Azon a hajnalon keresztbe tett lábakkal ült a fotelben, és várta, hogy megvirradjon végre. A szabadság nyomasztó légköre nehezedett a vállára, csak bámult a sötét szobába, mintha onnan várna valami megváltást. Vége. Sohase gondolta volna, hogy ennyire tud hiányozni az, ami évtizedeken keresztül pokollá tette az életét. Azok az apró, de mérhetetlenül idegesítő dolgok, amikért napjában átkozódott, most sehol sincsenek.

Ahogy kacsa módjára fürdött és úszott utána a fürdőszoba, ahogy magában beszélt-vitatkozott a tükör előtt, ahogy szűrcsölte a levest, ahogy tépdeste a talpáról a bőrt, ahogy szívta a fogát, ahogy kántálta, hogy ő milyen szerencsétlen, ahogy leoltogatta utána a villanykapcsolókat, ahogy mindenkinek megmondta, hogy neki mi a jó (holott ő maga is boldogtalan volt, balgaság lett volna megfogadni tanácsait), ahogy csoszogott a padlón, ahogy hajkurászta a legyeket. És a legelviselhetetlenebb az a jellegzetes szag, az öregszag, olyan dohos-savanyú. Mikor lett ennek az embernek, akibe egykor beleszeretett dohszaga? Mi változtat meg valakit ilyen kibírhatatlanná?

Amikor megismerkedtek még olyan jó illata-íze volt, olyan kedves és figyelmes volt, csupa élet és ambíció. Mást se csináltak, csak szeretkeztek.

Ahogy az első napsugár bevilágított az ablakon, és az élete filmjében elkezdett kotorászni rájött, hogy ez lehet a baj, nem kellet volna sose abbahagyni. De az élet annyi nehézséget tartogat és ők nem dolgoztak eleget azon, hogy a figyelem megmaradjon. Máshova került a fókusz, és hogy mégis felhívja magára a figyelmet, elkezdett ilyen apró szokásokat kialakítani. Persze az is lehet, hogy mindig is ilyen volt, csak a szerelem teljesen elvakította.

És most nincs. Csend van és orgonaillat. A nyugalom és béke átjárja a szoba összes sarkát, hírtelen elkezd fulladni, majd felugrik, az ablakhoz szalad és feltépi azt, zihálva alig kap levegőt, s ahogy kinéz az ablakon, meglát az utcán egy párt, ahogy andalognak a meleg tavaszi napfelkeltében, és tudja, hogy 20-30 éven belül velük is ez fog történni.

* japán közmondás

Budapest, 2017. július 30.