„visszafordulni nincsen már idő, újrakezdeni nincsen elég erő, folytatni kell, engem is vigyen el az út, elengedem az összes háborút, keresem, a keresem, a keresem az átérzett pillanatok igazát, jaj, Istenem, ugye megkapom a továbbhaladás jogát, egyetlen szó, van, amikor az is elég, fény kell nekem éjjel, amikor harcolok a sötéttel, jön a rossz álom, kikalapálom, hogy legyen ez most elég”* 

táplálékpiramis

Szóval Rafaelről kiderült, hogy mindenevő:

– Azóta volt egy kapásom. – mondja büszkén, de amikor a nő nevét kérdezem, nem emlékszik rá.

– Nem vagyok én szerelmes, és nem fogok Gyömrőre kijárkálni hozzá, nincs annyi benzin a világon. Kapcsolatot meg aztán pláne nem akarok.

A nő igazán speciálisnak érezheti magát ilyen férfi mellett. Ilyen dolgokat akar egy nő csak hallani. Nem értem. Persze kiderült, hogy az apja festő és bakrabló volt még a 80-as években, így tőle nevelést nem kapott. Hol lettem volna ebben a táplálékpiramisban, ha anno a baromságaiba belemegyek.

– Válogatós fasznak a kutyában a helye. Tudod, ez egy régi mondás? – mondja hanyagul. És áldom az egomat, a kismókust, vagy bárkit, hogy megvédett tőle. Így dőlnek össze a tündérmesék.

– Át kell mennünk anyámékhoz polcokat fúrni. – mondja. És ennek végre örülök, én eredetileg is csak az Ildivel akartam találkozni. Nem értem mért dobott oda resztlinek a fiának. Úgy érzem magam, mint valami húsdarab, akivel incselkedik az Univerzum. Mesebeli tájakon kocsizunk át Pomázra, mintha nem is Magyarországon lennénk. Jó ennek a résznek az energiája. A Meggyfa utca felejthetetlen. Olyan meredek, mintha a mennybe mennénk.

– Legközelebb már tudod, hova kell jönni. – mondja Ildi. – Minél meredekebb, az az útirány.

És kezdem úgy érezni, mintha az életemről beszélne.

– Mi még megjátsszuk magunkat valameddig. Vigyázz, ha elkezded csinálni, aztán nem megy. – mondja és kacsint. Még mindig az életemről beszél. Ez a nő mindig átlátott rajtam. Vagy csak nagyon egy rezgésen vagyunk. Mutatja a kertet: – Itt már a fű se nő, tavaly ilyenkor tízszer nyírtuk, idén kétszer.

– Azt tudod, hogy Polo Zoli meghalt kb két éve. Állandóan plazmázott és rengeteget ivott. Nem pótolta vissza a folyadékot, meg a sókat. Ez a plazmázás szétbarmolja a vízháztartást, a vénákról nem is beszélve.

– Na, én meg rá nem emlékszem. Tudom, hogy nála voltunk egy buliban. De nincs meg az arca sem. Annyi mellettem szól, hogy nekem nem volt meg, mint Rafaelnek a névtelen nő.

– Ez a polc meg a leforrázott lelkésztől van, aki nagyon morcos volt, hogy csak úgy az udvarra raktuk az ajándékát. Örülni fog, ha jön, hogy végre a falon van, és átjutott a küszöbön a házba.

– Te Ildi, ezeket az embereket csak kitalálod. Leforrázott lelkész. Az agyam leszakad. – mondom és már röhögünk mindketten. Papírcetlire írom az aranyköpéseit. Nem vagyok úgy diszponálva, hogy ezekre emlékezzek.

Nehezen szakadok el tőle. Anno vele reparentáltam magam. Semmit nem változott. Szemén a ráncok kicsit felgyűltek, de a lelke ránctalan maradt. Anyukája demens, de mintha most újraéledne. Lehet, hogy már a terminális luciditás. Azt mondják ezekről a betegekről, hogy haláluk előtt még utoljára összeáll a szétcsúszott tudat. Persze nem minden betegnél, de gyakran. Szerintem még nem az, mert rám sem emlékszik. Mondjuk, ha az unokájával lefekszem most ő sem emlékezne rám és oda lenne a fontos kapcsolat Ildivel. 

ördögugrás

– Tinédzserkoromban, amikor gerendagyakorlatot kellett csinálni a gimnáziumban egy ördögugrásnál ráestem a pubis-csontomra. Libegett a gerenda. – mesélem kezelés közben Szergejnek nem tudom mért.

– A lábam-köze görcsbe rándult. Rita, ne mesélj ilyeneket! – mondja és látom, hogy torzul az arca.

– Emlékszem az akkori szerelmem ezt kukucskálva végignézte az ajtóból. Szóval nem mutathattam, hogy fáj. De többet a gerendára nem mentem fel.

Azt mondják, ha lerúg a ló, azonnal vissza kell rá ülni. A Tűz Ló? Abban az évben is vagyunk. Meg volt ilyenhez szerencsém. Hát ez nekem nem mindig jön össze. Pláne ha teljesen összetöröd magad, azért regenerálódni kell. És lehet, hogy már csak egy pónira mersz legközelebb felülni. Vagy csak megsimogatod a nedves orrát. Esetleg almaszelettel kínálod. A lovaglás nem tudom szóba jön-e. Az ördögugrás meg már csak biztonságos talajon. 

műtünet

– Ó, Rita, ezek csak műtünetek. Amit az allopátiás gyógyszer okoz. Ha elhagyod őket, eltűnnek. Nem érdemes homeopátiásan kezelni. – mondja homeopata barátnőm éppen fennálló panaszaimra.

