Nincs köze a férfiakhoz, egy lófaszt! Minden férfi olyan, amilyennek látni akarjuk. Kivéve, amikor saját személyisége van, de akkor meg idegesít, hogy nem olyan.

Azért haragszik rám, mert nem veszem észre, hogy szenved, hogy fáj neki, hogy elvesztette a kontrolt az élete felett, hogy ha felettem hatalma van, akkor pillanatnyilag úgy érzi van benne erő, hogyha megaláz, akkor hatalma van felettem, és ha hatalma van felettem, akkor ő irányítja a dolgokat, és hogyha ő irányítja a dolgokat, akkor nem kell arra az érzelmileg magára hagyott kisgyerekre emlékeznie, aki valaha volt.

Az aggodalom mögött agresszió húzódik, korántsem szeretet. S az agresszió onnan ered, hogy teher vagyok a számára, és ezt nem lehet bevallani magának, így bűntudata van, hogy nem szeret, és a bűntudat agressziót szül, hol önagressziót, hol nem, s végül aggódásba torkoll. Az hogy az aggódás tárgya ki, vagy mi, az mindegy. Van egy alapszorongás, amit valamire vetíteni kell. Én csak egy felület vagyok, egy tárgy, mindig is az voltam. Aduász, amivel minden csatát meg lehet nyerni, akivel bárkit meg lehet zsarolni, akivel csillogni lehet, akin sajnálkozni lehet, aki mentén el lehet játszani a mártír anyát és a gondoskodó apát. Azért vagyok teher számára, mert nem volt felkészülve arra, hogy vannak érzelmeim, hogy felnövök, hogy változnak az igényeim, hogy populárisabb vagyok, mint ő, hogy átlátok rajta, hogy ha valaki túszt tart otthon, ő sem mehet el, hogy a játszma, amit játszik nem vezet a céljához. Becsapta magát. És én minden pillanatban emlékeztetem arra, hogy elbaszta. Mert az alapszorongás megmarad.

Nem tudok vele többet azonosulni. Nem tudom megvédeni önmagától. Visszaadom a sorsát, az összes agressziót, abúzust, kontrollvesztést, bizonytalanságot, félelmet, fájdalmat, elhagyatottságot, kirekesztettséget, megalázást, betegséget, szomorúságot, önsorsrontást, kapcsolati diszfunkciót, érzéketlenséget, megrögzöttséget, kényszert, tudatmanipulációt. Eddig én viseltem, most visszaadom. Attól, hogy más történetet írok magamnak még egy család vagyunk, de minden traumát azon a szinten kell és lehet megoldani, ahol keletkezett. Nem az én szintemen. Bockó nincs többé. 40 év alatt így jutottunk el a kulcscsonttöréstől a boka-aláfordulásig, más is volt még, de mind ugyanaz.

Budapest, 2020. július 24.