Ha arra koncentrálunk, hogy a másik milyen tökéletlen, akár egy egész életet leélhetünk anélkül, hogy szembesülnénk a saját gyarlóságainkkal és fejlődésre ösztönözhetnénk magunkat.

-„Van úgy, hogy egy másik ember hiányosságai eltakarják a saját hibáinkat, elterelik róla a figyelmet, sőt sokszor éppen ilyen alapon választunk társat.”

„A férje nem bunkó, de tény, hogy mellette nem kell emlékeznie arra az önbizalom hiányos, kövér kislányra, aki volt.”

-„13 éves voltam, Balatonon nyaraltunk, déli parton, Zamárdiban. Én fagyiért hisztiztem, apa azt mondta elvisz. A fagyizóhoz át kellett menni a régi 7-esen. Megvettük a fagyit, mentünk vissza a strandra, és én megint hisztizni kezdtem. Nem tudom, azt hiszem nem puncsot akartam, hanem citromot. És akkor az apám jó fej akart lenni és, vagy egyszerűen csak unta, hogy hisztizek és visszaszaladt nekem még egy gombócért, és akkor elcsapták. Láttam, ahogy fékezett a kocsi és hallottam, ahogy dudál, de nem tudott megállni. És akkor elkezdett nagyon-nagyon fájni a hasam. Összecsuklottam, le kellett feküdni a járdára és nem tudtam felállni. Mindenki a balesettel volt elfoglalva, én meg csak ott feküdtem. Aztán odajött valaki, hogy segítsen, de én csak üvöltöttem. Aztán jött a mentő, két hordágyat hoztak, az egyikre feltették apát, a másikra engem. Az anyám sohasem bocsátotta meg nekem. Amúgy is utált világéletében.”

„Fogalmad nincs, mit csináltam. Lefeküdtem Csordással, és még csak nem is élveztem. Úgy éreztem magam, mint egy kurva. Eljött értem múlt héten és elmentünk inni, aztán visszamentünk az irodába és a padlón dugtunk. Már mindenki hazament. Végig undorító dolgokat lihegett a fülembe. Én meg, végig azon járt az agyam, hogy mért csinálom, és nem tudtam. Nem tudtam. Aztán amikor vége lett, kapkodva felöltözött aztán lelépett. Csak annyit mondott, ha elmegyek, zárjak be és kapcsoljak le mindent. De még órákig ott maradtam és gondolkodtam, és elhatároztam, hogy haza megyek és bevallok neked mindent, és másnap felmondok. De hazafele rájöttem, hogy nem tudom elmondani.”

-„Bosszantani akarja, provokálni, mert nem bízik benne, amióta gyöngéden bánik magával. Márpedig Tamás nagyon sok mindent megtesz azért, keményen dolgozik azon, hogy támogassa magát, hogy türelmesebb legyen. És miután Tamás már nem bünteti, most elkezdte büntetni saját magát. Például így, hogy belement ebbe a megalázó helyzetbe a főnökével. Az előbb azt mondta, hogy az édesanyja soha nem bocsátotta meg magának az édesapja halálát, de talán maga az, aki soha nem bocsátott meg magának, Petra. Úgy érzi, hogy maga okozta az édesapja halálát, és ezért folyamatosan bünteti magát, és nem mer boldog lenni, mert úgy érzi, hogy nem érdemli meg. És olyan helyzeteket keres sorra, amelyben büntethetik, amelyben bűnhődhet. És úgy érzi, hogyha már eléggé megalázta magát, akkor majd valahol valaki megbocsát.”

Budapest, 2020. július 9.

Transzkriptum a Terápia című magyar filmsorozatból. Eredeti forgatókönyv: Daphna Levin. Képen Szamosi Zsófia és Nagy Zsolt a sorozatból, Petra és Tamás szerepében.

 „Ha boszorkány vagy, a legfontosabb feladatod elvegyülni. Olyannak látszódni, mint a többiek.”*

Rita néni

Ómami igazi nagyasszony volt. Reneszánsz nő. Persze a kor és a hely ezt nem igazán engedte neki, mégis ahol lehetett kijátszotta a rendszert, kinyilatkoztatásaival felháborította a vaskalapos embereket. Tulajdonképpen féltek tőle, mert olyan erőket birtokolt, amiket senki nem tudott megmagyarázni. Öntörvényűségét semmi nem tudta megtörni, legyen az háború, kitoloncolás, téeszesítés, borhamisítás, vagy öregség, ahogy én ismertem meg. Haja sosem őszült meg. Idős korában is gesztenyebarna volt, csak az élete végén őszült meg egyik napról a másikra. Gyakran keverte a csehet magyarral, vagy azért hogy ne értsék, vagy azért, hogy otthon érezze egy kicsit magát. Pletyka járta, hogy VII. Eduárd, brit uralkodó leszármazottja. Eredeti néven Regina, de mindig mindenki csak Rita néninek hívta.

