„Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.”*

A gazda azért vette meg a földet, mert volt rajt savanyúvíz. De mire nyélbe ütötte az üzletet, megszökött a savanyúvíz, s most állatokat tart, szőlőt kapál naphosszat. Van kaszáló is, kukorica, lucerna, napraforgó, gabona asztagban, tikmony napi 20.

Itt semmi nem változott. A munkát meg kell fogni, engem napi kétszer fejni kell, etetni, itatni, ganalyozni, néha lehúzni a bundámat vizes kefével. Hogy itt a tavasz, kicsaptak a legelőre. Friss a levegő, meg a lucerna. Nincs is ennél jobb. Még egy hónap és újra borjadzok. Nem félek, menni fog. Ez lesz a harmadik borjam. Volt az első, a Pici, gyönyörű kis állat, idén fedező bika lett belőle. Majd tavaly a Borcsa, ő még itt van velem. Úgy érzem, most is fiúcska lesz. Meglátjuk. Az állatorvos azt mondta, szépen gyarapszik, megpaskolta a farom, és megnyugtatott, hogy itt lesz. Kicsit szégyellem folyton felkelteni, mindig éjjel szülök, de ő szokva van. Azt mondja, a tehenek még tudják, mikor kell elleni. Állítólag éjjel a legerősebbek a méhösszehúzódások. Én ezt nem tudom, akkor jön rám, olyankor nem zavar a fény. Jobb ezt a sötétben, jobb a borjúnak sötétből sötétbe érkezni, s majdan a hajnalhasadásnál hozzászokni a fényhez. Megzavarodik, ha hirtelen fényt kap.

A gazda fia ma bekötött szemmel szavalta az Arany János verset a kamerába. Itthon tanul. A tanár meg akart bizonyosodni, hogy kívülről mondja a verset. Papa meg bebújt az asztal alá, és onnan súgott. Meg vannak ezek veszve! Minden este megtapsolnak, amikor bemegyek a legelőről. Jól esik, de igazán nincs erre szükség, nem vagyok cirkuszi állat.

Várom a nyarat, olyankor a gazdáék elmennek akár egy hónapra is, és itt hagynak az öregekre. Ők jól bánnak velem, beszélnek hozzám, gyakran meglapogatnak, az asszony még énekel is, oroszul azt hiszem. Nem tudom, mi ez, de bárcsak sose lenne vége! Most minden olyan nyugodt. Nincs az a nagy jövés-menés. Olyan a természet, amilyennek lennie kell. Végre egységben vagyunk, és arra figyelhetek, ami a dolgom. Mindenki arra figyelhet. S aki tud figyelni, arra figyelnek. Megyek, lefekszem, holnap is van nap. Aludni mindenkinek kell! Alapszükséglet.

*Címében azonos Arany János versével, amelyből az idézet is származik.

 Budapest, 2020. április 20.