azonnal a harmadik 10 millószoros nap után

Aznap nem mertem ilyet írni, mert csak hálás lehettem, meg kedves mindenkivel, és csak jóra gondolhattam, de ma már lehet anyázni.

’Cause you’re hot then you’re cold, You’re yes then you’re no, You’re in then you’re out, You’re up then you’re down, You’re wrong when it’s right, It’s black and it’s white, We fight, we’re break up, we kiss we make out, You don’t really wanna stay, But you don’t wanna go – énekli Katy Perry a Hot N Cold-ban. És értem, hogy a bipoláris depressziós pasijáról énekel, én már rég máshol vagyok. De ilyen roller coaster-ben ki nem volt? De csak az zuhan bele, aki felszáll rá. Csak nekem tűnik fel, hogy olyan, mint a DNS kettős spirál? És egy ideig lehet egyensúlyozgatni benne, de a végén mindenki kiszáll és marad a… Mi is marad? A szellemvasút. Végül is azon nem féltem annyira. Kommunizmus szellemvasútja. Hál Istennek annak is vége és még sok mindennek. Arról hogy az egész ország Stockholm szindrómában szenved már egy magyar film is beszél. Van, aki családtagok miatt, s a többiek politikailag. Gondolom. Na most a nemzetbiztonság biztos megint megtalál. Anyám a hullámvasút, papa meg a szellemvasút. Ha valaki nem tudta felfejteni az allegóriát. Papa állandóan azt skubizza, ki halt meg. Ezért gondolom, hogy szellemvasút. Biztos büszke, hogy ő még él. Azontúl, az sem nem biztos, hogy ő az apám.

A léleknek szabadságra van szüksége. Ott érzi jól magát. S bárki bármilyen szörnyű tényt el tud viselni, ha az igaz. Sokkal jobban, mint az állandó titkolózást. Mert a titok összezavarja a spiritet. Hogy ilyen szépen fejezzem ki magam. Az csak az igazsággal tud együtt élni. Ipso facto az igazság elrejtése – a titok – egy hazugság. Ameddig hazudsz, hazudsz magadnak is. Nem tűnik fel, hogy csak álkapcsolataid vannak? Mindenki mindenkinek hazudik. És ezt hívják realitásnak. A bardóban biztos nem fog ez menni, és ahogy a dolgok állnak, hamar odakerülsz, faszfej.

Szóval arról akartam írni, hogy ma már a petesejt donáció miatt néha nem csak az apa nem biztos, hanem az is elképzelhető, hogy nem az az anyád, aki annak mondja magát. A reparentációt javaslom mindkettőre. Ha az igazi apa, vagy anya nem vállal fel, hagyd őket megrohadni a kitekert lélekfoszlányokban, amit maguk után húznak, mert tuti, hogy felettes énjük fogta a kalapját és hazament az övéihez. Ebben a családterápiában meg nem annyira bízom. Csak abban, amit mi magunk rendezünk magunknak. Úgy értem a sors úgyis olyan embereket fog köréd sodorni, akikkel újrapróbálhatod az életed, addig míg majd valódivá nem írod végre. Olyan valódivá, amit már két lábbal beletaposva nagy lelkesedéssel élhetsz.

KRUMPLIS LÁNGOS, BÚZASÖR, NEM FÉLHETSZ*

*HATÓERŐ

kép: freepik.com

Budapest, 2026. július 19.

Kacskaringózok lefele a kihalt utcán, a fejem tiszta, de egy hullát vontatok a lábammal. A saját holttestemet. Ez egy újabb örült nap. Ma is egész éjjel inni fogok. Sehogy sem tudom lerázni a hullám. Az érzelmeim hullája. A többi részem rendben van. A testem folyton fájdalmat jelez. Innen tudom, hogy nem a testtel van baj. Hiszen az jobban tudja, mint a lélek. A lélek olyanokba is belemegy, ami nem biztonságos, vagy egyenesen veszélyes. Az adrenalin? Addikció? Paranoia? Ki tudja? Csak a test. Nem véletlenül vagyok beleinkarnálva. Valamit üzen. Folyton. Nem kussol. Pláne, ha elnyomom. Akkor még jobban fáj és már máshol és máshogy is. Mi lenne, ha mindent el lehetne felejteni. Na igen, az könnyű lenne. De a karma nem így működik. Arra is emlékszik, amit tíz élettel ezelőtt csináltam. Nem hülye. Ez a városi sivatag oly jeges félelmet kelt bennem. Sok itt az ember, de lelke egynek sincs. Hol felejtették. Ők is a hullájukat húzzák. De agyuk nincs. Csak, mint a robotok. Milyen hely ez? Én az Androméda-ködből jövök, ott nem így mennek a dolgok. Oly sokáig tartott, míg rájöttem. Azt hittem, mindent megtalálok benne. Holott csak elvesztettem magam. Régen azt hittem, minden olyan könnyű. Azt mondtad, minden olyan könnyű. Még egy év és boldog leszek. Bármit is jelentsen a boldogság. Mindenkinek mást. A kihalt utca végén van egy fénycsík az ő helyén. Ott állt. Ott ment el. Mindig tudom, ha erre jár. A felhők máshogy rendeződnek el. Olyan harmonikusan. Ahogy csak valami magasabb hatalom rendezheti. Mint ahogy minket is. S kár ezt letagadni. Volt egy álma. Hogy kocsmát vegyen. Felhagyjon az egyéjszakás kalandokkal. Letelepedjen egy kisvárosban. És elfelejtse az egészet. De ezt nem lehet elfelejteni. Ez kísérteni fog, ha máshol nem az álmaidban, a zenében, amit hallasz, a felhőkben, ahogy bodrozódnak, az esőben, ahogy kopog, az esőszagban, az avar illatában, a dohszagban, egy mozdulatban, ami lehetne akár az övé is, egy tekintetben, egy ruhadarabban, egy szalvétában. Most mért sírod el magad egy kibaszott képeslap láttán? Nézegeted a képeit, de ez nem hozza vissza. Fel kell ébredj! Ez nem az életed. Holnap egy újabb nap. S végre a fényre ébredhetsz. S végre vele lehetsz. Vége a hazugságnak. Mert minden az, ami nem ő. Jó reggelt! Mikor minden szereplő fogoly, végre érdemes vallani, de nem a hatóságoknak, hanem egymásnak. Az felszabadít.**

ÉLESZTŐS GRISSINI TAPAD ÉS MEGHARAGÍT***

*@játékelmélet – Fogolydilemma: nem zéró összegű játékok egy fajtája. Lányege, hogy két súlyos bűnténnyel gyanúsított fogoly közül vallomást tesz-e az egyik a másik ellen.

** @inspiráció: Gerry Rafferty – Baker street

***HATÓERŐ

Budapest, 2026. július 11.

