„Well, you can’t fight the tears that ain’t comin’, Or the the moment of true in your lies, When everything feels like the movies, Yeah, you bleed, just to know you’re alive” énekli a Goo goo dolls énekese az Iris című számban nem tudom hanyadszor. És most végre értem is hogy mit akar mondani. Vagy legalább sejtem. A fájdalom mentén érzékeli az életet. Legalább is én ezt hallom ki ezekből a sorokból. És amikor érzésmentesség van, ez érthető is. Nem vagyok pszichológus. De az önbántás és a bántás is lehet ez. Vagy valami teljesen más, csak nekem van erre radarom, hogy ilyeneket meghalljak. És ezt is csak a huszadszori hallgatás után. Nem csoda, valamikor tinédzserkoromban, amikor angolt kezdtem tanulni Suzanne Vega – Luka című számát kellet lefordítani, és hát az is egy szép bántalmazós szám, ilyen harmonikus tingli-tangli zenével aláfestve, hogy mindenki azt higgye, hogy szerelmes szám. Hát szerelmes, csak ilyen abusive szerelmes, gondolom. Judzsásztdontargjúenimór.

Van egy skót közmondás: ha valakinek összetöröd a szívét, soha nem lehetsz boldog. Hogy a soha is eljöhet, arra meg senki nem gondol, egyszerűen nem veszi a fáradságot, hogy az is egy időzóna, és bármikor betoppanhat.

Tök sötétben fekszem már éjfél után. Hallom ahogy kopog az eső a párkányon. Március van. De novemberi időjárás. Vagy skót. És arra gondolok, hogy amikor megszülettem, ugyanígy kopogott az eső. Ritmusos. Szerintem tizenhatodos. Nem vagyok zenész. Aerobikórák ritmusának kétszerese kb. Balogh Béla trilliomodszorra mondja, hogy világomban minden rendben van. Mondjuk ő Svédországban él és az anyja már halott. Szóval nyilván rendben.

Ez a Balogh Béla kb. annyira jó, mint Bob Proctor, csak ő azt mondja, hogy listen to my voice, only my voice. Na ő meg amerikai és halott, szóval nála már tuti minden rendben.

Itt Magyarországon Hitlerrel és Mézga Gézával, mint szülőkkel azért elég nehéz. És egyáltalán nincs rendben. Szürke kavics technika. Állítólag az hatásos. Majd kipróbálom. Judzsásztdontargjúenimór.

„They said I bet they’ll never make it, But just look at us holding on, We’re still together, still going strong”- ezt már Shania Twain énekli a You Still the One című dalában. És szerintem ő már arról a soháról énekel, ami vagy eljön vagy nem.

Mindenesetre az essőkopogásos trip után, amit csak én írok így, drogok nem voltak bennem. Szóval azt álmodtam, hogy Béla barátnője - nem a Balogh Béláé - felhív, hogy ettől és ettől megkapta a számom és hogy méhnyakrákos, most mit kell csinálni. Köpni-nyelni nem tudtam az álomban, aztán fel is keltem, mert ez nekem már sok volt. És nem emlékszem, hogy prediktív álom volt-e vagy ventív. De rákost már akkor sem kezeltem, amikor lehetett, most hogy homeopátiásan csak orvosi diplomával lehet, pláne. Plusszban a nőt a keresztkapcsolat mentén számításba sem vehetem. Szóval, ha olvassa a blogot, ezt kétlem, ilyen hülyeséggel ne hívjon fel.

Ha mégis olvassa, arról is tájékoztatnom kell, hogy a pasija napi szinten itt van valamilyen kocsiban és valamit akar. De soha nem fog feljönni, szóval kár ide járni, csak a benzin fogy, meg az értékes idő, amit fordítson a családjára. Habár Bert Hellinger elmélete szerint az is családtagnak számít, akit kirekesztesz. Szóval így lettem a Béla családtagja. Csak ő sem tudta, hogy a Hellinger ezt az elméletet már jóval az ő megszületése előtt lefektette. Már a zuluknál sem volt divat a kirekesztés pont ezért. Semmi értelme. Egyébként Kalium muriaticumot érdemes bevennem. Vagy neki. Vagy a Hellingernek. Csak sajnos már ő is halott. Kifejezetten sok halottról írok most. Az az érzésem, hogy valamit tükrözök. És nagyon életszerű, hogy a másvilágot. Van egy halott ikertestvérem, aki mentén az ikerérzés megmaradt, s az odaát történteket érzékelem. Vagy ők érzékelnek engem. A tükrözés nehéz feladat. Nárcisztikusat meg pláne. Őket sem a tükrözés, sem a szeretet nem gyógyítja. Ha tükrözöl, ő ezerszeresére felnagyítva visszatükrözi, mintha te csinálnád, amit ő. A szeretetet meg nem érti. Ütni kell őket. Valószínű. Nem vagyok pszichológus.

„I know that life won’t break me, when I come to call, She won’t forsake me, I’m loving angels instead”- énekli Robbie Williams. És itt álljunk is meg. Mert ilyen követős férfi már volt. A skót. Dettó ugyanezt csinálta. Végigkurta a fél várost, de idejárt, meg a munkahelyemre kémkedni. A nemzetbiztonság és Béla nekem már elég. Ha ki lehetne deríteni mért kell engem követni, az jó lenne. Na majd csak kiderül, hogy erre mért van szükség.

Ma Barbika kezéből minden kiesett. Nem tudtuk, hogy ő a zizi, vagy ez már az én üvegtörős energiám. Nettó annyi üvegtárgyat törtem véletlenül egy hónap alatt, mint eddigi életemben összesen. Egyik sem tükör. És nem fektetek rá teóriát. Azt mondja teljes intimgyantázást nem csinál, mert az egy macera, itt szakad, ott vérzik, egy külön tanfolyam, annyira őt ez nem érdekli, és én is csak úgy megkérdeztem. Azt mondja, suhanni fogsz így is az uszodában, pont mint Béla anno. Ja, mondom, orosz futónő: Suhana Puna. Hagy-juk. Judzsásztdontargjúenimór.

„You know it’s true, everything I do, I do it for you, I will see it through”- énekli már Bryan Adams. És most, hogy ilyen kifejezetten novellásra sikeredett már az algoritmus sem fog gyanút.

Mindezt tök érzelemmentesen. Mert hát az írás eleve az érzelemmentes információátadás. Nárcisztikusokkal például kifejezetten esélyes. Nekem meg a vakcina miatt még nem tértek vissza az érzések. Azon túl, hogy ma minden, amibe beleharaptam vagy méregízű volt, vagy műanyagízű. Köptem is ki őket egyből. Pont mint abban az Agatha Christie novellában, amikor a festőt megmérgezik. Ő is azt mondja, ma mindennek olyan keserű íze van. Csak ő lenyeli. Öt kismalac volt a magyar címe.

Ez volt márciusban. Holnap meg a bolondok napja miatt nem fogok semmit elhinni. Szóval alig várom.

„I have died everyday waiting for you...I would be brave…every breath, every hour...one step closer...I have loved you for a thousand years, I love you for a thousand more”*

*Részletek Christina Perri – A Thousand Years

kép: 'szlát (mai manó házban)

Budapest, 2026. március 31.