Embert próbáló nehézséget rótt Sorellre az utolsó filmkockák megszerkesztése. Nyilván eredetileg nem ennek kellett volna történnie, de ő maga akarta megírni a végét, és hallotta is, tapasztalta is, hogy az ilyen igen nehéz. Már az is minden pénzét felemésztette, hogy újra megtalálja Mr. Threlfallt.

Mostanra nagyon gyenge volt, mindene égett, ha levegőt vett, ha evett. Minden kijött belőle, hiába is marasztalta volna. És az az állandó megmagyarázhatatlan félelem. Éjfél után volt a legrosszabb. Ilyenkor ivott egy kis tejet, az enyhítette némileg a kínokat, de már így is túl hosszúra nyúlt a vergődés. Igazán nem tudott már tisztán gondolkodni, elvakította a bosszú, és a szisztematikus önmérgezés. Azért választotta az arzént, mert azt aztán ki lehet mutatni, és pont annyi időt enged neki, hogy Mr. Threlfall sorsát a kezébe vehesse.

Gondosan összegyűjtötte a levelezésüket még abból az időből, amikor hozzá járt. Valami isteni szerencse folytán nem volt rajtuk keltezés, akár most is írhatták volna. Írt még hozzájuk egyet-kettőt, amiből majd gyilkosságra lehet következtetni. Volt egy jó barátnője régről, az majd fog tanúskodni. Vele is így elbántak. Ide költözött Salembe, hogy szemmel tartsa. Nem volt egyszerű, állandóan meggondolta magát, hogy biztosan neki kell-e ezt elintézni. De mivel soha senki nem segített neki, úgy gondolta, igen.

Még otthonról hozott arzént, és a levelekkel megrakodva utolsó erejéből felmászott a tűzlétrán. Magas sarkúban, ilyen gyengén, azzal a rettenetes belső maró érzéssel ez mérhetetlen lassan ment. Szerencsére éjjel, ebben a kis eldugott negyedben kihaltak voltak az utcák. Rettenetesen szomjas volt, és zihált a kimerültségtől. És ahogy így mászott, egyszer csak elkezdett pörögni a film. Az élete filmje. Bemászott az ablakon. Már nem tudta eldönteni, hogy a filmben van benne, vagy sem. Egyik pillanatban a gyerekkorát látta, ahogy faleveleket gyűjt ősszel. Boldog volt. A másikban Mr. Threlfall látogatásait. A kanaszta játszmák pörögtek le előtte. Ott is boldog volt. És olyan volt, mintha az egész élete egy kártyajáték lett volna. Sőt, meg volt győződve, hogy mindenki élete az. Az őrület már teljesen benyelte. Utolsó tiszta pillanatában elrejtette az arzénos üvegcsét a férfi fürdőszobájában, a leveleket meg a ruhái közé, és lefeküdt az ágyra. És akkor a film túlpörgött. Látta, ahogy Mr. Threlfallt elítélik, és felakasztják. Rettenetes fájdalom hasított a beleibe. Hajnalodott, és érezte a reggeli ködön keresztül, hogy ő ezt mégsem akarja, de túl késő volt. Az a mindent elvakító világosság végleg magába nyelte, és itt is boldog volt.

Budapest, 2018. július 22.