Steve mint minden reggel megcsinálta a japán tornagyakorlatait. Radio Taiso. Tulajdonképp unta őket, főleg, hogy csak a rádión lehetett hallani, s látni nem. Mondjuk ez kevésbé zavarta, már húsz éve nem látott. Pszichoszomatikus vak. Ezt találták ki neki az orvososok, mert a szemével és a látókéreggel sem volt semmi baj. Pedig egyszerűen csak elvesztette Kate-et és a gyászt nem tudta feldolgozni. Legalábbis nem úgy, ahogy mások. Mindegy is. Annyi mindent látott már életében, most pont a japán gyakorlatok nem hiányoztak neki.

Kate nem volt mindennapi lány. Éjszakákat lehetett vele átbeszélgetni, s ha nem, akkor rángatta mindenféle kiállításra, színházba, erdőbe. Az a felszabadult lónyerítés szerű kacaj hiányzott a legjobban neki. Meg a hangja. Ahogy énekelt. Meg az érintése. Kirázta tőle a hideg. Vagy nem is, olyan bizsergés járta át, mint utoljára gyerekkorában a spenót után kiérdemelt csoki láttán.

Shaftesbury-ben a Gold Hill-en volt egy házuk, aminek a tetőtere össze volt nyitva mindkét irányban a szomszédokkal. Az emberek átjárhattak egymás életébe. S át is jártak. Valószínű tűzvédelmi okai voltak ennek az elrendezésnek. De erre csak túl későn jöttek rá. Steve arra menekült, amikor a gázsütő fölrobbant, de Kate nem. Ő az ajtót választotta. Az egész ház ráomlott. Steve ezt már a szomszéd ablakából nézte végig. S azóta filmszakadás. Minden tekintetben. Filmes vágó volt. Annak is annyi.

A vakság nem fáj. Akarod érezni, milyen? Akarod tudni? Akarod hallani, vagy szagolni? Én egyedül nem létezem. Csak te meg én vagyunk ketten. Mint az ikrek. Egyenként elveszettek vagyunk. Alkudtam Istennel, hogy vegye el a látásom, de adjon téged vissza. A kómából is ki lehet jönni. Ez a Joe Dizpenza azt mondja, meg persze a te hülye homeopátiád, amihez én nem értek. Ha felrohanunk azon az úton, azon a dombon, azon a hegyen, azon a csigalépcsőn. Ha ellopom a pillanatot lecserélhetjük az élményt. Vagy kicserélhetjük. Adtam annak a varázslónak egy marék rozst, hogy cserélje ki a lelked egy olyanéra, akire úgysincs szükség. Aki úgyis szenved. Nem tudja élvezni az életet. Te tudtad. Alkudtam Istennel, s mégsem látlak mozogni. Bárcsak te is a tetőtéri átjárót választottad volna. De tériszonyod volt. Tériszonyod van. Azt mondta az ügyeletes orvos jelen időben beszéljek veled, mert hallod, amit mondok mindezek ellenére. Mi kell még, hogy lecseréljük az életünket arra, amit a sors eredetileg írt. Hogy együtt kell lennünk és megöregednünk. Vagy soha nem kell megöregednünk, ahogy a human eclipse* megjósolta. Eternal life. Eternal love.**

„Álmaimban mindig meghalok, amikor felébredek kaleidoszkópszerű az elmém. Sosem akartalak bántani. Sosem akartam hazudni. Szóval ez a búcsú. Ez búcsú. Mondd meg az igazat, sosem akartál igazán engem. Mondd meg. Álmaimban féltékeny vagyok. Ahogy felébredek, kiszállok a józan eszemből. Nem egyedül vagyok bennem. És sajnos nem te vagy az egyik. Gyűjtöm az embereket. Gyűjtöm az élményeket. Gyűjtöm a tárgyakat. Nincs, amit ne gyűjtenék. Csak téged veszítettelek el. Nem volt már hely neked is. Valaki másnak adtam át. De az sem bánt vele jól. Mint ahogy eddig senki. Rajtad kívül. Mikor leszek egyben? Talán majd veled.”***

*Human eclipse – 2026 és 2030 közé jósolt energetikai változások az Univerzumban, ami kettészakítja az emberiséget, szenvedőkre, s azokra, akik az Aranykorban akarnak élni

**Inspiráció és néhol eredeti gondolatok: Kate Bush – Running up that hill című számából.

***Moby – Porcelain irodalmi fordítás saját gondolatokkal

Budapest, 2026. július 4.

Meleg van. A pride-on meg minden tekintetben, ha megtartják. Prejudice-al kell fűszerezni, és akkor minden helyrejön. Legalábbis Jane Austen regényeiben. Ott valahogy minden kerek, még akkor is, ha katasztrófa a vége. A magasabb rendet ismeri az írónő. Vagy hát ismerte. De attól, hogy meghalt még itt van velünk és írásain keresztül tovább él. Az utolsó kilégzését mindannyian belélegeztük már. Ezt speciel Beethoven-ről szokták mondani. Kb. egyszerre is éltek, csak nem egy országban, szóval ők tuti belélegezték egymást. Most itt átkapcsolhatsz a pornócsatornára, pont olyan ez a mondat. Ha már unod a traumaoldást, pihenj!

Azt mondják az Univerzumban rend van. Akkor is ha nem látod, vagy bármikor kételkedtél volna benne, van egy ’háttérhatalom’, ami a helyére illeszt dolgokat. És ez nem az a háttérhatalom, aki az ufókról, vakcinákról, maffiáról, összeesküvésekről híres. Ez egy olyan háttérhatalom, ami a hátad mögött azt rendezi, hogy boldog legyél. Jönnek a jelek. S ha nem hagyod figyelmen kívül, üzennek. A stop táblát is érdemes figyelembe venni. Ahol egy ajtó bezárult, ott nincs dolgod, Most. Rángathatod az ajtót. Te vagy Ők még nincsenek felkészülve a Mi-re.

– Hideg csontok. Ez jól is jön ebben a melegben. Megbújik, mint egy szellem és akkor csodálkozik, ha ghost-olják. Van egy ikre a petefészkében, az a szellem, amit nem szabad figyelembe venni, s így őt is el kell utasítani. Mert egyek. Ugyanolyan vér folyik az ereinkben. Magasan és mélyen is keresem, mert bárhol lehet. Hideg a lepedőm, de ebben a melegben ez kifejezetten jól esik. Tegnap leszedtem végre a Pinokkiókat. Lehet elenged a húzófonal*. Ja, nem az a biológiában van. Ő biztos tudná mire. Valószínű mozgatásra. Ha egyszer húzó. Nem akarok sírni, de összetörtem. És akkor még a legmacsóbb bebúgatott vadkan is bömböl. Félek. Csak gyere haza, aztán meglátjuk. Így nem megy tovább. Nem tudok tovább színlelni. A felhőket nézem. Olyan, mintha ott üzenne. Amikor szépet látok, vagy hallok, rá gondolok, hogy ez neki is tetszene. Nem kell tudnom, hogy kitől menekülsz, csak gyere vissza.**

