Sorell felállt a földről, végignézett magán, mindene csupa vér és hányás. Az állkapcsa sajgott, vagy 1-2 fogát biztos kiverte az esés az ágyról. Egyébként nem volt semmi baja. Belenézett a falitükörbe, kicsit kék volt a bőre, ennyi. Szédült még és kavarogtak a gondolatai. Így nem láthatja meg! Bement a fürdőszobába, levetkőzött és megzuhanyozott. Hajat is mosott és fogat Mr. Threlfall fogkeféjével. Ezt is csak meg kell csinálni – gondolta -, de ennyire még sosem csúszott ki a lába alól a talaj. Hideg vízzel megpacskolta az arcát, többször, hogy észhez térjen. S most, ahogy fogta az arcát, s köpködte ki a fogait, hirtelen újra forogni kezdett a film. Megrázta magát, végigsimított a testére csavart törölközőn, kinézett az ablakon és dühösen belemormolt a sötét, kietlen ürességbe: „- Nem csak egy prosti vagy! Az Isten szerelmére, térj végre észre és szedd össze magad, vagy máskor is így elbánnak veled!” Aztán ott maradt, ő maga sem tudta hova mehetne, hogy örökre elfelejtse az eddigi életét. Csak Mr. Threlfall mellett lehet biztos benne, hogy máshogy is lehet élni.

Volt egy nagyon nehéz visszatérő emléke: az, hogy őt becsapták, de ez most nem tűnik olyan egyértelműnek. Sorell tudta, hogy valami valódit keres, amit más nem ad meg neki. És ő megpróbálta kikerülni ezt, mert neki nem jár. Azt hitte, ha bünteti magát, egyszer valaki, valahol, valamilyen formában majd megbocsát. De ez a valaki ő, és úgy tűnik itt és most.

Mr. Threlfall kanasztázni akar majd, úgyhogy megkereste a römikártyát és kikészített egy kis bort az asztalra, amit talált. Megpróbálta elfogadni, és felkészült, hogy örökre belemerüljön ebbe a távoli, de mégis ismerős világba. Derengett, hogy valaha a férfi azt mondogatta, emlékezteti a rég elhunyt feleségére, pont olyan csillogó a tekintete, a haja színe, az alakja, és érdekes módon az illata.

Sorell már amikor nem vele van, akkor is vele van. Az idő megszűnt múlni, s csak kettejükért élt. Elkezdett kicsit szolidabban öltözködni, nem festette annyira magát, s haját is kiengedte, tudta, ő így szereti. A mellkasát szorongató hatalmas kéz eltűnt, végre kapott rendesen levegőt, tudott enni, tudott aludni. És nem kellett sosem várni. Most már mindig visszajött. Mintha egy másik filmet fűztek volna be a vetítőgépbe, vagy mintha ugrott volna a vonat a váltónál, és más irányba terelte volna az életét. Nem menekült tovább. Hazatalált.

Képen: film-roll from www.flickfeast.co.uk original in 852x480

Budapest, 2020. szeptember 30.