Élt egyszer Hargitában egy asszony. A maroshévízi vízesés lábánál volt egy házikója, ahol jól őrzött pincéje, könyvtára és kedves kis kecskéje társaságában gyógyította az embereket. Mindenki csak úgy hívta, az ecetes Rózsi.

Az ecetes asszony még dédanyjától tanulta a mesterséget, s úgy gondolta, hogy ecettel mindenféle sebet, legyen az lelki- vagy testi-, be lehet gyógyítani. Pincéjében ezerszám voltak a különböző ecetek: bor, sör, málna, alma, szilva és ki tudja még mi. Ezeket a nedűket ő maga erjesztette a borszéki jégbarlangból nyerve hozzá forrásvizet. A faluban mindenki ismerte és némi távolságtartással kezelték, úgy gondolták, nem evilági erőkkel van kapcsolatban, aki ennyi mindent tud. Az a hír járta, hogy a kecskéjén kívül sosem volt senkije.

Egy téli éjszakán megjelent a faluban egy vak ember, akit ecetes Rózsi messze földön elterjedt híre vonzott oda. Nem volt mit veszítenie. Megzörgette az házikó ajtaját, s türelmesen várt, hogy beengedjék. Rózsi csak lassan szedelőzködött fel, megkötötte derekán a köntösét, kontyba fogta hosszú, dús haját, gyertyát gyújtott és nyűgösen kinyitotta az ajtót.

• Jó estét, mi járatban ilyen késő éjjel?- kérdezte, de a választ meg se kellett várnia, hiszen látta a férfi kezében a botot.
• Josef vagyok, a vak hegedűs, és a látásomat szeretném visszanyerni. Azt tartják, te minden bajt el tudsz űzni.
• Gyere vissza holnap reggel és visszaadom a látásod. - mondta Rózsi és elfújta a gyertyát.

Másnap, mikor Josef visszament, már egy üvegcse várta, amiben eperecet volt.

• Ezt az ecetet hígítsd tízszeresére és minden reggel-este azzal az oldattal kend be mindkét szemedet, homlokod közepét és halántékodat egy hónapon keresztül. Ha letelik a hónap, gyere vissza, és ha elégedett vagy az eredménnyel, hozz valamit fizetségül. – mondta az asszony és jóízűen felhörpintette kiskecskéje kámforos tejét.

A férfi megköszönte és hazament.

Egy hónap múlva Josef újra éjszaka zörgetett a kis ház ajtaján, Rózsi már tudta ki az, s beengedte. A férfi egyik kezében még mindig bot volt a másikban egy feketefejű bárány, hát az asszony rákérdezett:

• Hát te veled meg mi történt, nem fogadtad meg a tanácsom?
• De bizony úgy jártam el, ahogy mondtad és látok is.
• De hát kezedben van még mindig a bot.
• Nem evilági dolgokat látok.
• Hát mit látsz?
• Angyalokat, tündéreket, manókat. Látom a fényt, s azóta azt követem. A báránykát pedig neked hoztam fizetségül, ha elfogadod.
• Hát persze. Gyere, ülj le, igyál meg velem egy kupica jó meleg tejet!

Budapest, 2017. augusztus 13.