Most ezzel nem biztos, hogy beljebb vagyok. A spirituális börtönből is ki kell törni valahogy, ahova a legutóbbi csontkovács rakott, mert ez is spirituális csaló és ellenfelet látott bennem. Hogy Icus hol találja ezeket az embereket, nem tudom. Megint fel kell jelentenem az Univerzumnál. A legutóbbi veserákos lett. Ennek mit csinál majd a Karma? És mikor veszik végre észre az emberek, kivel van dolguk?

 A pöttyös bögrében tejszínes kakaó csábít.

Tűzoltó marihuánás cigivel kábít.

Az űr az árnyékba fut.

És minden lélek a fénybe jut.**

*Kaukázus – Egyetlen szó

**Köszönet a versért Szandinak, Ferinek és Jánosnak

kép: lovebscott.com: Simone Biles

Budapest, 2026. augusztus 12.

teliholdkor a Vízöntőben

• „You just slip out the back, Jack
• Make a new plan, Stan
• You don’t need to be coy, Roy
• Just get yourself free
• Oh, you hop on the bus, Gus
• You don’t need to discuss much
• Just drop off the key, Lee
• And get yourself free”*

Paul Simon szerint ötven módja van annak, hogy elhagyd a szerelmed. Nem tudtam, hogy ez az egyik. Jobban kellett volna figyelnem Paul-ra. A probléma a fejedben van. A képzeleted játszik veled. Az egész csak elképzelés, rávetítés. És még nem is vagyunk a filmben, csak a te filmedben. Vagy pont most lépünk ki belőle. És bele egy másikba. Unalmas mindig mások tripp-jét élni. Én értem, hogy indigó vagyok, de ami sok a sok. A válasz egyszerű, ha logikusan gondolkozol. Csak szeretnék neked segíteni, hogy hamarabb szabadulj. Valójában nem szokásom beleavatkozni mások életébe. De hatok anélkül is, hogy igazán akarnék. Ismétlem a durvaság kockázatát magamra véve, hogy legalább ötven módja van, hogy elhagyd a szerelmed, vagy hogy ő elhagyjon téged. Tudod, olyan, mint a szürke 50 árnyalata, csak bírja a papír elpirulás nélkül. Szomorú téged így látnom. Aludjunk rá egyet. S ha másnap kapsz egy csókot, ne értsd azonnal félre. Csak rebound. Ha a 80-as évek béli Simon lenne a rebound-om, abban simán benne lennék*

Táncolsz velem a tűzben? Nem kell mindig a kikövezett úton járni. Lehet, hogy a tűz csak megtisztít minket. S ha fémből vagyunk, amit gyanítok, csak megerősít. Szagolsz velem pipacsot? Tudván, hogy nincs kifejezett illata. Legalábbis elenyésző egy fréziához képest. Rózsákkal ne bíbelődj! Elég volt belőlük eddig is. Nem jönnek be. Szerintem senkinek. Csak a hétköznapiaknak. Takarózol velem hideg estén? Nézel velem amerikai futballt, annak ellenére, hogy nem szereted és egyikünk sem érti a szabályokat? Iszol velem kócosan reggel kávét, míg a fél pár zoknimat keresem, ami valami csoda folytán a tükör mögött landolt? Egyáltalán mért van ebben a hálószobában tükör? Teljesen feng shui ellenes akt. Na ez a mondat erősen félreérthető, mert az angol act-et magyarosítottam, de az már magyarul valami mást jelent, és pirulhat a papír, ha nem a képernyő látná. Ez a firedancer nem is rossz ötlet. Valami jó underground zenekar neve lehetne, ha már nem az. A hátam a hastánctól kezd jobb lenni, nem értem az összefüggést. De lévén minden mindennel összefügg és hogy holisztikus entitások vagyunk mindannyian, érthető. Kezdek megszabadulni a parazitáktól fizikailag és lelkileg is. Ez is a hastánc? Meg a thai chi? Hát a chi az biztos. Nem is tudom, hogy voltunk meg a 80-as években chi nélkül. Még a Zoliék is engedték, hogy scrabble-ban lerakjam hogy, csí. Így, magyarosan. Hagy-juk. Voltak még a csiborok, de azok röviddel írták a nevüket. Na majd legközelebb őket rakom le, ha hozzám kerül a csé. Papíron, mert elveszett a betűk közül.

TŰZ SÁRKÁNY KACÉRAN KACSINT ÉS FÖLRÖPÜL**

*Paul Simon – 50 Ways to Leave Your Lover részlet, majd irodalmi fordítás saját gondolatokkal

**HATÓERŐ

Cím ötlet: Sonia Choquette@Mindvalley

kép: firestomtalent.com

Budapest, 2026. július 29.

a Szaturnusz retrogád kezdetekor

fagyva

Függetlenül attól, hogy bárki bármit mond, ettől a pillanattól magamhoz vagyok fagyva. Nem tudok harcolni, sosem tudtam. Senki nem látja, hogy nem találtuk meg az utunkat. Honnan fogom tudni, hogy már nem vagyok szerelmes? Lesz egy jel? Biztos, hogy helytelen? Ha senki nem látja, akkor nincs? És akkor fájdalom sincs? Ezt a harcot magammal vívom. És erre senki nem figyelmeztetett. Érzem, hogy vihar jön. Ma reggel azt álmodtam, hogy költözködök, és túl sok cuccom van, a felét hátra kell hagyni. Ezt már álmodtam, de akkor csak a cipőmet húztam fel, s mentem.*

tartsd a kezed

Nem fogod fel? Csupán annyit akart, hogy tartsd a kezed. Nem akarta, hogy vezess, vagy hogy vezessenek. Nem. De csak azért, mert nincs olyan hely ezen a csodálatosan romlott bolygón, ahol inkább lenne. Nem volt rád szüksége. Választott téged. Téged választott. Mégis engedted, hogy a múltad fesse a képet, amit ketten kellett volna festenetek. Olyan nevet adtál neki, ami nem hozzá tartozott. Rávetítettél egy képet, ami már megvolt a táradban. Ráprojektáltad, ahogy szépen ma mondanák. És most. Most megrekedtél. Megrekedtél egy befejezetlen önarcképben. A kezed üres. A szíved nehéz. És a múlt kísért minden nap. Mikor mindaz, amit tenned kellett volna, hogy tartod a kezed.**

bércsetelők

– Akkor azt, hogy bércsetelők elfogadjuk? – kérdem bizonytalanul scrabble közben Zolit és Böbét.