Amikor apám megismerte még a Megyer-hegyen laktak, és egy ilyen látogatás alkalmával családostul felkerekedtek, hogy bemennek a városba, Sárospatakra, megmutatják Józsinak, úgyse volt még itt sose. Nem látott az semmit Csorváson meg Krasznodáron kívül, művelődjön egy kicsit az udvarló. A hegyről a köves, poros úton mire lekászálódtak Patakra ómaminak elszakadt a szandálja. De hát még mentek volna tovább, megmutatni Józsinak a borászatot, pataki várat, úgyhogy ómami félig mezítláb beslattyogott a cipészhez, hogy hát meg kéne csinálni ezt a lábbelit. –„Jól van asszonyom, holnapra kész lesz.”-mondta a cipész. –„Ne basszon már, Durányik bácsi, nekem azonnal kell ez a szandál!”-kelt ki magából teljesen óanyám. –„Asszonyom, akkor üljön le, máris készítem.”- Mondta a megszeppent Durányik bácsi és öt perc alatt megvarrta a szandált.

Anyám

Mikor anyám leváltotta a partvist pipettára, orosz nyelvkönyvekre és algoritmustáblára még nem tudta, hogy egyszer majd megint magához fogja ragadni. Átverekedte magát úgy az életen, hogy csak materializmus van, Lenin, kolhoz, vegyészet, racionalitás. Már jóval a három gyerek megszületése után a 80-as években kezdett el esztétikát tanulni. Olvasni mindig szeretett, ahogy megtanult, folyamatosan a könyveket bújta. Ez ma is így van. Mintha az élete múlna azon, hogy olvashat-e. És végül is ez így van. Az olvasás folyamata olyan hatással van az agyra, jellemre, képzelőerőre, hogy az semmivel nem helyettesíthető. Egyfajta megküzdési stratégia. Anyám érzékel és lát, de nem akarja ezt bevallani magának. Főleg álmában kommunikál a másik oldallal. Sokszor látok a szemén olyan nézést, mintha éppen valakit megátkozna, és ember legyen a talpán, aki azt az átkot kibírja, vagy feloldja. Persze lehet, hogy ez az üveges tekintet a szürke hályogműtét miatti lencse betét eredménye, mindenesetre ijesztő. Harcol. Fél. Megfigyel. Félelemben tart. Magához láncol. Nem érzi, hogy ezzel veszít el végleg mindent. Hogy ez felesleges. Ha engedné a dolgokat maguk útján menni, ha megengedné magának, és másoknak, hogy szabadok legyenek, akkor mindent megkaphatna, amit valaha is akart, és ami minden élő lénynek joga: a boldogság, a bőség, a szabadság, a fiatalság, az erő, az egészség, az egység. Ezek vagyunk. Innen jöttünk és ide megyünk vissza. S lehet, hogy ez a köztes lét, nem az, amit a testet öltések közt élünk.

