Számottevő része az olvasóknak valószínűleg azt hiszi, hogy az érzelmeit lefagyasztó, Jégkirálynő típusú nőkről fogok írni. Önök részben tévednek. Már régen akarok a mellről írni, nem fagyott kontextusában, hanem inkább méret-szemlélet-elégedettség ív mentén. És most adódott a remek alkalom, hogy mellről írjak. De ez a mell: csirke. Reggel vettem ki a fagyasztóból, nyilván hogy megsüssem. Naivan elmentem úszni, hogy mire ¾ 1-re megjövök, kienged. Ez egy nagyméretű mell volt, szóval nem engedett ki. Persze lehet az ilyen dolgokat mikrosütőben olvasztóprogrammal siettetni, de én jobbnak láttam, hagyni magától megtörténni ezt, hiszen minden történetnek legalább két oldala van.

És akkor itt vissza is kanyarodhatunk a merevnek tűnő, érzelmeiket nem kimutató, fagyos nőkre. A mesehősnő, és késői valós pályatársai is azért ilyenek, mert valamikor a múltban valaki megsértette őket, elárulták, elhagyták, megalázták ezeket az asszonyokat, s az ekkor felgyülemlett érzelmekkel nem tudtak mit kezdeni, lefagyasztották. Csak azért, hogy ne haljanak, vagy őrüljenek bele ezekbe az eseményekbe. Azt gondolom, hogy ők is csak lassan engednek fel – akár az én csirkemellem -, s ebben a folyamatban nem szabad őket siettetni. Pontosan tudják, hogy mikor-meddig olvadhatnak biztonságosan. S amikor tökéletesen kiolvadtak, akár magas hőfokon is tudnak majd égni, csak úgy, mint az a mell, amit én végül is délután 4-kor raktam be a sütőbe.

A Cayenne borstól még erősebb is lett, mint amire számítottam. S a fagyos nők is erősebbek lesznek, mire a folyamat végére érnek. Ízletesek, érettek, ahogyan az igazán jó.

Budapest, 2018. december 30.