Hogy hogyan is lett Dracula grófból vegetáriánus, arról talán kár is beszélni. Ahogy már az lenni szokott. Túl sok volt az életében az erőszak, a nőknek nem volt igazán tónusos a testük, és hát a vér sem esett már neki olyan jól, mint a kezdetekkor. Eltűnt az életéből a romantika. Az éjszakai túlórák teljesen felborították a bioritmusát. Nem bírta, na. Meg akart öregedni. Belefáradt a fiatalság látszatának megtartásába. Azt vette észre, hogy nincs semmi az életében, csupán az a művi csillogás, egy-egy rettegő tekintet, vagy ellenállni próbáló fehérnép. De igazán, semmi. És akkor megpillantott a piacon egy vérnarancsot. Eleinte a neve és színe ennek a gyümölcsnek teljesen kielégítette. Nem volt az a tisztátlan hússzag, ami olyan émelyítően édeskés. Zamatos volt, nem kellett levadászni, nem kellett éjszakákon keresztül hajkurászni, s pláne beöltözni abba a nevetséges maskarába. De tényleg, ki hord már ilyen hacukát a XXI-dik században? A Kék-fény sem kerestette tovább, a Bail kötetet végre tűzre dobhatta, és elkezdett ráncosodni. A szarkalábak és ősz hajszálak némi eleganciát kölcsönöztek számára. A piaci kofa hajnalban már előre köszönt. És a vérnarancs után nem volt megállás. Először kezdte a gyümölcsökkel, de néhány hét után már a chilipaprikát sem utasította vissza. Végre napkúrákat vehetett, és éjjel alhatott, mint minden normális ember. Golfozott, Bloody Mary-t ivott naphosszat, élvezte az életet olyannak, amilyen. De hogyan is jutottunk idáig? Ja, persze, hogy nem érdemes róla beszélni. Hát, nem mondtam sokat, épp csak hogy. Amikor majd prána evésre adja a fejét, arról majd még ennyit se.

Utóirat: Tudom, hogy a kedves olvasót most baromira zavarja, hogy nincs a történetnek normális vége. Egyesekben még az is felmerülhet, hogy történet sincs. Érdemes ezen elgondolkozni, hogy minek nem lett még normális vége, és hogy az mért zavarja! Na, most már tényleg vége!

Budapest, 2018. augusztus 12.