Mióta a trollok visszavették a Föld nevű bolygó felett a hatalmat azóta a vírus-influenszerkedésből próbálnak megélni. Járkálnak lápról-mocsárra, hol ilyen, hol olyan akár biofegyvernek látszó élőnek nem mondható dolgot összeszednek, s nem átallnak azt továbbadni. Mióta otthagytuk őt a lápban még szaporodott is, és most már egy egész troll családdal kell kucsmagombát vadászni a bükkösökben.

- Csatold fel a kulcscsontodat és nézzük meg, mi van most Balatonmocsokon! - mondtam Dobraynak nem túl nagy lelkesedéssel.

- Már fogat mostam, muszáj ma? - mondta miközben takonygalacsint gurigatott ujjai közt, s másik kezével a köldökszöszt próbálta kihalászni domború hasa közepéből.

Ez az idilli kép annyira megfogott, hogy hozzávágtam a Derrick ballonkabátját és finoman ráordítottam:

- Na, haladjunk, a kék szemű szamurájra haza akarok érni!

Dodray összekapta magát, mert a sorazat-függőségnél komolyabb indokai neki sincsenek. Azóta sem tanultam meg vezetni, viszont Dobray elfelejtette még azt a kevés tudást is. Nyavalygott, hogy ég a hibajelző a műszerfalon, persze kiderült az autóval nincs baj, a jelző romlott el, s a jelző elromlását semmilyen jelző nem jelzi. (Ez az írás azonban azt jelzi, hogy lassan más elfoglaltságot kellene találnom. Még szerencse, hogy elkezdtem egyvonalas rajzokat készíteni.) Ahogy a Velencei tó mellett elsuhantunk, magunk mögé ültettük Hínárossy Alajost és bájos feleségét, Pákozdi Placidát. Régi barátok Tibóval, még a Fertő tó elfertőzését proponálták körülbelül 10 ezer éve. Így négyen érkeztünk a Balatonra. A tó nyár lévén tömve volt német turistákkal és mostanában oroszok is vannak, de annyian, mint a kínaiak. Ahogy közeledtünk Tibó kuckójához magyar szót alig hallottunk, patakokban folyt rólunk a maró izzadság, s már nem is emlékeztünk, mért is vagyunk itt.

- Dobray, találj ki valami megválaszolhatatlan kérdést!

- Én nem is akartam jönni! - türelmetlenkedett, s idegesen cibálta a szakállát.

- Most a barátai is itt vannak, hátha barátságosabb lesz.

- Reménykedj csak!

Egyszer csak megbuggyant a láp, s három alaktalan paca emelkedett ki belőle. Pillanatokig a híres Rorschach tinta-paca teszt jutott eszembe, de nem volt kedvem személyiség-teszteket csinálni, főleg nem a Dobray-val, meg a halakkal. Mire idáig eljutottam a gondolatmenetben Dobray felsikított:

- Kérdezzük meg azt, hogy mi Srí lanka fővárosa!

- Hülye vagy? Földrajzalapszakos! Kérdezzük inkább meg, hogy mennyi egy töketlen fecske repülési sebessége!

- Afrikai, vagy európai fecskéé?

- Az jó lesz. Ezt nem fogja tudni, nem király, nem kell értenie mindenhez.*

Összeütöttük a sarkantyúnkat, s mire háromig számoltunk hát Tibó, s kis családja előjött. Hatalmasat ordított, riszált egy kicsit, s álmosan megrótt minket:

- Már rég nem lehet kucsmagombát szedni, most a májusi pereszke van mindenfele, az kell a fenének, semmi tápértéke. Gyertek vissza jövőre!

- De ha már itt vagyunk, nem játszunk egy kör ultit? - kérdezte Alajos, hogy ő is mondjon már valamit, ne csak ott álljon tátott szájjal, mint egy sült hal. - Placida, drágám, keverj, s ossz!

Erre már Tibó sem tudott semmit mondani, elővette svájci bicskáját, kanyarított egy szeletet a jobb félteke bal sarkából, megfordította a Föld forgásirányát, s már a lapokat nézte.

Nyarak mennek-jönnek, de vannak olyan barátságok, amik akkor sem változnak, ha a Világ a feje tetejére áll, mint ahogy most pont van.

Barátomnak, Tibornak és családjának.

*Monthy Phyton’s Flying Circus - Gyalog-galopp

Kép: Johannes Kepler: https://hvg.hu

Budapest, 2024. május 30.