Elvtársak, elvtársnők! A mai különleges társulati gyűlés napirendi pontjai arról szónak, hogy én, mint egyöntetűen megválasztott igazgató hogyan is fogok a leggyorsabban, a legkisebb erőfeszítéssel meggazdagodni. Hiszen senki sem várhatja el tőlem, hogy annyi áldozatkész évtized után, amikor a művészetet és kultúrát mindenek előtt támogattam, nyugdíjas éveimben pulykanyak levest egyek és csak a Csepel-szigetre látogathassak el kikapcsolódásképp.
Az első napirendi pont, hogy kirúgom mindazokat, akik az igazgatói poszttért való pályázaton vetélytársaim voltak, és fényévre el is húztak mellettem, de kedvenc barátném, a gazdasági igazgató meghamisítván a szavazati eredményeket nem nyertek, így jelenlétük veszélyessé és okafogyottá vált.
A második napirendi pont, hogy megválunk azoktól a további munkatársaktól is, akik túl intelligensek, okosak, vagy tehetségesek, mert ezek az elemek szintén hátráltatják a társulat jövőbeni munkáját.
A harmadik napirendi pont a munka meghatározása: a jövő évadra megnyertük a TÁMOP fogyatékosok a művészetben 3.5.2.2017-es pályázatát, aminek keretösszege 35 milliárd forint és a tervek szerint, az egész összeget átmossuk a társulaton. Minimál büdzsés, alacsony színvonalú darabokat állítunk színre, tehetségtelen színészekkel az igénytelen és meglehetősen tompa nouveau bourgeois részére, akik úgyis csak azért járnak színházba, hogy villogjanak a Gucci táskájukkal, vagy a kanári gyémántjukkal.
Végül, de nem utolsósorban a pályázat értelmében fogyatékosokat alkalmazunk elsősorban a fiktív számlák kiállítására és háttérmunkákra, természetesen minimálbéren, akik miatt hál Istennek a Rehabilitációs adót nem kell befizetni.
Erőt, egészséget, Elvtársak!
Budapest, 2017 február 26-27.