– „Miért kínzom még szomjazó lelkem? Miért bírom még viselni testem. Miért látom fesleni sebeim? Szorítsd meg remegő kezeim! Egy álommal újra szegényebb lettem. Hisz most sem vagy itt mellettem. Túl korán kimondott szavak. Túl kevés idő alatt. Mi van a nevedben? Mi van a szemedben? Szívem a kezedben, ami hív, ami hív. Sokkal tartozom, kedvesem, mert erőt adtál, s így jó nekem. Mély megnyugvás, mit magamban látok. Az égig emeltél a kezeddel, hogy lássak én is a szemeddel. Hogy hová tűntek a jó barátok. Zálogba adtam a testem. Boldogabb lelket kerestem. Képzeleteben végigúsztam a csillagtengereken, de mind kevesebb lélekgyönyört adott a testem nekem. Senki nem jut be már. Azt álmodom, hogy létezel. Azt álmodom, fogod a két kezem. Kérlek vigyél magaddal egyetlen angyal. Összerakva a képet, elvezetnek hozzám. Egy sohatöbbé pillanat, mely velünk marad végre. Vár még ránk száz és száz apró mozdulat. Vár még ránk száz és száz külön gondolat.”***

*Húzófonalak: Mikrotubulosok, sejtek, kromoszómák mozgásában vesznek részt.

**inspiráció: SYML – Where’s my love

***Unique Mix

kép: frockflicks.com: Orlando – Sally Potter, 1992.

Budapest, 2026. június 27.

„Lehet, hogy a legerősebb kapcsolatok nem azok, amelyek problémamentesek, hanem azok, ahol a felek eléggé biztonságban érzik magukat, hogy együtt szembenézzenek velük...Bocsáss meg, de nem maradhatok. Olyan, mintha kitépted volna a nyelvem és vitted magával a szívemet is. Nincs mit mondani. Nincs mit érezni. Szeress! Ó, Uram. Csak te maradtál nekem. Ő eldobott. Nevetett a hibáimon. Azt mondta, nincsenek bűnök. Az ölében tartott. Ott maradtam örökre. Akkor is, amikor már nem én voltam ott. Azt írta a naplójába: tönkrementem, gyere értem! Már foglalt vagyok. Ne kísérts engem! Olyan fehér a bőre, mint a márvány. Én meg világos vagyok, mint a Nap. És minden olyan világos, mint a Nap. Az isteni fény világítja meg tetteink, s utunkat. Azt kérdezem, ki vagy, s hogyan váltál ilyenné. Hogy tanultál meg fél lábon a gerendán egyensúlyozni. Ki adott neked nevet? Ki az, aki felnevelt? Vagy nem nevelt fel. S ha így van, én felnevelhetlek-e? El kellett mennie, hogy összetörjek, hogy még több fény bejuthasson a sötétség mélyére. Ezt a sebet fel kellett tárni, hogy begyógyulhasson. S a feltárás jobban fáj, mint maga az eredeti sérülés. Küzdök vele. Küzdök a fény ellen. Küzdök a hajnallal. Küzdök a mindennapokkal. Küzdök az álmokkal. Létezik olyan, hogy két ember ugyanazt álmodja? Van ilyen? Hiányzik az illata. Hiányzik az érintése. Hiányzik a közelsége. Mindig itt van. S csak amikor elengedem jön vissza. Amikor beszélnek hozzá. Azt mondja, minden rendben. S ez jól áll neki. Ez jól áll nekünk...Semmi gond…Látlak. Van értelme, hogy létezel. Elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Bármi is történjék, itt vagyok veled. Nem kell többé egyedül lenned. Mondj még többet magadról!*

Az át nem vett csomagban…

egy fekete combfix is van, de minek. Ha majd kell, az Univerzum átadja. Most marad a postán, s visszaküldik a feladónak. Ennél többet nem tudok mondani.

AZ ÉRZELMEKET ÉS VÁGYAKAT EL KELL FOJTANI?**

Az álcsaló

– Nem baj, ha még egy Otthonért elfutok és visszajövök? – kérdezem a mögöttem álló hölgyet a LIDL-ben.

– Nem, dehogy, menjen csak. – feleli tele kosárral. S mikor visszaérek az előttem álló kínai hölgy is előreenged, mert látja, hogy csak egy maréknyi dolog van nálam. Lepakolok a futószalagra, s kérdezem: – Vietnámi?

– Én kínai. – feleli tört magyarral. S ekkor fordulok meg.

– Szia Rita. – mondja Ferenc.

– A csaló! Szia. – felelem, s látom, hogy elemen és fagyin kívül ő sem sok mindent vesz. – Ennyit vásárolsz? – kérdezem. Ez az a csaló, akivel a fodrászhoz utaztam múltkor.

– Persze, ez a reggeli horgászathoz lesz, a másik csak nasi. – feleli, s közben mosolyog.

Most komolyan úgy hallottam, hogy a reggeli orgazmushoz lesz, és már elszállt a fantáziám, hogy férfiaknak is van vibrátor. És hogy az milyen lehet. De ezeket nem mondom. S ennek ellenére mikor hazaérek a facebook feldob egy hirdetést egy olyan vibrátorról, ami egyszerre férfi és női is. Az algoritmuson kívül is valaki nagyon figyel.

EZ HÓT ZIHER**

*Dipendra Tamag irodalmi fordítás s.k….Laura Marling – What He Wrote részletek irodalmi fordításban saját gondolatokkal és értelmezésben eredeti gondolatokkal Enyedi Ildikó – Testről és lélekről (2017.) című filmjéből beágyazva...Dialógusok a fel nem dolgozott érzelmekkel

**HATÓERŐK

kép: magyarnemzet.hu.: Paolo Genovese – Túlagyalt randevú (Follemente), 2025.

Budapest, 2026. június 25.

azonnal az Újhold előtti percekben az Ikrekben

Naja tripudians

Hozzátok a dehidratáltakat, visszük a dehidratáltakat! – mondja Kiss Tibi a koncert közepe-fele. Mondja, hogy igyunk vizet is, ne csak mindig az alkohol. Már az alkohol megszerzése is nehézségekbe ütközött.

