Hogy a férfi mit jelent, az korról-korra, személyről-személyre változik.

         Hajdanán a lovagkultúrában a férfi mindig megküzdött egy elérhetetlennek tűnő, vártoronyba zárt, nádszál derekú, törékeny és némileg meggyötört nőért. Azt azonban kevesen tudják, hogy ennek a lovagnak otthon már rendszerint volt egy jól bejáratott, méretes déli fertállyal és 6-8 gyerekkel rendelkező felesége. Nyílván a feleség kezdetben tetemes hozományát a gyermekek számának növekedése jócskán megapasztotta. A gyermekáldások számbeli növekedésével arányosan azonban a nő méretei is méltán növekedtek. Ezek az aránybeli változások a férfit határozott cselekedetekre ösztökélték. Tudta, hogy ilyen körülmények közt sem anyagilag, sem szellemileg és, gyanítom, hogy szexuálisan sem lehet és érdemes élni.

         Azt, hogy a lovagszerelem indítóokai mik voltak, tehát már tudjuk. Ettől persze ezek az érzelmek lehettek valósak, erre bizonyíték a lovagköltészet megannyi műve. Az is elképzelhető, hogy ez egy vagyonszerzési forma volt. Hiszen, aki vártoronyba van zárva, annak a szülei esténként nem levesgyöngyös köménymaglevest vacsoráznak és a Dallast nézik ingyentévén. Számolhatunk ezek után azzal is, hogy a kiszabadított nő kiteljesedvén el kezd szaporodni. Ne is részletezzük! Látjuk, hogy az eredmény ugyanaz. A férfi 6 év múlva ugyanabban a kátyúban csücsül és újabb portyára gondol. Világos, ez ilyen korabeli vetésforgó. Az otthagyott nőket is csak megmenti valaki.

         Na, de beszéljünk a mostról! Most nem tudom, mi van. Azt fel tudom vázolni, hogy én hogy képzelem a férfit, de lássuk be, ez egy igen szubjektív vélemény lesz, mely kizárólag az én személyes eddigi tapasztalataimon, élményeimen, fantáziáimon alapul. Ezért inkább azt írnám le, hogy milyennek szeretném látni a férfit. Ezt pedig azért nem teszem, mert mire megfelelő körültekintéssel jellemzem és meghatározom, ő annyit sem mond, hogy viva la France és elillan, mintha sosem létezett volna.

Budapest, 2014. október 1.