És ebből is egy kibaszott novella lesz, bazd meg! Szopom itt ezt a jóságos abrakolt gecit.

Régi szivattyú adatai. Itt nincs is más, csak szivattyú. Elmennék a kibaszott kristályba, olyan mint az.

Szópóka, nincs itt csak 50 levél 1 nap alatt!

Ki ez a sötétség serege? Selejt!

„Holly dove was moving too. Halleluyah.

It’s not somebody, who’s  seen the light. Halleluyah.”*

„Megbűvölt, és levágta hajad, leláncolt, széttörte trónodat…

Ismerem szobádnak sarkait

Magányon át vitt hozzád a véletlen útja

a szerelem nem dicső fáklyásmenet

a szerelem egy kicsit Fázós Fáradt hállelúja

Ezt már sosem hallom tőled újra

Úgy költöztem beléd, hogy kalandot hoztam, halleluja

És meglehet, hogy tévedek!”**

Bár ne púzna! Hallelúja!

Ui.: Szopjatok szennyvizet!

Köszönet I.A.-nak és M.-nek.

Velencei tó- Budapest, 2020. augusztus 28-29.

*Leonard Cohen- Halleluyah idézet

**Kulka János- Halleluja módosított idézetei nem sorrendben

Van egy nő a telepen, aki hátrafele megy. Farol a lépcsőn, s búcsút int a lemenő napnak. S mivel hátrafelé megy, az idő is hátrafele megy vele. Állítólag idegenvezető, ez neki rutin. A járó-kelők furcsán nézik, egyesek megszólják.

Először furcsálltam én is, de aztán rájöttem, így biztos másképp látja a világot. Ami neki megy, az nekem jön, amit ő elhagy, afelé én közeledek, amit ő nem lát, azt én pontosan látom, amit én nem látok, azt meg ő igen.  És csak akkor tudunk egymás mellett sétálni, ha pontosan a szemembe néz, és megbízik abban, hogy én látom, hova megyünk, és tudom vezetni. És fordítva, azonnal szól, ha a hátam mögött valami veszély fenyeget, elhaladó autó, vadorzó kutya.

És hát persze a randevú sem volt teljesen ortodox. Az előétel után azonnal a szex jött, aztán veszekedés, jakuzzi, szalagkorláton való átmászás, virágszedés, szerenád, kacsintás, sarok összeverés, sörözés, evés, de az ételt csak a megevése után főztük meg, háztűznéző, kakaskukorékolás, Budapest látványosságai, barlangászás, Daubner-cukrászda, Daubner Béla, én vagyok a hibás, á dehogy, pont, hogy én, s végül elcsattant az első csók, ami olyan volt, mintha az utolsó lenne. De mégis a Világmindenségben az első. És akkor megnyugodtam. Lehet így darabokban is látni a világot. Lehet, hogy így egyszerűbb is, mintha folyton időrendi sorrendben látnánk. Pláne, hogy az idő csak egy illúzió.

Olyan meggyőzően tudott érvelni, hogy még a homokot is eladta volna a sivatagban, így vitt el úszni. És ott megértettem. A víz egy idő nélküli dimenzió, ahol a testek súlya ugyanolyan, mindenki pont ugyanúgy néz ki sapkában, mindenki egyforma, ha hátban úszik, ha mellben, gyorsban, vagy pillangóban. HINTALÓ FOGA.

Képen: Frances McDormand a Three Billboards Outside Ebbing, Missouri című amerikai filmből- REARVIEW

Budapest, 2020. augusztus 26.

Visszajövök én egyszer még, az esőt, ha elfújja a szél, ismerős a táj, hallom hangotok, zöldek a fenyők már, én is ott vagyok, minden ember hazatér** Vissza a jövő, Visszajövő. Jövő vissza. Múlt. Túl.

