Egy korábbi cikkünkben már utaltunk arra, hogy a biotechnológiai kutatások nyomán a tudósok új szaporodási viselkedésű nünükeszúnyog hímeket alkottak. Az első  tapasztalatok, miszerint a génmódosított állatok nem akarnak szaporodni, arra sarkallták a kutatókat, hogy tovább fejlesszék a mintapéldányokat.

Több éves kísérletezés eredményeképp rávették a GM állatokat az utódnemzésre, de ekkor egy újabb problémával találták szembe magukat: az ilyen hímek nem hajlandók gondoskodni az utódaikról, helyette inkább visszaköltöznek a szüleikhez és szingli életet élnek. Ezt a jelenséget nevezték el „full nest” szindrómának.

A nem kívánt „mellékhatások” sora ezzel nem zárul le, hiszen az év folyamán az első generáció tagjainak szülei már nem élnek, így az ilyen hímek gyakran megzavarodnak és a kutatósegéd háztartásába, vagy a bambább PhD hallgatók köpenyzsebébe költöznek be.

Az alap probléma nyilván onnan eredhet, hogy mint a rovarvilágban általában, a násztánc-utódnemzés-családgondozás génjei egy genetikai clusterban helyezkednek el, ahol a gének meghatározott sorrendben és kaszkádszerűen aktiválják egymást. Ha az egyik gén működésébe beleszólunk egyértelmű, hogy az utána következő gének és az azok által kódolt magatartás is zavart szenvednek.

Valószínű, hosszú út vezet még oda, hogy a tudósok kényükre-kedvükre úgy manipulálják a természetet, hogy annak ilyen és hasonló utóhatásai ne legyenek. Addig is érdemes szem előtt tartani, hogy a Természet tart életben minket és ezért tisztelettel és alázattal tartozunk Neki.

Budapest, 2015. április 25-27.