– Figyelmeztetek mindenkit, hogy mielőtt elindultam a Naja C200-as szert bevettem, ha bármi gikszer történik, az nekem köszönhető. – mondom svéd barátaimnak, mikor a Határ úthoz érek. Hoztak magukkal új embert is, úgy látszik nem csodálkozik, de Zoli gyorsan mondja, hogy Rita ilyen homeopata specialista. És szeret magán tesztelni. Elindulunk alapot szerezni, valamiért az ALDI nem jó és a LIDL-ben kötünk ki. Belépünk, és abban a pillanatban az elektromosság összeomlik. Emberek a félsötét áruházban próbálják megtalálni, amit keresnek. Én meg mondom, hogy na tessék, a Naja. Mi még sötétben is megtaláljuk a sört. Persze a fizetéssel az elektromosság visszaálltát meg kell várni. Baromi érdekes, a középkorban simán lehetett fizetni elektromosság nélkül is. Mindez pont akkor, amikor el kéne dönteni, hogy legyen-e okosom, vagy maradjak a nyomógombosnál. Szerintem ez egy jel. Amúgy is slow-town-ba akarok költözni. Ott nyomógombos sem lesz, csak a bekötött teló. „Üdvözlöm, érintem, nem mutatom. Nem emlékeztetem, nem kutatom. Nem zavarom, zavarom, csak figyelem, belefeledkezem. Nem sürgetem, nem várom. Nem bántom és nem sajnálom. Ha nem sajnáltatom magam, magam adom. Megadom magam, neki megadom magam... Ha elmész, magaddal viszed a legnagyobb részem. Kérlek, ne menj el! Ha elmész, a szívemet viszed magaddal. Azt akarom csak, hogy maradj. Olyan szerelmet nehéz találni, mint a mienk. Hogy engedhettük kicsúszni a kezünkből? Túl messze mentünk, hogy csak úgy elfelejtsük. Hogy fejeződhetett be így? Holnap mindketten megbánjuk, amit ma mondtunk... Felkavarom, felkavarodom. Megálmodom, belelátom. Megkövetem, megkövetelem. Megszelídítem, megbánom. Meggyújtom, eloltom, meggyújtom, eloltom. Megoltalmazom, elragadom. Elragadtatom magam, magam adom. Megadom, megadom, neki megadom magam.”*

Colchicum autumnale

– Nem félek semmitől ebben a Világban. Nincs semmi amivel vádolhatnál, amit még nem hallottam mástól. Próbálok találni egy tisztességes dallamot. Egy dalt, amit magamnak énekelhetek, amikor egyedül vagyok. Sosem gondoltam, hogy bolond vagy. De nézz magadra! Össze kell magad rántsd. Meg kell állj két lábon. A könnyek elvesznek, nem táplálnak semmit. Szedd össze magad. Beragadtál a pillanatba. És most nem tudsz kikászálódni belőle. Később sem lesz jobb. Ne mond, hogy az idő mindent meggyógyít. Az idő nem létezik. Csak egy illúzió. Mint minden a Világon. A fájdalom is. Én is csak egy illúzió vagyok. Ahogy anyád mondta, fantomférfi. Nem fogom többet magára hagyni a színeket, a hangokat, a mozdulatokat, amiket az életembe varázsoltál, a tűzijátékot, amit látok, ha rád gondolok. Már a szemeddel látok, a füleddel hallok, a nyelveddel ízlelek, a bőröddel tapintok, a véred folyik az ereimben. Buta vagy, hogy ennyire aggódsz. Tudom, hogy nehéz. És hogy nem kapsz eleget abból, amire valóban vágysz. Beragadtál a pillanatba. Én meg nem voltam teljesen tudatomnál. Félig aludtam. De te felkeltettél. A víz melegnek tűnt, s nem vettük észre, mennyire mély. S hogy honnan kell mindkettőnknek feljönni. Ugorni akartam, de esés lett belőle. S téged sem kaptalak el, s te is leestél. Hosszú az út lefele a semmihez. S még hosszabb visszafele. De ha ez az éjszaka elmúlik. És a nappal sem tart örökké. S, ha az utunk meginog ezen a köves meredélyen. Ez is csak egy pillanat. Ez is elmúlik. Semmi sem tart örökké. Szerelem. Kapcsolatok. Fájdalom. Balesetek. Csalódások. Mind csak illúzió. Beragadtál a pillanatba. A szerelem is csak egy pszichózis. Az illúzió sosem változott valósággá. Én meg egy real-man vagyok.**

– Olyan szorosan foglak, hogy az árnyékodban két embert látsz. De most hátralépek, elengedlek, és hagylak az utadra menni.***

Bono büszke lenne rám, ha tudna magyarul. Szerintem, ha most ezt visszafordítom angolra és elküldöm neki, tuti el is énekli. A címben szereplő őszi kikericset pedig a extrém sérülékenységre vettem be. És most végre beletaláltam. Orvos barátném mondta, hogy akkor innentől figyeli a köszvényeseket, hogy mennyire hiperszenzitívek, mert kisebb potenciálban tünetre adják. Érdemes tudni, hogy a Colchicum nem gyógyítja meg a köszvényt, csak a tünetet átmenetileg enyhíti, míg meg nem találják a megfelelő alkati szert, ami már kigyógyítja a beteget. És akkor lábjegyzetnek magamnak, hogy csak kétszer vettem be C200-ban, és itt meg is állok, mert eztán már csak gyógyszerkönyvi tüneteket fog okozni. Akár köszvényt.

Gondolatjel

Alt+numerikus billentyűzeten a 0150-et kell leütni. Végre a google megmondta. Lehet, hogy ezzel valódi íróvá váltam. Kezdek magamhoztérni. A mobilszervízes is megdicsért, amikor le akarta vágni a SIM-kártyámat, hogy az új mobilba átmásolhassam a névtárat, mire felvetettem, hogy nem lehetne a régi telefonra másolni az összes nevet, majd az új mikroSIM-et adapterrel behelyezni a régi gépbe, rámásolni az új SIM-re, kivenni, lepattintani róla az adaptert és az új gépbe helyezni.

– Na erre nem gondoltam. – mondta elismerően. Ő férfiként levágta volna, azzal a kitétellel, hogy az néha nem sikerül és akkor oda az összes adatnak.

– Csak van egy diplomám. – húztam ki magam büszkén.

– Azt én nem tudhatom, hogy kinek mihez van józan esze. – felelte sármos hanyagul, s közben hajtotta végre a javasolt műveletet.

Mielőtt bárki lelkesedését felkorbácsolnám, az új telefon is nyomógombos. Talán majd legközelebb lesz okos, vagy sosem.

*Quimby – Magam adom és Chicago – If you leave me now beágyazva irodalmi fordításban s.k

**Ispiráció és itt-ott irodalmi fordítás U2 – Stuck in a moment you can’t get out of című számából kiegészítve saját gondolatokkal

***Anonim szerző

szobor: Delta Produkció – Darázs drámája hatására készült

Budapest, 2026. június 14.