A véletlen tömegjelenségeire vonatkozó általános szabályok felállításával a matematikában a valószínűségszámítás elemei foglalkoznak. Jakob Bernoulli a nagy számok törvényének lefektetetője már a XVII-dik században összefüggést látott a társadalom és a természet véletlentől függő jelenségei közt. Staying aliveaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

Most ebből éles következtetésként levonhatnánk, hogy a természet letükrözi a társadalomban történő változásokat. Valahogy azért úgy tűnik, mégis lehet ilyen funkciója. A természet a társadalom pszichoterapeutája. Jó, ez egy kicsit erős. De még senki nem írta le, hátha még is igaz. Competition in other places, She got a daytime job, doing alright***

És ha igaz, itt az ideje elindulni a szabadba: úszni a tóban, evezni a folyóban, kirándulni a hegyekben, táncolni és virágot szedni a réten, és még ki tudja mit. Ha valakit bezárunk, magunkba zárjuk be, és amikor onnan előjön, az nem lesz jó, neki igen, de aki bezárta, annak nem.  Átvizsgálta a belsőnket, és most mindezt kihányja, mert senki belei nem olyan tiszták, hogy azt bírni lehessen egy unikummal. Esetleg kettő-hátommal. valaki suttog, szelídít nézéssel, s úgy lejtek én, gyöngyöt szór elém, ezer és ezeregy sejtem érzi, hogy él, két kéz az arcomhoz ér, ki vagy és mért jöttél?****

Többet ma már nem írok lábbal, mert veszett fárasztó. Tele van a csend képekkel, tele veled minden egyes perc. Megleptél. Tényleg megjöttél. *****

Ez KÉSZ. KÉZ. Végre VÉGE.

alcím: Lábbal írott Novellák 8. (avagy bevezető, pofonvágva végtelen, a nyolcas)

*Címében azonos Marcel Proust regényével.

**Részletek a Bagossy Brothers Company- Visszajövök című dalszövegéből.

***Nemében módosított részlet Dire Straits- Sultan of swings (from He to She)

****Részletek Palya Bea- Szabadon

*****Részletek SuperStereo feat. Dé- Bent a neved (Official Music Video)

Hatóerők

Képen: First galley proof of A la recherche du temps perdu: Du côté de chez Swann with handwritten revision notes by Marcel Proust (1871 - 1922). Auctioned by Christie's in July 2000 for £663,750 — a world record for a French literary manuscript.

Watch: https://www.youtube.com/watch?v=xxVqDZcLSyY

Budapest, 2020. augusztus 22. (Bikfic 15. szülinapja)

Budapest, 2020. július 22. 23. augusztus 5. 19. 20. 21.

A békahüllő, Edmund Smith írt egy 113 pontos számot.

Halszöveg, négy negyvenéves könyvelőnek.

Szörnyű alma volt, észt kapott egy rockzenésztől, Künsztler Tamástól, s este ő dobolt, reggel pedig a varrógépén a négyet hozta, Tiszta showman, mondták róla.

Nem volt még így feldobódva soha.

Egy negyvenéves könyvelőnek furcsa alma volt.

Másnap reggel az asztalánál elgondolkodott, késő, az álom folytatása a mellét verte.

Hús szakálla- dobverő, itt az aktatáska helyett.

Szegény ember ettől kezdve kettős életet élt.

Nappal körmölt, de jött az este és ő újra zenélt.

Egy negyvenéves könyvelőnek szörnyű alma volt.

Pénzt adott egy rockzenésznek, s este ő dobolt.

Írógépén a négyet hozta.

Tiszta showman, mondták róla.

Nem volt még így feldobódva soha.

Szegény ember ettől kezdve kettős életet élt.

Nappal körmölt, de jött az este és ő újra zenélt.

Budapest, 2020. augusztus 08. 14. 18. 

Eredeti rosszból  jóra ferdítve: Omega- A Könyvelő álma, 1999. Progresszív rock

Nagy megrendülések idején az emberek átmenetileg normálisak lesznek.*

Az idő nagyon felgyorsult, össze-visszaugrált. Egyszer a múltba szaladt, egyszer a jövőbe vágtázott. Lóugrásban haladt, átlósan, cikk-cakkban, farolt, matrózlépésben ment, kanyargósan, spirálban, teveháton és kacagva.

