Michel Tournier szerint két féle nő létezik: a vertikális és a horizontális. Az előbbi a csecsebecsenő, akit kezelhetünk, gyúrhatunk, akit kedvtelve nézegethetünk, aki a férfiélet dísze. Az utóbbi a tájnő, ezt bejárjuk, belebocsátkozunk, és gyakran előfordul, hogy eltévedünk benne. Az előbbi szapora beszédű, szeszélyes, követelőző, kacér, teste hajlékony, karcsú, nádszál test, medencéje párizsi. Az utóbbi hallgatag, makacs, birtokló, emlékező, álmodozó, teste dús, kitárulkozó, anyás test, medencéje mediterrán. Úgy tűnik, az egyik minőség kiemel, a másik földel.

A rémkirály című regényben ír erről, de azt nem említi, hogy van átmenet az egyik minőségből a másikba vagy esetleg, hogy van, hogy a nő az egyik férfi mellett ilyen, a másik mellett olyan. Mindazonáltal ahogy haladnak az évek, egyre jobban terülnek el körülöttem és bennem a dolgok. Elfárad egyszer az ember, és akkor jobb, ha hagyja a többieket érvényesülni. Egyre többször veszem észre magamon, hogy inkább lassabb tempóra kapcsolva és sokkal kevesebb dolgot akarok csinálni. Olyan megfigyelő lettem. Belül lehet, hogy fortyog még valami, de igen megfontoltan vár biztos talajra a kiugráshoz. És igazából akkor már csak lépni kell egyet, ugrani nem is annyira.

Futás helyett gyalogolok, gyorsúszás helyett csak lubickolok, egész napos kirándulás helyett csak rövid túrákat teszek, édes sütemények helyett kenyeret sütök, a kávét tejjel iszom, a sört habosan, leszoktam arról, hogy bárkit bármiről meggyőzzek, hagyom, hisz mindenkinek saját útja van, az én utam se lenne kényelmes másnak. Azért azt gondolom, mindkét típus bennem van: az egyik a kecske énem, a másik a tehén, az egyik a sárkány, a másik a szűz, az egyik az ablak, a másik a takaró, az egyik a szabadító, a másik a szolgáló. S ha megengedik egymásnak, hogy mindketten szabadon, teljes életet éljenek, újra helyre áll a rend. A világ rendje. Az isteni rend.

Kép: Pedro Almodóvar - Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmjéből

Budapest, 2019. május 22.