"Tévedsz, nem törött, csak máshogy van felépítve. Csak tudja hogyan kell fenntartások nélkül szeretni, és a kísértéseknek nem adja be a derekát. De a szíve, a szíve eltörött. Többször, mint ahogy az arca megmutatná, hogy mennyire hiányzol neki és milyen régen. Sokkal régebben, mint képzeled, sokkal régebben, mint az emberi képzelet, sokkal régebben, mint ő gondolná. Nem erre a világra épült a többszörös választásokkal. Ahol bárkit egy szempillantás alatt le lehet cserélni. Nem ad túl nagy figyelmet a manipulatív hangoknak és véleményeknek. Elég manipuláció volt az életében. Mert ő tudja hogyan lehet kétségtelenül választani és igent mondani, még arra is, amire más már rég nemet mondott. Te is. Néha veszít. Sajnos. Alkalmanként. De még ezzel is kiegyezik. És remélem, hogy továbbra is megszereti az embereket kapásból és egy villámcsapásra, ahogy eddig. És kérlek, kérlek ne hívd őt megszállottnak csak azért, mert tudja hogyan kell téged szeretni, de nem tudja szeretni a többieket. Minden egyes esetben, amikor gúnyosan töröttnek hívod, az igazság az, hogy túl jó hozzád képest. Nem egy súlycsoportban szerepeltek. Kérlek ne hívd töröttnek.”*

Amikor elvesztem még nem tudtam, hogy merre fogok kijönni az útvesztőből, és ez most sem teljesen kikövezett út. Azonkívül, hogy Rafael felajánlotta, lakhatok nála, ha lesz valami, ingyen, ha nem havi 50 ezer és a kaján osztozunk. Máshol egy menet 100 ezer. És hogy jött ez az opció egyáltalán szóba? Mi vagyok én, egy darab hús? Mondjuk itt többen mondják, hogy a test van előbb. Főleg a háziorvos mond ilyeneket. És persze, amikor helyre kell állítani az egészséget a vízben oldott sóknak, vitaminoknak rendbe kell lenni, mert az kihúzza a lelket a gödörből. Egy ideig. Egyébként a lélek előbb volt és a lélek tartja a testet. A lelkednek van egy teste, s nem fordítva, hogy a test lelke. Az én lelkem. Ez nem helyes. A lelkem énje.

Vissza Rafaelhez. Természetesen így egyik opciót sem veszem igénybe. Még árulta magát, hogy ő aztán a felső 95%-hoz tartozik szellemileg. De ezt kétlem, ha ilyen ajánlatokat tesz. Azt mondta nem használhatom a nevét, de kibaszottul mérges vagyok rá. Egyszerre több álmot összetört, költözés és az emberek jóságában való hit. De mikor tanulok végre? És én még azt hittem valami csoda, hogy felhív 13 év távlatából, amikor is csak egyszer beszéltünk, inkább az anyjával beszélnék. Ő szabadította rám. Meg abból a házból több szellemet is elhoztam, mostanra rendeződtem valahogy. Még jött nekem a egóval, hogy csak az utasítja őt vissza, nem fogok még egy ilyen embert találni. Remélem is. És nem mindegy melyik részem utasítja vissza: egó, szuperegó, tudatalatti, tudat, test, lélek, kismókus? Ha nem kell, nem kell. Nyilván továbbra is vannak jó emberek, csak igen óvatosnak kell lenni. A férfiak meg faguriga, vagy faék? Ezt a szintet sose fogom érteni. De ez legyen az én bajom.

„Azért jöttél, hogy Jézust játssz a fejedben élő leprásoknak? Túl sokat kértem, Többet, mint sok. Te semmit sem adtál, s most ez mindenem. Egyek vagyunk, de nem egyformák. De bántjuk egymást és újra ismételjük. Azt mondod, hogy a szerelem egy templom egy magasabb törvény, a legmagasabb törvény. Kérsz, hogy lépjek be, de aztán kúszni is alig engedsz. És ahhoz nem kötődhetek, amit kínálsz, hiszen amid van, az csak a fájdalom.”**

*Left Sleeve irodalmi fordítás s.k.

**U2 – One irodalmi fordítás s.k.

kép: metropol.hu

Budapest, 2026. június 6.

„I turn away from the wall, I stumble and fall, but I give you it all” – énekli Barbra Streisand a Woman in love-ban, és kezdem érteni, hogy falba ütköztem, de hogy mért kell porrá zúznom magam minden egyes alkalommal, az egy érdekes kérdés. Nem tudom hol kezdődött ez a családban.

- Most egyébként úgy tűnik, hogy eggyé is váltam a fallal és nagyon remélem ez nem az a fal, ami Jeruzsálemben tárolja a kívánságokat, mert annyi ideje és energiája szentritának sincs, nekem meg pláne, hogy minden kis bisz-basz kívánságot teljesítsen. Lehet a berlini fal, amiből amikor ledöntötték, a homeopaták szert csináltak és traumatikusan szétválasztott családok terápiájára használják. Egyszer már kipróbáltam, és arra ami akkor kiderült még nem biztos, hogy a világ fel van készülve. A’sszem ez itt a cliffhanger. - mondom Annának büszkén, hogy valami újat is tanultam.

- Nekem ne adj több szert! - mondja, mert múltkor kissé megnyúzta a szer, amit kapott. S csendben megfogadom, hogy mindenkit poharas módszerrel kezelek, ha jön.*

- Kezdődhetett a Rudolf-majorban, ami a Wenckheim gróf birtoka volt, apai ágon, vagy VII. Edvárdnál, anyai ágon, vagy egy olyan Galaxisban, ahol fejetlen gyufát találok a gyufásdobozban. Erre még nem volt precedens 50 éve. Te láttál már ilyet? - kérdezem miközben veszem ki a faszálat, mert ez így gyufának már nem nevezhető. - Ma sem gyújtok rá. Egyébként a központi Szabó Ervin könyvtár a volt Wenckheim-palota. Biztos innen van a könyvimádat. Az angol meg az Edvárdtól.

- Hú, gyorsan megmérem a vérnyomásom! - mondja Anna, aki két cigi és a reggeli-déli kávé közt rutinszerűen méri a vérnyomását. Nem, mintha ez bármit is változtatna az állapotán. - Kivizsgálásra nem megyek, oda csak a hülyék és a buzik járnak. - mondja, s félig kilóg a cigi a szájából.

Röhögök, hogy ez meg milyen elmélet, s kémlelem a plafont, ami forgácsokban dobja le a vakolatot, s finoman kérdezem – Ti nem akartok tatarozni? Egyébként addig ne is tatarozzatok, amíg Béla nem látja, ez valami filmbe remek lesz. Bár szerintem ő képes ilyet percek alatt csinálni, de így az igazi, olyan jó zártosztály hangulata van. Anna felhúzza a szemöldökét. Neki is pont a filmesek hiányoznak. Ebben a konyhában mindig ilyen kibaszottul lehangoló-füstös-savas történetek és érzések ülepednek, s ha a kutyák végre befogják a papagáj kezdi rá.

- A’sszem van egy stelliumom a mérlegben. - mondom nem tudom mért.

- És az nem fáj? - kérdezi röhögve a Valami Amerikára gondolva, amikor Hujbert Ferencnek a Jupiter volt az Aszcendensén, és az 1,2,3,4,5-el Lottó ötöst nyert.

- Egyébként eléggé. Mondjuk titráláshoz remek tulajdonság. Ez a görbe tű mire is jó? Zsákvarró? - kérdem kissé bizonytalanul, mert közben elővette a varródobozát. Valamit stoppolni fog cigizés közben. Ez pont olyan, mint ómami, amikor cigizve főzte a lecsót, s mikor beleesett véletlenül a hamu, belekavarta. Laza volt, mint a rigalánc. Ezt a két jelenetet egy filmben össze kéne fényképezni. Hát nekem a memóriám fényképezte egymásra.