Reggel még álmos volt, éjszaka nem tudott aludni. Kergette valami, vagy valaki. Nem tudta, hogy csak akkor szabadul meg ettől a kergető érzéstől, ha megáll. Kénytelen volt megállni, mert aláfordult a bokája. Kalácsképű a tokája.**

Alá. És ott alatta megtalálta: mimikri** kergette az idők kezdete óta. Az, hogy nincs kezdete, az, hogy idő mindig volt, van és lesz. Lehet múlt, jelen, jövő, Lehet befejezett, vagy folyamatos, lehet szakaszos, vagy összefüggő, lehet elkent, tűpontos, siethet, késhet, lehet végtelen étlen élet lent.** Vagy véges, kékes, rétes, negédes, mézédes, szépséges, tekervényes, szélsebes, fedeles hetes, szeszes kerge c(hetvenhetes). Lehet lepedőkben, párnákban, ívekben, lapokban, lemezekben, könyvekben igen sok van, és nő, a neme, az igene meg pláne.

És mivel járni nem tudott, elhatározta, hogy megtanul repülni. Csak feküdt azzal a beteg lábbal, fájt neki. Tudta, hogy soha nem lesz már olyan az élete, mint volt. És azt is tudta, hogy az idő minden sebet begyógyít.

De most csak feküdt. Feküdt és feküdt. Fájt és fájt, sírt és sírt, és néha, de csak néha és keveset nevetett.

Aztán lassan elkezdett beszőrösödni. Puha babahaj nőtt rajta mindenütt. A lábán. A hátán. A hasán. A nyakán. És az egész arcán. A fején meg mindig is volt haj. Aranyhaj. Árvalányhaj. Sej-haj.**

De a Dr. Kaszás csak azt akarta, hogy járjon is, ne csak feküdön. Így elkezdett újra járni tanulni, és közben megfogadta, hogy mire járni tud, repülni is megtanul. Repülni is fog, rohanni, suhanni és sokat, nagyon-nagyon sokat kacagni. Kacatnyi pakli fakszni. DASZKLI!**

Az ő ideje állt, így mindenki idejét leállította. Az emberek nem tudták, hogy ezzel az időtlenséggel hogyan kell bánni. Azért kapták, hogy beállítsák a saját ritmusukat, őbennük is van egy belső Őróra. Egy belső gyógyító őridő, ami hosszan-röviden elfelejteti a sebeket. És lassan, nagyon lassan erre az embereket rá lehetett vezetni.

-„Pontosan 2 hónap 6 hét 4 napra van szükségem. Ennyi időt kérek. Aki az idővel jól bánik, azt az idő meghálálja. A többiekkel meg nem tudok mit csinálni! Szenvedni fognak, de ezzel foglalkozzon a filmművészet!”-mondta az embereknek. Csókolom! Ági Van?** 

Megkapta: szabad tudatfolyam: kicsúszik kezünk közt az idő

Megáll az idő, az égen néma álló csillagok, a Földön csak te és én Szalmaszál víg bűvész vagyunk

Csőrében bogár - egyet jobbra kettőt balra. Tosoki Gyula. Hogy te mindig itt legyél!

Nem késő.

Most múlik pontosan. Nem vagy való nekem. Felettem egy Kőpokol.

Vágtatnék talán veled az éjben. Őt látom mindenhol. Meny ország, Torztükör. Bogarak fényében tündököl. Lidérc,-fellegekben.

És amikor rájöttek az idő az én időm: szemtelen, kanyargós, szelet eszik és hidegen hagyják a tárgyak, hosszában jár, keresztben kelepel és repül, feláll, nekirugaszkodik, le- és feldob, teker, csavar, és sokat, nagyon sokat kacag végre. Kalap-kabát. Kapuzárási pánik T Hamupipóke szindróma = Illúzió. ELENGEDEM, DE REPÜL.

Utóirat: Az idő rendelete, összehangolva az operációs törzzsel: lesz legyen

1. szabadidő
2. élni jó
3. v Editált, v osztott v szorzott idő
4. paradicsomi idő- JÁRÁS
5. pokoli jó ez a novella**
6. félhet az idő FÉLIDŐ
7. SEMMI, semmi?
8. fiatal még az idő
9. időnk, mint a tenget
10. szalad az idő
11. időutazó
12. időtlen, idétlen
13. időleges, időmérő, writting credits WGA

*Nem pontos idézet Müller Péter- Titkos tanítások című művéből.

