Fekszem tata ágyán a nagyszobában. Az a mindent átható igazi csorvási meleg van. Nekem valahogy úgy tűnik, itt mindig ilyen az idő, hiszen általában ilyenkor vagyok itt. Nyaralok a nagyszülőknél. Nekik persze nincs soha nyaruk, állatok vannak, meg földek, azokat nem lehet itt hagyni. Nézem a redőnylécek közt átszűrődő fényt, hallgatom a legyeket, ahogy a légypapír körül kergetőznek. Nem lehet tőlük aludni. Ha elbóbiskolok, azonnal egyenesen az orromra szállnak, mintha tudnák, hogyan tarthatnak ébren.

Tata kinn alszik az ebédlőben. Feje alatt a keze, a sapkája valahogy félrecsúszva a fején, mintha épp indult volna valahova, amikor elnyomta az álom. Ő bezzeg nem kel fel a legyekre, csak félálomban megsuhintja a sapkáját, és alszik tovább. Jóízűen horkol. A cipőjét sem vette le, csak lelógatja a lábát a sezlonyról, mégse lehet cipőben feküdni az ágyon. Mondom, mintha akármikor útra készen kéne lenni. Talán a háborúból maradt rá ez a szokás. Ott alhattak ilyen fél éberen a katonák.

A tesóim és uncsitesóim elmentek biciklizni. Én nem tudok. Persze nekik azt mondtam, inkább alszok egyet. Szerintem azért tudják, mért nem mentem. Az ilyen egy faluban hamar kiderül. Még ha csak két hétig is van itt az ember nyaranta. Azért úgy tettek, mintha elhinnék, hogy aludni fogok. És most próbálok is, de nem igazán megy. Mama kinn beszélget pont az ablak alatt Oláh nénivel, a szomszéddal: -„Képzeld el, Margitkám, ez a gyerek megeszi a csirke agyat. Mindig is megette. Boszorkány lesz belőle, meglásd! A többi nem, csak a Józsi legkisebb lánya. A Zoli gyerekei köpnek rá. De ez nem. Azt is kiszimatolta, hogy vemhes a jószág. Még mi sem tudtuk, de ő megmondta, hogy borjadzani fog nemsokára. A mágikus nevet is megkapta, a mi nevünket. Mi lesz ezzel, ha ez kiderül? Jobb, ha nem is mondom Józsinak, így is túlaggódja ezt az apaságot. Három lány, mint a népmesében. ”

Arra ébredek, hogy megfolyik a nyálam, megrázkódok, s egyszeriben nem tudom, hogy most ezt a beszélgetést álmodtam, vagy valóban hallottam. Felkelek, kimegyek az ebédlőbe, tata még mindig hortyog, gyorsan kiszaladok a kapu elé, de mamáék sehol. Megcsap az a rekkenő hőség, a természet is kába, s benne minden élőlény. Talán mégis csak álmodtam az egészet. Érzem a csontjaimban az esőt. Holnapra vége lesz. Vége a nyárnak. Vége a kábulatnak. Vége a gyerekkornak.

Budapest, 2020. február 16.