“Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.” *

Sokféle. Ha engem kérdezel, a bennem élő nőt is kérdezed, s így nehéz egyszerűen válaszolnom. Azt hiszem a nőnek elsősorban teret kell tudnia adni, teret a szeretet megnyilvánulásának. És mivel az igen sokféle, ezért a nő is sokféle. Kislányként bújós-kacagós-sírós, tinédzserként kajla-flegma-lázadó, fiatalon kacér-csinos-csábító, éretten elfogadó-belátó-bölcs.

„A nő lényegisége ugyanis a mindent magába foglaló tér.”** S a minden pedig mi magunk vagyunk: te és én, ti és mi, s mindannyiunk élete, története, a múlt, a jelen, s a jövő. Minden érzés, érzet, minden kérdés és minden válasz is. A hurrikán szívében az egyetlen nyugodt pont, és a hurrikán maga. A lélegzet, az étel, az ölelés, a tiszta víz, a szabadság, de lehet a zavar, kifürkészhetetlenség, a makacsság.

Mindenkinek olyan nő a társa, amilyen teret megenged magának. Persze azt mondják, a nő választ. Igen, talán ez igaz. Neki kell tudni, kinek tud teret adni, s kinek nem. Pláne, hogy kinek tud életet adni, s ezalatt nem csak a szülést értem. Kinek teret engedünk, életet adunk, új lehetőséget. Minden nő mellett más és más oldalát ismerheti meg az ember, s aki mellett szűk, az nem az ő igazi társa. Addig kell keresnie, míg egyszer csak fellélegzik, és azt érzi: haza jöttem, itthon vagyok, ezt kerestem, itt van a helyem.

Ez az a tér, amiről beszélek, s ahova mindenki tart, vagy jó esetben már ott van. A nő, a mi biztonságos otthonunk, ahol az érzelmek, a gyengédség, a gondoskodás, s a bizalom lakik. Ez a belső nő mindenkiben ott van a kezdetektől, s mindenki végsősorban a sajátját keresi, s amikor megtalálja, minden egyszeriben rendbe rakódik, eggyé válik, egyértelművé és egyszerűvé. Sokfélén egyszerűvé. 

*”Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.” Szent Ágoston

**Idézet Lama Ole Nydahl-Könyv a szerelemről című művéből

Budapest, 2019. március 8.