– Hát persze, szleng. – mondja biztatóan Böbe.

– Olyan, mint a bérgyilkos. – kontrázom, hogy meggyőzzem Zolit.

– Tőlem mehet. – bólint rá Zoli és számolja a pontokat. A franc, nem jól összesítek. – fogja a fejét.

– Mióta számolod rosszul? – kérdezzük, s már mindketten Böbével a földön fetrengünk.

– Nem tudom. – mondja és feladja.

– Pont most rontod el a számolást, amikor vezetek? – kérdezem és röhögök, mert már mindenki taccs részeg. Ők holnap dolgoznak, nekem meg el kell érni haza a vonatot. S arra gondolok, ha Bélának lett volna annó bércsetelője, aki lefoglal, míg ő dolgozik még mindig együtt lennénk. Vagy a bércsetelővel lennék együtt? Ezt most már sosem tudom meg. Mindenesetre új szót találtunk ki, és erre inni kell. Híj, a fagyasztóban a söröm, megyek is nyitom. S végre nem magamhoz leszek fagyva, hanem a sörös dobozhoz.

képzeletben

Képzeletben már voltam szerelmes, s ez most valahogy igazinak tűnt. Lehet, hogy pont a bántalmazás miatt. Ahhoz vagyok szokva. Akkor nyilván nem tűnik fel eleinte. Hogy lehetne nappal éjszaka nélkül? Veled egy új könyvet nyitottam ki. Tudod, milyen könyvbuzi vagyok? De rám csaptad a fedelét. Pedig már kezdett érdekes lenni. Már sokkal többre vagyok kíváncsi. Elme nélküli lélek. Test szív nélkül. Minden részem hiányzik. Nálad maradt. Mint a tárgyak. Azok beszélnek. Vagy legalábbis te azt hiszed. Neked mondanak valamit. Nekem már azok sem. Nem tudom, honnan jött ez.***

*Portishead – Roads irodalmi fordítás erdetei feldolgozásban

**Left Sleeve irodalmi fordítás saját gondolatokkal 

***Massive Attack – Unfinished Sympahty irodalmi fordítás saját gondolatokkal

Köszönet svéd barátaimnak, a kefír isteni volt. Ingrid és Bergmann terméke.

kép: wargamer.com

Budapest, 2026. július 26.

azonnal a harmadik 10 millószoros nap után

Aznap nem mertem ilyet írni, mert csak hálás lehettem, meg kedves mindenkivel, és csak jóra gondolhattam, de ma már lehet anyázni.

’Cause you’re hot then you’re cold, You’re yes then you’re no, You’re in then you’re out, You’re up then you’re down, You’re wrong when it’s right, It’s black and it’s white, We fight, we’re break up, we kiss we make out, You don’t really wanna stay, But you don’t wanna go – énekli Katy Perry a Hot N Cold-ban. És értem, hogy a bipoláris depressziós pasijáról énekel, én már rég máshol vagyok. De ilyen roller coaster-ben ki nem volt? De csak az zuhan bele, aki felszáll rá. Csak nekem tűnik fel, hogy olyan, mint a DNS kettős spirál? És egy ideig lehet egyensúlyozgatni benne, de a végén mindenki kiszáll és marad a… Mi is marad? A szellemvasút. Végül is azon nem féltem annyira. Kommunizmus szellemvasútja. Hál Istennek annak is vége és még sok mindennek. Arról hogy az egész ország Stockholm szindrómában szenved már egy magyar film is beszél. Van, aki családtagok miatt, s a többiek politikailag. Gondolom. Na most a nemzetbiztonság biztos megint megtalál. Anyám a hullámvasút, papa meg a szellemvasút. Ha valaki nem tudta felfejteni az allegóriát. Papa állandóan azt skubizza, ki halt meg. Ezért gondolom, hogy szellemvasút. Biztos büszke, hogy ő még él. Azontúl, az sem nem biztos, hogy ő az apám.

A léleknek szabadságra van szüksége. Ott érzi jól magát. S bárki bármilyen szörnyű tényt el tud viselni, ha az igaz. Sokkal jobban, mint az állandó titkolózást. Mert a titok összezavarja a spiritet. Hogy ilyen szépen fejezzem ki magam. Az csak az igazsággal tud együtt élni. Ipso facto az igazság elrejtése – a titok – egy hazugság. Ameddig hazudsz, hazudsz magadnak is. Nem tűnik fel, hogy csak álkapcsolataid vannak? Mindenki mindenkinek hazudik. És ezt hívják realitásnak. A bardóban biztos nem fog ez menni, és ahogy a dolgok állnak, hamar odakerülsz, faszfej.