**HATÓERŐK

***Szabad tudat folyam készítés: Megáll az idő című magyar filmből, Bagossy Brothers Company több száma, Szekeres Adrienn-olyan, mint te

Utolsó hívás: Gyere, apa öngyilkos lett!

Bevett egy doboz béta-blokkolót, ráadásul az enyémet. Végig kellet néznie, ahogy a mentők élesztgetik az apját. Az orvos azt monda, nem akart meghalni. Paravalami. Paraszuicidum.

Első hívás: Ha elhagysz, megöllek!

Éppen szeretkeztünk, éppen bennem volt, amikor megfenyegetett, hogyha elhagyom, megöl. Nem volt ijesztő, inkább undorodtam. Azt hiszem azt akarta mondani inkább, ha elhagyom, meghal. Egyek vagyunk, nem mehetek el. Legalábbis nem anélkül, hogy valaki bele ne pusztuljon.

Nyomon követő hívás: Szerintem jól van, kiengedhetitek! Vállalom érte a felelősséget.

Szavak nélkül köztünk van egy egyesség, hogy soha nem beszélünk arról, amit láttam, és anya előtt is titokban kell tartani. Az egyikre azért haragszom, mert én lettem a titkának hordozója, a másikra azért, mert nem látja, hogy mi a titok, mert vak. Holott ezekről nekem egyáltalán nem kellene tudnom, nem velem van a baj, csak én tudok róla. A kettő nem ugyanaz.

Színpadra hívás: Nem emlékszem a szövegre!

A halál tulajdonképpen szép. Már úgy értem fizikailag. A képeken látszik, hogy a halál előtt van a testben valami, ami nagyon akar valamit és ettől szenved. A halál után kisimulnak az arcvonások, a test elernyed és átadja magát a természetnek. A két dolog nagyon nem egy helyről jön. A test az anyafölddé, a lélek az égé, az apáé. És egész életen át ezek rángatják egymást, hogy harmonikusan tudjanak együttműködni. Van, akinek sikerül, van, akinek nem.

Hadba hívás: Szakaszokra fogunk tagolódni, hogy bekerítsük az ellenséget!

Nem tudtam mit kell tenni. Aztán adtak egy leírást: „Radioaktív támadás esetén a katona csavarja magát vizes lepedőbe és induljon el a csapatával Dunakeszi felé, ott van az elhárító.”** És akkor megnyugodtam, hogy van egy terv. Ha nem tudjuk, mi következik, tervet kell készíteni. Akkor is ha a terv a valódi veszélyt nem hárítja el, legalább megnyugtat, hogy van mihez igazodni. Tulajdonképpen az egész életet egy ilyen vezetőkorlát mellet járjuk végig úgy, hogy egyik oldalunkon ott a szakadék, másik oldalunkon ott a korlát és szemünk előtt az út. Se a szakadék, se a korlát nem valóságos, csak az út számít, ami előttünk van. A cél se fontos. Egyáltalán nem.

Visszahívás: Haza kéne költöznöd! Apád elvesztette az állását.

Az önállóságot az apa neveli az emberbe. Az önállóság ugyanaz, mint biológiában az immunitás. Autonómia. Pszichológiában a reziliencia. Ez egy. Ha egy egész világnak szájmaszk, gumikesztyű, hőmérő és vakcina kell ahhoz, hogy elhiggye, ki mehet az utcára, hogy elhiggye önálló és ehhez ilyen eszetlen korlátozó rendelkezések kellenek, akkor itt a kollektív apa nincs rendben. Ez egy globális probléma. Most mindenki látja. Aki átlát ezen, az igen kevés ember, mert ennyire kevés az „elég jó apa”. A patriarchális társadalom csődje és vége ez. Egy nem működő rendszer pusztul. És aki ragaszkodik ehhez a rendszerhez, pusztul vele.