Tündérboszorkány**

Kiskorom óta másképp érzékelek. Tudom az emberek gondolatait, pontosan érzem, mit éreznek. Ez kislányként nagyon zavaró volt, mert nem igazán tudtam megkülönböztetni, hogy amit érzek, az velem van, vagy az ovis társammal, a Csabával, vagy a Cicóval. Mindig azonnal átláttam az embereken, olyan személyiségérzékelésem van, mint egy kutyának és detektív képességeim Miss Marple-ével vetekednek. Ez néha lehet veszélyes, sokszor nagyon megterhelő. Egy volt kolléganőm mondta: -„Rita, tegyél úgy, mintha tök hülye lennél!” Ezt próbálom követni, de nem nagyon megy. Igazán irritál, ha hülyének néznek, mért tennék úgy? Azt is pontosan tudom, mi fog történni vagy, hogy egy emberrel mi történt, mért olyan, mi hajtja. Napra pontosan meg tudok mondani bekövetkező eseményeket. Érzem, ha valaki meg fog halni, vagy ha távol van tőlem, mikor megy el az élők közül azt a pillanatot pontosan érzem. Nem lehet elmagyarázni, hogy mit érzek ilyenkor. Nagyon attól függ, hogy ki milyen körülmények közt megy el. Hogy maradt volna, de hívták, vagy már nagyon akaródzott menni, és megkönnyebbülés volt a halál. Fiatalabb koromban még a véleményemet is válogatás nélkül közöltem mindenkivel, az erős igazságérzet nem tett jót ezeknek a megjegyzéseknek. Rengeteg sértődés volt belőle, kivéve persze, akik jól ismertek, mert ők csak jót röhögtek, és mentek tovább, mintha misem történt volna. Aztán egyszer olvastam egy cikket a Nők Lapjában, ami pont az ilyen személyiségekről szólt, és ebben a cikkben javasoltak egy gyakorlatot. Ha valakiről véleményt akarsz mondani, vagy cselekedeteit kritizálni akarod, szembesíteni akarod önmagával, mielőtt kinyitod a szádat, tedd fel magadnak a következő kérdést: „Biztos, hogy ezt nekem kell vele közölni? Nem fogja majd valaki más megmondani neki, vagy az élet rávezetni?” És azóta ezt gyakorlom. Akik közel állnak hozzám még mindig élvezhetik pikírt megjegyzéseim áldásos tevékenységét, a többieket meg tanítsa az élet! Kis korom óta érdekel a másik oldal. Egy általános iskolai osztálykiránduláson még szellemet is idéztünk egy Jókai regényben leírt módszerrel. Örkény István szellemét és Óanyám szellemét hívtuk meg. Akkor még nem tudtam, hogy ezeket a szellemeket vissza is kellett volna küldeni, a Jókai regényben erről nem volt szó. Csak több mint 10 ével később egy Angyallátó operálta le rólam és küldte őket vissza, hagy végezzék a dolgukat. Az az osztálytársnőm, aki segítségemre volt az idézésben teljesen eltűnt, nem lehet róla tudni semmit, senkivel nem kommunikál.

Egy ideje olvasom az Akashát (indiai: A Beszélő fény krónikája) és az a gyanúm, hogy írni is tudok bele, mindenesetre meg fogom próbálni, majd tudatom veletek, ha sikerült. Szellemeket nem idézek többet. Csak az irodalom szellemeit. Az idézeteket. És önmagam szellemét idézem meg az irodalmon keresztül.

*Idézet: Kiss Judit Ágnes

**Címében egyezik Bosnyák Viktória regényével

Budapest, 2020. május 29.

utópisztikus sikertörténet arról, akinek nincs bekötött internete, nincs okostelefonja, vagy headsetje, de immunrendszere van

2018 októberében még nem sejtetted, hogy életed legjobb döntése lesz Olaszországba menni nyaralni-őszölni. Azt hitted ez csak olyan olasz ízek az indián nyárban: Puglia és semmi más. Azt hitted az olaszok idegesítőek, hogy éjszakánként nem hagynak aludni, olyan volt, mintha egyik napról a másikra született volna egy olasz csecsemőd, aki egész éjjel ordít, pláne olaszul. Ez zavart, de megpróbáltál túljutni rajta. Zavart, hogy nincs zöld sehol. A vonat utakon az ablak előtt elrobogó táj leginkább az isonzói csata hadszínterére emlékeztetett. A városok persze mindezért kárpótoltak, és nappal az olaszok is megjuhászodtak. Dél olaszok, pugliesék, nem szépek, ilyen ronda öreg nőket még nem nagyon láttál sehol, kicsik, mokányak, kedvesek, lazák, csak éjjel ordítanak, valószínű félnek.

Ekkor itt már a járvány első stubja megvan. Háromszor annyi olasz hal meg, mint idén, a hírközlés mégsem ejt róla egy szót sem. Persze te is elkapod, ezek az emberek közel jönnek, itt ez természetes. Amikor hazajössz, 8 hónapig mellhártyagyulladásod van. Ki se derül, hogy az, mindenki még mindig mozgásszervi bajokra gyanakszik, aztán júniusban a Bowen-kezelő végre tüzetesen kikérdez, hogy is fáj, pontosan mi, mit érzel. Feszít a mellkasod és a hátad veszettül, és semmire nem múlik el. Persze a diagnózis felállításában az sem segít, hogy lázad nincs, szubklinikus.

Viszont most már védett vagy, és amikor jön a járvány, veled semmi nem történik, és tudod, hogy nem is fog. Aztán kiderül, olyan jó az IgG titered, adhatsz plazmát. Május 4-től a plazmád utazhat vidékre, mert egy Békés megyei néni megbetegedett, de te már nem. És persze nyálkahártya immunitás is van (IgA), nyilván ezért vagy védett, és veszettül biztonságos is. Több kollégádnak, főleg férfiaknak felajánlod, körbenyalod őket. Mindenki eltorzult arccal igen furcsán néz rád, vagy csak nevet egy nagyot. De te mindenesetre elkezded az orrváladékodat és nyáladat gyűjteni, liofilizálod és instant passzív vakcinációként kínálod boldog-boldogtalannak. Majd összegyűjtöd azokat, akiknek szintén van, és építesz rá egy gyárat. A takonygyárat.

