Kaspar feltette a szemüvegét. Mindig ez volt az első, amikor felkelt. Annyira rövidlátó volt, hogy az már a hatóságok szerint olyan súlyos látáskárosodásnak számított, hogy egy vakvezető kutyát utaltak ki neki. Amikor elment az állatért, egy kutya sem volt még kész a tréninggel, mire a telepvezető évődve odavetette: - „Vigye el Freját, a kecskét, az pont olyan okos, ha nem okosabb, mint a kutyák.”

Kasparnak tetszett a kecskelány, aki úgy ugrálta körbe, mintha mindig is ismerték volna egymást, és boldog mekegéssel játszani invitálta. – "Jó, ameddig várok a kutyámra, hazaviszem Freját.”- mondta az egykori rézkovács, s kötelénél fogva kivezette az állatot.

Teltek-múltak a hetek, hónapok, a cseresznyevirágzáson is túl voltunk, de Kaspar nem hallott a neki szánt kutyáról. Freját a régi kovácsműhely melletti réten tartotta, nem volt szíve megkötni. Az állat így is olyan kezes volt, azonnal a lába mellet termet, ha meglátta. Reggelente Kaspar most már nem üresen itta kávéját, volt hozzá friss kecsketej. De olyan furcsa volt annak a tejnek az íze, mintha kámfor lenne benne. Ettől a fanyar íztől valahogy élesebben működött Kaspar elméje, mintha valahonnan új erő támadt volna benne, és valaki örökké állna mellette, s mondaná, mit tegyen, vagy ami még furcsább, hogy mi fog történni.

Lassan egész Borneó szigetén elterjedt a híre, hogy a rézkovács próféciákat mond, s aki meg akarja tudni jó lesz-e a termés, vagy mikor megy végre férjhez, esetleg mikor esedékes a gyermekáldás, az csakis hozzá menjen. Kaspar még egy jó bögrényi kecsketejet is adott a vendégeinek, akik igen felvillanyozva távoztak.

Egy délután, amikor Frejával a napi sétájukat tették a közeli erdő mellet, egyszer csak a kovács arra lett figyelmes, hogy a társa valamit őrült erővel cibált, kaparta-rágta a törzsét, mérhetetlen éhséggel ette a leveleit. Mikor Kaspar közelebb ért, látta ám, hogy ez a kámfor fa. És ebben a szemvillanásban beléhasított, hogy lát. Freja minden nap megtépázta itt a kámforfákat, csak ő nem látta, csak a tején érezte. De most már látja is. Odament kis barátjához, megvakargatta szálkás homlokát, levette orráról a szemüveget és kihúzott derékkal, büszke léptekkel vette az irányt haza, a réz újra megnyílt birodalmába.

Budapest, 2017. november 22.