„Néha meg kell halnod ahhoz, hogy élni kezdj.” Pauo Coelho

Állunk Biussal a konyhájukban. 10 éve nem találkoztunk és mintha semmi sem változott volna. Ugyanazokat a köröket futjuk, csak öregebbek lettünk. Ez érdekes módon nem látszik. A családfa, amit 10 éve elkezdtek festeni mára már kész, meg rengeteg állat lett, de nettó a problémák nem változtak.

- A tökmagot héjastól, vagy héj nélkül eszed? - kérdezi. S látok a szeme sarkában egy csintalan felvillanást, de akár komolyan is kérdezhetné, mert Láva, a kutya csak úgy falja hántolatlan.

Nem ő az első, aki kutyának néz és ez még a jobbik eset. Béla, a kellékes, szerintem kelléknek, bár a tárgyakhoz jobban kötődik, mint az emberekhez. Szóval nehéz meghatározni, hogy minek néz. Majd ha lesz ideje, megkérdezem.

Van két spirituális tanítás. Az egyik: Az Univerzum nem azt adja neked, amit akarsz, hanem azt tükrözi vissza, ami vagy. Nekem ezzel mindig az a bajom, hogy közben én is tükrözök, meg körülöttünk ugye mindenki, s talán mindannyian kicsi tükrök vagyunk, kicsi Univerzumok. A másik tanítás jobban tetszik: Ahhoz hogy újat teremts az életedben vákuumot kell előállítani. Gondolja ezt úgy a tanítás, hogy a felhalmozott, felesleges, 10-20 évre visszamenőleg nem használt dolgokat, akár emlékeket is ki kell dobni, oda kell ajándékozni, el kell adni. A feng shui-ban ez a de-cluttering. Sokáig nem vettem komolyan ezt a tanítást, nagyon ragaszkodtam dolgokhoz, tárgyakhoz, ruhákhoz. Ezt a barátnőmtől kaptam, ezt a nővéremtől, ezt a szerelmemtől. De ezek az emberek már nem is emlékeznek arra, hogy odaadták, sőt nagy része, a nővéremen kívül, már rám sem emlékszik. Hát úgy egy hónapja nekiálltam, és ha a II. világháborúból itt ragadt katona nem került elő a szekrényekből, dobozokból, akkor semmi. Kinek van szüksége 100 darab szerelmes levélre egy olyan embertől, akihez még csak baráti szálak se fűztek, versekkel együtt kuka. Egy barátnőm javasolta, adjam ki, de olyan silány minőség, hogy akar vele a hóhér foglalkozni. Még nem végeztem, de ahogy haladok, azt érzem, egyre több a helyem, egyre több levegő jut a tüdőmbe, egyre tisztább az elmém és egyre könnyebb vagyok. Nagy érdeklődéssel várom, hogy a vákuum, amit teremtettem mit-kit fog bevonzani.

Azt javaslom hát mindenkinek, ha elakadás van az életében, szelektáljon, ne érdekeljék semmilyen érzelmi szálak, vagy pláne, hogy ez még jó lesz valamire. Ha 20 évig nem volt jó semmire, tessék tőle megválni és ez olyan teremtésspirált indít meg, amire sosem gondoltunk volna. Ha csak folyton ragaszkodunk, gyűjtögetünk, akkor leblokkoljuk azt a sok áldást, ami most és mindig felénk áramol. Már nem azok vagyunk, mint 10-20 éve, más a testünk, más az elménk, más gondolataink vannak, új tapasztalatokkal gazdagodtunk, a régi csak akadályoz. Természetesen kivételt képez ez alól az antik-árus, de nem neki írom ezeket a sorokat! Ő csak gyűjtögessen! Neki az a dolga.

De Bius nem így értette, azt akarta kérdezni, hogy hajlandó vagyok végre az életemet egyben megemészteni, nem lehéjazni, s csak a csillogó mázt csodálgatni. Hát így kerültem Coelhoval egy konyhába. És a szelektálás most a héj eltávolítása, vagy valami esszencia előhívására kísérlet? Ha az elixír lepárlódik, majd tudatom. Mindenesetre én jobban vagyok tőle.

Barátnőmnek, Biankának

Budapest, 2024. augusztus 25.