Ma egy teljes napos asszertív tréning után meglehetősen fáradtan szálltam fel az 1-es villamosra az újbudai oldalon. Révetegen leültem, befejezetem a fejezetet a könyvemben, s nem volt kedvem tovább olvasni, inkább nézelődtem. Vesztemre! Mert épp srégen szemben egy kedves magyar család legintimebb életét vetítették széles vásznon, Dolby Digital Surround Sytsemmel, HD felbontásban, és egyáltalán nem lehetett leállítani, beletekerni, reklámok sem zavarták az adást, leszállni nem tudtam, mert épp akkor kezdett zuhogni, szóval úgy tettem igen asszertívan, mintha nem zavarna és a világon ez lenne a legtermészetesebb dolog. Elmondom mi volt, mert már mindenki a tíz körmét lerágta, én meg még csak a felvezetésnél tartok.
Szóval a család felnőtt tagjai összesen ketten nem érték el a 40 éves kort, ehhez volt 3 apró gyermekük: egy kicsi fiúcska-cumival a szájában álldogált, egy kis leányka-babakocsiban ült, és kólát szopogatott szívószállal, és egy igen apró kis leányka, aki édesanyja mezítelen jobb mellén evett-aludt felváltva. A fiatal anya mindeközben kisfiát dobozból kínálta valamilyen eleséggel, melyet a gyermek heves fejrázással elutasított, lévén az ő szája már tele volt. Erre az anya maga kezdte el enni az ételt, és kínálta a nekem háttal ülő urának, aki szintén szó nélkül nemet intett a fejével, mert az ő szájából is lógott már ki szívószál meghatározhatatlan italt közvetítve. Hogy a családi béke teljesen harmonikus legyen a férfinak is kilógott a gatyából a feneke, nyílván konszolidált szoptató nejével. Összefoglalok tehát: a család élete akkor kerek, ha valami van a szájnyílásban és lehetőleg intim testrészek szabadon lélegeznek, mert ez így egészséges. Örüljünk, hogy nem egy análisan fixált család koraestéjét kellett végignéznem! Így is a Népligetnél már félig sokkos állapotban szálltam le, s hagytam magukra ezeket az embereket, akik, bárki bármit mond, végül is lehet, hogy így boldogok.
Akármennyire gyakran is történik meg ilyen az emberrel, erre nem lehet eléggé felkészülni. Fogalmazzunk úgy, el vagyunk szokva tőle. Még mindig a hatása alatt vagyok, és ez a kép örökre beégett a retinámba, úgy mint a Wicklow hegység, vagy a Stromboli vulkán, csak lényegesen realisztikusabb. Tanultam ebből az esetből, legközelebb maradok a könyvemnél, a mentális képek is tudnak drasztikusak lenni, de bármikor rájuk csukhatom a könyv fedelét. Az írott történetek, szerzőik és szereplőik nem sértődnek meg, és nem féltékenyek, ha ne adj Isten olvasás helyett úszni megyek, vagy hosszabban beszélgetek a pedikűrössel. Mint ahogy én sem sértődöm meg, ha most a kedves olvasó a homlokára csap és felkiált: „Miket hord itt össze ez a lány?”, majd fejcsóválva felhajt egy pohárka bort, és megy aludni, mert már megint semmi különös nem történt a Világban. „Jobb lesz eltenni magunkat is holnapra!” Jó éjszakát és szép álmokat!
Budapest, 2019. június 20.
Kép: Gabriel Joseph de Froment, castilliai herceg és családja, 19. század
