Professzor úr, igazán elhiheti, hogy nem jut be felesleges cukor a szervezetembe! Már több, mint egy éve nem eszem finomított gabonafélét vagy cukrot. Most mit nyaggat? Az igaz, hogy azóta igen megváltozott az életem. Lefogytam 20 kilót, és hát van egy szemrevaló barátnőm is, a Cili. Kikapós fajta, azt meg kell hagyni! Az én koromban meg hát kell valahogy bírni az iramot! Szóval járok edzeni. No, nem azért, hogy jobban nézzek ki, az már nekem nem fog összejönni. Csak hát tudja, hogy van az? Állandóan azt akarja. Ahhoz kérem meg erőnlét kell. És persze technika. Sosem voltam az a kifejezett lepedőakrobata, ahogy mifelénk mondják. Hát most pótolok. És hát ezzel a Cilivel a korrepetálás sem olyan nyögvenyelős, mint kisoskolás koromban volt biológiából. A tárgy sem változott, látja, Professzor úr! Még mindig biológia. De hogy is keveredtünk ide? Ja, a cukoreredmények. Mondom én, semmi felesleges szénhidrát! Azt kérdezi, használunk-e valamit az együttlétekkor? Hát, csak amit mindenki más, gondolom. Bár úgy egy hónapja, ha már így rákérdez, Cili valami síkosító félével kencézi magát. Abból a nagy hevületben rendesen be szoktam valamennyit kajálni. Ja, tehát akkor az lesz az? No, legközelebb majd jobban vigyázok! Vagy veszünk steviásat. Azt szabad, nem? Mifelénk kérem azt jázminpakócának hívták, és sebgyógyításra használtuk, de maguk tudják. No, a viszontlátásra, Professzor úr!

Budapest, 2018. augusztus 5.