A családom és én théravádinok vagyunk. Hitünk szerint a halottakat máglyán kell elégetni. Mért foglalnánk el a jó termőföldet halott emberek tárolására. A test vissza kell hogy térjen minél előbb a földbe, a lélek meg kell hogy tisztuljon a földi élet hívságaitól, akár egyes Karma szálak is elégethetők így. Így szabadul ki a lélek a legkönnyebben az anyag fogságából. Nem lehet azt leláncolni, ami szabad. Csak az állatokat temetjük, mert nekik fel kell áldozni a testüket értünk. Itt kell maradniuk, s lelkük lassabban szabadul. Az ő lelkük rugalmasabb, tud sokáig két helyen lenni egyszerre, meg nekik Karmájuk sincs.
Mindannyian terapeuták vagyunk: a szüleim, testvéreim, és én is masszírozunk. Van egy kis földünk cseresznyefákkal, 60 nyúl és a kert végében egy sztúpa, állítólag Asóka király idejéből.
Nem volt kifejezetten jó ötlet a nyulakat szabadon ereszteni, az biztos. Folyton a sztúpa körül lófrálnak, s be-beugrálnak, telebogyózzák, ott párzanak, és egyáltalán nincsenek tekintettel Buddha hamvaira és a szentségre. De nekünk dolgunk van, tápra pedig nincs pénzünk, muszáj őket szabadon legelni hagyni.
A tularémia úgy jött, mint a villámcsapás. 40 nyúl odaveszett. Az állatorvos kesztyűben fogta meg az elhullott állatokat, a többieket lebunkózta, mert gyanította, hogy azok is fertőzöttek. –„A beteg, vagy feltételezhetően fertőzött állatok húsát elfogyasztani tilos! Az állatokat be kell fogni, le kell bunkózni, és máglyán el kell égetni! Nem tudunk mit tenni.”- mondta, és kezdte összerakni a máglyát. -„A sztúpát meg takarítsák ki azonnal, gyújtsanak füstölőt, mécsest és imádkozzanak!”
Ezek voltak az első állataink, akiket úgy hamvasztottunk el, mintha ők is buddhisták lennének. A járvány vallást és szentséget adományozott nekik. Körbeálltuk a máglyát és imádkoztunk. A nyulak lelke most visszatér a teremtőhöz, mi pedig visszatérünk a dolgunkhoz. Hajnalban kelünk, imádkozunk, jógázunk, eszünk, és kezdünk dolgozni, ahogy minden egyes nap. Napról napra, éjről éjre.
„Éjre éj és napra nap
Egy bűvös hálót rázogat
Mint titkos hang, súg átkokat
s néki, hogyha ott marad
Hol Camelotra lát.
De súghatnak már őneki,
Hálóját csak lengeti,
s fontolóra sem veszi,
Shalottnak asszonyát.”*
*Lord Alfred Tennyson: Shalott hölgye, részlet
Budapest, 2020. április 28.