Az első teremtés történet alapján az első férfit, Adamót Isten vízből és sárból teremtette és az első nőt, Lilithet Adamóból. Ez óriási baj. Hiszen a férfi élettelen, a nő meg élő anyagból van. Ezért kell annyira félni a nőtől, hogy fogva kell tartani, el kell tőle venni a szabadságát, be kell fogni a száját, le kell bénítani, el kell söpörni az útból. Mert ő tudja, mi az élet. Nincs olyan, hogy patriarchátus, fraternitás van és matriarchátus. Nincsenek férfiak, csak apák és nincsenek nők, csak anyák. Ezt meg kell érteni. Itt mindenki mindenkinek az anyja és apja. Ez mindig is így volt és így lesz. Máshogy ez nem megy. És most látjuk is, hogy nem. Állítsátok meg a Világot! Ki akarok szállni!

Fogadott hívás: Csak szeretet van!

*Első négy történet a Terápia című magyar filmsorozatból származik saját értelmezésben.

**Nem pontos idézet Popper Péter előadásából.

Budapest, 2020. július 31.

Nincs köze a férfiakhoz, egy lófaszt! Minden férfi olyan, amilyennek látni akarjuk. Kivéve, amikor saját személyisége van, de akkor meg idegesít, hogy nem olyan.

Azért haragszik rám, mert nem veszem észre, hogy szenved, hogy fáj neki, hogy elvesztette a kontrolt az élete felett, hogy ha felettem hatalma van, akkor pillanatnyilag úgy érzi van benne erő, hogyha megaláz, akkor hatalma van felettem, és ha hatalma van felettem, akkor ő irányítja a dolgokat, és hogyha ő irányítja a dolgokat, akkor nem kell arra az érzelmileg magára hagyott kisgyerekre emlékeznie, aki valaha volt.

Az aggodalom mögött agresszió húzódik, korántsem szeretet. S az agresszió onnan ered, hogy teher vagyok a számára, és ezt nem lehet bevallani magának, így bűntudata van, hogy nem szeret, és a bűntudat agressziót szül, hol önagressziót, hol nem, s végül aggódásba torkoll. Az hogy az aggódás tárgya ki, vagy mi, az mindegy. Van egy alapszorongás, amit valamire vetíteni kell. Én csak egy felület vagyok, egy tárgy, mindig is az voltam. Aduász, amivel minden csatát meg lehet nyerni, akivel bárkit meg lehet zsarolni, akivel csillogni lehet, akin sajnálkozni lehet, aki mentén el lehet játszani a mártír anyát és a gondoskodó apát. Azért vagyok teher számára, mert nem volt felkészülve arra, hogy vannak érzelmeim, hogy felnövök, hogy változnak az igényeim, hogy populárisabb vagyok, mint ő, hogy átlátok rajta, hogy ha valaki túszt tart otthon, ő sem mehet el, hogy a játszma, amit játszik nem vezet a céljához. Becsapta magát. És én minden pillanatban emlékeztetem arra, hogy elbaszta. Mert az alapszorongás megmarad.

Nem tudok vele többet azonosulni. Nem tudom megvédeni önmagától. Visszaadom a sorsát, az összes agressziót, abúzust, kontrollvesztést, bizonytalanságot, félelmet, fájdalmat, elhagyatottságot, kirekesztettséget, megalázást, betegséget, szomorúságot, önsorsrontást, kapcsolati diszfunkciót, érzéketlenséget, megrögzöttséget, kényszert, tudatmanipulációt. Eddig én viseltem, most visszaadom. Attól, hogy más történetet írok magamnak még egy család vagyunk, de minden traumát azon a szinten kell és lehet megoldani, ahol keletkezett. Nem az én szintemen. Bockó nincs többé. 40 év alatt így jutottunk el a kulcscsonttöréstől a boka-aláfordulásig, más is volt még, de mind ugyanaz.

Budapest, 2020. július 24.

A nagy világon-e kívül kell élned? Nincsen sors? Nincsen hely? Nincsenek nincsek?**

Az még csak rendben van, hogy fáj itt-ott, végül is már benne vagyunk a korban, de teljesen atomokra törni magunkat az azért lényegesen más kategória.

Vannak jelek. Először lelkiek. De ki figyel arra manapság? Mondjuk eltekintve attól, hogy én pont igen, mégis makacsul csinálom az ellenkezőjét. Aztán a jelek szomatizálódnak, és a test kezd el beszélni. És ha a lélek nem fájt eléggé, na a test az nem viccel! Nehéz eldönteni, melyik rosszabb.

