„Mondd, hogy az éles kanyar kurta, hegyes, boldog, kerek, de felesleges!”*

Vannak az ember életében időszakok: évek, hónapok, hetek, napok, órák, percek, pillanatok, amik vagy azért mert traumatikusak, vagy azért, mert igazán boldogok, elraktározódnak valahol egyfajta időkapszulaként a tudatalattiban, a testben, az izmokban, a belekben, a sejtekben, a génekben, a molekulákban, az Univerzum spiráljában. Elfelejtjük őket. Betokozódnak és várnak a megfelelő alkalomra, hogy kinyíljanak, és megmutassák mit is akartunk valójában, kik is vagyunk, mért vagyunk itt.

A megfelelő alkalom mindig egy új trauma, ami először előhozza a múlt félelmeit, veszteségeit, megijeszt, s megkérdi, bele akarsz-e újra menni abba, amitől már majdnem meghaltál egyszer, kétszer, vagy háromszor. Jobb, ha a felkínált lehetőséget elfogadod és belemész. Az eleje nehéz lesz, először a múlt traumatikus kapszulái nyílnak fel, át kell élned, amit már egyszer átéltél, de most a tudatod állandóan visszajelez, jelez, hogy ez nem a valóság, ez csak egy teszt. S ha túl vagy rajta, továbbenged a következő kapszulához. Kicsit olyan ez, mint az orosz matrjoska baba. És a következő kapszulában, vagy az azutániban már az lesz, amiért tulajdonképp itt vagy. Visszaenged a tudatod, tested, az Univerzum oda, ahonnan elterelt. Egy vargabetűt írtál le, hogy megtudd, mi van a másik oldalon. Most már tudod, ott is van valami, amiben szintén van logika, habár nem egyetemes, csak olyan tessék-lássék gyáva logika, a félelem logikája, a kétségeké.

S ha elértél ahhoz a kapszulához, ami a te lényegedet hordozza, többé soha ne engedd el! Ez vagy te. És most sokkal erősebb vagy, mint valaha voltál, rugalmasabb vagy, megértőbb, és sérthetetlen, mert egész. Így vagy egész a két oldallal, az árnnyal és fénnyel. Mindig is ilyen voltál, és már nem veszítheted el. Mint ahogy soha nem is vesztetted el, csak elrejtetted. Ez a traumában rejlő lehetőség, érdemes kihasználni, amíg tart: KEGYELET. - Gittegylet?

*Hatóerő

Budapest, 2020. április 12.