Szóval arról akartam írni, hogy ma már a petesejt donáció miatt néha nem csak az apa nem biztos, hanem az is elképzelhető, hogy nem az az anyád, aki annak mondja magát. A reparentációt javaslom mindkettőre. Ha az igazi apa, vagy anya nem vállal fel, hagyd őket megrohadni a kitekert lélekfoszlányokban, amit maguk után húznak, mert tuti, hogy felettes énjük fogta a kalapját és hazament az övéihez. Ebben a családterápiában meg nem annyira bízom. Csak abban, amit mi magunk rendezünk magunknak. Úgy értem a sors úgyis olyan embereket fog köréd sodorni, akikkel újrapróbálhatod az életed, addig míg majd valódivá nem írod végre. Olyan valódivá, amit már két lábbal beletaposva nagy lelkesedéssel élhetsz.

KRUMPLIS LÁNGOS, BÚZASÖR, NEM FÉLHETSZ*

*HATÓERŐ

kép: freepik.com

Budapest, 2026. július 19.

Kacskaringózok lefele a kihalt utcán, a fejem tiszta, de egy hullát vontatok a lábammal. A saját holttestemet. Ez egy újabb örült nap. Ma is egész éjjel inni fogok. Sehogy sem tudom lerázni a hullám. Az érzelmeim hullája. A többi részem rendben van. A testem folyton fájdalmat jelez. Innen tudom, hogy nem a testtel van baj. Hiszen az jobban tudja, mint a lélek. A lélek olyanokba is belemegy, ami nem biztonságos, vagy egyenesen veszélyes. Az adrenalin? Addikció? Paranoia? Ki tudja? Csak a test. Nem véletlenül vagyok beleinkarnálva. Valamit üzen. Folyton. Nem kussol. Pláne, ha elnyomom. Akkor még jobban fáj és már máshol és máshogy is. Mi lenne, ha mindent el lehetne felejteni. Na igen, az könnyű lenne. De a karma nem így működik. Arra is emlékszik, amit tíz élettel ezelőtt csináltam. Nem hülye. Ez a városi sivatag oly jeges félelmet kelt bennem. Sok itt az ember, de lelke egynek sincs. Hol felejtették. Ők is a hullájukat húzzák. De agyuk nincs. Csak, mint a robotok. Milyen hely ez? Én az Androméda-ködből jövök, ott nem így mennek a dolgok. Oly sokáig tartott, míg rájöttem. Azt hittem, mindent megtalálok benne. Holott csak elvesztettem magam. Régen azt hittem, minden olyan könnyű. Azt mondtad, minden olyan könnyű. Még egy év és boldog leszek. Bármit is jelentsen a boldogság. Mindenkinek mást. A kihalt utca végén van egy fénycsík az ő helyén. Ott állt. Ott ment el. Mindig tudom, ha erre jár. A felhők máshogy rendeződnek el. Olyan harmonikusan. Ahogy csak valami magasabb hatalom rendezheti. Mint ahogy minket is. S kár ezt letagadni. Volt egy álma. Hogy kocsmát vegyen. Felhagyjon az egyéjszakás kalandokkal. Letelepedjen egy kisvárosban. És elfelejtse az egészet. De ezt nem lehet elfelejteni. Ez kísérteni fog, ha máshol nem az álmaidban, a zenében, amit hallasz, a felhőkben, ahogy bodrozódnak, az esőben, ahogy kopog, az esőszagban, az avar illatában, a dohszagban, egy mozdulatban, ami lehetne akár az övé is, egy tekintetben, egy ruhadarabban, egy szalvétában. Most mért sírod el magad egy kibaszott képeslap láttán? Nézegeted a képeit, de ez nem hozza vissza. Fel kell ébredj! Ez nem az életed. Holnap egy újabb nap. S végre a fényre ébredhetsz. S végre vele lehetsz. Vége a hazugságnak. Mert minden az, ami nem ő. Jó reggelt! Mikor minden szereplő fogoly, végre érdemes vallani, de nem a hatóságoknak, hanem egymásnak. Az felszabadít.**

ÉLESZTŐS GRISSINI TAPAD ÉS MEGHARAGÍT***

*@játékelmélet – Fogolydilemma: nem zéró összegű játékok egy fajtája. Lányege, hogy két súlyos bűnténnyel gyanúsított fogoly közül vallomást tesz-e az egyik a másik ellen.

** @inspiráció: Gerry Rafferty – Baker street

***HATÓERŐ

Budapest, 2026. július 11.

Steve mint minden reggel megcsinálta a japán tornagyakorlatait. Radio Taiso. Tulajdonképp unta őket, főleg, hogy csak a rádión lehetett hallani, s látni nem. Mondjuk ez kevésbé zavarta, már húsz éve nem látott. Pszichoszomatikus vak. Ezt találták ki neki az orvososok, mert a szemével és a látókéreggel sem volt semmi baj. Pedig egyszerűen csak elvesztette Kate-et és a gyászt nem tudta feldolgozni. Legalábbis nem úgy, ahogy mások. Mindegy is. Annyi mindent látott már életében, most pont a japán gyakorlatok nem hiányoztak neki.

Kate nem volt mindennapi lány. Éjszakákat lehetett vele átbeszélgetni, s ha nem, akkor rángatta mindenféle kiállításra, színházba, erdőbe. Az a felszabadult lónyerítés szerű kacaj hiányzott a legjobban neki. Meg a hangja. Ahogy énekelt. Meg az érintése. Kirázta tőle a hideg. Vagy nem is, olyan bizsergés járta át, mint utoljára gyerekkorában a spenót után kiérdemelt csoki láttán.

Shaftesbury-ben a Gold Hill-en volt egy házuk, aminek a tetőtere össze volt nyitva mindkét irányban a szomszédokkal. Az emberek átjárhattak egymás életébe. S át is jártak. Valószínű tűzvédelmi okai voltak ennek az elrendezésnek. De erre csak túl későn jöttek rá. Steve arra menekült, amikor a gázsütő fölrobbant, de Kate nem. Ő az ajtót választotta. Az egész ház ráomlott. Steve ezt már a szomszéd ablakából nézte végig. S azóta filmszakadás. Minden tekintetben. Filmes vágó volt. Annak is annyi.