A fájdalomnak evolúciós jelentősége van. Ha valahol valami fáj, az mindig azt jelenti, hogy valamit be kell fejezni, vagy valamit nem úgy kell csinálni, ahogy eddig. Tehát, ha figyelünk a fájdalomra, óriási fejlődési lehetőség van a hátterének megértésében. Kicsit nekem olyan, mintha a testi jelek a tudatalatti kommunikációi volnának. A test alapvetően intelligens, és azt kell hogy mondjam, okosabb, mint az elme. Azért gondolom ezt, mert az elme racionalizál, de a testi jelek etiológiailag nem a racionálisból érkeznek hozzánk, így tisztán logikai úton nem megoldhatók. Én is racionalizálgattam a test fájdalmát, a modern orvostudomány sem nagyon segít a jelek megértésében. És a testnek elege lett, annyira összetört, hogy meg kellett álljak. És egy ideig nem mozdulhatok, szó szerint. Akkor enged tovább a sors, ha az elhalogatott döntéseket meghozom, és azok a döntések visszavezetnek saját magamhoz. És nem valami random családtagot, felmenőt, barátot, kollégát helyettesítek a testemmel. Nem adom többet kölcsön a testemet, a lelkemet meg pláne nem!

Kevés hely van az Univerzumban, ahol a lelkek testbe tudnak inkarnálódni. Ez egy kiváltság, amit a lélek akkor választ, amikor kész van a kapcsolatain való munkára. Energiatestben a befagyott kapcsolatok nem fejlődnek, a megtestesülés ad újra lehetőséget erre. Ebből én arra tudok következtetni, hogy ha fáj valami, akkor egy kapcsolat van bajban, az fáj. Ha krónikus, akkor nyilván mélyebb a kapcsolat, vagy a probléma áll fenn régóta. Szóval mondhatjuk azt, hogy aláfordult a bokám, amikor már eleve a hátizom nagy része be volt gyulladva és mellhártyagyulladásom is volt. És mondhatjuk azt, hogy ezek közül az egyik is pont elég, és elég súlyos is. És mondhatjuk azt, hogy mi a fenének kell ennyi szart egyszerre begyűjteni ilyen szintű tudatossággal. És mondhatjuk azt, hogy az almaecetes állott vizes borogatás szinte mindenre jó. És mondhatjuk azt, hogy ha nem mozgatom a lábfejem, elsorvadnak az izmok. És mondhatjuk azt, hogy most elöről kezdjük a gyógyulást megint, mert eddig nem csináltunk semmit. És mondhatjuk, hogy Telekgerendáson végre kinyitott a strand. És rengeteg mindent mondhatunk még. De minek, és kit érdekel ez egyáltalán rajtam kívül?

Az angyalok szerint még legalább 7, a Földhöz hasonló hely van alternatív dimenziókban, ahol megtestesülések futnak. Egyiken a mezőgazdaság fejlődik, másikon a technológia, harmadikon a hangyaboly királynője uralkodik, negyediken mindig tavasz van, az ötödiken Rudolf a rénszarvas kalácsot süt, hatodikon a boltokban nem kell maszkot viselni, a hetedik te magad légy! Úgy tűnik, ameddig nem azonosulunk azzal, amit önmagunknak hívunk, addig tévúton járunk. Lehetünk itt, lehet életünk, lehet családunk, lehet karrierünk, de ezek rendszerint valaki más filmjéből szivárognak át hozzánk, és mi csak a testünket adjuk kölcsön. A katasztrófa az észhez térít. Ha más nem. Most van elég időnk elmerengni, hogy kik is vagyunk, és jó-e amit csinálunk. Egyáltalán kell-e csinálni a dolgokat? A tapasztalat szerint a sors azt is utoléri, aki igen aktívan tesz érte, és azt is, aki hagyja hogy megtörténjenek vele a dolgok. Rendszerint, aki hagyja magát, az hamarabb célba is ér. Hát most nincs más választásom, csak sodródni tudok. Teljesen ismeretlen partok és tapasztalatok felé visz az utam. A test nyelvét én is most tanulom, és odaadóan figyelem, merre visz, mit mond, kinek, mikor és miért. Újra meg kell tanulnom járni, újra meg kell tanulnom lélegezni, újra meg kell tanulnom tartani a hátam, újra meg kell tanulnom élni, és újra meg kell tanulnom tisztelni a testet.

