Vannak olyan dolgok, események, emberek mindenki életében, amelyek első ránézésre nem egyértelműen használhatók, vagy kifejezetten károsnak mondhatóak. Mégis ahogy az idő halad előre, később kiderül róluk, hogy igenis volt értelműk és valami igen nagy szerepe volt az ember fejlődésében.

Van, hogy ezekre csak későn jövünk rá, van aki csak halála órájában, de olyan is van, hogy az esemény annyira traumatikus, hogy az értelmét csak nagy adag ’fájdalomcsillapító’ mellett mutatják majd meg nekünk a két lét közötti térben.

Mindezért érdemes már most úgy tekinteni minden tapasztalatra, hogy az jó valamire és értünk van, még akkor is ha a jelentősége az adott pillanatban nem nyilvánvaló.

Mondok egy biológiai példát. A DNS kettős spirálról tudjuk, hogy az élővilág ötökítőanyaga (kivéve néhány RNS- és Retro-vírust, már ha a vírus élőlény). Az ember esetében a DNS 3%-a kódol fehérjére átírható géneket, a többi úgynevezett puffer, vagy szakmai zsargonban trash (szemét). Ilyenek a géneken belüli pszeudogének, génfragmentek, intronok és le nem fordított szekvenciák. A géneken kívül a kis kópiaszámú és egyedi szekvenciák, a mérsékelten és erősen ismétlődő szekvenciák (tandem repeatek, közbeiktatott szekvenciák). Ezeknek mind nagyon fontos szerepük van a DNS és az élőlények életében, nem is beszélve a mitokondriális DNS-ről, illetve a DNS kromoszómává alakításáért felelős Hiszton fehérjékről.

Az említett szakaszok - de legfőképp a Hiszton fehérjék modifikációja - felelősek például azért, hogy egy meglévő gén kifejeződjön-e és, hogy milyen mértékben. A génexpressziós mintázatokkal foglalkozó epigenetika az egyik legfontosabb ágává nőtte ki magát egy olyan tudománynak, ami mindezt eredetileg TRASH-nak nevezte el, illetve azt gondolta, hogy csak a CSOMAGOLÓANYAG. Ma ez egy aranybánya, és tudományokon átívelve molekuláris hátteret adott a pszichológia által korábban már felvetett Transzgenerációs hatásoknak.

A transzgenerációs trauma (TGT) hagyományosan elsősorban a holokauszttúlélők gyermekeinél kimutatható hatásra utalt. A jelenség lényege, hogy az utódgenerációk annak ellenére mutatnak a traumatizáltságra utaló tüneteket, hogy maguk nem voltak közvetlen áldozatai a traumának. A jelenség később számos más trauma kapcsán is megmutatkozott: a háborús veteránok, természeti katasztrófák és tömegmészárlások túlélőinek utódgenerációit sújtva, vagy szexuális abúzust elszenvedők családjában.

Természetesen a Transzgenerációs hatások nem csak traumatikusak lehetnek és az expressziós mintázatokat meg lehet változtatni anélkül, hogy belenyúlnánk a génekbe. Csupán táplálkozással, környezetváltoztatással, munkahely változtatással, sportolással, egészséges kapcsolatrendszer kialakításával és fenntartásával, hittel, szeretettel, elfogadással, pszichológiai- és szociális háttér módosítással az epigenetikai mintázat is változik és ’öröklődik’.   

Mindez az egykor dogmatikus gén elméletet alapjaiban rengeti meg és már-már a ’Csodák Világába’ kalauzolja a kutatót. Jól nézzük meg hogy mit nevezünk szemétnek és figyeljük, hogy milyen előnyöket kovácsolhatunk belőle!

Budapest, 2016. november 11.