A vakság nem fáj. Akarod érezni, milyen? Akarod tudni? Akarod hallani, vagy szagolni? Én egyedül nem létezem. Csak te meg én vagyunk ketten. Mint az ikrek. Egyenként elveszettek vagyunk. Alkudtam Istennel, hogy vegye el a látásom, de adjon téged vissza. A kómából is ki lehet jönni. Ez a Joe Dizpenza azt mondja, meg persze a te hülye homeopátiád, amihez én nem értek. Ha felrohanunk azon az úton, azon a dombon, azon a hegyen, azon a csigalépcsőn. Ha ellopom a pillanatot lecserélhetjük az élményt. Vagy kicserélhetjük. Adtam annak a varázslónak egy marék rozst, hogy cserélje ki a lelked egy olyanéra, akire úgysincs szükség. Aki úgyis szenved. Nem tudja élvezni az életet. Te tudtad. Alkudtam Istennel, s mégsem látlak mozogni. Bárcsak te is a tetőtéri átjárót választottad volna. De tériszonyod volt. Tériszonyod van. Azt mondta az ügyeletes orvos jelen időben beszéljek veled, mert hallod, amit mondok mindezek ellenére. Mi kell még, hogy lecseréljük az életünket arra, amit a sors eredetileg írt. Hogy együtt kell lennünk és megöregednünk. Vagy soha nem kell megöregednünk, ahogy a human eclipse* megjósolta. Eternal life. Eternal love.**

„Álmaimban mindig meghalok, amikor felébredek kaleidoszkópszerű az elmém. Sosem akartalak bántani. Sosem akartam hazudni. Szóval ez a búcsú. Ez búcsú. Mondd meg az igazat, sosem akartál igazán engem. Mondd meg. Álmaimban féltékeny vagyok. Ahogy felébredek, kiszállok a józan eszemből. Nem egyedül vagyok bennem. És sajnos nem te vagy az egyik. Gyűjtöm az embereket. Gyűjtöm az élményeket. Gyűjtöm a tárgyakat. Nincs, amit ne gyűjtenék. Csak téged veszítettelek el. Nem volt már hely neked is. Valaki másnak adtam át. De az sem bánt vele jól. Mint ahogy eddig senki. Rajtad kívül. Mikor leszek egyben? Talán majd veled.”***

*Human eclipse – 2026 és 2030 közé jósolt energetikai változások az Univerzumban, ami kettészakítja az emberiséget, szenvedőkre, s azokra, akik az Aranykorban akarnak élni

**Inspiráció és néhol eredeti gondolatok: Kate Bush – Running up that hill című számából.

***Moby – Porcelain irodalmi fordítás saját gondolatokkal

Budapest, 2026. július 4.

Meleg van. A pride-on meg minden tekintetben, ha megtartják. Prejudice-al kell fűszerezni, és akkor minden helyrejön. Legalábbis Jane Austen regényeiben. Ott valahogy minden kerek, még akkor is, ha katasztrófa a vége. A magasabb rendet ismeri az írónő. Vagy hát ismerte. De attól, hogy meghalt még itt van velünk és írásain keresztül tovább él. Az utolsó kilégzését mindannyian belélegeztük már. Ezt speciel Beethoven-ről szokták mondani. Kb. egyszerre is éltek, csak nem egy országban, szóval ők tuti belélegezték egymást. Most itt átkapcsolhatsz a pornócsatornára, pont olyan ez a mondat. Ha már unod a traumaoldást, pihenj!

Azt mondják az Univerzumban rend van. Akkor is ha nem látod, vagy bármikor kételkedtél volna benne, van egy ’háttérhatalom’, ami a helyére illeszt dolgokat. És ez nem az a háttérhatalom, aki az ufókról, vakcinákról, maffiáról, összeesküvésekről híres. Ez egy olyan háttérhatalom, ami a hátad mögött azt rendezi, hogy boldog legyél. Jönnek a jelek. S ha nem hagyod figyelmen kívül, üzennek. A stop táblát is érdemes figyelembe venni. Ahol egy ajtó bezárult, ott nincs dolgod, Most. Rángathatod az ajtót. Te vagy Ők még nincsenek felkészülve a Mi-re.

– Hideg csontok. Ez jól is jön ebben a melegben. Megbújik, mint egy szellem és akkor csodálkozik, ha ghost-olják. Van egy ikre a petefészkében, az a szellem, amit nem szabad figyelembe venni, s így őt is el kell utasítani. Mert egyek. Ugyanolyan vér folyik az ereinkben. Magasan és mélyen is keresem, mert bárhol lehet. Hideg a lepedőm, de ebben a melegben ez kifejezetten jól esik. Tegnap leszedtem végre a Pinokkiókat. Lehet elenged a húzófonal*. Ja, nem az a biológiában van. Ő biztos tudná mire. Valószínű mozgatásra. Ha egyszer húzó. Nem akarok sírni, de összetörtem. És akkor még a legmacsóbb bebúgatott vadkan is bömböl. Félek. Csak gyere haza, aztán meglátjuk. Így nem megy tovább. Nem tudok tovább színlelni. A felhőket nézem. Olyan, mintha ott üzenne. Amikor szépet látok, vagy hallok, rá gondolok, hogy ez neki is tetszene. Nem kell tudnom, hogy kitől menekülsz, csak gyere vissza.**