- Inkább kárpitozáshoz, amigurumi figurákhoz. - mondja büszkén, hogy miket tud.

- Na jó, ne káromkodj!

- Mondod a titrálással. - forgatja fáradtan a szemét. - Klárikával meg az van, hogy a békési lakások árát eltette és azóta is ünnepszámba van, ha megjelenik, lovagja fel sem jön. Mi ingrata persona** lettünk, vagy ő nekünk.

- Na ezek a jogi kategóriák nekem nincsenek meg.

- És akkor mi van Bélával?

- Neki én vagyok az a latin persona, amit te itt emlegetsz. Egyébként ez egy lerágott csont. Sima séma-kémia.

- Na hagyjál! - gyújt rá már a harmadik cigire. Jössz ezekkel a pszichológiai szakszavakkal. Trauma-kötés meg séma-kémia.

- Még az ikerlángot ma nem mondtam. De az nagyon gyakran szar. Gyakrabban az, mint nem. Plusz semmi nem pusztítja el a kötést. Bármi történik az megmarad. Erre kár volt szerelmi kötést rakni. Már úgy értem az új nő, aki már régi részéről. Hogy a szerelmi kötéseknek milyen instant karmája van abba se menjek most bele? Kb. 10 milliárdszorosan csap vissza. Nagyon hülye, aki csinálta. Lehet én is megmérem inkább a vérnyomásom. - mondom, de már csak kínomban. - Az legalább biztos.

- Akkor Zsoltinak se adjak Arnicát a fejsérülésére? Pont akkor volt a balesete, amikor nekem. Ez durva. Mi volt aznap? Valami kozmikus balesetcunami?

- Nem merek elé állni ilyenekkel.

- Hát ez nem kényszer.

- Anyukáddal mi van?

- Nem akar mozogni, pedig tudna. Meg nem megy segítségért. Én meg szülőt nem mentek meg. Az játszmába fajul. És már amúgy is játszmában vagyunk. Ezek ilyen érzelmileg éretlen szülők, már sosem érnek meg. S mivel éretlenek elérhetetlenek is. Van is valami szeminárium, amire mehetnék, hogy ezzel foglalkozzak, de nem igazán értem mért nekem kéne ezt megoldani. Mondjuk így az összes Béla probléma is most leesett. Érzelmileg éretlen és elérhetetlen. Szerintem nem én vagyok az első, aki erre az összefüggésre rámutat.

- Akkor kérsz még egy cigit?

- Persze, meg ha van egy sör, azt is. Hoztam, szóval van.

- És mi a te részed a történetben? - kérdezi a hűtőből kifordulva.

- Na ez tiszta Mácsai Pali volt, ahogy néztél. - nyugtázom. Ma tisztára filmekben élek, mint ahogy mindig is. Filmekben, vagy könyvekben. Kétszer sikerült Annát valakivel összefényképezni. - Gondolom victim. Amiből meg a victor-rá válás a megoldás, de most ez politikamentesen. Egyébként szerintem Viktor pont egy victim, csak ezt kb. hárman látjuk.

- Ilyeneket írsz, megint letilt a nemzetbiztonság.

- Kétlem, mással vannak elfoglalva. Meg én politikailag semleges vagyok. Pont elég bajom van anélkül is.  

„I just wanna feel real love, Feel the home that I live in, ’Cause I got too much life running through my veins, Going to waste”***

A történet, s a nevek itt-ott valóságosak, így ha valaki magára ismer az nem a véletlen műve. 

*2025-től csak orvosi diplomával lehet homeopátiás kezelést adni Magyarországon. A poharas módszerrel a kezdeti rosszabbodás elkerülhető, más szinten hat a szer és rövidebb ideig tart a hatás.

**ingrata persona (latin): nem kívánatos személy

***Robbie Williams - Feel

kép: brusnika.red

Budapest, 2026. május 18.

 „Love is a temple love the higher law, You ask me to enter but then you make me crawl, And I can’t be holdin’ on to what you got, When all you got is hurt”*

Baleset

Kibaszottul fáj a vállam. A bal. Zsibbad is végig a kezem. Pedig szívinfarktusról szó nincs. Már megint valaki más tünetét csatornázom. De nyugodtam leszállhat rólam. Nem így fog meggyógyulni. És autistára vakcináztak. Érzések még nem teljesen jöttek vissza. Nem is az érzések, az érzelmek. Így belülről ez az autizmus nem olyan nagy buli, mint azt sokan hiszik. De szerintem nemsokára csak kikezelem magam belőle. Meg kell tanuljak újra érezni. Pont, mint amikor kiment a bokám és járni kellett újra megtanulni. Na az még remek volt. Vagy a kulcscsonttörés, amivel mai napig is kínlódok. Védekezőtartás miatt feltekeredett a gerincem, azt tekerjük vissza. Vakcinnációs balesetek és szerelmiek. Ezeket gyűjtöttem. Valami kártyapartiban lehet nyerek vele. Jó lenne lecserélni ezeket már valami élvezhetőre. Csináltam már homeopátiás balesetet is, de azt csak magamon. Meg más is rajtam. Én máson sosem. Annyira azért értek hozzá. Mindenesetre nem panaszkodni akarok, csak arra akarok kilyukadni, hogy ez is jó valamire. Illetve az ilyen balesetek mindig valamilyen elterelések. Mert nem jó vágányon futok. Vagy futnak a dolgok. És ilyenkor korrigál a SORS. Tulajdonképpen védelem. Most azt pontosan nem tudom megmondani, mitől. De az Univerzum előbb-utóbb feltárja. És akkor megtudom. Valószínű nem előbb, s nem később, mint amikorra felkészült a lélek az igazság elviselésére.

Almazöld bőr szívek

Előző héten mentem a fodrászhoz. Kicsit korábban értem a megállóba, s láttam, hogy a 195-ös jön, de nagyon éhes voltam és gondoltam van még annyi időm, hogy bemenjek a pékhez. És számtanilag volt. A 161-essel el kellett volna érjem a vonatot. Felülök, elégedetten croissant majszolva és a Mágiát** olvasom tök nyugiban, hogy minden oké. Fizikai és szellemi táplálék van, hajamról a festék utolsó nyomai lehullanak. Sz’al szép nap a mai. Felpillantok a könyvből, a szemben ülő úr baromi ismerős valahonnan.

- Ne haragudjon, hogy megszólítom, de nem ismerjük egymást valahonnan? Nem ismerkedni akarok, de ismerős. - mondom.

- Nem hiszem. - válaszolja a szemüvege mögül.

- Hol dolgozik? - kérdezem, mert kiköpött Józsi ápoló a kistarcsaiból.

- Egy kertészetben. - feleli.

- Ja, akkor nem. - mondom, és Józsi ápoló ki is száll a tudatomból, mert a Legényrózsa utcánál állunk és füstöl a motor. Hátul ülünk. Én meg nem idejében vettem észre. Az úr hamarabb. 268-as elmegy. - Basszus, az jó lett volna, el kell érnem a 35-ös vonatot, különben a fodrászom kinyír. Nagyon utálja, ha valaki késik. Ezt az időpontot például kifejezetten nekem kreálta.