Azt akarom csak mondani, immunrendszere mindenkinek van, tessék használni, vagy bármit meg fognak etetni veled! Például taknyot. Ne body-buildingezz, sportolj! A sörhabtól is be lehet rúgni! Holnap kalácsot sütök, vajon abból ezek után ki fog enni?

A novella megtörtént esetet dolgoz fel, a valósággal való egyezés nem a véletlen műve. A takonygyár még nem épült meg. Képen: Alberobello, trulli házak.

Budapest, 2020. május 8.

A családom és én théravádinok vagyunk. Hitünk szerint a halottakat máglyán kell elégetni. Mért foglalnánk el a jó termőföldet halott emberek tárolására. A test vissza kell hogy térjen minél előbb a földbe, a lélek meg kell hogy tisztuljon a földi élet hívságaitól, akár egyes Karma szálak is elégethetők így. Így szabadul ki a lélek a legkönnyebben az anyag fogságából. Nem lehet azt leláncolni, ami szabad. Csak az állatokat temetjük, mert nekik fel kell áldozni a testüket értünk. Itt kell maradniuk, s lelkük lassabban szabadul. Az ő lelkük rugalmasabb, tud sokáig két helyen lenni egyszerre, meg nekik Karmájuk sincs.

Mindannyian terapeuták vagyunk: a szüleim, testvéreim, és én is masszírozunk. Van egy kis földünk cseresznyefákkal, 60 nyúl és a kert végében egy sztúpa, állítólag Asóka király idejéből.

Nem volt kifejezetten jó ötlet a nyulakat szabadon ereszteni, az biztos. Folyton a sztúpa körül lófrálnak, s be-beugrálnak, telebogyózzák, ott párzanak, és egyáltalán nincsenek tekintettel Buddha hamvaira és a szentségre. De nekünk dolgunk van, tápra pedig nincs pénzünk, muszáj őket szabadon legelni hagyni.

A tularémia úgy jött, mint a villámcsapás. 40 nyúl odaveszett. Az állatorvos kesztyűben fogta meg az elhullott állatokat, a többieket lebunkózta, mert gyanította, hogy azok is fertőzöttek. –„A beteg, vagy feltételezhetően fertőzött állatok húsát elfogyasztani tilos! Az állatokat be kell fogni, le kell bunkózni, és máglyán el kell égetni! Nem tudunk mit tenni.”- mondta, és kezdte összerakni a máglyát. -„A sztúpát meg takarítsák ki azonnal, gyújtsanak füstölőt, mécsest és imádkozzanak!”

Ezek voltak az első állataink, akiket úgy hamvasztottunk el, mintha ők is buddhisták lennének. A járvány vallást és szentséget adományozott nekik. Körbeálltuk a máglyát és imádkoztunk. A nyulak lelke most visszatér a teremtőhöz, mi pedig visszatérünk a dolgunkhoz. Hajnalban kelünk, imádkozunk, jógázunk, eszünk, és kezdünk dolgozni, ahogy minden egyes nap. Napról napra, éjről éjre.

„Éjre éj és napra nap

Egy bűvös hálót rázogat

Mint titkos hang, súg átkokat

s néki, hogyha ott marad

Hol Camelotra lát.

De súghatnak már őneki,

Hálóját csak lengeti,

s fontolóra sem veszi,

Shalottnak asszonyát.”*

*Lord Alfred Tennyson: Shalott hölgye, részlet

 Budapest, 2020. április 28.

Első nap:…ahol Izrael fiai* laktak, mindenütt világos volt (Mózes II. 9.23)

A sötétségre szükség van. Nem csapás, állapot. Az az állapot, ami ahhoz szükséges, hogy valami megszülessen. Figyeld meg jól gondolataidat, és vigyázz, hogy csakis arra gondolj, amit szeretnél, és ne arra, amint nem! Megnyílik előtted a lehetőségek kapuja, és a gondolataid rekord sebességgel manifesztálódnak a formák világában. Az Univerzum lefényképezte gondolataidat, és most formába öntve megjeleníti őket.** Ehhez kell a sötét, az előhíváshoz. Ahhoz, hogy a gondolatból forma legyen: világosból sötét, amit majd megvilágítanak, át kell küzdened magadat a félelmen. Elégedett vagy azzal, amilyen gondolatokat az Univerzum lefényképezett benned? Ha nem, javíts rajta**, illeszd valós vágyaidhoz, rakd keresztbe lábad és várd a fotólabor mesterét, hogy végezze munkáját.