– „Miért kínzom még szomjazó lelkem? Miért bírom még viselni testem. Miért látom fesleni sebeim? Szorítsd meg remegő kezeim! Egy álommal újra szegényebb lettem. Hisz most sem vagy itt mellettem. Túl korán kimondott szavak. Túl kevés idő alatt. Mi van a nevedben? Mi van a szemedben? Szívem a kezedben, ami hív, ami hív. Sokkal tartozom, kedvesem, mert erőt adtál, s így jó nekem. Mély megnyugvás, mit magamban látok. Az égig emeltél a kezeddel, hogy lássak én is a szemeddel. Hogy hová tűntek a jó barátok. Zálogba adtam a testem. Boldogabb lelket kerestem. Képzeleteben végigúsztam a csillagtengereken, de mind kevesebb lélekgyönyört adott a testem nekem. Senki nem jut be már. Azt álmodom, hogy létezel. Azt álmodom, fogod a két kezem. Kérlek vigyél magaddal egyetlen angyal. Összerakva a képet, elvezetnek hozzám. Egy sohatöbbé pillanat, mely velünk marad végre. Vár még ránk száz és száz apró mozdulat. Vár még ránk száz és száz külön gondolat.”***

*Húzófonalak: Mikrotubulosok, sejtek, kromoszómák mozgásában vesznek részt.

**inspiráció: SYML – Where’s my love

***Unique Mix

kép: frockflicks.com: Orlando – Sally Potter, 1992.

Budapest, 2026. június 27.

„Lehet, hogy a legerősebb kapcsolatok nem azok, amelyek problémamentesek, hanem azok, ahol a felek eléggé biztonságban érzik magukat, hogy együtt szembenézzenek velük...Bocsáss meg, de nem maradhatok. Olyan, mintha kitépted volna a nyelvem és vitted magával a szívemet is. Nincs mit mondani. Nincs mit érezni. Szeress! Ó, Uram. Csak te maradtál nekem. Ő eldobott. Nevetett a hibáimon. Azt mondta, nincsenek bűnök. Az ölében tartott. Ott maradtam örökre. Akkor is, amikor már nem én voltam ott. Azt írta a naplójába: tönkrementem, gyere értem! Már foglalt vagyok. Ne kísérts engem! Olyan fehér a bőre, mint a márvány. Én meg világos vagyok, mint a Nap. És minden olyan világos, mint a Nap. Az isteni fény világítja meg tetteink, s utunkat. Azt kérdezem, ki vagy, s hogyan váltál ilyenné. Hogy tanultál meg fél lábon a gerendán egyensúlyozni. Ki adott neked nevet? Ki az, aki felnevelt? Vagy nem nevelt fel. S ha így van, én felnevelhetlek-e? El kellett mennie, hogy összetörjek, hogy még több fény bejuthasson a sötétség mélyére. Ezt a sebet fel kellett tárni, hogy begyógyulhasson. S a feltárás jobban fáj, mint maga az eredeti sérülés. Küzdök vele. Küzdök a fény ellen. Küzdök a hajnallal. Küzdök a mindennapokkal. Küzdök az álmokkal. Létezik olyan, hogy két ember ugyanazt álmodja? Van ilyen? Hiányzik az illata. Hiányzik az érintése. Hiányzik a közelsége. Mindig itt van. S csak amikor elengedem jön vissza. Amikor beszélnek hozzá. Azt mondja, minden rendben. S ez jól áll neki. Ez jól áll nekünk...Semmi gond…Látlak. Van értelme, hogy létezel. Elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Bármi is történjék, itt vagyok veled. Nem kell többé egyedül lenned. Mondj még többet magadról!*

Az át nem vett csomagban…

egy fekete combfix is van, de minek. Ha majd kell, az Univerzum átadja. Most marad a postán, s visszaküldik a feladónak. Ennél többet nem tudok mondani.

AZ ÉRZELMEKET ÉS VÁGYAKAT EL KELL FOJTANI?**

Az álcsaló

– Nem baj, ha még egy Otthonért elfutok és visszajövök? – kérdezem a mögöttem álló hölgyet a LIDL-ben.

– Nem, dehogy, menjen csak. – feleli tele kosárral. S mikor visszaérek az előttem álló kínai hölgy is előreenged, mert látja, hogy csak egy maréknyi dolog van nálam. Lepakolok a futószalagra, s kérdezem: – Vietnámi?

– Én kínai. – feleli tört magyarral. S ekkor fordulok meg.

– Szia Rita. – mondja Ferenc.

– A csaló! Szia. – felelem, s látom, hogy elemen és fagyin kívül ő sem sok mindent vesz. – Ennyit vásárolsz? – kérdezem. Ez az a csaló, akivel a fodrászhoz utaztam múltkor.

– Persze, ez a reggeli horgászathoz lesz, a másik csak nasi. – feleli, s közben mosolyog.

Most komolyan úgy hallottam, hogy a reggeli orgazmushoz lesz, és már elszállt a fantáziám, hogy férfiaknak is van vibrátor. És hogy az milyen lehet. De ezeket nem mondom. S ennek ellenére mikor hazaérek a facebook feldob egy hirdetést egy olyan vibrátorról, ami egyszerre férfi és női is. Az algoritmuson kívül is valaki nagyon figyel.

EZ HÓT ZIHER**

*Dipendra Tamag irodalmi fordítás s.k….Laura Marling – What He Wrote részletek irodalmi fordításban saját gondolatokkal és értelmezésben eredeti gondolatokkal Enyedi Ildikó – Testről és lélekről (2017.) című filmjéből beágyazva...Dialógusok a fel nem dolgozott érzelmekkel

**HATÓERŐK

kép: magyarnemzet.hu.: Paolo Genovese – Túlagyalt randevú (Follemente), 2025.

Budapest, 2026. június 25.

azonnal az Újhold előtti percekben az Ikrekben

Naja tripudians

Hozzátok a dehidratáltakat, visszük a dehidratáltakat! – mondja Kiss Tibi a koncert közepe-fele. Mondja, hogy igyunk vizet is, ne csak mindig az alkohol. Már az alkohol megszerzése is nehézségekbe ütközött.