- Én meg fogorvoshoz megyek. - mondja az ismeretlen ismerős. - De csak nem nyírja ki.

Próbálok stopploni, de ez itt a Jászberényin nem szokás. Nem is áll meg senki. Meg egyébként sem jó ötlet, mikor hétvégén a cinkotain az erdő mellett stoppolás nélkül is két kocsi dudált. Szerintem a hálós almazöld cicanadrág lehet prostis. Vagy csak ilyen alacsony itt a színvonal.

Megjön a 162-es, de késik már 33 van. Felszállunk, még beszélget a lerobbant busz sofőrjével, hogy a kurvaanyját ennek is most kell szociális életet élnie, amikor mi mennénk.

- Majd én futok elöl, ez a vonat szokott késve indulni, elérhetjük. - mondom az úrnak. Aki hitetlenkedve ingatja a fejét. S látom a tekintetén, hogy ő úgy gondolja, neki ma nem lesz meg a foga. - Tudja, olyan mint az a Gwyneth Paltrow film, amikor az egyik valóságban bezáródik az orra előtt a metró ajtaja, a másikban befurakodik a járműre, s emiatt a két szálon másmilyen lesz az élete.

- Nem láttam. - mondja.

- Nő kétszer volt a magyar címe, házi feladat megnézni ma a videán fenn van magyarul. Sliding doors egyébként. Kivagyok ezektől a magyar címektől. - mondom kissé modoros tanárnő stílusban.

Közben megérkezünk Rákosra, s látom, hogy a vonatunk még benn van 37-kor.

- Jöjjön utánam, és gyorsan futok, majd feltartom. - mondom biztatóan, és látom a szemén, hogy hisz nekem. Most már. Eddig nem hitt. Elérjük, pedig a tányéros nő uniformisban már majdnem felemelte a palacsintasütőjét, hogy mehet, de minket még megvár. Nem értem, mert nem fordul hátra, nem láthatja, hogy jövünk. Biztos érzi. A vonaton még bemutatkozunk, Ferenc felszólít, hogy tegezzem nyugodtam, nővérem korabeli. A nagyobbik. Lányának felveszi a telefont. Mikor lerakja mondom neki, hogy milyen szépen beszélt vele. Mire büszkén mutatja egy kb 20 éves lány fotóját a telóján.

- Mért, te nem így beszélsz a szüleiddel? - kérdezi.

- Hitlerrel és Mézga Gézával? - áh, esélytelen.

- Ezek hogy jöttek össze? - kérdezi és röhög.

- Nem tudom. Nyilván eredetileg nem ilyenek voltak, de ilyenné amortizálódtak. - mondom.

- Én itt szállok. - mondja Újpalotánál.

- Akkor szia, majd facebookon bejelöllek. - mondom elköszönésképp. De ez elmarad, mert sajnos olyan a profilja, mint egy csalóé, szóval az első lendület lelohad. Nyugiban visszatérek a Mágiához. Fodrásznál mesélem az eseményeket, hogy már majdnem hívtam, hogy kések.

- Ha hívtál volna, azt mondtam volna, el se indulj. Utánad jönnek. - mondja igen szigorúan. She means business. Erre a művelt angol ezt mondja.

- Te fogytál. - mondom teljesen naturális hangon. Mert tudom, hogy ez a mondat attól függően ki-milyen körülmények közt fogyott le, lehet bántó.

- Igen, a stressz. Most 53 kiló vagyok, egy hét alatt fogytam 6 kilót. - mondja.

- És mért? - kérdezem.

- Lett egy kapcsolatom. - mondja.

- De nem azt mondtad, hogy azt te nem akarsz. Csak húzod a csajok agyát. Meg ugye az elkerülő kötődési zavar. Azzal igen nehéz. - mondom.

- Én sem értem. - mondja szenvedő arccal.

- Hát gondolom a tükörneuronok el kezdtek működni, meg ugye az oxitocin-vazopresszin kombó a dugásnál a nőkben szerintem 20-100x annyi szabadul fel, mint férfiaknál. Az oxitocin meg kötődést alakít ki, ha van zavarod, ha nincs. Tényleg, és melyikőtök a nő, és a férfi a kapcsolatban? - kérdezem.- Gondolom, ilyet is csak hetero tud kérdezni. - röhögök magamon, hogy leszbikus-téren milyen tájékozott vagyok.

- Na ja. Mindketten nők vagyunk. - mondja igen unott arccal, s szemével üzeni, hogy ne fárasszam a hülye kérdéseimmel.

- És mért fogytál? - kérdezem még mindig neutrálisan.

- Mert volt egy elhallgatás, s most nem biztos, hogy a bizalom visszaépül. - mondja.

- Kinek a részéről? - kérdezem.

- Az enyémről. Be is vallottam, meg bocsánatot is kértem. De melós újra a mozaikokból felépíteni valamit, amit egy hazúgságfellegre építettünk, most a valóságra. - mondja.

- Na, valóság is többféle van. - mondom. És eddigre végez is a hajammal, már csigákat is szárított bele. Most így hogy rövidebb lett, mert ragaszkodtam hozzá, hogy az összes festéktől váljunk meg, plusz a csigák nem tesznek jót az amúgy is kocka-fejemnek. Egy Junoszt televízió elbújhat a búrám mellett. Még fizetek, s a tárcámban találok két almazöld bőr szívet.

- Akkor ez a páré. - mondom, s odacsúsztatom Vikinek. Látom, hogy felcsillan a szeme, mint egy kisovodásnak a csokira.

- Az almazöld Fanni kedvenc színe. - veszi el elégedetten és már azon gondolkodik mit lehet belőle csinálni, vagy csak simán elrakják, mint én a tárcámba.

- Na ez a két szív tényleg szerelmet hozott. Mondjuk nem nekem, de az se baj, ha másnak. - mondom, s Maneki-nekót továbbra is kerülgetem. Eddig még ahányszor kiesett a tárcámból mindenki azt hitte gyerekfog. Tényleg akkora és úgy is néz ki. Meg is van, a bölcsességfogakból mit fogok készíteni. Még három Maneki-nekót, hogy ne legyen egyedül. Meg ideje lenne elnevezni. Keresztelő nélkül szerintem nem működik.

