Ülök a metrón és azt veszem észre, hogy ugyanaz az apa és fia ül velem szemben, mint két órával ezelőtt idefele. Ők is néznek, de mindhárman úgy teszünk, mintha ez természetes lenne. Ráadásul egy másik metróvolal, idefele a 4-esen, most a 2-esen. Kicsit olyan, mintha a sors mindenáron azt akarná, hogy találkozzunk. Aztán az Őrsön mindenki kiszáll, és nem foglalkozunk tovább a sorssal. Ráadásul nem erre szoktam visszafele jönni, hanem vonattal megyek Keresztúrra, de most elment az orrom előtt, és nem vártam meg a következőt. Szóval most nekem nem is itt kellene ülni. Ha idejében a Keletibe érek, sose látjuk egymást újra. Néha ennyi kell csak a sorsnak. Egy lekésett vonat. És minden visszazökken a helyére. Azt várom, hogy a sors visszasodorja az életembe azt, amit elvesztettem. És ez úgy tűnik, akár két óra alatt megtörténhet. Csak a megfelelő véletleneknek kell összejátszania.

Azt mondják, ha már összeesküvéstől tartasz, tarts attól, hogy az Univerzum összeesküdött ellened, hogy boldog legyél. Vannak dolgok, amiknek a helyére kell kerülni, hogy bizonyos dolgok megtörténhessenek. S ezek a dolgok lehetnek ilyen aprók, hogy lekésel egy vonatot, vagy nem mész el egy találkozóra, vagy épp hogy elmész, vagy máshova mész családállításra, mint eddig. És akkor az Univezrum megrázza magát, és a lábad elé ejti, amit neked tartogatott. De sem előbb, sem később, mint kellene. Lehet, hogy ez most nagyon New Age szagú, de az életben a véletleneken múlhatnak dolgok. Felfedezések fogantak a lustaság és a véletlen égisze alatt. Sorsok mért ne foganhatnának?

Kimegy az ember a Világba azzal a szándékkal, hogy szeressen és szeressék. És mi történik legtöbbször? Csak bántjuk egymást. Mégnagyobb sebet ejtünk egymáson. Elküldjük azt, akihez foggal-körömmel kellene ragaszkodni, és foggal-körömmel ragaszkodunk, amikor el kéne engedni. Mi sem tudjuk mit akarunk, és ő sem. Csak azt, hogy egymást. S mégsem megy. Pedig szeretni egyszerű. A szeretetlenség fáj. Szétszakít kívül, s belül.

A HALFEJŰ OROSZLÁN REPÜL*

*HATÓERŐ

kép: Mr. Nobody - Jaco Van Dormael, 2009.

Budapest, 2025. augusztus 15.