Ha úgy manipulálom, hogy megőrüljön, akkor mindenki engem fog sajnálni. Úgyis csak egy kellék, nincs ennek lelke. Majd a társadalom előtt úgy teszek, mintha minden rendben lenne, mézes-mázas vagyok, mindenkivel rengetegek foglalkozok, mondom mindenkinek, hogy milyen tehetséges, de amikor senki nem látja, adom az ívet. Kizárólag öv alatti, szabályellenes csapásokat mérek rá és ha kijön a sodrából, még majd nekem áll feljebb. A gaslighting nagyon megy. A folyamatos vádaskodással, tagadással, ellentmondás és hazugság használatával, félrevezetéssel destabilizálom az áldozatot és hiteltelenítem a világképét. És akkor összeomlik. Elpusztul végre, én meg leszek a szegény hős, aki ilyen őrültet nevelt és vigyázott rá a végletekig. Még jól el is izolálom, nehogy segítséget tudjon kérni, a kis hülye. Persze cefetül féltékeny és irigy vagyok rá. És hát persze majd megpróbál elmenni, de az én gravitációm sokkal erősebb ennél, pénzzel, étellel és hát természetesen ezzel az ambivalens szeretettel magamhoz láncolom. Szépen kiterveltem ezt én, a szuper-anya. Manipulálom még egy kicsit az apjával, azzal tudom rángatni, és rakok rá egy olyan kettős kötést, hogy soha az életbe nem bogozza ki. Na, most már elégedetten hátradőlhetek keresztrejtvényt fejteni és a kedvenc sorozatom nézni, ahol ugyanez megy, csak azok kezdők, nem ilyen vérprofik. Mindenkinek manipulációkban gazdag új évet kíván a münchausen-by-proxis, nárcisztikus személyiségzavaros anya. Ezért az alakításért minimum Oscar jár. Toszkán nyár!*

*Hatóerő

Budapest, 2024. január 1.