Karl a mozi bárjában ült ezzel a lánnyal, akiről bármit el tudott képzelni, és akivel bármit el tudott képzelni. Személyisége napsütést hozott ebbe a szürke, esős kora tavaszi délutánba. Szokatlanul csípős hideg volt, az utcákon alig lézengtek emberek, mindenki inkább bekucorodott a házába valami jó könyvet olvasni. S a bárban is fűteni kellett, ráadásul erre az egy meglehetősen furcsa párra. Az eső mindig valahogy elszomorította Karlt, de nem ma délután. Ma pont erre volt szüksége, hogy arra figyelhessen, amire igazán akart.
A lány kezében a martinis pohárral játszott, valami végeláthatatlan történetet mesélt nagy átéléssel partnerének, aki szemmel láthatóan nem azt figyelte, miről szól a történet. Mintha a martinis pohár struktúráról lett volna szó, még szemléltette is a saját poharával, de Karl a sztori végkifejletekor már ábrándozott. Csak bólogatott és egy-egy foszlányból visszakérdezett, remélve, hogy a történet sosem ér véget. Az Ő történetük.
Ahogy figyelte ezt a lányt, rájött, hogy mindig is ilyen volt, szendén természetes, vadul különleges és felülmúlhatatlanul lebilincselő egyszerre. A fiú az arcát nézte. Már annyiféle alakban mutatta magát neki, mindig más volt, mintha a nagybetűs élet lüktetne az arcizmaiban. Szeme is egyik pillanatban kihívóan tüzesnek és harcosnak, a másikban végtelenül gyengédnek és figyelmesnek látszott. Igazán jelen kellett volna lennie, hogy ezeket a gyors váltásokat megértse és átvegye. Ő csak merenget és itta magába azt a mennyei illatot, amit előtte még soha nem érzett senki máson. Ez az illat burokként fogta körül a lányt, s ha megengedte, hogy más is bekerülhessen ebbe a burokba, az biztos megszédült tőle, s hirtelen egy másik Valóságba csöppent, ahonnan többet nem akart újra kikerülni.
Karl gyengéden megfogta a kezét, s olyan volt, mintha mindig is ezt a kezet kereste volna, és soha nem akarná elengedni. A lány öntudatlanul kihúzta a kezét, ivott, játszott az olivabogyókkal, vagy megigazította a hosszú, arany haját. Ilyenkor Karl szíve összeszorult, és arra várt, mikor foghatja meg újra azt a törékeny kis kezet. Valami melegség járta át. Ezzel a lánnyal minden olyan egyszerű és egyértelmű volt, végre valaki olyannak fogadta el, amilyen. Ahogy megjelent az életében, a fekete-fehér filmből hirtelen színes lett, az unalomból kaland, s a megszokásból szenvedély.
Mégis tudta, hogy ez a színes film csak addig tart, amíg valaki ki nem tépi a vetítőgépből és újra be nem fűzi a fekete-fehéret. Ezt nem akarta, itt akart ücsörögni ebben az illatos mámorban, ahol lebegés van és fény, ahol mélység van és erő, ahol minden van, amire valamikor is vágyott. Hihetetlen volt ez a kapcsolat, ha nem vele magával történik, azt gondolta volna, valami holywoody film kockáit pörgetik a vetítőgépben. Már nem számított ilyen meglepetésre az élettől. Azt gondolta, majd a langymeleg magányban szépen megöregszik és távozik, ha annak is eljön az ideje. Lám, mégis miket művel a Sors! Vannak még ilyen nem mindennapi csodák! Ekkor kegyetlenül megszólalt a vetítőterem gongja, és Karl igen csalódottan állt fel, hogy megnézzék a filmet, Valaki Más Filmjét.
Budapest, 2018. március 20./2018. május 27- 31.
