A nyári hó pustolt Szeged belvárosában. Ilyet több generáció óta nem láttak az emberek. Egy csütörtökön volt, júliusban, az utolsó állatrendszertan, -szervezettan összevont szigorlat után, és a másik életem előtt. Csak ezt akkor még nem tudtam. Rettenetesen kimerült voltam, a túltanulás jelei erősen mutatkoztak rajtam. Olyanra vetemedtem, amire eddig még nem volt példa, rendszertanból csak az A tételeket tanultam meg, gondoltam így is átmegyek. Sikerült, abban az évben kitűnő lett az átlagom, de az ÉLET nemsokára visszavette, amit adott. Kiderült, hogy az első 21 évben Ő is csak az A tételeket mutatta meg nekem, s eztán következtek a B tételek mindezidáig. Lassan befejezem a 42-dik életévemet, meg kell mondjam, a B tételek sokkal nehezebbek voltak, mint arra egyáltalán fel lehet készülni. Amit az ember nem lát racionálisan, arról nehéz könnyedén meggyőződni. De amikor már az összes félelmet kiégette a fájdalom, akkor, s csak akkor átvehetem a diplomám. Most látom csak, hogy túl erős voltam ahhoz, hogy könnyű életem legyen.

A szegedi albérletben nyáron olyan meleg volt, mint egy kazánban és olyan szag, mint a török szultán seggében. A víz ihatatlanul fémes ízű és büdös, minden olyan kicsi volt és kényelmetlen. Vizsgalevezetésként mindig Agatha Christie-t olvastam, a második év végén már a könyv elején tudtam, ki a gyilkos. Ez zavart. S később ez a tulajdonságom csak erősödött, tudtam előre az emberekről, hogy mit fognak tenni, melyik könyvben melyik karaktert személyesítik meg, s hova tartanak. Az sem kifejezetten segített, hogy később elkezdtem írni, a fantáziám még tovább fejlődött, s egyre gyakrabban öntudatlanul megírtam a körülöttem élők életét, amiről mit sem tudtam, csak érzékeltem.

Bartis Attila A nyugalom című regényében mondja, hogy az írás, a gyávák öngyilkossága. Ezt a mondatot persze csak figyelemfelkeltésnek szánja a főhős egy riporthoz, de valami van benne. Minden egyes novellával meg kell halnia valaminek idebenn, hogy odakinn valami új születhessen az emberek szívében. Az a történet többé nem csak az enyém, hanem a mienk és úgy lebeg tovább a nagybetűs irodalomban, hogy végre felfedezzék, mintha ettől bármi is függene.

Még nem tudom, hányszor 21 év áll előttem, és hogy van-e C, D vagy E tételsor is. És azt sem tudom, hogyha van, az milyen formában tanulható. Egyet azonban biztosan tudok: az irokéz kapcsolóbika avas.*

*HATÓERŐ

Budapest, 2019. augusztus 25.