Második nap: „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő: fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár életében.”*** 

Most te választhatsz szerepet, akár meg is írhatod a darabot, rajtad áll. Akik elmentek, most újra visszajöhetnek, akik hiányoztak most veled lesznek. Akik elhulltak, felkelnek. Akik szerettek, most szeretve lesznek. Akiket lekapcsoltak, most felkapcsolják a lámpát. Akik hallgattak, most beszélhetnek. Akik elbújtak, előjöhetnek, Akik féltek, most egészek lesznek. Akik felgyorsultak, most lelassulnak. A betegek meggyógyulhatnak. Akiknek együtt kell lenni, együtt lesznek, akiknek külön, szétválnak. Visszaáll a régi rend.

Harmadik nap: A mai nap: Budapest, 2020. Akshaya Tritiya (A végtelen fellendülés harmadik napja (Hindu)).

*Izrael fiai: Reúbén, Simeón, Lévi, Jehúda, Jisszákhár és Zebúlún; 2. Dán, József, Benjámin, Naftáli, Gád és Ásér

**Gondolatok Dr. Doreen Virtue Angyalokkal gyógyítás című könyvéből

***Idézet: William Shakespeare- Ahogy tetszik

„Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.”*

A gazda azért vette meg a földet, mert volt rajt savanyúvíz. De mire nyélbe ütötte az üzletet, megszökött a savanyúvíz, s most állatokat tart, szőlőt kapál naphosszat. Van kaszáló is, kukorica, lucerna, napraforgó, gabona asztagban, tikmony napi 20.

Itt semmi nem változott. A munkát meg kell fogni, engem napi kétszer fejni kell, etetni, itatni, ganalyozni, néha lehúzni a bundámat vizes kefével. Hogy itt a tavasz, kicsaptak a legelőre. Friss a levegő, meg a lucerna. Nincs is ennél jobb. Még egy hónap és újra borjadzok. Nem félek, menni fog. Ez lesz a harmadik borjam. Volt az első, a Pici, gyönyörű kis állat, idén fedező bika lett belőle. Majd tavaly a Borcsa, ő még itt van velem. Úgy érzem, most is fiúcska lesz. Meglátjuk. Az állatorvos azt mondta, szépen gyarapszik, megpaskolta a farom, és megnyugtatott, hogy itt lesz. Kicsit szégyellem folyton felkelteni, mindig éjjel szülök, de ő szokva van. Azt mondja, a tehenek még tudják, mikor kell elleni. Állítólag éjjel a legerősebbek a méhösszehúzódások. Én ezt nem tudom, akkor jön rám, olyankor nem zavar a fény. Jobb ezt a sötétben, jobb a borjúnak sötétből sötétbe érkezni, s majdan a hajnalhasadásnál hozzászokni a fényhez. Megzavarodik, ha hirtelen fényt kap.

A gazda fia ma bekötött szemmel szavalta az Arany János verset a kamerába. Itthon tanul. A tanár meg akart bizonyosodni, hogy kívülről mondja a verset. Papa meg bebújt az asztal alá, és onnan súgott. Meg vannak ezek veszve! Minden este megtapsolnak, amikor bemegyek a legelőről. Jól esik, de igazán nincs erre szükség, nem vagyok cirkuszi állat.

Várom a nyarat, olyankor a gazdáék elmennek akár egy hónapra is, és itt hagynak az öregekre. Ők jól bánnak velem, beszélnek hozzám, gyakran meglapogatnak, az asszony még énekel is, oroszul azt hiszem. Nem tudom, mi ez, de bárcsak sose lenne vége! Most minden olyan nyugodt. Nincs az a nagy jövés-menés. Olyan a természet, amilyennek lennie kell. Végre egységben vagyunk, és arra figyelhetek, ami a dolgom. Mindenki arra figyelhet. S aki tud figyelni, arra figyelnek. Megyek, lefekszem, holnap is van nap. Aludni mindenkinek kell! Alapszükséglet.

*Címében azonos Arany János versével, amelyből az idézet is származik.

 Budapest, 2020. április 20.

