Daisy Fullbright

kelni kell, kanyarog a kifli a vaj alatt, menni kell”*

Vannak dolgok, amiket az ember tud, sejt, vagy érez. Vannak, amiket vár, remél, vagy megszervez. Ha nem tudod igazán megfogalmazni, mért jó és már magától megy, akkor valószínűleg beléptél a saját filmedbe. Tekerd vissza és vágd ki**, ami nem tetszik!

Fogcsikorgatva ragaszkodunk történetekhez, helyzetekhez, szenvedéshez, mintákhoz. Bele akarunk illeni valamibe, amit nem mi alkottunk. Sosem késő kifarolni a romokból. Van az a pont, amin csak egy kataklizma segít. Biztos, hogy el kell menni odáig? Szórd a hamvakat a Dunába, fordulj meg, kapcsold le a villanyt és jöhetsz! Minden, ami fontos és értékes, benned van!

Tavaszodik. Ha nem is a természetben, de a jég lassan felolvad. Még hosszan vastagon takarózunk, farkasszemet nézünk a múlttal. Nincs már rá szükség, csak nyűg.

kutya.jpg

Az írás gyógyulás. A sebek feltárása és a mérgezett nyílhegy eltávolítása, majd a szövetek regenerálása. A faládikába a gyökeret azért rejtettem, mert az segíti ezt a folyamatot. Az írás teremt. Olyan dolgokat, amiket el sem tudunk képzelni. Az írás összeköt. Embereket. Korokat. A kozmoszt a Földdel. A tudást a tudattal és a tudatalattit tudatosítja. A képzelet leghatékonyabb kifejezőeszköze. Ahány szavunk van, annyiféle gondolatunk és világunk lehet. Mehetünk az utcán jobbra és balra, ihatunk reggel teát, vagy kávét, lehetünk társsal és egyedül. Várhat ránk valaki otthon. Kereshetünk valamit, vagy menekülhetünk valahonnan, a szavak mindig velünk maradnak. A történetek a barátaink. Fogják a kezünket. És minden történet egy szerelmi történet… Mindegy, hogy rosszul kezdődik, lehet benne fordulat. A történetek univerzálisak. A kollektív tudatalattiban minden és mindenki története meg van írva. De átírhatod, ha akarod. Ez az Akasha krónika, indiai Pálmalevelek, svadharma, vagy a tranzakcióanalízis Sorskönyve. Aki nem tetszik, írd ki a történetedből és kapcsold egy másikhoz! És akivel szeretsz együtt lenni, azzal írj egy közös könyvet! A történetek cseppek, cseppek az esőben, cseppek az óceánban, cseppek a folyóban. Mindannyian vízből vagyunk, mindannyian történeteket mesélünk. Mióta világ a világ.

T. B.-nek

*Jazz+Az - Megint hétfő

** The Cardigans – Erase and rewind

Kép: Next to an empty chair

"Írói gyökerek" téma-ötlet: Kupai Eszter N'alika

Budapest, 2023. október 17./ 2024. január 9.

Szólj hozzá!

Csak egy kellék - Egy bántalmazás anatómiája

2024. január 01. 16:31 - Daisy Fullbright

szep.jpg

Ha úgy manipulálom, hogy megőrüljön, akkor mindenki engem fog sajnálni. Úgyis csak egy kellék, nincs ennek lelke. Majd a társadalom előtt úgy teszek, mintha minden rendben lenne, mézes-mázas vagyok, mindenkivel rengetegek foglalkozok, mondom mindenkinek, hogy milyen tehetséges, de amikor senki nem látja, adom az ívet. Kizárólag öv alatti, szabályellenes csapásokat mérek rá és ha kijön a sodrából, még majd nekem áll feljebb. A gaslighting nagyon megy. A folyamatos vádaskodással, tagadással, ellentmondás és hazugság használatával, félrevezetéssel destabilizálom az áldozatot és hiteltelenítem a világképét. És akkor összeomlik. Elpusztul végre, én meg leszek a szegény hős, aki ilyen őrültet nevelt és vigyázott rá a végletekig. Még jól el is izolálom, nehogy segítséget tudjon kérni, a kis hülye. Persze cefetül féltékeny és irigy vagyok rá. És hát persze majd megpróbál elmenni, de az én gravitációm sokkal erősebb ennél, pénzzel, étellel és hát természetesen ezzel az ambivalens szeretettel magamhoz láncolom. Szépen kiterveltem ezt én, a szuper-anya. Manipulálom még egy kicsit az apjával, azzal tudom rángatni, és rakok rá egy olyan kettős kötést, hogy soha az életbe nem bogozza ki. Na, most már elégedetten hátradőlhetek keresztrejtvényt fejteni és a kedvenc sorozatom nézni, ahol ugyanez megy, csak azok kezdők, nem ilyen vérprofik. Mindenkinek manipulációkban gazdag új évet kíván a münchausen-by-proxis, nárcisztikus személyiségzavaros anya. Ezért az alakításért minimum Oscar jár. Toszkán nyár!*

*Hatóerő

Budapest, 2024. január 1.

Szólj hozzá!

