„Freedom comes when you learn to let go
Creation comes when you learn to say no

...

Pain is a warning that something's wrong
I pray to God that it won't be long
Do you wanna go higher?

There's nothing left to try
There's no place left to hide
There's no greater power
Than the power of good-bye”*

Csütörtök van. Ülök a hármas metrón, kávézni és dumálni megyek egy régi barátnőmhöz, aki valahogy eltűnt Kanadában, majd most újra felbukkant itthon. Szemben velem egy negyvenes nő, jól szituált, tökéletes smink, mani-gondolom-pedi and all, és nézd mi van abban a makulátlan kezében, a Szentesi könyv**, ami sehol nem kapható már! Nem nyomja senki újra, gondolom Évának kisebb baja is nagyobb annál, hogy most ezzel foglalkozzon. Már csak antikvár példánya érhető el. Azt a jó kurva életbe, ott van a kezében 15 rugó! És olvassa! Már azon is fennakad a szemem, hogy könyvet olvas, nem mobilozik. Nem mindennapi tapasztalás. Nekem, akinek okostelefonja sincs, szóval én sem simogatom a képernyőt, hanem magam is könyvet olvasok, csak egy Háy János, szintén díjnyertes, de nem annyira értékelik még az antikosok. Majd ha a Jánosnak is nőgyógyászati rákja lesz, talán. Ha az lesz, nyilván a Guinness-rekordok könyvébe fog bekerülni. És nem csak én fogom a metrón olvasni, hanem ország-világ.

Tegnap egy barátomat, Ferencet elkísértem a helyi könyvtárba, ahol a fenn nevezett könyvet meg is találtam, s halkan a fülébe súgtam, el kéne lopni, vegye ki nekem és „veszítsük el”, csak rögtön eszembe jutott, hogy eszmei értéket fognak behajtani rajtunk, nem vételárat, tehát így is 15 ezer. Mikor kiválogattuk a kívánatos könyveket - Háy János is jött velem – a Szentesi könyvet nem akarta beolvasni a rendszer, egyszerűen nem akarta kiadni nekünk a gép. Most ez a könyv vagy valóban ennyire értékes, vagy az algoritmus „hallotta”, hogy le akarjuk nyúlni. Aztán csak kiadta. S másnap látom a metrón a nő kezében. Összeesküvések még vannak, vagy mi a csoda? A könyvtárból kijövet Ferenc mesélte, hogy van ebben a könyvtárban érték, ő például Rákosliget történetét találta meg, s figyelmeztette az ott dolgozókat, vegyék be a példányt, mert ő is majdnem lenyúlta, csak az úrifiús neveltetés fogta vissza.

Hát pénteken már én is rátértem a könyvre, s vittem magammal családállításra, ahol mindenki el volt ájulva, hogy nekem megvan ez a könyv, mert hogy nem lehet kapni. Szabadkoztam, hogy csak könyvtári, nem örök. Egy lány még mondta is, hogy neki is vannak Szentesi könyvei, tudja, hogy jók, de nem meri olvasni, mert annyira fél a ráktól. Mire én mondtam, hogy attól még nyugodtan olvashatja, a könyvek többsége nem arról szól, és ami arról szól, is olvasható.

A tortán a hab az volt, hogy egyik segítő állást keres, s nem tudja merre menjen, nem tudja mit akar. Mire én mondtam, hogy ilyenkor nem azt a kérdést kell feltenni, hogy mit akarok, vagy mit akarok, hogy történjen, hanem, hogy ki vagyok én ebben a helyzetben, ki vagyok ebben a szerepben, ebben a történetben, s hogy akarok-e az lenni. Mert ha nem, akkor már azt meg sem kell kérdezni, hogy akarom-e. Nyilván nem akarom. Most nyugalom van. Szentesit egy nap alatt buszonutazgatás közben kiolvastam. Harmadszorra is jó volt. Nem lopom el. Megvárom, hogy újranyomják. Mert én csak a könyvet akarom, de nem akarok helyi könyvtár szarkája lenni. Egyszerű kisstílű rabló, hacsak nem szívrabló.

SZÍV A RAB LÓ. KACSKARINGÓS A HAJCSAVARÓ.*** 

A történetek és szereplők valósak, utólagos elnézést kérek, ha bárkit megsértett volna az írásom, vagy olyan információ szivárgott volna ki, aminek nem szabadott volna. De valahol minden történetet el kell kezdeni, s a legjobb a valóságban. 

*Madonna: The power of Good-bye

**Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál – az elérhetetlen könyv

***HATÓERŐ

kép: pinterest.com.mx

Budapest, 2024. november 10.