„Mondd, hogy az éles kanyar kurta, hegyes, boldog, kerek, de felesleges!”*

Vannak az ember életében időszakok: évek, hónapok, hetek, napok, órák, percek, pillanatok, amik vagy azért mert traumatikusak, vagy azért, mert igazán boldogok, elraktározódnak valahol egyfajta időkapszulaként a tudatalattiban, a testben, az izmokban, a belekben, a sejtekben, a génekben, a molekulákban, az Univerzum spiráljában. Elfelejtjük őket. Betokozódnak és várnak a megfelelő alkalomra, hogy kinyíljanak, és megmutassák mit is akartunk valójában, kik is vagyunk, mért vagyunk itt.

A megfelelő alkalom mindig egy új trauma, ami először előhozza a múlt félelmeit, veszteségeit, megijeszt, s megkérdi, bele akarsz-e újra menni abba, amitől már majdnem meghaltál egyszer, kétszer, vagy háromszor. Jobb, ha a felkínált lehetőséget elfogadod és belemész. Az eleje nehéz lesz, először a múlt traumatikus kapszulái nyílnak fel, át kell élned, amit már egyszer átéltél, de most a tudatod állandóan visszajelez, jelez, hogy ez nem a valóság, ez csak egy teszt. S ha túl vagy rajta, továbbenged a következő kapszulához. Kicsit olyan ez, mint az orosz matrjoska baba. És a következő kapszulában, vagy az azutániban már az lesz, amiért tulajdonképp itt vagy. Visszaenged a tudatod, tested, az Univerzum oda, ahonnan elterelt. Egy vargabetűt írtál le, hogy megtudd, mi van a másik oldalon. Most már tudod, ott is van valami, amiben szintén van logika, habár nem egyetemes, csak olyan tessék-lássék gyáva logika, a félelem logikája, a kétségeké.

S ha elértél ahhoz a kapszulához, ami a te lényegedet hordozza, többé soha ne engedd el! Ez vagy te. És most sokkal erősebb vagy, mint valaha voltál, rugalmasabb vagy, megértőbb, és sérthetetlen, mert egész. Így vagy egész a két oldallal, az árnnyal és fénnyel. Mindig is ilyen voltál, és már nem veszítheted el. Mint ahogy soha nem is vesztetted el, csak elrejtetted. Ez a traumában rejlő lehetőség, érdemes kihasználni, amíg tart: KEGYELET. - Gittegylet?

*Hatóerő

Budapest, 2020. április 12.

 „Tudható, az író nem azonos egyik hősével sem, éppen mert minden hősével azonos, és aki mindenkivel azonos, az senkivel sem, amiként akit mindenki szeret, azt senki.”**

Ma 4 óra környékén szálltál le az 1-es villamosról a Népligetnél, és jó szokásodhoz híven az úttesten akartál átvágni a M3-as metrópótló busz megállójába, de sajnos a forduló sávból autók érkeztek, így inkább mégis az aluljárón keresztül közelítetted meg a célpontot. Vesztedre! Illetve ez nézőpont kérdése.

Szóval az alujáró itt sosem volt túl bizalomgerjesztő, mostanra inkább egy bűntanyára emlékeztet. Egy úriember elég egyedi módon próbálta magára vonni a figyelmedet, és amikor ez nem sikerült, utánad eredt, és megfogta a karodat. Neked se kellet több, nem tudni, hogy a felháborodás, vagy az adrenalin, de ráförmedtél, hogy téged senki ne fogdosson, és egy dühös lendülettel fejen vágtad a kezedben lévő Vámos könyvvel. Valahogy olyan ügyesen ütöttél, hogy pont a könyv éle találta fejen. Na most azt már nem vártad meg, hogy felhasadt-e a bőr, vagy mi lett, mert közben kiértél az aluljáróból és a busz is megjött. A megállóban többen megkérdezték jól vagy-e, holott inkább az úriembernek lett volna néhány öltésre szüksége. Felszálltál a buszra, megráztad magát és felütötted a könyv következő fejezetét. Milyen szerencse, hogy sosem tértél át az E-book olvasásra, azzal nem lehetne ilyen mély sebet ejteni.

Tegnap, amikor két kókuszdiót vettél húsvétra, viccesen meg is jegyezted a zöldségesnek, hogy még önvédelmi fegyvernek is jók, pláne hogy nem marad rajtuk ujjlenyomat, igazán ideális. Nem gondoltad, hogy ilyen hamar meg kell magadat védeni. De hát ezen nem lehet csodálkozni, az olvasás eddig is a külvilágtól védett, és ez most sincs másként. Eddig a lelkedet, autonómiádat, személyes teredet biztosítottad könyvekkel, úgy tűnik a testet is meg lehet vele védeni. A maszkkal-kesztyűvel nem mentél volna sokra, még ha lett is volna nálad. De egy könyv úgy látszik, életeket menthet. Esetleg holnap a Bibliával, egy kereszttel és szenteltvízzel indulj majd el otthonról, ha esetleg valakit egzorcizálni kellene az úton, sose lehet azt tudni. Alkalmazkodni kell a helyzethez, még annak is, aki olvas. De az is lehet, hogy a helyzetnek kell alkalmazkodnia ahhoz, aki olvas. Nagyon úgy tűnik, ez utóbbi.