– Figyelmeztetek mindenkit, hogy mielőtt elindultam a Naja C200-as szert bevettem, ha bármi gikszer történik, az nekem köszönhető. – mondom svéd barátaimnak, mikor a Határ úthoz érek. Hoztak magukkal új embert is, úgy látszik nem csodálkozik, de Zoli gyorsan mondja, hogy Rita ilyen homeopata specialista. És szeret magán tesztelni. Elindulunk alapot szerezni, valamiért az ALDI nem jó és a LIDL-ben kötünk ki. Belépünk, és abban a pillanatban az elektromosság összeomlik. Emberek a félsötét áruházban próbálják megtalálni, amit keresnek. Én meg mondom, hogy na tessék, a Naja. Mi még sötétben is megtaláljuk a sört. Persze a fizetéssel az elektromosság visszaálltát meg kell várni. Baromi érdekes, a középkorban simán lehetett fizetni elektromosság nélkül is. Mindez pont akkor, amikor el kéne dönteni, hogy legyen-e okosom, vagy maradjak a nyomógombosnál. Szerintem ez egy jel. Amúgy is slow-town-ba akarok költözni. Ott nyomógombos sem lesz, csak a bekötött teló. „Üdvözlöm, érintem, nem mutatom. Nem emlékeztetem, nem kutatom. Nem zavarom, zavarom, csak figyelem, belefeledkezem. Nem sürgetem, nem várom. Nem bántom és nem sajnálom. Ha nem sajnáltatom magam, magam adom. Megadom magam, neki megadom magam... Ha elmész, magaddal viszed a legnagyobb részem. Kérlek, ne menj el! Ha elmész, a szívemet viszed magaddal. Azt akarom csak, hogy maradj. Olyan szerelmet nehéz találni, mint a mienk. Hogy engedhettük kicsúszni a kezünkből? Túl messze mentünk, hogy csak úgy elfelejtsük. Hogy fejeződhetett be így? Holnap mindketten megbánjuk, amit ma mondtunk... Felkavarom, felkavarodom. Megálmodom, belelátom. Megkövetem, megkövetelem. Megszelídítem, megbánom. Meggyújtom, eloltom, meggyújtom, eloltom. Megoltalmazom, elragadom. Elragadtatom magam, magam adom. Megadom, megadom, neki megadom magam.”*

Colchicum autumnale

– Nem félek semmitől ebben a Világban. Nincs semmi amivel vádolhatnál, amit még nem hallottam mástól. Próbálok találni egy tisztességes dallamot. Egy dalt, amit magamnak énekelhetek, amikor egyedül vagyok. Sosem gondoltam, hogy bolond vagy. De nézz magadra! Össze kell magad rántsd. Meg kell állj két lábon. A könnyek elvesznek, nem táplálnak semmit. Szedd össze magad. Beragadtál a pillanatba. És most nem tudsz kikászálódni belőle. Később sem lesz jobb. Ne mond, hogy az idő mindent meggyógyít. Az idő nem létezik. Csak egy illúzió. Mint minden a Világon. A fájdalom is. Én is csak egy illúzió vagyok. Ahogy anyád mondta, fantomférfi. Nem fogom többet magára hagyni a színeket, a hangokat, a mozdulatokat, amiket az életembe varázsoltál, a tűzijátékot, amit látok, ha rád gondolok. Már a szemeddel látok, a füleddel hallok, a nyelveddel ízlelek, a bőröddel tapintok, a véred folyik az ereimben. Buta vagy, hogy ennyire aggódsz. Tudom, hogy nehéz. És hogy nem kapsz eleget abból, amire valóban vágysz. Beragadtál a pillanatba. Én meg nem voltam teljesen tudatomnál. Félig aludtam. De te felkeltettél. A víz melegnek tűnt, s nem vettük észre, mennyire mély. S hogy honnan kell mindkettőnknek feljönni. Ugorni akartam, de esés lett belőle. S téged sem kaptalak el, s te is leestél. Hosszú az út lefele a semmihez. S még hosszabb visszafele. De ha ez az éjszaka elmúlik. És a nappal sem tart örökké. S, ha az utunk meginog ezen a köves meredélyen. Ez is csak egy pillanat. Ez is elmúlik. Semmi sem tart örökké. Szerelem. Kapcsolatok. Fájdalom. Balesetek. Csalódások. Mind csak illúzió. Beragadtál a pillanatba. A szerelem is csak egy pszichózis. Az illúzió sosem változott valósággá. Én meg egy real-man vagyok.**

– Olyan szorosan foglak, hogy az árnyékodban két embert látsz. De most hátralépek, elengedlek, és hagylak az utadra menni.***

Bono büszke lenne rám, ha tudna magyarul. Szerintem, ha most ezt visszafordítom angolra és elküldöm neki, tuti el is énekli. A címben szereplő őszi kikericset pedig a extrém sérülékenységre vettem be. És most végre beletaláltam. Orvos barátném mondta, hogy akkor innentől figyeli a köszvényeseket, hogy mennyire hiperszenzitívek, mert kisebb potenciálban tünetre adják. Érdemes tudni, hogy a Colchicum nem gyógyítja meg a köszvényt, csak a tünetet átmenetileg enyhíti, míg meg nem találják a megfelelő alkati szert, ami már kigyógyítja a beteget. És akkor lábjegyzetnek magamnak, hogy csak kétszer vettem be C200-ban, és itt meg is állok, mert eztán már csak gyógyszerkönyvi tüneteket fog okozni. Akár köszvényt.

