No persze, ha megvannak a megfelelő eszközeink, tudunk Buborékot fújni. Csak aztán ne panaszkodjunk, hogy mért pont olyan! A gondosan beállított szappan-víz arány mellett bizonyára elengedhetetlen a kellően tiszta, és gazdag érzelemvilág. Esztétikai érzék is jól jön, hogy arányosan tudjuk elhelyezni Őket a térben, mert azt nagyon szeretik. Némi levegő sem árt, de ha eldurran, akkor már épp pont sok. Kell hozzá enyhe légáramlat, hogy tudjon lebegni, de a viharos szél kifejezetten ellenjavallt. És nem utolsó sorban, és ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni, rengeteg türelem.

Hozzá kell szoknunk ahhoz is, hogy mindenféle számunkra érthetetlen indok nélkül, egyszer csak kipukkad, vagy elszáll messzire. Nem tudjuk, mért, mert az a tér, amit körbezár, számunkra tiltott zóna. Ha vesszük a bátorságot, és megpróbáljuk kifürkészni belső világát, már nincs is. És csak, amikor Ő úgy gondolja, hogy újrafújhatjuk, jelenik meg ismét. Csillogó, szivárványos teste egyszerre öleli magába a mindent, és semmit. Ha belenézel, tükörképed kicsit torz, kicsit más, mint, amit eddig feltételeztél magadról. De azért mégis tetszel magadnak. Minden egyes Buborék egy-egy pici börtön, melyet csupán a felszíni feszültség kelt. A lélek titkainak őrzői, mindaddig, míg egybe nem olvadnak a mindeneket körülölelő szabadsággal, ahol már nincsenek többé titkok.

B.I.-nek

Budapest, 2018. július 11./17.