*Címében azonos Stefan Bollman regényével

**Idézet Vámos Miklós- Márkez meg én című regényéből, ami egyben önvédelmi eszköz is lehet

Budapest, 2020. április 8.

•  "Légy fegyelmezett.
• Ne engedd szavaid lávazuhatagát a papírra ömleni.
• Szitáld, rostáld.
• Tömörítsd velős mondatokba.
• Figyelj nagyon.
• Őrá és magadra.”* 

Kata, a zenész

A vírusok rezgéstartománya kb. 5,5 Hz és 14,5 Hz között van. A magasabb tartományban nem aktívak, kb. 25,5 Hz-es rezgésen teljesen szétesnek. Mért is lennék veszélyben? 35 éve mindennap gyakorlok, Shubert-et, Bach-ot, Bhramst, Chopint, Handelt. H hang- Nap-hangzat 126,22Hz, C hang- Mesterhangzat 128Hz, Cisz hang- Évhangzat (OM) 136,10Hz, G hang- Szidonikus nap 194,18Hz, H hang- Shumann rezgés 256Hz, Gisz hang- Szidonikus hold 210,42Hz, B hang- Metodikus holdciklus 229,22Hz. Énekelni kell, zenélni, vagy zenét hallgatni.

Hanga, az asztrológus

Mióta vesztegzár van, egyszerre mindenki hozzám akar jönni. Hogy mért van ez? Mit jelent? Mit hoz a jövő? Az asztrológia, ezek szerint alapszükséglet. Igazán sosem értettem az embereket. Miért fontos, hogy mi miért van? Én fényszögekkel, házkapcsolatokkal, bolygóállásokkal szinte bármit alá tudok támasztani, de kétlem, hogy ez a csillagokban meg volt írva. Esetleg még jóshoz el lehet menni, bár szerintem az is otthon tanul a három gyerekével, egyáltalán nem ér most rá.

Pista, a lélegeztető-gép gyártó

Végre egy biztos üzlet. Most ezt meglovagolom. Már évek óta ilyen lehetőségre vártam. Egy hét alatt annyi rendelésem lett, mint eddig egész pályafutásom alatt. Még magánszemélyek is megkeresnek, hogy otthon legyen nekik. Lassan olyan ez, mint a vérnyomásmérő, vagy nem is, mint a kenyér. Alapszükséglet.

Szergej és Iván, a két paranoid

• Hallottad, hogy minden születendő csecsemőbe chipet ültetnek?
• Ugyan, Szergej. Mért tennének ilyet ingyen? A hülye emberek maguktól hordják a chipet. Eladod okos telefonnak, okos órának, okos tévének, okos hűtőnek, kis nyuszi farkának, és képesek még a budira is magukkal vinni. Folyton adatokat táplálnak be magukról, vagy mérik magukat, tudod a BMI indexüket, mikor sportolnak, mit esznek, mi van a hűtőjükben, annak mikor jár le a szavatossága. A hűtő még figyelmezteti is őket, ha elfogyott a tej. Nem tudom, az én hűtőm ül a konyha sarokban és kussol. Akkor is kúrvára tudom, hogy elfogyott a tej. Tudod, hogy hol vannak, hiszen GPS is van benne. Aki nem tudja használni a térképet, az vesszen oda! Az okos telefon szerződésében benne van, hogy a hangrögzítésbe beleegyezel. És hogy ez a te védelmed érdekében történik. Ki hallja ezt? Azt szeretném én tudni!

Szofi, a gyógytornász

Kétféle kimenetele lehet a vesztegzárnak. Az egyik, hogy elválsz és éled végre a saját életed. Naphosszat nézni a lusta, semmirekellő férjed túl nagy feszültség lesz. Eddig legalább eljártál a kórházba dolgozni, de azt most lezárták és a két kis gyereked miatt téged nem engednek oda. Vagy az is lehet, hogy esetleg benned olyan érzést kelt, hogy te ezt az embert mégis szereted. És szülsz neki még egy gyereket. Mindkét kimenet lehet jó. Ez csak nézőpont kérdése.

