Taposunk bele a végtelenbe.

Egymás szájából a fogakat ki,

a tüdőből az utolsó levegőt.

Könnyeket, melyekre senki nem kíváncsi.

Fájdalmat, mely lassan múlik.

Fantomok vagyunk.

Szokványosak.

Egy másik dimenzió foglyai.

Hogy, s mért itt és ekkor ragadtunk a pókhálóba, senki sem tudja.

Cibáljuk ki lábunkat.

Menekülnénk.

De ragad.

S egy harmatcsepp oldja csak fel enyvét annak a valóságnak,

ami feszít belülről, de kívülre vetítjük.

Sehogyse jó, de mégis csináljuk valahogy.

Kanyarodik lassan a Karma.

És olyan történik, mely még sohase.

Visszafordul.

S szól a Teremtőnek, hogy rakjon rendet.

Szavak, melyek eddig hallgattak belibbennek a színre.

S lesz színész is, ki elmondja őket.

S közönség, ki meghallgatja.

Értelem, mely befogadja.

És akkor újraíródik a Krónika.**

Mindenki Krónikája.

Van újra levegő.

Van újra víz.

Van kacaj, mely oly régen volt.

Talpunk alatt táncolni való föld, melybe répát vetnek.

Az emberek újra szeretnek.

S úgy, ahogy Ő akarta.

Nagy szívvel, hevesen, sokáig és jól.

Elég jól.***

Fáj, hogy még mindig kételkedsz.

Szeress te is.

Hajnalodik.

A Telihold után azonnal.

Hol kard volt, kalász nő.

Hol feszület, szalagfüggöny, törött szilánkokban tükör, s urna,

ott bekacsint a hajnali Nap.

Felnyitja szemed.

S Te újra látsz.

De most már úgy, ahogy először kellett volna.

Vagy ahogy utoljára kell majd.

Szerelem van, volt, s lesz mindörökre.

Szokj hozzá!

T.B.-nek

*Alekszandr Szergejevics Puskin - Tatjána levele Anyeginhez

**Akasha Krónika

***Donald Winnicott – Elég jó anya

Budapest, 2025. május 13.