Magyar Slidin’ doors

Ha nem állok meg a vak éneklő kéregető lánnyal beszélgetni, akkor a gödöllői személy nem megy el az orrom előtt, még futok is utána, de semmi. Nem mentem volna át a sülysápihoz, ahol a peronon míg várunk látok egy párt, akinek a férfi tagjának lábprotézise van. Ezen a páron látszik, hogy nagyon szeretik egymást. Bejön a sülysápi. Felszállok rá és leülök háttal a menetiránynak, amit nem szeretek, de így van csak hely. Srégen szembe velem professzor Piton hasonmása ül, nagyon feszülten csak a jobb arcélét mutatja. Karvalyorr, hosszú fekete haj, sovány, metálos beütés. Már-már odamegyek, hogy színésznek nyugodtan elmehetne mikor szembefordul velem, s látom, hogy a bal arc fele tűzfoltos, s akkor nézem meg jobban, hogy a jobb karja is. Baromi feszült. Azt hiszi a sérülését nézem, holott még mindig Alan Rickman jár az agyamba, s hogy nekem egyik kedvenc karakterem volt Snape. Aztán elkezdi a telefonját babrálni, és valamin röhög, s végre felenged. Mindez fél óra alatt. Csak azért, mert pénzt és csokit adok a vak kéregetőnek, aki a csokinak jobban örül, mert a pénzt a hajléktalan-maffia elveszi tőle. De az a 200 forint, ami apróm volt, ezeket az élményeket hozta. Ha nem állok meg, elérem a gödöllői vonatot, s lemaradok három ilyen történetről.

Minden nap fel kell adni [egy elvet

és újra kell kezdeni [lélegezni

és el kell indulni [befele

és meg kell érkezni [haza

és le kell tenni [a haragot

és fel kell venni [a ritmust

és el kell hinni [hogy vagyok***

*U2 – One

**Márai Sándor – Mágia

***A verset Tisza Kata eredetijéből írtam, az eredeti vers a [ jelek előtt van. Köszönet a Magyar Íróképző Írás és önismeret kurzusának

kép: Párizs - ismeretlen alkotó

Budapest, 2026. május 4.

„Unhappiness was when I was young and we didn’t give a damn, ’Cause we were raised to see life as fun, And take it if we can”*

Gomba

Valami egyszerű kártyajátékot játszunk: Gomba, anyám és én. Gomba kb. öt éves, szóval túl bonyolultat nem. Körbefos, a’sszem. Máshol máshogy hívják. Azon a kibaszott márványasztalon, aminek vas a kerete és így igen veszélyes. Csoda, hogy még nem volt vele baleset. Gomba egyszer majdnem szétloccsantotta a fejét rajta valami rohangászás közben. Alacsony, márványmozaikos asztal. Dohányzó- inkább, mint ebédlő-, vagy író-. Mondjuk apám mindhármat csinálja rajta. Szóval kihasználja, amit ki lehet. És ezt értsük bárhogy.

De vissza a játékhoz.

- Aki nyer a kártyán az nem lesz szerencsés a szerelemben - mondja anyám.

- Mért, a szerelem az egy játék? - kérdi Gomba, s csodálkozva felhúzza a szemöldökét, lévén ő az oviban máshogy értesült erről, vagy egyszerűen ezt még nem hallotta.

- Igen, egy kegyetlen játék. - harsogja anyám és úgy néz, mintha fel tudna nyársalni engem és Gombát is egyszerre, vagy azokat, akik játékot űztek vele. Én mindenesetre osztok. És tudom, hogy anyám ezt úgy értette, hogy játszma és nem játék. A szerelem, igen lehet emberi játszma helyszíne, sajnos. Idáig jutottak az emberek. S most, hogy ezt írom végig is gondolom, hogy akkor a dekorból illik végre bevennem a sakkfigurákat, mert anno István azt mondta, hogy a sakk az még mindig ’csak’ egy játék-játszma. Hagyjuk azt a Polgár testvérekre és Kaszparovra. Ezt most utólag megköszönöm neki. Mennek a bábuk aludni. Bár a fehér már nagyon kezdene. De lehet most nem ő kezd. Vagy egyszerűen nem sakkozni fogunk. Egyébként nekem a sakkból akkor lett elegem, amikor legyőztem apámat tíz évesen valami bástyavédelemmel. S mivel nekem a játék nem a nyereségre ment, hanem minőségi időtöltésre, ami az elsődleges szeretet nyelvem, így már nem volt érdekes. Meg is gyanúsítottam apámat, hogy hagyott nyerni. De azt mondta, ő ilyet nem tesz. Akkor még hittem neki. Ma már kevésbé. És meg kell mondjam, semmi minőségi nem maradt a kapcsolatunkból, csakúgy, mint a sakk-játszmáknál. A szülők továbbra is sakk-ban tartanak, az tuti. Ki fárad el először. És amikor valami újat akarok ’játszani’, megrökönyödnek feszt.

Szifiliszes metálos csiga

Az is István, az István fia, akit mindenki csak Pistinek hív, kivéve engem, aki Istvánnak, és már csak ezért kedvel, hogy végre valaki az igazi nevén szólítja. Mondjuk nekem az Istvánokkal jó a karmám, szóval velük valahogy sosincs baj. Nem tudom mért, vannak ilyen nevek. A zöldséges István is normális. Valami szilveszteri bulin az István fia tánc gyanánt semmit nem csinált csak két kezén két ujját csigaszarvként, avagy metálosként fenntartva bólogatott és egy helyben higanymozgást mímelt. Nem egy tánctehetség. Azt hitte megint koncerten van. S azért szifiliszes, mert az a miazma látszik rajta, az van felül. Ennél több részletet nem írok, mert mégis a személyiségi jogok. Igazi neveket használok, amit az igazi írók ritkán tesznek. Lehet nem vagyok igazi. Mint ahogy anyám mondta: - Ja attól, hogy ilyen certificate-eket kapsz te még nem vagy író. Tudja hogyan taposson belém. Ez a specialitása. Minap azt mondta, te a fasznak sem kellesz. Szóval kedves, na. Dániában már rég a börtönben ülne. Ott a bántalmazás minden módja, a verbális is, az elkerülés is letöltendő. Itt is nyugodtam be lehet vezetni. Mondjuk nincs annyi börtön. Ez a Magyar Íróképző certificate-je, szóval Henrik majd korrekcióba rakja a mamát valahogy. Ha tud ilyet.

Torz tükörkép

Apám fürdet, s közben a szemüvegében visszatükröződve nézem magam. Látom, ahogy habosodik a sampon a hajamon. És olyan torz az arcom. S közben a szemét is nézem, hogy milyen nagy gonddal csinálja ezt a műveletet. S arra gondolok, hogy mindig ilyen torz lesz a tükörképem, vagy fogok-e valaha olyan tükröt találni, amibe belepillantva minden, vagy menjünk akkor már tökéletesen messzire: bármi, amit látok tetszeni fog valamiért. Ha most megvakul, nem tudom, mit fogok látni a szemében, utóbbi időben inkább az őrületet a politikai műsorok feszt nézése nem fejleszt. A TV csak félreinformál. Na, a TV is egy torz tükör. Mint abban a Pink Floyd számnak a klippjében: We don’t need no education. Engem nem érdekelnek a híres emberek. A hirtelen emberek érdekelnek, amilyen én is vagyok. S ha majd híres leszek, leszek csak érdekes? Addig érdektelen vagyok? Nem hinném.

aurapuszi-kertiparti-recirk és halnevelde-máli néni-s ez mind egy hétvégén**

*Cranberries – Ode to my family

**hatóerő

kép: profil-klett.hr

Budapest, 2026. április 29.