Budapest, 2020. július 14.

*Utalás Ludmila Ulickaja- A lélek testéről című elbeszélés kötetére. Képen a könyv borítója.

**Hatóerő: Kölcsey Ferenc- Szózat című verséből.

Ha arra koncentrálunk, hogy a másik milyen tökéletlen, akár egy egész életet leélhetünk anélkül, hogy szembesülnénk a saját gyarlóságainkkal és fejlődésre ösztönözhetnénk magunkat.

-„Van úgy, hogy egy másik ember hiányosságai eltakarják a saját hibáinkat, elterelik róla a figyelmet, sőt sokszor éppen ilyen alapon választunk társat.”

„A férje nem bunkó, de tény, hogy mellette nem kell emlékeznie arra az önbizalom hiányos, kövér kislányra, aki volt.”

-„13 éves voltam, Balatonon nyaraltunk, déli parton, Zamárdiban. Én fagyiért hisztiztem, apa azt mondta elvisz. A fagyizóhoz át kellett menni a régi 7-esen. Megvettük a fagyit, mentünk vissza a strandra, és én megint hisztizni kezdtem. Nem tudom, azt hiszem nem puncsot akartam, hanem citromot. És akkor az apám jó fej akart lenni és, vagy egyszerűen csak unta, hogy hisztizek és visszaszaladt nekem még egy gombócért, és akkor elcsapták. Láttam, ahogy fékezett a kocsi és hallottam, ahogy dudál, de nem tudott megállni. És akkor elkezdett nagyon-nagyon fájni a hasam. Összecsuklottam, le kellett feküdni a járdára és nem tudtam felállni. Mindenki a balesettel volt elfoglalva, én meg csak ott feküdtem. Aztán odajött valaki, hogy segítsen, de én csak üvöltöttem. Aztán jött a mentő, két hordágyat hoztak, az egyikre feltették apát, a másikra engem. Az anyám sohasem bocsátotta meg nekem. Amúgy is utált világéletében.”

„Fogalmad nincs, mit csináltam. Lefeküdtem Csordással, és még csak nem is élveztem. Úgy éreztem magam, mint egy kurva. Eljött értem múlt héten és elmentünk inni, aztán visszamentünk az irodába és a padlón dugtunk. Már mindenki hazament. Végig undorító dolgokat lihegett a fülembe. Én meg, végig azon járt az agyam, hogy mért csinálom, és nem tudtam. Nem tudtam. Aztán amikor vége lett, kapkodva felöltözött aztán lelépett. Csak annyit mondott, ha elmegyek, zárjak be és kapcsoljak le mindent. De még órákig ott maradtam és gondolkodtam, és elhatároztam, hogy haza megyek és bevallok neked mindent, és másnap felmondok. De hazafele rájöttem, hogy nem tudom elmondani.”

-„Bosszantani akarja, provokálni, mert nem bízik benne, amióta gyöngéden bánik magával. Márpedig Tamás nagyon sok mindent megtesz azért, keményen dolgozik azon, hogy támogassa magát, hogy türelmesebb legyen. És miután Tamás már nem bünteti, most elkezdte büntetni saját magát. Például így, hogy belement ebbe a megalázó helyzetbe a főnökével. Az előbb azt mondta, hogy az édesanyja soha nem bocsátotta meg magának az édesapja halálát, de talán maga az, aki soha nem bocsátott meg magának, Petra. Úgy érzi, hogy maga okozta az édesapja halálát, és ezért folyamatosan bünteti magát, és nem mer boldog lenni, mert úgy érzi, hogy nem érdemli meg. És olyan helyzeteket keres sorra, amelyben büntethetik, amelyben bűnhődhet. És úgy érzi, hogyha már eléggé megalázta magát, akkor majd valahol valaki megbocsát.”

Budapest, 2020. július 9.

Transzkriptum a Terápia című magyar filmsorozatból. Eredeti forgatókönyv: Daphna Levin. Képen Szamosi Zsófia és Nagy Zsolt a sorozatból, Petra és Tamás szerepében.