Halaszthatatlan időpontot foglaltam Pókainénál, a mindenes jósasszonynál. Kellet is, hónapokra előre foglalt volt minden időpont. Aggódtam, nehogy késő legyen, hiszen itt a szüret, betakarítás. Tudnom kell, hogy mennyi kenyeret süthetek jövőre, és persze azt is, hogy Lajos velem marad-e, vagy végleg elválnak útjaink.

Pókainé rendezetlen hajjal fogadott, nappali köntösben, vagy legalább is annak tűnt, de mint később kiderült, ez egy varázsköpeny volt. Meg se kérdezte, mi járatban vagyok. Hozzá a legtöbb ember két dologgal jön: munka vagy szerelem. Legtöbbször kártyából jósol, de van úgy, hogy kávézaccból, vagy a csésze alján megmaradt tealevelekből. Ma rám nézett és tudta, hogy egyik se lesz jó, előhozta hát a meghazudhatatlan hordóját. Egy régi bükkfahordót, amiben sherry-t tároltak hajdanán. Elkezdte kopogtatni, mintha dinnyét vásárolna, majd töltött bele némi vizet, beleszagolt az elegybe, ami a sherry maradványokkal keletkezett, és azt mondta: „Jövőre minden jobb lesz, ne sirassa, ami elveszett, búzája sok lesz, szerelme kevés.”

Aztán Pókainé kiengedett, és töredelmesen bevallotta, hogy tulajdonképpen nem is tud jósolni, mindenkinek hasonló dolgokat mond, olyasmit, amit elvárnak tőle. Kuruzsló, és végre is ami igaz belőle, hogy az ura évekkel ezelőtt elhunyt és, hogy filozófia doktorátusa volt. A védikus asztrológiához ért ugyan, de itt vidéken az nem kelendő. A Védák fölött ismerkedett meg az urával, aki buddhista filozófiát tanított az Egyetemen.

Özvegy Dr. Pókainé alázatosan tördelte a kezét úgy kérlelt, hogy ne keltsem rossz hírét, ő mindenkit csak biztat, soha nem mondott felesleges hazugságot, csak amit amúgy is hallani akartak a népek. Így törnek darabokra a misztika cserépvázái. Van-e még igazság valahol? Van-e még méz a teához? Valóban létezünk-e, vagy csak hologramok vagyunk? Ezek az Élet nagy kérdései.

Budapest, 2021. augusztus 22.