Gondolatjel

Alt+numerikus billentyűzeten a 0150-et kell leütni. Végre a google megmondta. Lehet, hogy ezzel valódi íróvá váltam. Kezdek magamhoztérni. A mobilszervízes is megdicsért, amikor le akarta vágni a SIM-kártyámat, hogy az új mobilba átmásolhassam a névtárat, mire felvetettem, hogy nem lehetne a régi telefonra másolni az összes nevet, majd az új mikroSIM-et adapterrel behelyezni a régi gépbe, rámásolni az új SIM-re, kivenni, lepattintani róla az adaptert és az új gépbe helyezni.

– Na erre nem gondoltam. – mondta elismerően. Ő férfiként levágta volna, azzal a kitétellel, hogy az néha nem sikerül és akkor oda az összes adatnak.

– Csak van egy diplomám. – húztam ki magam büszkén.

– Azt én nem tudhatom, hogy kinek mihez van józan esze. – felelte sármos hanyagul, s közben hajtotta végre a javasolt műveletet.

Mielőtt bárki lelkesedését felkorbácsolnám, az új telefon is nyomógombos. Talán majd legközelebb lesz okos, vagy sosem.

*Quimby – Magam adom és Chicago – If you leave me now beágyazva irodalmi fordításban s.k

**Ispiráció és itt-ott irodalmi fordítás U2 – Stuck in a moment you can’t get out of című számából kiegészítve saját gondolatokkal

***Anonim szerző

szobor: Delta Produkció – Darázs drámája hatására készült

Budapest, 2026. június 14.

"Tévedsz, nem törött, csak máshogy van felépítve. Csak tudja hogyan kell fenntartások nélkül szeretni, és a kísértéseknek nem adja be a derekát. De a szíve, a szíve eltörött. Többször, mint ahogy az arca megmutatná, hogy mennyire hiányzol neki és milyen régen. Sokkal régebben, mint képzeled, sokkal régebben, mint az emberi képzelet, sokkal régebben, mint ő gondolná. Nem erre a világra épült a többszörös választásokkal. Ahol bárkit egy szempillantás alatt le lehet cserélni. Nem ad túl nagy figyelmet a manipulatív hangoknak és véleményeknek. Elég manipuláció volt az életében. Mert ő tudja hogyan lehet kétségtelenül választani és igent mondani, még arra is, amire más már rég nemet mondott. Te is. Néha veszít. Sajnos. Alkalmanként. De még ezzel is kiegyezik. És remélem, hogy továbbra is megszereti az embereket kapásból és egy villámcsapásra, ahogy eddig. És kérlek, kérlek ne hívd őt megszállottnak csak azért, mert tudja hogyan kell téged szeretni, de nem tudja szeretni a többieket. Minden egyes esetben, amikor gúnyosan töröttnek hívod, az igazság az, hogy túl jó hozzád képest. Nem egy súlycsoportban szerepeltek. Kérlek ne hívd töröttnek.”*

Amikor elvesztem még nem tudtam, hogy merre fogok kijönni az útvesztőből, és ez most sem teljesen kikövezett út. Azonkívül, hogy Rafael felajánlotta, lakhatok nála, ha lesz valami, ingyen, ha nem havi 50 ezer és a kaján osztozunk. Máshol egy menet 100 ezer. És hogy jött ez az opció egyáltalán szóba? Mi vagyok én, egy darab hús? Mondjuk itt többen mondják, hogy a test van előbb. Főleg a háziorvos mond ilyeneket. És persze, amikor helyre kell állítani az egészséget a vízben oldott sóknak, vitaminoknak rendbe kell lenni, mert az kihúzza a lelket a gödörből. Egy ideig. Egyébként a lélek előbb volt és a lélek tartja a testet. A lelkednek van egy teste, s nem fordítva, hogy a test lelke. Az én lelkem. Ez nem helyes. A lelkem énje.

Vissza Rafaelhez. Természetesen így egyik opciót sem veszem igénybe. Még árulta magát, hogy ő aztán a felső 95%-hoz tartozik szellemileg. De ezt kétlem, ha ilyen ajánlatokat tesz. Azt mondta nem használhatom a nevét, de kibaszottul mérges vagyok rá. Egyszerre több álmot összetört, költözés és az emberek jóságában való hit. De mikor tanulok végre? És én még azt hittem valami csoda, hogy felhív 13 év távlatából, amikor is csak egyszer beszéltünk, inkább az anyjával beszélnék. Ő szabadította rám. Meg abból a házból több szellemet is elhoztam, mostanra rendeződtem valahogy. Még jött nekem a egóval, hogy csak az utasítja őt vissza, nem fogok még egy ilyen embert találni. Remélem is. És nem mindegy melyik részem utasítja vissza: egó, szuperegó, tudatalatti, tudat, test, lélek, kismókus? Ha nem kell, nem kell. Nyilván továbbra is vannak jó emberek, csak igen óvatosnak kell lenni. A férfiak meg faguriga, vagy faék? Ezt a szintet sose fogom érteni. De ez legyen az én bajom.

„Azért jöttél, hogy Jézust játssz a fejedben élő leprásoknak? Túl sokat kértem, Többet, mint sok. Te semmit sem adtál, s most ez mindenem. Egyek vagyunk, de nem egyformák. De bántjuk egymást és újra ismételjük. Azt mondod, hogy a szerelem egy templom egy magasabb törvény, a legmagasabb törvény. Kérsz, hogy lépjek be, de aztán kúszni is alig engedsz. És ahhoz nem kötődhetek, amit kínálsz, hiszen amid van, az csak a fájdalom.”**

*Left Sleeve irodalmi fordítás s.k.

**U2 – One irodalmi fordítás s.k.

kép: metropol.hu

Budapest, 2026. június 6.