Rekkenően fényes nappal volt. A fák tág teret engedtek a kora tavaszi szélnek. Se nem volt túl meleg, se nem elég hideg. Mincsantao Ce söpört még egyet a már amúgy is makulátlan udvaron, majd leült reggeli kávéjához. Az a fajta ember volt, akinek a söprés valamiféle meditatív tevékenység volt, s az utána elköltött kávé hozta vissza a valóságba. Ma is a téglavörös bögrét választotta. Egy kicsit elmélázott, hogy jólesne neki egy szál cigi ehhez a tevékenységhez, de mivel még soha nem gyújtott rá, elvetette ezt a gondolatot.

Olyan jó üres volt az élete! Mindig is erre vágyott, s mindent megtett, hogy ne is történjen vele soha semmi. Kavart egyet a kávéján, s az illatfelhőből hirtelen egy szép, nagy Szalmatündér ugrott elő. –„Üdvözöllek!” -mondta. - "Azért jöttem, hogy megkérjelek, mostantól ne jobbról balra kavard a kávédat, hanem balról jobbra, ahogy mindenki más is teszi!”

Mincsantao Ce hosszan, merően ránézett a tündérre, majd a kanalával fejbe koppintotta, s betolta a forró italba, ahonnan jött. Kissé fanyar, ám elégedett mosollyal vissza is kavarta bele, jobbról balra, ahogy mindig is tette.

Tata, 2018. június 29.