Ilona, a keramikus

A járvány előtt egy héttel hagyott ott a fiúd, a járvány pedig elvette a munkád és kapcsolatod valós emberekkel. Olyan mélyre és szűk helyre kerültél, ahonnan nem volt más kiút, csak az agyag. 100 nap alatt életed legjobb 100 kerámiáját hoztad össze, amit Velencében a biennálén 100 nap magány-ként állítottad ki, és elnyerte a velencei zsűri fődíját. Minél szűkebb egy helyzet, a kreativitás annál jobban működik. Igazán ott születik. Tőled elvettek mindent, s te mindent visszaadtál. Nem is kérdeztél. Csak gyúrtál, formáztál, égettél, festettél. 

Jenő, a novellista

Soha nem gondoltam, hogy egy könyvnyi regény bennem van. Mindig csak apró novellákat írtam. Azt hittem, nincs több időm. De most hirtelen úgy kitágult az idő, nem kell sehova rohanni, nincs tömeg, nyugi van a cégnél, egyáltalán nincsenek zavaró körülmények. És hát jött ez az ötlet, hogy megírjak egy családregényt. Rólunk. Honnan jöttünk? Kik vagyunk? Hova és meddig megyünk? Miből lettünk, s mivé leszünk? Kellünk-e egyáltalán? Avagy feleslegesek vagyunk? Mikor találkoztunk és miért? Tudjuk-e, hogy mi az élet célja? És az a jó, ha tudjuk, vagy jobb, ha nem? És hát most nagyon úgy tűnik, hogy az írás, alapszükséglet. „Ritkán gondolok a nőkre…néha egy fél óra is eltelik anélkül.”* Öt doboz cigi és 10 A4es lap naponta, ennyi kell.

*Idézetek: Vámos Miklós- Márkez meg én című regényéből

Budapest, 2020. április 1.

Egy őszinte kapcsolatban néven nevezhetőek a dolgok. Nem kell kitalált történetek mögül orvul leselkedni a másikra, és lecsapni, amikor az igazán nem várja. Lehet kegyetlennek lenni, lehet rettegni, lehet feldúlni a másik békéjét, de csakis indulatból. A manipuláció a kapcsolat vége. S rengetegen élünk benne.

Így van velem és Alonso-val is. Elmesélem, ha van egy kis időd.

Hétfőn kora reggel fejbecsapott egy Akasha lemez*, és azt láttam, hogy nem látok semmit. Végre, már így is kezdtek túl egyértelműek lenni az események:-micsoda buddhaság**-mondtam magamnak és átfordultam a másik oldalamra.

Alosno már egy hete nem szívott el egyetlen cigit sem, a telefonját még a wc-re is magával viszi, nem eszik, nem néz a szemembe, nem ér hozzám, pedig biztos nem vagyok fertőzött, csak horkant, ha szólok hozzá és a távolba néz azzal az átható tekintettel, amit olykor úgy megszerettem. Akkor ez a tekintet nekem szólt, most valami láthatatlant fürkész a horizonton. Meg kell hagyni, Asztúriában van mit nézni, de mégsem hiszem, hogy a nevezetességekre mereszti a szemét a teraszról.

Tudom, hogy van valakije, Már sokszor mondta, hogy el fogom hagyni egy fiatalabbért. Ezt olyankor szokták, amikor ők akarják a végét, csak nem tudják, hogyan kell. Mért nem lehet megmondani? Mért nem lehet vállalni az érzéseket? Mért nem lehet szembenézni velük? Mi lesz, ha látjuk a valóságot? Gyengébbek leszünk tőle? Önmagunk leszünk? Ijesztő, hogy van lelkünk? Sőt, nem is a testünknek van lelke, hanem fordítva, a lelkünknek van teste. Ijesztő ez? S ha a lélek tiszta, a test sérthetetlen.

Alonso kétségek közt és félelemben tart. A két-ség nem egy-ség, avagy egész-ség, a fél-elem pedig nem egy. Minden egy.

Holnap elküldöm. Lehet, hogy így én leszek a rossz asszony, de legalább szabad. Ideje visszatérni az eredethez, a forráshoz, s cselekedni. Csellel szerelni.***

*idézet Cser Zoltán 2020. március 5-dikei tanításából (Tan Kapuja Buddhista Főiskola)

**szóvicc: budhizmusban a tökéletes megvilágosodás állapota, igen hasonlít a magyar butaságra (jelentése ragaszkodás a nemtudáshoz)

***csel/csal: jelentése karma; szer: magyar ősgyök szó: jelentése kapcsolódás

Budapest, 2020. március 20.