Craftwork* - A ködben

2023. december 12. 22:39 - Daisy Fullbright

kapcsolatfelvételi próbálkozások: 1980, 1981, 1991, 1997, 2005, 2006, 2007, 2007, 2008, 2009, 2020, 2021

2023, utolsó archetípus** (Hatalmas ködben elveszve bolyongsz.): Nem látok jól. Kéne egy mécses, vagy legalább egy gyufa. De a ködpárától az sem gyulladna. Egyszercsak cigiparazsat látok, érzem a füst szagát és valami fás férfiparfümöt. Valaki itt van. Megérkezett.

kod.jpg

12-dik hó 12-dike, 12 óra 12 perc: Az év utolsó dimenziókapuja kinyílik, éppen úszok, Mónika, a pénztáros kettőnkért gyújtja meg az áldott mécsest, ha már kettőnkért, akkor már csak ugyanabba a dimenzióba kerülünk. Egy biztos, most valamiért nem vagyunk a helyünkön, mégis azt tapasztalom, ebben a dimenzóban is vannak, akik nem ide valók, és velük azonnal megértjük egymást.

Összesen 27 dimenzió van, nem tudom, ebből mennyi a tér, és mennyi az idő, de csak lehet magunknak kreálni egy olyan kombót, ahol megfelelőek a körülmények, vagy az Univerzum Sorskereke dobja ki azt a tapasztalati hálót amiben fejlődhetünk?

Az ember nem azt kapja, amit akar, hanem azt, amitől az lesz, ami. Ha valaminek nem tetszik a színe, érdemes fordítani rajta. Néha a háta mögött keresi az ember, ami pont az orra előtt van. Eldobja, ami elfeslett, holott a felfeslett szöveten át süt be a Nap. Fegyvert használ, ahol lúdtollat kellene. Ragaszkodik, amihez nem kéne, és elengedi, amibe 10 körömmel kellene kapaszkodnia.

Holnap más lesz. Nem fogok emlékezni arra, ki voltam ma, tegnap, és tegnapelőtt. Tarlóégetés, magvetés, aratás. Ez az élet rendje. Nem lehet túlfejlődni, az mindenképpen pusztuláshoz vezet. A kényszerirtás hiányt szül, a hiány, meg kivétel nélkül szaporodást hoz. Az erők körforgásban vannak, mindaddig, amíg ÉLET van, ez így lesz. S szinte mindegy, hogy én megyek érte, vagy ő jön értem, vagy egyszerre indulunk egymás felé. Az operáció sikerült, most meglátjuk, a beteg túlél-e. 

CAPISCE? Peace and togetherness!

* angol: ügyesség

** görög: őskép, Carl Gustav Jung munkássága által ismertté vált fogalom. Szerinte az archetípus olyan mitologikus alapmotívum, amelyben az emberiség kollektív tudatalattija őrzött meg, és ez az alapja a művészetek számos alkotásának.

Budapest, 2023. december 12. 

 

 

Szólj hozzá!

Miért nincs annyi kakaó a kakaós csigán manapság, mint régen? (Szociológiai kisértekezés)

2023. november 06. 13:03 - Daisy Fullbright

Nekem úgy tűnik, manapság mindenből több van. Több lehetőség, több választás, több szemét, több erőszak, több veszekedés, több migráns. Egyes életfontosságú dolgokból van csak kevesebb. Kevesebb tiszta levegő, kevesebb víz, kevesebb szeretet, kevesebb odafigyelés, kevesebb türelem. És úgy látszik a kakaós csigából is kilopták a kakaót.

Régen, kislánykoromban igen ritkán jutottam ehhez a csemegéhez, de ha igen, sok kakaó volt benne. Már-már csurgott belőle a megolvadt édesség. És a tészta is olyan szépen megkelt volt. Gyönyör volt csak ránézni is. Frissen még az illata is hívogató volt, a felhőtlen nyarat juttatta az ember eszébe. Bódító volt és kerek, mint egy francia romantikus film Alan Delon-nal a főszerepben.

Két oka lehet mármost ennek a jelenségnek, vagy több a csiga ugyanannyi kakaóra, vagy ugyanannyi a csiga, de a kakaóból van kevesebb. Mindkettő elképzelhető, hiszen emberből több van, már-már a túlnépesedés veszélye fenyeget, tehát csigát is többet kell gyártani. És azt is rebesgetik, hogy a kakaóbab termés sem a régi, néhány évtized múlva előreláthatóan ki fog pusztulni.

kakao.jpg

Mit lehet hát akkor most tenni, kérem?

Több megoldás is lehetséges. Itt van mindjárt a nem túl humánus populáció gyérítés, amit etikai és egyéb karmikus okokból nem javaslok senkinek. Legegyszerűbb, úgy gondolom, átszoktatni a népességet más péksüteményre, úgy mint például: lekváros fánkra, meggyes pitére, vagy angyalbögyörőre. Ez sokkal humánusabb, és a változatosság csak előnyére szolgálhat az annyira ellustult embertársainknak, akiknek jobb dolguk sincs, mint hogy kisértekezéseket írjanak ilyen pitiáner témában.

PEACE OUT!

Téma-ötlet: Kupai Eszter N'alika

Budapest, 2023. november 6.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása