Daisy Fullbright's mental ruminations

66-os számú nőtlenszálló (egy eltemetetett novella)

2020. augusztus 31. 04:01 - Daisy Fullbright

„Élnünk kellet volna még, ó valahogy, ahogy elképzeltük

A pillanat a csengő, én éppen…*

Eördögh Professzor éberen feküdt. Izgatott volt. Naplementekor minden kicsit más lesz. A gondolatokból előtörnek a múlt árnyai és megragadják az embert, míg végre álomba merül, ahol majd nem vár rá más, mint az átdolgozatlan tudatalatti képek. Eljött végre a nap, amikor újra látja majd Marát. Soha nem tudott másra ránézni. Ha ő nem, hát senki. 35 éve nem látta. Emlékezetében még mindig az a vidám, élénk lány volt. Csintalan kis fénnyel a szemében, haja, mint a folyó méz. S mennyi élet volt benne! „A hajad hozzám ér, a szemed már nem fél”**

Kevin tempósan felcsavarta a gézt (a fáslit utálta), benedvesítette a törlőkendőt, szétporciózta az esti gyógyszereket. Összefogta hosszú haját, belepillantott a tükörbe és ott olyat látott, amit eddig sosem tapasztalt. Bölcsességet? Dehogy, csak az első szarkalábakat a szeme sarkában. Fiatal volt még ehhez, de a börtön nem kíméli az embert. Ami ott történt azzal nem próbált foglalkozni. Sosem tudta feldolgozni, csak beburkolta valami nyákos-sötét anyagba, és olyan helyre zárta, ahol senki nem talál rá. Még ő sem. „Gyere, nem nézlek, a kezem a kezedre talál, némán teraszán a nyár ide jár, nem futok utánad, vakulóban a szív, csak a nap felé nézek igazán”***

Szeretett ápoló lenni. A tatai cigusok ugyan kinézték emiatt. A Lakatos családnak itt híre volt. Rossz híre. Vagy hát ez nézőpont kérdése. Kevin nem tartotta bűnnek amit csinált, inkább erénynek. Mások hasonló drogokat árulnak teljesen legálisan. Még állami kitüntetéseket is kapnak érte.  aha yeah, wanna be my lover?

maxresdefault_2.jpg

Kitolta a kocsit az előkészítőből, s a folyosó végéről már hallotta, ahogy a kómás beteg sír. Nem is tudta, hogy lehet sírni kómában. Ez a nő nagyon sokat sír. Fiatalon igazán szép lehetett. „Csepp a tengerben, földre ejt egy kósza csillag." ****Most pedig egyik pillanatról a másikra elvesztette az eszméletét. „a verzió, b verzió, kanyarog a kifli a vaj alatt, kelni kell, megint egy ébredés” ****Senki nem látogatta. Táskájában a pipere dolgokon kívül, csak egy megsárgult fekete-fehér kép bújt meg egy komoly tekintetű férfiról.  "Az emlékem vagy! emlékezz majd rám, tőled függ az életem, csak rád gondolok, rólad álmodok, és majd megtalál a gondolat, nagy utcákon mész, nem kell, hogy visszanézz, azt én küldtem neked, most majd hazamész"*****

Részletetek: Halott Pénz -*Élnünk kellett volna, **’Téli’ Hajtól Szívig

***Nem pontos sorrendben idézetek a Bagossy Brothers Company – Valahol itt

****Jazz+Az- Csepp  a tengerben, Megint hétfő

*****Idézetek nem sorrendben Básti-Cserhalmi-Udvaros-Kulka – Emlékem vagy

Képen: Drasztik -Nőtlenszálló youtube hivatalos videoklippből

Tata, 2018. június 27.-Budapest, 2020. augusztus 30-31.

Watch: https://www.youtube.com/watch?v=C2t2kYjeZGM&list=RDC2t2kYjeZGM&index=1

Bhand jammee-ai bhand nimmee-ai bhand mangan veeaa-hu.

Bhandahu hovai dostee bhandahu chalai raahu.

Bhand moo-aa bhand bhali-ai bhand hovai bandhan.

So kio mandaa aakhi-ai jit jameh raajaan.

Bhandahu hi bhand oopjai bhandai baajh na ko-ay.

Naanak bhandai baahraa ayko sachaa so-ay.

Jit mukh sadaa salaahee-ai bhaagaa ratee chaar.

Naanak tay mukh oojalay tit sachai darbaar.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://daisyfullbright.blog.hu/api/trackback/id/tr1516183240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása