Millicent nem volt okos. Valahol halotta is, hogy a túl sok gondolkodás nem tesz jót a bőrnek, hamarabb öregedik tőle az ember. S ő fiatal akart maradni, és szép, majd gondolkodnak helyette a csúnya lányok. Ez a butaság mégis olyan bájossá tette. Az amerikai nőkre jellemző edzett testtel, fehér fogakkal és magas alkattal áldotta meg a természet, igazán nem lehet arra panasz, hogy a teremtés hevében a logikát, kíváncsiságot, gyors észjárást kihagyták a tulajdonságok közül.

Millicentnek humora és igazán személyisége sem volt. Egyszerűen szép volt. Nem szeretett olvasni, kártyázni, tanulni és sütni-főzni, viszont nagyon szerette a napot, az úszást és a party-kat. Ezeken a helyeken jól is mutatott. Ruganyos, erős teste kifejezetten mutatós volt fürdőruhában, egészséges barna bőre a napon és bármilyen koktél ruha, fejdísz az party-kon.

Millicentenek sok férfi csapta a szelet. Tavaly Paullal, a nagyreményű ifjú atomfizikussal járt. Legyezgette a hiúságát, hogy ilyen agyas férfit is érdekelhet. Általában nem szerette, ha egy férfi szellemesen udvarolt. Soha nem azt vonta le ilyenkor következtetésként, hogy ő túl buta az elmélyült beszélgetésekhez, hanem, hogy a férfi nyilván valamit kompenzál, bizonyára satnya szerető, ha ennyire leköti az idea.

Paul nem is ilyen volt, nem beszélt sokat, befelé forduló volt, magas, beteges kinézetű, kiugró szemű, amit a pajzsmirigy túlműködésnek köszönhetett. Igazán szerette a buta nőket, elfeledtették vele, hogy teljesen értelmetlen, amit csinál. Úgy gondolta ugyanis, hogy a természettudományos igazságoknak valódi gyakorlati haszna nem sok van, általában elméletek maradnak, mígnem egy okosabb tudós felül nem írja őket. S ha axióma is marad valami, az egész csak mentális maszturbáció, nincs benne igazi szépség, nincsenek benne érzelmek, nincsenek benne történetek, nincsenek benne nincsek, minden csak állandóan van. És ez olyan kiábrándító, hogy ezt csak egy buta nő oldalán lehet feledni, akiben nyílván az a vonzó, hogy végre nincs véleménye, nincs gondolata, nincs személyisége, jó üres, s Paul ezt kereste, ez az ürességet, ezt a semmit.

Millicent és Paul igazán összeilletek, mint a tollboa és a korc, persze nem a külső szemlélő számára. A semmi és a semmit kereső, az űr, ami befogadja a mindent. Ez a nő maga volt a megtestesült nirvána, és ezzel a butaságával mégis talán ő volt a Világ legokosabb nője, hiszen minden igaz kereső végső célja ez. Ez a nagy-nagy üresség.

Feszesség. Szemtelen restség. Szentség. Tehetség. Keresztség. Keszeg stég. Telek vég. Kelemen ég. Szeptemberben lesz itt a vég. ELÉG!

Budapest, 2019. szeptember 12.

Millicent karakterét Millicent Ingram, Szerb Antal – Utas és holdvilág című regényének szereplője ihlette, képen: Rachel McAdams