Kendnek, Józsi, tüdőtágulatja van, oszt mégis danolni akar? Micsoda egy nyakas ember! Magának, kend, nincs is élete, csak az operákat danolja. Ez oknál fogva életrajza, s önéletrajza sincs. Csak a dalok folynak át magán, mint mederben a csermely. S ha a csermely kanyarodik, akkor magában is lesz egy vájat, egy-egy új barázda. S maga muszmák azt hiszi ez az árok önmagából ered. Minden egyes irdalás a maga testén, a lelkén, a személyiségén csak a nagy dalok országának lenyomatja, egy fantazma, csalkép, hiú ábránd. A kálánfülű angyal csapdája. S maga azt hiszi, ez maga. Pediglen maga csak egy éltes hangszer, egy ósdi nyenyere. És most már a rüsztungja is berozsdásodott, s amire eddig építgette magát, az odavan! Kendnek, így az út végén rá kéne jönnie végre, hogy mit is akart, vagy hát mit is akartattak magával! Kinek énekelt? Miért? Mikor?

Ezért van a tüdőtágulat, hogy végre befele lessen!

Főszerepben lehessen mérhetetlen fellegekben.

Napszemüvegben is megismerhessen!

Kedden Pesten keressen!

Szeressen!

Csen.

Zen.

Len.

N.

Budapest, 2019. augusztus 12.